Fülszöveg: 

„Az ​Egér az Erdei Kocsma pultján ült, egy borral teli mogyoróhéjat tartott a kezében, és a csillagokról mesélt.” (A hazudós Egér). A gesztenyeorrú cserkesz így mesél: „… egyik szemem mandola, másik szemem mandula, a derekam mandolin” (Mese Julinak). Mikkamakka társaságában ott van az előkelő Okker család leszármazottja és riválisa, a nemes Ultramarin… (Szökevény szeplők; A Kék meg a Sárga). Majom és Hangya reménytelenül vetélkednek, a furfang segíti a gyengébbet (Az igazságtevő nyúl). A rubinszemű hernyó megmenekülése egy kis hangyán múlik, ő azonban nem bukkan elő (A fába szorult hernyó).

Egyik-másik szereplő ismerős a klasszikus állatmesékből. Aesopus és La Fontaine „hőseihez” hasonlóan történetük tanulsága most is több ezer éves bölcsesség – mint minden igaz emberi mondanivaló – de a régi tanulságok ízig-vérig modern „hangszerelésben” jelennek meg; sok a humoros, groteszk elem a mesékben.

Szerintem: 

Ha röviden össze akarnám foglalni, akkor azt mondanám, mesék vannak benne a kicsiknek és a kicsit nagyobbaknak. Lázár Ervin nyelvi leleményével, de több korosztálynak.

Ugyanis sokfélék ezek a történetek. Vannak benne

olyanok, amelyek inkább csak nyelvi játékok. Már a legelső, a Mese Julinak is ilyen. Szavakkal játszanak és történet nincs benne, semmi. Kedves, helyes, ritmikus. Szinte mondókaként is üzemelne.
Több ilyen is akad benne és ezeket a legkisebbeknek tartogatnám. Mert értelmet nem kell bennük keresni, egyszerűen jól hangzanak.

Vannak olyan meséi, amelyek a népmesékben, klasszikusokban gyökereznek. Az változó, hogy ezek mennyire kicsiknek szólnak. Olyan ismerős szereplői vannak, mint a lányukat férjhez adni akaró királyok, a ravasz és gyors nyúl, vagy a jó tündér.
Viszont, azt ki kell emelni, hogy meglepően eredetiek. Itt nem tudok mutogatni, hogy melyik klasszikus meséből ismerős egy-egy elem.

Vannak a humoros, tanulságot rejtő szinte csalimesék. Nem egyszer azon kaptam magam, hogy éppen csak pár sor az egész, egy szösszenet, de bőven lehetne arról beszélni, hogy mit akar ezekkel a szerző üzenni. A kék meg a sárga két pötty története, akik lehullanak és nagyot veszekednek. Utálják egymást. Aztán kiderül, hogy már nem is kék és sárga pöttyök, hanem egybefolytak, és ők a zöld. Képes lennék a rasszizmust ide tenni, hogy az is éppen ilyen. Két, nem egyforma, de lényegében azonos dolog utálja egymást, noha a kettő együtt is létezhet és életképes. Nekem is bután hangzik, de passzol rá. És azt nagyon bírtam, hogy egy ennyire egyszerű dologgal, mint két festékpöttyel, ezt ki lehet fejezni.

Vannak olyan meséi is, amelyek kapcsolódnak más történetekhez. Még nem olvastam Lázár Ervintől, de a Négyszögletű Kerek Erdő és Mikkamakka neve számomra is ismerős. Felbukkannak ebben a kötetben is. Érthetőek is azok a mesék, nem volt hiányérzetem, hogy nekem egy másik mesekönyvet is ismernem kellene a megértésülhöz.

Vannak a kötetben jópofa állatmesék. Nem csak a hagyományos szerepek kerülnek kiosztásra – mert van ebben olyan, hogy az okos nyúl ésszel nyer, de feszegeti azt a kérdést is, hogy a szörnynek gondolt nem feltétlenül a Gonosz maga. A kislány, aki mindenkit szeretett például a tigrissel, a medvével és egy megjegyezhetetlen nevű félelmetes madárral is összebarátkozott. Csak annyi kellett hozzá, hogy ne a szörnyet lássa bennük, hanem szeretettel viszonyuljon hozzájuk. Mondjuk, abban a mesében a buta naivitás is ostorozva van. A kislány dicsekszik, és eszébe sem jut, hogy nem mindenki olyan alkat, mint ő. Így szándék nélkül mindhárom állat vesztét okozza, akik segítettek neki. Csak mert bizonyítani akarta, hogy a barátai lettek a vadak.

Nekem ezek a mesék tetszettek különben legjobban, amelyekben van egy plusz. Amin lehet gondolkozni és kérdéseket vetnek fel. A Szurkos kezű királyfiakban pl. két király keresi a vőjét. Végül azt a próbát találják ki, hogy a királyfiak mindkét kezét összeszurkozzák. Egy hónapig nem szabad megmosniuk. 1 hónap múlva visszatérnek és mást látnak a királyok: volt, akinek lekopott a szurok, mert dolgoznia kellett, és nem őrizgette a kezét. Volt, akié még mocskosabb volt, mert lemosta, de mielőtt visszatért, lekente újra magának. A harmadik meg annyire a hercegnőt szerette, hogy őrizgette, vigyázta a kezét. Az egyik király az elsőnek, a másik a harmadiknak adta a lányt. Kérdés, ki járt el jobban? És annyira jó, hogy erről hosszan lehetne értekezni.

A molnár fia zsák búzája, ami egyenesen annak a meséje, hogyan kellene élni. Hozzáteszem, éppen azzal mutat példát, hogy a fiú elbukik és ebben a mesében mindennek vége. Minden meghal. Nem is mesélném kisgyereknek, de nagyon átéreztem az igazságát.

A címadó mese is szívfájdító, de szépséges. A Jó és a Rossz örök ellentéte, a szörnynek gondolt jó, a megváltás és jóvátétel meséje. Miközben nyelvi humor is van benne.

Szívem szerint szortíroznám a meséket, korosztály szerint. Mert vannak benne, amelyek zseniálisak, eredetiek és az üzeneteik is telibe találnak. Mások viszont annyira csak nyelvi játékok, kis apróságok, hogy azokkal nem tudok megbarátkozni. Elméletben értem, azok miért jók, de sosem voltam mondókapárti. Nekem a történetek kellenek.
De akkor itt lesz a pont, mert sok okos történet/mese is van benne.