Fülszöveg: 

Arwen Valondale soha nem tartotta magát különösebben bátornak, így végképp nem gondolta volna, hogy egy napon majd a saját élete árán próbálja megmenteni az öccsét. Amikor azonban ez megtörténik, a kontinens legveszedelmesebb királyságának foglyává válik, és a gonosz ónixi király katonáinak gyógyítására kell használnia rejtélyes, mágikus képességeit.

Ráadásul a kastélyt, ahol őrzik, ősöreg, szörnyetegekkel teli erdő veszi körül, így Arwennek nem elég túljárni a fogvatartói eszén: ha meg akar szökni, szövetkeznie kell titokzatos rabtársával. Az illető viszont sajnos éppolyan dühítően viselkedik, mint amilyen agyafúrt – és nagyon úgy tűnik, mintha kéjes élvezettel játszadozna a lány legmélyebb félelmeivel.

Arwennek azonban nincs választása, ebben a helyzetben nem engedhet meg magának olyan luxust, mint a bizalom. Nemsokára ármányos nemesekkel, sötét mágiával és veszedelmes lényekkel kell megküzdenie, ugyanakkor arra is rájön, hogy a gyógyítás ereje mellett olyan képességek is szunnyadnak benne, amelyek csak a megfelelő pillanatra várnak ahhoz, hogy kibontakozhassanak. Ha ez megtörténik, akkor Arwen talán ép bőrrel szabadulhat élete legveszélyesebb helyzetéből.

Szerintem: 

Egy újabb történetet rontott el számomra, hogy kb. mindenről az jutott benne eszembe, hogy

miben volt már ilyen. Vagyis, a korrekt iparos munka ismerős zsánerekből megvan, de az eredeti szikra vagy valami extra szerethető elem, az hiányzott belőle.

Kezdve azzal, mi is a hősnőnk keresztneve. Arwen. Akkor sem adhatott volna a szerző kevésbé emberi nevet, ha akart volna. Mivel kitalált név, és az egyik legismertebb tünde hercegnő neve – Elrond lánya, Galadriel unokája, az Esthajnalcsillag, akiből Aragorn királynéja lett – talán másba nem is láttam még. Ez annyira Tolkien és annak a tündének a neve. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, a történet végére kiderül, hogy Lazarus király mellett egy tisztavérű tünde él már csak a világon. Hősnőnk neve Arwen. Szerintetek meglepődtem, amikor rájöttek, ki a tisztavérű lány?

De az is komikusnak érződik, hogy amikor már Kane elmesélte a lánynak, hogyan működik a tünde varázs, akkor sem esett le neki, hogy a gyógyító képességét írta le. Pedig egyértelmű. És még mindig van olyan, ami olvasóként teljesen érthető, de Arwen még nem érti. Ő pl. azt tudja, hogy a nevelőapja sokat verte. Amikor a konkrét emléket is megmutatja a szerző, kiderül, azért kapta a verést, mert napközben a konyhában az anyja körül sertepertélt. Amikor külön kell válniuk, hiába nem vitték a gyógyszerét, az anyja sokkal jobban lett. Komolyan olyan nagy matekfeladat, hogy akaratán kívül Arwen betegíti? Az is sokat mond, hogy ő az egyetlen, akin nem fog a gyógyító mágiája. Túl sok olyan elem van benne, amiről nem tudtam eldönteni, hogy Arwen ennyire vak a dolgokra, vagy mi olvasók vagyunk ennyire ostobának nézve. Aminek meglepetésnek kellene lennie, nem tud az lenni.

De folytatható a sor azzal, mi olyan tipikus még. Arwen, aki a varázsképességét leszámítva teljesen átlagos lánynak tudja, érzi magát. Aztán persze kiderül, hogy minden rajta áll vagy bukik. Mennyi ilyet láttunk már: átlaglány a valójában nagyon különleges, és neki kell megmentenie a világot.

A szerelmi szál. Hősnőnk a börtönben fut össze egy helyes, de kifejezetten idegesítő alakkal. Aztán természetesen kiderül, hogy ő az álruhás király és egyben lázadó tündérherceg, aki pillanatok alatt rákattan a lányra. Szépen megvannak a tipikus lépései, ahogy jön a barátság, vonzalom, szerelem. Sorozat nyitány, így a teljes romantikus kliséhalmot nem lőtte el az első kötetben, de már eljutottunk oda, hogy a kezdeti egymásra találás és boldogság után kiderül egy titok, egy buta félreértés és Arwen szakít. Várható a következő részben némi szenvedés után a nagy gesztus és békülés.
Még az is, ahogy a beleerőszakolt szerelmi háromszöget feloldja. Halden kapcsán hamar kiderül, hogy a másik oldal bérgyilkosa lett, aki minden szívbaj nélkül végezne a gyerekkori legjobb barátjával. Megjegyezve azt, hogy mindenki már leendő házaspárként gondolt rájuk. Így aztán nem lesz nehéz választani, hogy melyik fiú lesz a befutó.

A gonosz uralkodó ellen fellázadó gyermekei. A faji gyűlölet – Arwen is úgy nőtt fel, hogy kb. szörnyetegként gondolt a tündérekre. Az ellenségekből szerelmesek elem – mert bizony Arwen és Kane népei háborúban állnak egymással, és a lány is ellenségként néz az uralkodóra, amíg meg nem ismeri, miért is van ez a háború igazán. Szóval, igen, olyan ismerős minden.
Egyetlen volt, amin meglepődtem. Hogy itt a tündérek egyik képessége az alakváltás. Vagyis, nincsenek külön farkasemberek meg hasonlók. Az erős tündérek azok. Kane pl. sárkányváltó.

De ezekből az elemekből szépen össze van rakva a regény. Kamaszregényesen magyarázza Arwen érzelmeit, kötelességtudatát, majd a feltámadó szerelmét. Mitológiát ad a regény alap konfliktusának és háborújának, van régi jóslat és tündérmese mögötte. Kényelmes tempójú, de van cselekménye és fordulatok is benne.

Stílusában is tudja hozni a YA romantasy szenvedélyes, egyszerű, érzelmileg túltolt világát és fogalmazását, miközben érthető marad.

Nem rossz, csak nagyon tipikus. Máskor talán jobban tolerálom, de most nem olyan napom van.