Fülszöveg: 

Havasfelföldön tort ül a gyarlóság, az erény szitokszónak számít. Leiden Ahnenstolzot ábrándjai a nagyvárosba csábítják, azonban az égbe nyúló bérházak közt beteljesedés helyett csak önzést és kilátástalanságot talál. Meg egy új világrendet, mely a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását hirdeti…
Gunyoros és megrázóan valószerű kalandjai Leident, ezt a kisszerűségében nagyon is ismerős figurát a történelem útjába sodorják, s nyomában kő kövön nem marad. Fineszes főurak, vérbő perditák, zord amazonok, önkény, ármány, köpönyeg és annak forgatása kíséri végig főhősünket valóság és fikció merész, pikírt és duhaj nászán, ahol az emberi esendőség távlatait a fantasztikum eszköztára bűvöli végtelenné.

Szerintem: 

Visszatérés Havasfelföldre, és azt kell írnom, nem lettek jobbak a viszonyok arrafelé. Még mindig

elmaradott és tulajdonképpen egy posvány, ahol az a csoda, hogy valaki még életben van. Vagy nem haltak ki, vagy nem ették meg egymást.

Nehezen is birkózom meg azzal, mennyire abszurd ez a festett világ. Ok, groteszk és szatíra a regény, így nem kellene ennyire komolyan vennem, de olyan szinten perverzió van a világábrázolásban, hogy azzal én küzdök. Nekem már sok, hogy itt az átlagember is hóvirágokat és állatokat erőszakol, meg nekrofil hajlamai vannak. Az általános jellemző képek között van, hogy vegzálják meg erőszakolják a lovakat és a kutyákat. Nyomorult B-M-W., aki Leiden hű hátasa, szexjátékként szerepel Leiden és Doranna palettáján is, ha jobb partnerük nem akad. Vagy, a trónkövetelő. Ő egyenesen azért akar trónra kerülni, hogy hivatalosan feleségül vehesse Morzsi nevű vadászkutyáját. Én már csak azt nem értem, miért nem rúgják fel, harapják meg, stb, az állatok ezeket a perverzeket. Egy falka vadászkutya pl. simán szét kellene hogy tudja tépni az őket zaklató idióta herceget.
Ha humor akar ez lenni, akkor nem vagyok rá vevő. Engem rendszeresen kizökkentett és elborzasztott, hogy Havasfelföldön ez a norma.

Pedig ezt leszámítva még tetszett is volna a cselekmény. Kellően kattant, és van benne bőven olyan humor is, amit viccesnek találtam. Tótumfaktum és Rafinesse ügyködése, meg a koronázás, az valami kegyetlen. Nesze, itt egy csicska… Ez is beteges igazából, csak másként polgárpukkasztó és ebben láttam a humort.
A szereplők célja talán egyszerűbb, ha keringenek is meg mindenféle bajba keverik magukat. Eszembe is jutott Rejtő Jenő, meg ahogy nála szokott gabalyodni a cselekmény. A módszer hasonló, csak itt eszementebbek az ötletek és kalandok. Többek között lesz itt mágusvadászat, répadrog meg szereleméhes portás, aki éppen azt az egy imát találja el elmondani randi előtt, ami választottjából sima nőt csinál a pokol nagyura helyett. Összetart minden, a szereplők és az érdekek találkoznak, és a nagy káoszból összejön egy egység és mindenki megkapja kb. amit érdemel. Sőt, havasfelföldi viszonyokban mérten ez kifejezetten happy end történet lesz.

Azzal már jobban szenvedtem, hogy miképpen viszonyuljak a szereplőkhöz. Életterük hagyományai rajtuk is visszaköszön, így meg bőven van olyan tulajdonságuk, ami miatt húzogatom a szemöldököm. Doranna fehérmájú, Rafinesse alkoholista, a főpap drogos, Leiden debil – milyen büszkén mondja, hogy simán átment a szellemi fogyatékosok vizsgáján, pedig csak magát adta, amikor megmutatja a leszázalékolási igazolványát. Mindennel együtt maradt Rafinesse a kedvencem, még ő a leginkább vállalható a bandában. A legkevésbé perverz, megvan a magához való esze is, meg a célját is eléri. És ha korrupt és cselszövő is? Itt ki nem?

De ezzel elérünk oda, hogy lehet keresni az áthallásokat a fantasy közeli világ és a korunk között. Nagyon jellemzőnek érzem a kiugrott műbútorasztalos Tótumfaktumot, akinek gőze sincs a munkájához, csak a látszatot igyekszik valamiképpen fenntartani. Vagy az alárendeltjeit, akik közalkalmazottak és hóvégén már látszatból dolgoznak csak, várva a következő fizetési csekket. De lehetne emlegetni azt is, hogy miért is lesz legalizálva a répadrog. Ami bevételt hoz…
Messze van egy urban fantasy-tól, és mégiscsak olyan érzete van, hogy tudunk a sorok között olvasni és megérteni, mi miért van itt, mi a tükre nálunk.

A nyelvezete és a stílusa egyedi. Amikor ráállt az agyam, kifejezetten szórakoztatónak is találtam. Mint a cselekmény – ki kell bogózni, de vicces. Hasonló élmény volt, mint egy Fable-könyvet olvasni.

Szóval, összességében jól szórakoztam rajta – csak ne lett volna benne annyi szexuális perverz. Vagy támadtak volna vissza az ebek és lovak…

Idézet: 

– Te állatokon kísérletezel?!
– Á, dehogyis. Jobbára embereken, csak most épp kifogytam a humán erőforrásból…
– Ja, akkor már értem, mi az a bazinagy, bűzlő gödör a kert végében!
– Nem, nem, az csak a pokol kapuja. Tegnap ástam…
– Tényleg?!
– Tényleg tegnap ástam.
– És lejutottál a pokolba?
– Először azt hittem, hogy igen, de aztán félbehagytam az emlékirataid szerkesztését!