Fülszöveg: 

Magyarországon. IV. Béla király nemrég verte ki a tatárokat a pusztasággá vált, földig rombolt, felégetett honból – de alig lát neki az újjáépítésnek, máris fellángol a családi háborúskodás a csak imént kihunyt parázs fölött.
A középkorban a harc a hatalomért nem pusztán udvari intrikákban merült ki: fegyverrel folyt a küzdelem a trón elbitorlásáért, a meggyengült ország területének szétdarabolásáért. Az agg, ám még mindig erős királyt nővére és saját fia, majd sógora is megtámadja.
Az utolsó Árpád-házi királyok végnapjainak idejében játszódó történelmi regény a réges-régi hatalmi játszmák izgalmas felelevenítése.

Szerintem: 

Történelem órákról nem maradtak bennem jó emlékek a kiskirályokról. Leginkább a Csákok neve ragadt be, de emlékszem, ott voltak a Kőszegiek, Abák is. Károly Róbertnek le kellett vernie őket, hogy megszilárdítsa a hatalmát.

Így igencsak felvont szemöldökkel álltam neki ennek a regénynek. Azt gondoltam, a

királyi udvarban fogunk járni, és az Árpád-ház elestét követjük nyomon. Annyira ezt vártam, hogy a kis herceg, akit itt még alig szerepeltetnek, nekem már Kun László királyként jön elő az emlékeimből, akihez szintén nem pozitív képeket kötök.
A meglepetés meg az volt, hogy nem a királyi udvarban járunk. Nem az Árpád-ház tagjai a főszereplők. Aba Dávid nagyúr udvarába visz el a történet, aki három fiút nevel feleségével és az édesanyjával. (A francia származású nemesasszony, a nagymama sokkal erősebb jellem és nevelő erő, mint a szép, de egyszerű anya.) Minden fiú külön egyéniség és más lehetőséget rejtenek. Az elsőszülött Finta a született harcos, de meggondolás nélkül. A második, Péter, aki a tudóspalánta. Aki nem vezető egyéniség, akinek kell, hogy valaki terelgesse. A legfiatalabb, Amadé, a nagymama kedvence, akiben látja az észt is és a vitézséget is. Itt még gyerekek, a szülők elkezdik elhelyezni őket a hatalmi játszmákban, de még nem önálló nagyurak.

Már ezzel történelmi regény lehetne, hogy az Aba-ház miképpen vált az egyik kiskirály dinasztiává. Szépen benne is van, Dávid úr hogyan építette a hatalmát és miként bánt az embereivel. (Megjegyzem, ő jó gazda volt, aki a szolgát is emberszámba veszi, egészen más, mint egy-egy megjelenő nagyúr a történetben.) Szó van birtokokról, építkezésekről és a mindennapi életről. Járunk vadászaton, lakomán, látjuk a bensőséges családi pillanatokat. Hangulatos és informatív, amiben Amadéval együtt növünk bele a politikába is.

Mert bizony történelmi regény azért is, mert Viola Judit elviszi a fiatalokat az Árpád-ház sarjai mellé. Finta Béla hercegnek lesz nagyon jó barátja, míg Amadé László hercegben talál pajtásra. Az apák meg ott állnak fölöttük, mint az új nemzedéket terelő 'nagyok.' Egyre több mindent megmutat a szerző az udvari játszmákból, és festi, miként alakulnak a királyok életével a hercegek és szolgáik sorsa, a háttérben hogyan manipulálnak többek is.

Hiszen, ez már a hatalmi játszmák kora. A királyné biztosítani akarja a hatalmát, ahogy a sógornője is ármánykodik. A nagyuraknak is vannak érdekeik, miközben a külpolitika sem figyelmen kívül hagyható. Komoly harcok mennek László házasságán, vagy éppen a király egészségügyi állapotán, ki mehet be a betegágy mellé.

Vagyis, miközben az Árpád-házi királyok nyomában járunk, ez az Abák regénye is, és a történelmi mindennapok is a regény szerves részét jelentik. Így nagyon hangulatos is, emberközeli is, miközben sok mindent felfed az utolsó Árpádokról.

Szeretem, ahogy a szereplőit ábrázolja. Amadé esetében érzem azt, hogy hőst kezdett el rajzolni a szerző. Bár nem ő az elsőszülött, de ő tűnik a család reménységének. Benne nehéz hibát találni, és azt figyelhetjük, hogyan fejlődik egyre többé, jobbá. A többiek viszont árnyalva vannak körötte és úgy tűnnek érdekes, összetett alaknak, hogy igazából nem elemzi és rajzolja őket sokáig a szerző. A más-más testvérek, a hercegek, a sokféle asszony a történetben. Simán belefér az is, hogy valaki egyszerre legyen szerető feleség és a hatalomért mégis gyilkossá váló asszony. A kedvenc szereplőim között van a francia nagymama, aki egy igazi középkori nagyasszony, aki a végsőkig egyengeti szerettei útját.

A cselekmény is olyan, mint a szereplői. Nem kapkod, kényelmes és alaposan ábrázolja egy-egy történetszálát. Mint a vadászatot vagy a családi megbeszéléseket. De a részletessége ellenére nem válik unalmassás és van haladás. Talán kicsit lassabb a tempó annál, amit szeretni szoktam, de ennek a könyvnek jól állt.

Ami akadályozott némileg, a nyelvezet. Nem régi, nem igazi középkori magyar, de nem is a mai köznyelvnek megfelelő. A mondatai, egy-egy kifejezés és fordulat archaikusnak hat. Bár ezzel némi patina kerül a szövegre, és a történelmi kor másként idéződik meg, meg tudott akasztani és kiszakított a történetből, így mégsem tudom igazán értékelni.

Mindezzel együtt az első benyomásom nagyon pozitív. Gondosan összerakott történet és nem a legismertebb Árpádokat mutatja be. Így újat is tanít. Szórakoztat, leköt és újat is mond. Soha rosszabb történelmi regényt.

Idézet: 

Ő mondá, hogy az, mi fejünkben s lelkünkben vagyon, soha el nem vehető tőlünk. Rang, birtok, feleség, gyermek, ezüst- és aranymarhák, mind veszendő dolgok. De ami bennünk van, az erővé válik, és isten segedelmével képes megtartani.