Fülszöveg: 

„Az emberek tanulnak a hibáikból. Én képtelen vagyok. Soha nem hibázom.”
A Viharszem a világ összes gondját képes megoldani. Szeretettel és megvesztegethetetlenül uralkodik az emberiség felett, de a Kaszáskör ügyeibe nem avatkozhat bele.
A Kaszás című bestseller izgalmas folytatásában Rowan és Citra ellentétes utakon keresik a megoldást a Kaszáskör erkölcsi válságára.
Rowan már egy éve magányos igazságosztóként, kívülről tisztogatja a Kaszáskört, tűzzel irtja a korrupt kaszásokat. Rettegett hőssé vált, legendáját mindenütt borzongva suttogják.
Citrából Anasztaszija kaszás lett. Könyörületesen végzi a begyűjtéseket, és belülről küzd a rendszer romlottsága ellen, de minden igyekezetét meghiúsítják az új rendhez tartozó kaszások.
Rowannek és Citrának egyetlen reménye maradt csak: a Viharszem. De vajon segít-e? Megszegi a saját törvényeit, és beavatkozik a kaszások dolgaiba? Vagy tétlenül végignézi, ahogy a tökéletes rend összeomlik?

Szerintem: 

Volt pár tippem, merre haladunk és milyen nyitott véget kapunk, de még ezzel együtt is… ennek a kötetnek brutális egy vége van. Shusterman különben is

korrekten odarakta, de a vége, az meglepett. Kevés könyvnek jön össze.

De nem azt akarom elemezgetni. Sok minden más van ebben a kötetben, amit érdemes kiemelni. Egyrészt, hogy ez a rész is jól pörög, sok minden történik benne. Több kiemelt szereplő van, így többek kalandjai tartják mozgásban az eseményeket. Egy-egy ponton össze is találkoznak, de csak a végére érnek egyértelműen össze a szálak. Most a fejezeteket elválasztó naplórészek, vagy inkább a Viharszem vallomásai is sokat adtak az összélményhez. Ez egy izgalmas történet, váratlan fordulatokkal, harcokkal és közben jó középső rész is. Hiszen – itt csatolok vissza a végéhez – elő van készítve az emberiség sorsát eldöntő végső harc, és ez egy pazar kaland, hogy jutunk el oda a Kaszások Körével, a Viharszemmel és a halhatatlanságot megvalósító emberiséggel.
Szerettem, hogy egyaránt volt a kötetben akció, de dráma is. Megbeszéltek elméleteket és dolgokat, míg más csaták sorát vívta meg. Mert a sok, érdemben mozgatott szereplővel ezt is meg lehetett tenni.

Ha már emlegettem a Viharszemet, vele Shusterman megtalálta a módját, hogy a világát részleteiben bemutassa és megalkossa. Egyfajta istenként ez a mesterséges intelligencia irányít és vezet mindent, csak a kaszásokat nem. El tudja magyarázni, hogyan alakította a társadalmi együttélést, milyen régiókat hozott létre, mit és hogyan szabályoz. Ezekkel a részekkel sokat hozzá tud tenni a világépítéshez, amiben aztán a szereplőit már sokkal könnyebben és beletett magyarázatok nélkül mozgathat.

Ment tovább az irány is, hogy eltévelyedett közösséget/rendszert miképpen lehet gyógyítani. Citra egy új példakép lesz, aki humánus kaszásként egyre nagyobb befolyásra tesz szert, de egyre nagyobbak az ellenfelei is. Megismerjük az ő begyűjtési módszerét és a politikai játszmákat, amibe kénytelen beleállni.
Rowan Lucifer kaszásként a gonoszokat írtja. Az övé egy véresebb út, több erőszakkal.
De mi lehet az igazi megoldás? Shusterman jól odacsap a válasszal. Önmagában egyik sem elég. A végére lesz egy olyan puccs és mészárlás, hogy nem is bírok onnan elszabadulni egyelőre. Ezt képviseli a Viharszem is, aki nem véletlenül dönt úgy, hogy elengedi az emberiség kezét és egyék meg, amit főztek. Vagyis, visszavonul a rá testált feladatoktól és nem kommunikál az emberekkel, egy kivétellel.

Megvan a kötet saját szókincse, bár azért nem kellett új szavakat kitalálni a világa felépítéséhez. Nincs túlírva, sok a párbeszéd. Némi lelki vonal is található benne, de Shusterman nem a hősei lelkét elemezgeti, inkább mozgásba hozza őket.

Még egy gondolat: a kötet egyik nagy fordulata felidézte bennem a szerző egy másik disztópiáját. A Bontásra ítélve már azt a technikát feszegeti és írja saját történetté, amit a kötet egyik legdurvább fordulatát hozza. Rowan egykori kínzója, a gyilkolási mámort és földi javakat hajszoló kaszás visszatér majd a halálból. Mert a feje rákerül Rowan egy barátjának testére, azzal a bizonyos bontós technikával.

Még egy eszembe jutott – Shusterman nyert egy helyet a legkevésbé megírt románcok polcán. Amit fiatal hőseinek itt adott… Értem, ez disztópia és nem akar romantikus regény lenni, de ez meg olyan odavetett, hogy nem tudom, mosolyogjak rajta vagy csak ugorjak.

Mindegy is, mert haladok tovább a harmadik kötettel. Ezek után kifejezetten várom, milyen irányba halad majd a világ és benne a kaszások a két főszereplővel.

Idézet:

– Azért választottam a Lucifer nevet, mert azt jelenti, ‘fényhozó‘ – tért ki a válasz elől Rowan.
– De a halandók így hívták a gonoszt is – ellenkezett a lány.
A fiú megvonta a vállát.
– Azt hiszem, mindegy, ki tartja a fáklyát, mindig ő veti a legmélyebb árnyékot.

Fején találtad a szöget, Anasztaszija! A Kaszáskör pontosan ez: gimi, sok gyilkossággal.

De idővel és gyakorlással minden készség elsajátítható.