Fülszöveg: 

Nagy tét forog kockán az ikerhercegnőkről szóló fantasy-romkomban. A lányokat születésükkor elválasztották egymástól – az egyiket koronahercegnőként nevelik, a másikat pedig még csecsemőként elrabolják.

Wren Greenrock mindig is tudta, hogy egy napon majd csellel fog trónra lépni. Születésétől fogva arra képezték ki, hogy visszatérjen a palotába, és megbosszulja szülei halálát, ezért
mindent megtesz, hogy királynő legyen, és megvédje a boszorkányok közösségét, ahol felnőtt. Vagyis megtenne, ha egy bizonyos katona vonzó külseje nem terelné el folyton a figyelmét, és ha a vakmerő varázslatai nem sodornák állandóan bajba…

Rose Valhart hercegnő tudja, hogy a hatalommal felelősség is jár – és nem hagyja, hogy olyan apróságok a kötelessége útjába álljanak, mint hogy a sivatagban ébred egy rendkívül szemtelen (és nagyon jóképű) bandita társaságában. A palotán kívüli élet azonban szebb és zabolátlanabb, mint azt valaha is képzelte volna, és még az is lehet, hogy a rettegett boszorkányok személyében megkapja azt a családot, amire mindig is vágyott.

Ám ahogy közeledik a koronázás napja, egy régi ellenségük azon munkálkodik, hogy egyik hercegnőnek se sikerüljön elérni a célját.

Szerintem: 

Sógornők közös története, amiből sorozat lesz. Igazából ez a bajom: nekem jobban tetszett volna, ha nem nyújtják el, és egy regényben elmondanak mindent.

Mert bizony sok az

üresmenet. Sokkal feszesebb lehetne, akkor nem kellene minimum még egy kötettel sem számolni. Próbálom arra fogni, hogy ifjúsági regény is, így kellettek a fejezetek a lányok lelki gyötrelmeiről, de jobban meglettem volna azok nélkül. Tudom, a zsáner kötelező eleme, de ezért is szeretem jobban a felnőtt fantasy-t. Ott a hős cselekszik, és nem azon agyal fejezeteket, hogy férjhez menjen-e, tudja-e szeretni a férjét, meg mi is az a szerelem igazából.

A történet különben egy puccs története, duplán is. A hercegnő gyámja eleve évek óta királyként vezeti az országot, és most hajtja végre a tervét, amivel a lány nagykorúsága után is így tehet. Külföldre adná férjhez, amíg maga szépen vezeti a szigetet. Rose-nak le sem esik, annyira arra nevelte, hogy szó nélkül engedelmeskedjen neki. A titkos, senki előtt nem ismert iker, Wren hercegnő pedig a nővére helyére lépne, hogy visszavegye a hatalmat a testvérétől és annak gyámjától. Ez a két törekvés feszül egymásnak a regényben. Ha még egyszerűbb akarok lenni, akkor az a játszma, hogy ki ül a trónra.

A szerzőpáros keretet is próbál adni neki: milyen konfliktus osztotta meg az országot, Wren uralkodása annak hogyan vetne véget. Van egy homályos jóslat is, ami egyelőre távoli fenyegetés az ikrek feje felett, de egyelőre nincs igazi jelentősége. A gond az, ahogy ezeket kiskanállal, nagyon elszórva adagolják. Mintha olyan nagy rejtély lenne, hogy a regény végéig kitartana a felfedése. De annyira nem izgalmas egyik sem – azt is, ki nem találja ki, hogy a boszorkány királynét a gyám ölette meg és vette el a hatalmat magának? Mivel a két lány más-más igazságdarabkákat ismer, az olvasó kapja mindkettő után a széles képet, és úgy már túl egyszerű átlátni a táblát.

Mert a szereplők egyszerűek, ahogy az indítékaik is. Nincsenek mély jellemek. Hősiesség, bátorság, önzés és hatalomvágy. Ezzel a legtöbbjüket körbe is írtam. Legfeljebb tragikus veszteségekkel a múltban próbálja őket szimpatikusabbá tenni – valahol viccesnek is érzem, hogy gyerekkori elvesztett szülők/otthon a közös pontja a regény hőseinek. Ha a regény szimpatikus hőse vagy, biztosan csonka a családod, küzdesz a szegénység ellen vagy lerombolták az otthonod.

Van cselekmény, csak lassan halad. A végére pörgetik meg a szerzők, ezzel kicsit jobb szájízt hagyva maga után a végére. Csak addig el kell jutni, és mindkét hercegnő szerelmi életén is átrágni magunkat. Mert hiába van szónoklás arról, hogy az uralkodás, a nép és az igazság az első, azért mindkét lány csak talál maga mellé egy szimpatikus fiatalembert, akiről szívesen ábrándozik.

A világa is olyan félkész. Ad a szigetnek egy egyszerű eredettörténetet, meg mellétesz egy másik birodalmat, ahova Rose-t ifjú araként a zsarnok elküldené. Nem derül ki, hogy az átlag szigetiek hogyan élnek. A boszorkányok visszatérése mennyire lehetséges opció, mert a leírtak alapján úgy néz ki, mintha máglyára vetnék őket az átlagpolgár is. Akkor hogyan akarnak együttélést – vagy átmennek egyik zsarnokságból a másikba? Az is olyan könnyeden, felelőtlenül van elintézve, hogy a nagy birodalom háborút ígér a hercegük halála miatt és a király elragadja a lányok nagyanyját.

Ifjúsági regényt idéz a stílusa is. Lányos, sok érzelem, túlgondolva minden.

Az átlag szintet eléri, csak most annyival többet szerettem volna kapni. Nem egy tizenkettő egy tucat ifjúsági fantasy románcot, amiben megszerzik a koronát és szerelmesek lesznek.

Idézet: 

– Mert úgy olvasok benned, mint egy nyitott könyvben.
– Tudsz olvasni?
A férfi kemény pillantást vetett rá.
– Inkább a kezed járjon, ne a szád, boszorka!