Fülszöveg: 

Federico Andahazi-Kasnya magyar származású argentin író két nagy sikerű regénye, Az anatómus és A harmadik nővér után most harmadik regényével is megismerkedhet a hazai olvasó. A fejedelem „diktátorregény” s e műfajválasztással Andahazi olyan nagy latin-amerikai írók örökébe lép, mint Miguel Ángel Asturias, Alejo Carpentier, Gabriel García Márquez, Augusto Roa Bastos. Nem véletlen a Niccolo Machiavellitől kölcsönzött cím. A főhős, Wari Fia ügyes populistaként jól hasznosítja indián származását, s egy mindenki számára láthatatlan, titkos tanácsadó sugallatait követve kormányoz, aki Machiavelli stílusában oktatja a cinizmus, a tömegek manipulálása, a képmutatás jól bevált fogásaira.

Szerintem: 

Ezzel a regénnyel nem nagyon tudok mit kezdeni. Kicsit fantasy, kicsit mágikus realizmus, kicsit politika és szatíra, meg életrajzi elemei is vannak. Ráadásul végig

ellenszenves vagy bugyuta emberekkel a főszerepben.

Azért, valami keretet keressünk. A történet vázát az adja, hogy egy nevenincs kis semmi ország diktátora leköszön és a minisztereivel szó szerint elrepül. Az új rendszer próbálkozik, míg az olvasó rájön, hogy az egész egy nagy szemfényvesztés, mert Anyánk és miniszterei rengeteg lopott pénzzel akartak lelépni. Csak nem ment nekik, mert egyikük visszakozott, és a svájci bankszámlaszám egy darabkája még nála van. Így egy elhagyatott filmstúdióban várják a csodát, míg az elbeszélő visszapörgeti főszereplője élettörténetét. Pedig ez nagyon sarkítás, és ez is zavaros.

Alig lehet eldönteni, mi a népi mese és átverés, mi az, ami tényleg megtörtént. A főszereplő élettörténete olyan, hogy az egy fantasyparódia szereplő – hősnek nagyon nem mondanám – életrajza is lehetne. Ahogy megszületik? Az már önmagában egy eposz paródiája. Nem elég, hogy az anyja nem tudta, hogy terhes, még azt sem vette észre, amikor szült. Mert éppen emésztési gondjai voltak és a gyerek együtt jött az ürítéssel. Ki hogy van vele, de ezen nem nevetni, hanem morogni tudok. A paródiákkal érzek ugyanígy: viccnek szánják, én meg rühellem és zavarónak találom.
Mellette a politikájából látott részek meg erősen szatírába hajlanak, és rossz belegondolni, valójában mennyire sarkítása és túlzása annak, ami a politikában zajlik. Csak egy példa: a diktátor családja. Több gyereket is örökbe fogadott. Aztán rájövünk, miért. A választások előtt egy mindig rejtélyesen meghal, így a választók sajnálják a diktátort és mindig újraválasztják. Nehogy már saját gyerek halálát kelljen megszervezni…

Nagyon szépen benne van, hogy a politikusokat abszolút nem érdekli, ami a dolguk lenne. Csupán a maguk haszna, a pénzszerzés. Tele van esetekkel a kötet, amikor valamiképpen kiárusítják az országot a nagyobb hatalmaknak és eladják a borzalmakat sikerként otthon. A londoni potyadék vásárlás tipikusan ilyen.

Gyomorforgatóbb az egész attól, hogy Andahazi-Kasnya nem mindennapi narrációt választott. Nem egy kiválasztott szereplő szemsz9géből olvasunk, és nincs is igazán fókuszba állított szereplő. Viszont, hangot ad a diktátort imádó népnek. Akik elvakultan imádják és minden rémtettét úgy adják elő, mintha azzal nekik segíteni és dicsőítik érte. A görög drámák karjára emlékeztet, csak sokkal súlyosabb, mert itt az elbutított, megtévesztett és saját ostobaságába senyvedő emberek kórusát jelenti.

Van az a szereplő, aki annyira buta és naiv, hogy amikor valami rossz történik vele, mert kihasználják, még azt is érzem, hogy megérdemelte, miért volt ilyen ostoba. Itt egy egész nemzet ilyen és nagyon felemás érzéseim vannak miatta. Mert valahol jogosnak érzem, hogy a diktátor elmenekülőben még ledobja a bombát és mindent, mindenkit megsemmisít, mert ilyen idióták minek is élnek. Ugyanakkor meg rettenetes is az egész, mert ezzel simán az emberiségre mond ítéletet a szerző. Agyatlan birkanyájat csinálnak a tömegből, manipulálnak és az egész politikai rendszerről véres ítélet van itt kimondva.

Munka van ebben a kötetben és a maga módján ütős is. A személyes agybajom, hogy a paródia és szatíra elemek engem elidegenítenek. Rühelltem a főszereplőt, de azokat is, akiket így meg tudott vezetni. Azt nem írom, hogy szenvedtem ezzel a regénnyel, de hogy nehezen olvastam és kiakadtam, azt igen.