Fülszöveg: 

A ​kínai holdistennő legendája megelevenedik.

A holdon nevelkedett Hszing-jin nem sejti, hogy a Mennyei Császár elől rejtőzködik, aki száműzte az anyját, amiért ellopta a Halhatatlanság Elixírjét. Amikor az a veszély fenyegeti, hogy létezésére fény derül, kénytelen elmenekülni az otthonából. Egyedül, képzetlenül és rettegve indul útnak a Mennyei Királyságba, a csodák és titkok földjére. A személyazonosságát álcázva megragadja a lehetőséget, hogy a trónörökös mellett tanuljon, elsajátítsa az íjászatot és a mágiát, miközben egyre erősebbé válik a vonzalom a császár fia és közte.

Anyja megmentéséért Hszing-jin veszélyes küldetésre indul, amikor azonban árulás és tiltott mágia fenyegeti a birodalmat, meg kell küzdenie a kegyetlen Mennyei Császárral is az álmaiért.

Szerintem: 

Ilyet is ritkán írok, hogy az egy meseregénnyel a bajom, hogy egyes elemeiben nagyon mese. Mert különben szerethető ez a regény, csak…

Az a bizonyos szerelmi szál, az böki a csőröm. Hszing-jin és Li-vej története túlságosan tipikus. A jólelkű, kedves herceg beleszeret a szegény, de többre érdemes lányba. A szülői elvárásoknak igyekszik megfelelni, de végül a szívét nem győzheti le. A szerelmeseknek együtt kell lenni, és a végére el is hárulnak az akadályok, Li-vej kész harcolni a lányért a szülei ellenében is. Ha nem lenne Ven-cse és a hozzá kapcsolódó szál, akkor még le is nyelném. Csak éppen a lány nagyot koppant, amikor első körben a herceg csak játszott vele, hiszen pontosan tudta, hogy másnak lesz a jegyese, ha ezt a lányt is szereti jobban. Ven-cse rakta össze, támogatta mindig és igazabbnak éreztem azt a szerelmet, ha történetesen az ifjú a démoni világ örököse is. Azt is írhatnám, hogy nem győzött meg engem a regény, hogy a herceg – holdleány szereleme olyan nagy és megkerülhetetlen lenne.

De simán lehet az is, hogy Ven-cse az érdekesebb és az a szál jobban érdekelt. Mert azt bizony szépen megírta Tan, hogy a Mennyei Császár és udvartartása nem jó emberek. Önzők, bosszúállók és kegyetlenek. A saját érdekeikben eltaposnak másokat. Csang-o is szörnyű árat fizetett, de a saját fiukat is simán irányítják és megszabják az élete meghatározó lépéseit. A Császár egyenesen addig elmegy, hogy esküszegővé válik, hiszen Hszing-jin teljesíti a feladatot, mégsem a szabadságuk adná vissza, hanem a Mennyei Tűzzel megölné a lányt, csak a véletlenen múlik, hogy nem az lesz a vége, hogy a Császár dühében megöli. A sárkányok kapcsán is azt látjuk, hogy ők a történet nemes, jóságos lényei, akiket tisztelet illetne. A Császár mégis rabszolgát csinálna belőlük és ehhez képes a lányt, a fiát is felhasználni. Visszakanyarodva, ezzel azt akartam bemutatni, hogy simám el tudom hinni, hogy Ven-cse és népe a Császár mesterkedései és álnoksága miatt lettek kitaszítottak. A mai politikára is jellemző, amit a fiatalember elmond: kellett egy közös ellenség, hogy a népeit összefogja és rájuk osztották ezt a szerepet. Az ő ügye tehát jogos és indokoltnak éreztem, amit Hszing-jin annyira felrótt neki. Nyomorultnak esélye sem lett volna másként ténykedni, mint ahogy tette. És azt se feledjük el, hogy Hszing-jin is ugyanígy letagadta ki ő, szerepet játszott. Akkor ő milyen jogot kéri a másiktól ugyanezt számon?

Valahogy kihámozom a lényeget. Hszing-jin és Li-vej a nagybetűs hősnek van megírva, elrendelt szerelemmel közöttük. Csak mivel egy rossz uralkodó emberei, mégsem tudok rájuk ennyire hősként nézni. Ven-cse a tönkretettek harcosa, az ő ügyét igazabbnak érzem, ha durvább eszközöket is bevet. Antihős alkat. Mivel az antihős izgalmasabb, mint a mindig helyesen és unalmasan döntő, makulátlan másik kettő, jobban szimpatizáltam is vele, mint a főszereplőkkel.

A cselekmény kellően kalandos, rengeteg benne a kaland és a küldetés. Ritkák az olyan részek, amikor a hősnő nyugodtan pihenhet. Az élete folyamatosan változik és törekszik, hogy az anyjának is segítsen, miközben maga is boldogulni próbál. Még fordulat is akad benne, derülnek ki múltbéli és jelen titkok, ami átértékelgeti a szereplőket és tetteiket.

Erre kapcsolnám rá, hogy a keleti mitológiából színes és érdekeset hátteret alkotott a szerző. A világ, az istenek és istenné válás, a mitikus lények, a világ szabályai. Más, mint a nyugati. Elég csak a sárkányokat említeni – Európában a gonosz szerepét kapták, harcoltak ellenük. A keletieknél bölcs, hatalmas, pozitív szereplők.
Az, ahogy azzal játszik, hogy a Császár és a Császárné milyen megítélhető lények, mennyire álnok az udvar, szintén izgalmasabbá és folytathatóbbá tette számomra a regényt.

Könnyen olvastam, érthető és összeáll a történet is. A neveket ugyan szokni és tanulni kellett, de gyorsan eljutottam arra a szintre, hogy ha magamtól nem is tudtam volna megmondani a nevük, ha leírva láttam, tudtam kik ők.

A folytatás még sok mindent meghatároz, fejben nálam más az értékrend, mint amit ebből a regényből leszűrtem. Drukkolok, hogy a 2. résszel majd közelebb kerüljünk egymás felé.

Idézet: 

Bizonyos sérülések egy életre belénk égnek. Részei lesznek annak, akik vagyunk, és átformálják azt, amivé válunk