Fülszöveg: 

Egy ​nyár Izlandon
Evelin nem az a típus, akit csak úgy félre lehet állítani, vagy akár meg lehet törni. Még akkor sem, ha teljesen kilátástalannak tűnik a helyzete. De az ember nehezen talál a felszínre, amikor a feje felett összecsapnak a hullámok. A lány ezért úgy dönt, külföldre utazik barátnőihez. Azt reméli, hogy ott majd sikerül új erőre kapnia.
Hiszen Izlandon minden annyira más. Az emberek, a kultúra, a táj, az ételek… Na jó, az ételek legalább annyira szörnyűek, mint az időjárás, ő azonban hiszi, hogy a földöntúli csodavilág kárpótolja majd mindenért. Nem is tévedhetne nagyobbat. Mert a sors nem arra viszi az úton, amerre haladni akar.
Belebotlik a világ legelviselhetetlenebb fickójába, Arnalba, aki ráadásul minden pillanatban meg akarja keseríteni az életét. A heves szócsatáik közepette mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Evelin pedig azon kapja magát, hogy kezdi megkedvelni a férfit.
Kettőjük viszonya akkor válik igazán bonyolulttá, amikor Arnal is vonzódni kezd a lányhoz. Hiszen a férfi felborít mindent és szétzúzza a terveit, ugyanis mellette jön rá, hogy eddig rossz álmokat kergetett.
De a vágy és a valóság között nehéz megtalálni az összhangot. Vajon nekik sikerül?

Szerintem: 

Meglepett, de kifejezetten szívesen olvastam ezt a regényt. Kicsit tartottam tőle, hogy

nagyon sablonos románc lesz, de megtaláltam benne a pozitív plusszokat.

Az első, hogy Evelin szerethető hősnő lett. Ránézésre ő a dögös szőke, akinek minden könnyen és gyorsan összejön, de Holmes egy mélyponton mutatja nekünk. Mondhatni, minden téren megfeneklett és baja van, de ezt igyekszik rejteni a barátok elől is. Az izlandi úton, a baleset és annak következményei - kimegy a bokája, így nem tud a csapattal az ibizai bulizáshoz csatlakozni, helyette Izlandon ragad egy ellenszenves alakkal - miatt lehetőséget kap magába nézni, és olyan értékeket felfedezni, amelyek mások az addigi életéhez képest.

Vagyis, nem csak egy románcot kaptunk. Haragszom azokra a történetekre, amelyekben elég a szerelem és a hősnő minden gondja-baja megszűnik. Evelin ennél nagyobb utat jár be, és ha a végére valóban ott is áll mellette a nagy Ő, nem attól lett neki jobb és happy end, hogy megszerzi a férfit.
De ez különben a regény férfi hősére is áll: neki is szembesülnie kell a saját döntéseivel, rá kell ébrednie igazságokra, csak úgy léphet tovább és lehet boldog egy új kapcsolatban, amiben már tényleg ott tud lenni 100%-ban.

Arnal és Evelin szerelmi története azért tartalmaz tipikus elemeket. Eleve a sablon egy klisé: két ember, akik első látásra rühellik egymást, előítéletesen kialakítanak egy képet a másikról, és piszkálódnak. De ahogy halad előre a történet, kénytelenek időt tölteni egymással, felfedezik, hogy mi van a felszín alatt és szerelembe esnek. Nem szeretem – az All American sorozatból kölcsönözve a kifejezést – a vortex helyzetet sem. Vagyis, a baráti társaságban már szinte mindenki kavart mindenkivel. Itt is: Arnal exe az a nő, aki megcsalta a férfit annak jó barátjával – aki ugyanaz a férfi, akivel korábban Evelin is viszonyba gabalyodott. Mondjuk, itt legalább jó barát és nem testvér van, az még lejjebb húzná a hangulatom…

De, ennek ellenére értelmes a szerelmi szál is és nem csak a vonzalom születéséről, megéléséről szól. Értelmes programokon vesznek részt és Holmes érdemben tudja Izlandot, mint helyszínt felhasználni. Aki nem járt még ott, nekik nem tudom, mennyire filmszerű, de nekem szépen vissza tudta hozni a nyaralási emlékeim. Mondjuk, azért úti könyvnek senkinek nem ajánlanám, de nem is akar az lenni.

Nyelvében is teljesen vállalható, nem kellett megakadnom olyanokon, hogy trágárak a szereplők. Mondjuk, a nyelvi helyzetet nehezebben képzelem magam elé, ki kivel és milyen nyelven beszél, de ezt el tudom engedni.

A lényeg, nagyon kellemesen meglepett a regény. Romantikus és szórakoztató, de vannak egy átlagos románchoz képest érdemei, akár Izland, akár a szereplők önreflexiói révén.

Idézet: 

Aki eszik, az szerelmet vall az életnek. […] Ezt egy magyar író mondta, aki mellesleg költő is volt. Kosztolányi Dezsőnek hívták.

Aki túl óvatos, nem hibázik – nézett rám. – De nem is jut messzire.

Az életben nem csak egyféleképpen lehet haladni.