Fülszöveg: 

ASSZISZTENS ​KERESTETIK: Hírhedt, magas rangú gonosztevő hűséges, megfontolt munkaerőt keres meghatározatlan irodai feladatokra, illetve az alkalmazottak támogatására zűrzavar, megfélemlítés és egyéb Általános Sötét Teendők elvégzésében. A diszkréció elengedhetetlen. Kiváló juttatások.

Evie Sage-nek el kell tartania gyengélkedő családját, ezért elengedhetetlen, hogy munkát találjon. Amikor a balsors összehozza Rennedawn leghírhedtebb gonosztevőjével, aki ráadásul állást is kínál neki, azonnal elfogadja. Persze egyetlen munka sem tökéletes, de nehezíti a helyzetet, ha az ember egy hangyányit belezúg a félelmetes, temperamentumos és tagadhatatlanul dögös főnökébe. Ne találd ennyire vonzónak a gonoszságot, Evie!

Amikor már kezdene hozzászokni a mennyezetről lelógó, levágott fejekhez és a talpa alá keveredő kóbor szemgolyók nyálkás cuppanásához, Evie gyanút fog, hogy a főhadiszállásukon egy hatalmas patkány bujkál… és nem csak a szó szerinti fajta. Mert Rennedawn királyságában burjánzik a rothadás, és úgy tűnik, hogy valaki képes még a nagybetűs Gonoszt is célba venni, hogy kiiktassa aljas birodalmával együtt.

Így hát Evie-nek már nemcsak főnöke iránti nyálcsorgatását kell visszafognia, hanem azt is ki kell derítenie, ki szabotálja a működésüket… valamint gondoskodni róla, hogy az illető garantáltan megfizessen érte.

Elvégre jó állást nehéz találni.

Szerintem: 

Vártam ezt a könyvet, szerettem az alapötletét. Milyen lehet egy gonosztevő segédjének lenni? Milyen gonoszságokat űznek, mit és hogyan lehet előre tervezni?

Ehhez képest mit kaptam? Regény és

romantikus verzióban a Nimonát. (Némiképp Sarah J. Maas világát is megidézve – ahogy a lány tartja el az egész családot.) Evie valóban a gonosz asszisztense lesz, de nem sokat tudunk meg arról, hogy tulajdonképpen mit is csinál. Ami kiderül, az alapján meg egy sima titkárnői munkaköre van, csak fantasy gonosztevőre szabva. A megrendeléseket intézi, olvashatóvá teszi a különféle listákat, beszerzi a gonosz kellően felcukrozott kávéját – amit itt nem annak hívnak, talán fekete üstfőzetnek, de akkor is, tiszta kávé. A humor kedvéért néha van egy-egy plusz ötlet benne: mondjuk, amikor egy hulla fogadja az íróasztalán, vagy megszemlélheti az új, karóba húzott fejeket az előtérben. Nem sokat kellene faragni, levenni a fantasy környezetet és sima főnök – beosztott románc lenne irodai környezetben.

Ha már emlegettem a Nimonát, a nagy közös pont, hogy egyikben sem a Gonosz a gonosz. Itt is, és a másikban is egy felsőbb erő áldozatául esik a lovag, és jobb híján veszi magára a gonosz szerepét, amivel tulajdonképpen a birodalom sorsát javítgatja. Csak Nimona maga is mágikus lény és nem esett szerelembe a főnökével. Evie viszont egy átlagos lány, aki kezdettől komolyan vonzódik a főnökéhez. Ivós játékot lehetne arra szervezni, hányszor mereng magában azon, hogy Trystan milyen gyönyörű. Akár az arca, akár a lábai vagy bármi, amit éppen néz a férfin.

Maehrer még nem ért el oda, hogy tényleg szerelmes párrá tegye a két főszereplőt, de azt egyértelművé teszi, hogy szerelmesek. Csak olyanok a körülmények, hogy nem mernek kimutatni semmit és nem is próbálkoznak a másiknál. Mi meg olvashatjuk, ahogy magukban szenvednek ettől vagy ábrándoznak a másikról. Ezzel megmarad ifjúsági történetnél, melyben a jólelkű, de szerencsétlen hősnő elkezd erősödni, és a szerelem inkább csak vágyakozás.

A világépítése minimális. Egy keveset fed fel abból, milyen mágia van ebben a birodalomban. Hogyan ébred fel a varázserő. De az meg van kerülve, hogy minek mi a célja. Miért olyan sötét Trystan ereje, hogy még szinte meg sem kapta, már bebörtönözték érte? Mit ért azon a király, hogy ő a birodalomért teszi, amit. De mit? Mire kellenek neki a sárkányok? Még azokat a dolgokat sem érzem tisztázottnak, amelyek ebben a kötetben bonyolódnak. Trystan több mindent tud, Evie annál kevesebbet, de Trystan nem tesz azért, hogy a lányt és vele együtt minket is beavasson. Ez meg idegesít.

Egyelőre keveslem a kalandot is. Inkább humor irányába viszi el, hogy milyen alakok dolgoznak Trystan kastélyában, a Gonosz milyen különcségeit kell kezelnie a lánynak. Amikor tényleg kimennek gonoszkodni, az Evie-t, aki a fő fókusza a könyvnek, nem érinti. Hangulatos, de nem egy izgalmas kötet. A végére túl gyorsan lecsap a fordulattal is, mondhatni a semmiből. Az, hogy Evie apja valójában a király lovagja és miket áskálódott eddig, ült. Az egészen drámai lett, ahogy a lány szembesül azzal, hogy a saját apja kiárusította. Viszont, amikor megjelenik maga a király és Trystan fogságba esik, már túlzás. Nem volt előkészítve sem.

A humora, a különc ugyanakkor szerethető karakterei, az alapötlet tetszett. A stílusában sincs semmi kiugró – nem jegyzem meg, de nem is utáltam. Így egy kellemes olvasmánynak elment, és kevesebb szerelmes ábrándozással talán még jobban meg is szeretem.

Idézet: 

Annyi mindent helyre lehet hozni az őszinteséggel,ha elég bátor vagy ahhoz, hogy használd.

– Gyönyörű – lehelte Sage ámultan.
– Vérfagyasztó – javította ki Trystan.
Asszisztense megvonta a vállát, tekintete végigkalandozott a guivre minden borzongató porcikáján.
– A kettő gyakran egy és ugyanaz.