Fülszöveg: 

A félelmetes Minósz király lányai, Ariadné és a húga, Phaidra a krétai palota alatti labirintusba zárt Minótaurosz patadobogását és üvöltését hallgatva nő fel. A szörny – Minósz legnagyobb szégyene és egyben Ariadné öccse – minden évben vért követel.

Amikor Thészeusz, Athén hercege áldozatként Krétára érkezik, Ariadné beleszeret. De azzal, hogy segít Thészeusznak megölni a Minótauroszt, elárulja a családját és az otthonát, és Ariadné pontosan tudja, hogy a világot szeszélyes istenek uralják – ha az ember magára vonja a figyelmüket, mindene odaveszhet.

Vajon elhozhatja-e Ariadné számára a boldogságot, ha elárulja Krétát Thészeuszért egy olyan világban, ahol a nők nem többek a befolyásos férfiak bábjainál? Vagy végül ő is áldozatul esik a szeretett férfi becsvágyának?

Szerintem: 

Határozottan kedvemre van, hogy most egyre több kötetet kapunk, amelyben egy-egy görög mítoszt dolgoznak fel és próbálnak mai színezetet adni a történeteknek.

Jennifer Saint Ariadné alakját választotta hősének, de

amivel igazán megfogott a kötete, hogy minden történetet összeszedett és kötött, ami hozzá kapcsolódhat. Nem csak a krétai királylányt ismerjük meg, aki az athéni herceget választotta a családja helyett, majd miután Thészeusz cserben hagyta, Dionüszosz felesége lett. Hanem elmeséli Daidalosz és Ikarosz történetét, Minósz hataloméhségét és a félelemmel való uralkodását, Thészeusz sok kalandját, köztük a Minótaurosz legyőzését és Phaidra szerelmét.
De a cselekménybe emelte, bár gyakran csak egymás közti beszélgetés vagy saját gondolatok körébe Médeia sorsát, Perszeusz és Medúza történetét.

Talán úgy fogalmaznám meg, hogy saját elemekkel bővítette a cselekményt, és nem a magáévá tette a hősnőjét, hanem kifejezetten szórakoztatóan összeszedte és egységgé rendezte az ide tartozó történeteket. Én mindig is szerettem a görög mitológiát, így élveztem, hogy mikor és milyen formában beépítve találtam meg az ismerős történeteket.

Azért, ha akarom, meg tudom mutatni azt is, hogy mi Saint ötlete és célja ezzel az egésszel. A gond csak az, hogy messze nem egyedi és új törekvés ez. Ariadné, Phaidra sorsa is szépen illeszkedik az olyan női regényekhez, melyekben az van ragozva, hogy a nőknek mennyivel nehezebb és milyen elnyomottak a férfiakhoz képest. Már Ariadné otthoni idilljében – már amennyire annak tekinthető apja véres uralkodása – állandóan kísérti a gondolat, hogy ő mennyire semmi és milyen könnyen összezúzható. Hogy a dicső tettek a férfiaknak jutnak, a nőnek mindig csak a megvetés és büntetés. Nem számít, ha a férfi volt a bűnös, a nő az áldozata. Több példát is hoz erre: Medúzát erőszakolta meg Poszeidón, akinek semmi következménnyel nem kellett számolnia. A szerencsétlen papnőt viszont szörnnyé változtatták. Vagy Ariadné saját anyja is: Minósz sértette meg az isteneket, és Pasziphaé lett elvarázsolva, hogy bikába szeressen bele és hibrid gyermeket szüljön.

Ariadné sorsát végig kísérik ezek a gondolatok, és az érdekes is, hogy mit lép. Szépen elbújik egy isten melletti idillben, családanyaságban. Amikor mást próbálna, amikor szembesül azzal, hogy a férje is csak egy rémes tetteket elkövető isten – jól bele is hal. Mondanám, hogy passzol a meggyőződéséhez, amit végig olvashattunk tőle.

Mesélős, egészen anekdotázó a könyv, de másképpen nem is lehetett volna ennyi történetet összegyúrni. El tudom képzelni, hogy aki most ismerkedik csak e mítoszokkal, nekik sok és különös nevek gátolják a szórakozásukat. Előismerettel inkább játékos.
Erre jön rá a női regény réteg, amely a nők elnyomott helyzetét és túlélési taktikáit, érzelmi hullámzásait jeleníti meg. Talán azért is kellett a sok mítosz, hogy azok cselekménye ellensúlyozza, hogy Ariadné inkább belső, lelki életet él és sokat mereng.

Vannak különben egészen filmszerű, emlékezetes jelenetei. Nekem pl. az maradt meg legjobban, ahogy a kisöccsét felnevelték és kezdetben még anyja és nővére igyekeztek az emberségét is megőrizni. Csak aztán jött Minósz…

Mivel annyira érzem a kaptafát, az nekem lehúzza kissé, de szívesen olvastam ezt a könyvet. Korrekten össze van rakva és a női lét témával meg van oldva az is, miért lehet újramesélni ma is.

Idézet: 

Nem tudhattam, hogy ráeszméltem a női sors egyik nagy igazságára: bármilyen ártatlan életet élünk is, a férfiak szenvedélye és kapzsisága elpusztíthat bennünket, és ez ellen az égvilágon semmit sem tehetünk.

Többé nem a bátor hősök jelentették a világot; túl gyorsan megtanultam, miféle női fájdalom lüktet kimondatlanul a férfiak nagy tetteit zengő történetekben.