Fülszöveg: 

Ahhoz, hogy tündérekkel lóg, kapukon keresztül egy párhuzamos világba sétál át, és szupererőkkel rendelkezik, Quinn már hozzászokott. Csak az a baj, hogy minden titok, amit felfed, új rejtélyek elé állítja. Matilda és az ő egészen különleges tulajdonsága nélkül, ahogyan a dolgok mélyére tud ásni, teljesen meg lenne lőve.

Quinn tulajdonképpen meg akarta védeni Matildát a Peremben rá leselkedő veszélyektől. Ám a lányt ez nem gátolja meg abban, hogy fejest ugorjon a kalandokba. Hiszen sürgősen tisztázniuk kell néhány kérdést: egy titkos társaság áll Quinn apjának halála mögött? Hogyan lehet megfékezni egy szfinxet – és előtte egy áskálódó új osztálytársat? És lehet az ember egyáltalán szerelmes, ha állandóan életveszélybe kerül?

A Perem hív – vesd bele magad!

Szerintem: 

Nem teljesen egyenes folytatás, de majdnem. Gier kicsit próbálta pörgetni a történetet, de felemás, mennyire sikerült neki.

Egyrészt, a tényleges cselekmény és

kalandok felpörögtek. Sokkal több helyszínen járnak, harcolnak vagy nyomozgatnak. Matilda is keresi a módját, hogy része legyen a Peremnek akkor is, ha sima emberként veszélyes és semmi keresnivalója nincs ott. Új lények jönnek, vannak halálok és annak következményei – mondjuk, azért nem a főszereplőket kezdi el ritkítani a szerző.

Megváltozott az ábrázolás módszere: eddig kivárás volt, sokat magyaráztak Quinn-nek és csak utána tapasztalhatott meg ezt-azt. Most viszont benne van az eseményekben, küldetéseket hajt végre és menet közben tanul meg dolgokat. Új felfedezéseket tesz. Ez a dinamikusabb forma és így érdemben lehet fejleszteni a világot és a szereplőket is. Pl. most nem gyakoroltatják és magyaráznak neki, hanem egyes érzelmek – általában Matilda féltése – váltja ki valamelyik képessége aktivizálását. Így tanult meg szelet kelteni, a kötet végére pedig repülni. A valóságban is, nem csak a Peremben. Ott nehezebben mennek ki a feladatok, még ajtót sem tud nyitni.

Ugyanakkor a már belebegtetett rejtélyekkel nincs haladás. Ott van a jóslat, ami annyival bővül, hogy ki mondta és milyen körülmények között. De továbbra sem érteni jobban és nem is nagyon tudnak mit kezdeni vele, bár ebben az irányban is próbálnak nyomozni, kérdezgetni. Továbbra is nyitott kérdés, hogy ki Quinn nagyapja a Peremben. Itt is minimális plusz elemet kapunk – a tetoválás felfedhetné a rokonságot, de nagy udvariatlanságnak számít, ha valakit megkérnek, feddje fel a sajátját. Tippelni már lehetne, de ezt is a zárásra tartogatja a szerző.

A szerelmi szál most is siralmas. Az egy dolog, hogy mélyen korhatáros. Még csókjelenet se nagyon van benne és Quinn – Matilda közös éjjeléről se lehet eldönteni, hogy csak csókolóztak, vagy már tovább is mentek. Mondjuk, a Rómeó és Júlia utalások alapján én a továbbra tippelnék. De ennyire virágnyelven, ki se merve írni, hogy lefeküdtek, nem is tudom, mikor láttam ifjúsági regényt. Ok, nem szexjelenet hiányzik belőle, de olyan szinten elhallgatás van, hogy ez már a másik véglet. Viszont, ezen túl sem egy kerek történet az övék. A nyitányban már szakítottak, mert Quinn félti a lányt, mellette túl nagy veszélyben van az élete. De kb. elég újra találkozniuk, és már folytatnak is mindent úgy, ahogy korábban voltak. És olyan szinten írja Gier, mert valósággal magyarázza, hogy oda vannak egymásért, hogy az már a rajongással felér. Eltúlzott, nagyon tinis, és olyan végzetszerű a kettősük, ami inkább egy mesébe illene.

A szereplőket most sem kedveltem meg. Bár, ez így nem pontos. A főszereplőket nem szeretem. Matilda felelőtlen, veszélyezteti magát, és ez már nem bátorság, hanem felelőtlenség. Én már el is kezdtem ellendrukkerkedni, hogy a kis magánútjain érje valami nagy baj is, aztán kapjon a fejéhez. Eddig a kis szomszédlány típus volt, Gier most őt is kalandvágyóbbá, bátrabbá formálta, de ezzel együtt butábban is viselkedik. Quinn pedig továbbra is túlzottan az ifjúsági regények álomfiúja, aki túl idilli. A mellékszereplők, főleg, akikben akad egy kis sötétebb szín is, sokkal érdekesebbek.

A stílusa a szokott, a sok utalás és Grimm mese elem kissé feldobja, de különben semmi extra.

Összességében az első résznél jobban tetszett, de ez még mindig nem olyan ifjúsági fantasy, ami magával tudna ragadni.