Fülszöveg: 

A ​tündér alkukra éhes, a farkas tündérekre – beteljesülhet a szerelmük?

Delvin a tizennyolcadik születésnapján szembesül azzal, hogy tündérereje van. Az első sokk után egy új világ tárul fel előtte: képtelen hazug szavakat kimondani, de cserébe képes varázsolni, és alkut kötni az emberekkel, azaz bűbájjal segíteni őket, ha megfizetik az árát. Minden csodás lehetne, csak éppen a férfi, akire régóta vágyik, ódzkodik a tündérektől…

Rikke farkas alakváltó, aki egyszer már megégette magát, amikor alkut kötött egy tündérrel. Titkon jó ideje vonzza Delvin, várja az első átalakulását, a nagykorúságát, hátha a fiú oldja végre a magányát. Azonban kiderül, hogy Delvin is tündér. Vajon a vonzalom erősebb, mint a félelem? És ha ad egy esélyt a fiatal tündérnek, ő nem fog visszaélni a bizalmával? Delvin és Rikke akarja egymást. De csak akkor tudják megadni a másiknak a boldogságot, ha megértik saját magukat, beismerik a vágyaikat, és megtörnek egy múltbéli, kegyetlen alkut. Meg lehet bocsátani a hibákat? Létezik új esély? A szerelem mindent legyőz?

Szerintem:

Ritkán, de találok egy-egy olyan könyvet, ami egészen másról szól, mint aminek elsőre tűnik. Hogy is fejezzem ki magam…

A Tündéralkunak van egy konkrét cselekménye. Van benne

két fiatalember, akik minden nehézség ellenére egymásba szeretnek. Az egyik vérfarkas, a másik tündér. Hogy bonyolultabb legyen, Rikke gyűlöli a tündéreket, és nem is nagyon tud eleinte mit kezdeni azzal, Delvin mennyire vonzza. Köztük van egy románc, éveket átfogva – nagy szerelemmel és fájó szakításokkal. Mindeközben Delvin dolgozik azon, hogy a Rikkét sújtó átkot megtörje.

Van egy nem túlmagyarázott fantasy világa, amiben a kamaszkor végére a fiatalok mágikus természete kiderül. Ennek megfelelően képzik majd őket, utaznak tovább és alakul a jellemük. Világ szintre nem megy el, nem egy társadalmat vagy epikus történetet akar a szerző elmesélni nekünk.

Mindez azonban másként is tudna működni. Teljesen áttehető lenne a történet a hétköznapi, modern életbe is. Hiszen a konfliktusok és a szereplők vívódásai, a küzdelmeik mind átfordíthatók lennének egy mágia nélküli, más környezetre is. Így a történet, hiába romantikus és fantasy, nekem szinte allegóriaként olvastatta magát.

Egyik fele az önmagunk elfogadása. Főleg Devlin küzd azzal, hogy a kamaszkorból kilépve elfogadja, ki ő és megtalálja a világban a neki rendelt helyet és feladatokat. Ahogy elszabadul az iskolában, próbálgat párkapcsolatot, bulizik és keresi magát, nagyon közel van egy egyetemista világához. Neki is megvan a küzdelme azzal, hogy elfogadja magában, amit elsőre nem szeretett. Fel kell majd vállalni a homoszexualitást, de ez a könnyebb küzdelme. Az, hogy szereti az alkukat, szeret mesterkedni és átverni embereket, amit itt tündéri természetnek is mondhatunk, jobban feladja neki a leckét.
Az tetszett is, hogy a fiú talál majd egy olyan utat, ahol nem kell megtagadnia a saját természetét, de jó ember tud mellette maradni. Igen, a tündéri alkukban a tündér szokott a nyertes lenni, de Devlin tényleg jót akar, nem él vissza az erejével és talál egy olyan szakirányt is, ami kifejezetten mások megsegítésére való. Vagyis, rossz alkukat tanul majd felülírni. Ha nem mágikus világ, csak egy fiatalember, aki keresi a célját és felvállalja magát, akkor is működik.

Van egy elég tömör része, ami az önváddal, magunk büntetésével és a sorsrontással foglalkozik. Rikke hosszú ideje teszi tönkre magát egy kamaszkori hibáért, és szépen fel van építve, ahogy nem tud szabadulni, legfőképpen a maga kötötte csomóból. Ahogy nem tud segítséget kérni, a sértődések és még lehetne sorolni.

Nem a külső cselekmény, a mágia a lényeg ebben a történetben, hanem a szereplők lelki útjai és harcai. Talán ezért is érzem annyira, hogy nem is kellene fantasy történetbe foglalni, annyira egyetemes, amit a szereplők érzelmeiről, lelki harcairól megfogalmaz.

Mivel ennyire belső, nekem kissé több is benne az érzelem és ezeknek a vesézése, mint ami jól esik. Bár a főszereplő páros két fiatalember, olyan lelki hullámvasút és elemzés van benne, amit inkább a női hősöknek szoktak tartogatni.
De különben jól olvasható, szenvedélyes és nagyon érzelmes.

Mivel a cselekmény jobban bevonz, mint a szereplőkre helyezett hangsúly, nekem kissé lassabb volt és érzelmesebb, mint ami igazán tetszene. A világa is szűk, nagyon a főszereplőkre szabott. A tündéralkuk rendszere viszont tetszett, ez némileg kárpótolt.
Vagyis, egy kötetet nem fájt elolvasni, van benne értékes rész – de remélem, szóló kötet marad, mert ennyi és így bőven elég a Tündéralkuból.