Fülszöveg: 

A ​huszonnégy éves Szepes Norbert évek óta járja Európát – amióta a sorsfonalát szövő Nornák segítségével meghozta a döntést, hogy vándoréletet fog élni. Csakhogy a világjárvány a pogány csavargót is kihívás elé állítja, így Norbi kénytelen lehorgonyozni Berlinben. De nincs oka panaszra: imádja a munkáját, a csajok körében is elboldogul, a lakótársa pedig a legjobb barátja. Norbi hiába különc és tetovált, Európa bulifővárosában nála furább szerzetek is megfordulnak; mint a félig buddhista zenész, Daxten, aki mágnesként vonzza a magyar fiút.
Ám Norbi régi szerelme, Farkas Míra Berlinbe érkezik, és felforgatja a mindennapjait: a lány rátalál a fiú gyenge pontjára, aminek köze van egy norvég zenekarhoz, az arctetoválásokhoz és a lengyel erdőkhöz. És miközben a járvány az utolsókat rúgja, egy megkerülhetetlen mozgalom is felüti a fejét, amely árnyékként telepszik Norbiékra. Hiába robban be az éjszakai élet, Berlin graffitivel telepingált falain olyan sorsdöntő változások hagynak nyomot, melyekről Norbi istene, Tyr többet tud, mint bárki más.

Szerintem: 

A Bolyongó után érdekelt, hogyan lehet azt a történetet folytatni. Annak ellenére, hogy igazán

nem volt fogamra való a regény, Papp Dóra nagyon szépen kitalálta, hogyan lehet továbbvinni Norbi és Míra történetét.

Az első, hogy ez már nem ifjúsági regény. New adult, fiatal felnőtt szereplőkkel, akik nem csak a szerelmi életükkel bajlódnak, de igyekeznek valamit reagálni a köröttük megbolondult világra is. Klímaválság, COVID, Ukrajna. Le is döbbentem, mennyire aktualizált lett a regény világa.
Simán tudtam úgy olvasni, hogy milyen a mai huszonévesek világa. A kapcsolataik, a globális világ, miből és hogyan élnek. Ezt még fontosabbnak is éreztem, mint a tényleges cselekményt.

Amit különben nem is tudnék rendesen összeszedni. Van Norbi, aki a COVID miatt Berlinbe szorult, és próbál vigyázni a haverjára, akinek drogproblémái voltak. Amikor pár hónapra Míra is Berlinbe jön, felkavarodnak a régi érzések. Csak éppen a nőnek vőlegénye és komoly tervei vannak, Norbi meg sodródik a történésekkel, lányokkal, a berlini élettel.
A romantikus jelző sem illik rá hagyományos értelemben. Itt nem járnak lábujjhegyen egymás körül, vagy meresztenek egymásra titokban nagy szemeket. Míra mással van, hát Norbi csajozik. Vannak, de nem a regény meghatározó részében közös jeleneteik. Nagy a baráti kör, és sok mindent kitárgyalnak.
És hiába értékelem, hogy nem a szexre és a szerelemre kihegyezett New Adult történet, azért valami, az egész történeten átívelő és mesélősebb cselekmény nekem kellett volna. Így kb. annyival össze tudom fogni, hogy életképek Norbi életéből, míg eljut arra a pontra, hogy egy állandót akar az életében, Mírát, és a lányért kész kompromisszumokat is megkötni.

A konfliktusrendszere attól érdekes, hogy kevés a szereplőkön belüli. A Míra és Norbi közötti feszültség, ami nem is igazán jelentkezik addig, míg Míra fel nem bontja az eljegyzését. Utána már könnyen, meglepően könnyen visszalépnek egymás mellé. Sokkal inkább arra van kihegyezve, ami az egyén és a környezete között zajlik. Az énkép és a világ egymásnak eresztése. Hogyan tud egy ember kiállni a hite mellett, tenni valamit, hogy kicsit jobb legyen? Mert a világ katasztrófák sorát hozza csak.

Bajban voltam a nyelvezetével. Nem szerettem, ahogy Norbi beszél. Van egy olyan káromkodó réteg a szövegben, amivel nem tudok és nem is akarok mit kezdeni. Próbáltam elereszteni a szemem mellett, és nem különösebben pörögni rajta, de gyakran olyan helyzetben is bejönnek az obszcén rétegből kifejezések, amikor azt a cselekmény nem indokolja. Azokat meg nagyon nem bírom.

A Rúnatáncot korregénynek mondanám. Körkép a huszonévesekről és a világukról. Érdekes volt, némileg lekötött az is, mi lett a szereplőkkel, de most belemélyednem nem sikerült. Nekem ahhoz több tényleges cselekmény/akció kellett volna.

Idézet: 

A jó kompromisszum arról ismerszik meg, hogy mindkét félnek fáj kicsit. Találkozhatnának félúton az elképzeléseitek és a vágyaitok.

Nincs szükségem szexre, a kormány mindennap megbasz.