Fülszöveg: 

Vhalla Yarl könyvtári tanoncból válik nagy hatalmú varázslónővé, és egy olyan románcba keveredik, amelynek hevessége csak az újonnan felfedezett erejéhez mérhető.

A Solaris Birodalomnak már csak egyetlen királyságot kell meghódítania a kontinens feletti teljes uralomért, de a visszahúzódó Vhalla Yarlban szunnyadó, nemzedékek óta nem látott elemi mágia megfordíthatja a háború menetét.

Vhallát kis kora óta arra tanították, hogy tartsa távol magát a Varázslók Tornyától, a titokzatos mágikus testvériségtől, így könyvekkel körülvéve, békében élte hétköznapjait. De amikor tudtán kívül megmenti az egyik legnagyobb hatalmú varázsló, Aldrik koronaherceg életét, önkéntelenül is részesévé válik ennek a világnak. Súlyos döntés előtt áll: elfogadja varázstudását és a vele járó felelősséget, vagy kiirtja magából a mágiát, és visszatér a korábbi életéhez.

Szerintem: 

Úgy tűnik, nem volt mindegy, melyik Kova-regénnyel kezdem a sort. A tündérkirály volt az első és szinte azonnal folytattam is a mágusokkal. Eredmény: olyan szinten

egyformának érzem a két regényt, hogy komolyan vesztett az értékéből az Ébredő szél.

Mielőtt elijesztek bárkit, nem maga a történet és a világ azonos. Ez teljesen más hátteret kapott, ahol háborúznak a főszereplők országában élők, és a mágikus képességgel rendelkezőktől félnek. Vhalla egy sima kis tanonc, aki nagyon átlagosnak tartja magát. Csak éppen ő van kéznél, amikor a koronaherceg élete veszélyben forog, és Aldrik felismeri benne a másik mágust. Mi több, egy szélmágust, aki nem született egy sem generációk óta. Hiába irtózik a lány a hercegtől, mégis mellette kell tanuljon és el kell döntse, lemondjon-e felfedezett erejéről és visszatérjen az előző életébe, vagy vállalja fel a mágiát és vele Aldrik iránti megváltozott érzéseit is.
Még az is lehet, ha nem ilyen gyorsan követi egymást nálam a két könyv, nem is emelem ki, hogy mennyire érzem az azonos kaptafát. De sajnos, nem így van.

Mire gondolok? Aldrik és a másik kötet tündekirálya ugyanaz az alapfigura. Elsőre ijesztőek és ridegek, aztán a végére ő a nagybetűs álompasi. Mindkettejüknek van egy elsőre megnyerőbb, kellemes öccsük. Mindketten az egyik legerősebb harcosok/varázslók a maguk területén. Mindketten főnemesek. Ezzel szemben a lány képessége rejtett, hirtelen derül ki, és mindkettőt a férfi párjuk leplezi le. Mindkét párt mágikus kapocs köti össze, ha nem is ugyanúgy van a háttér meghatározva. Mindkettőben a lány ereje olyan különleges, hogy azzal az erővel csak ő rendelkezik egyedül a világon. Mindkettőben van egy ránézésre álompasi a hétköznapiak között, aki szerelmes a lányba, de méltatlannak bizonyul. Soroljam még?
Talán csak egy lényeges eltérés van: az Alkuban Luella kezdettől egy bátor, magáért kiálló harcos leány. Vhalla inkább Katniss örököse abban a tekintetben, hogy nem akar hős lenni, kitűnni. Csak sodródna, beolvadna a háttérbe és nagyon nehezen vállalja fel, hogy ennél több legyen.

Nagyon nehezen vonatkoztattam el attól az egész olvasás alatt, hogy Kova másik sorozatának vázát, szereplőit lássam ebben is, csak másképpen felöltöztetve.

Pedig ugyanazokat a jó dolgokat el tudom róla mondani.
Építi a világot, van cselekmény és kaland. Nem csak az érdekli, hogy a főszereplői közé szerelmi szálat írjon, ha az is megtörténik közben.
Ez is olvasmányos, szórakoztató. Ebben sem kell mély tartalmat keresni, de kikapcsolódásra kiváló.

Talán majd a folytatás már önálóbb lesz, mert ez a történet viszont csak egy felvezetés. Nincs lezárva semmi és a szereplőnek menni kell tovább egy másik helyszínre, más konfliktusokat megoldani. Háborúzni is, teszem hozzá. Ez nem egy kerek történet, hanem érezhetően egy egybefüggő sorozat felvezetése.

Még egy utolsó megjegyzés, és elengedem. A borító. Amennyire sikerült az Alkué, ezé annyira nem. Akárhányszor ránézek, mindig az jut eszembe, hogy ki van törve a lány nyaka, vagy fordítva van a törzsén? Már ez alapozta a rossz érzésem, amit fokozott az a bizonyos megegyező kaptafa.