Fülszöveg: 

Mi ​lenne, ha megtudnád, hogy a családod nem is a tiéd? Mire lennél képes a védelmükben? Izgalmas új lélektani thriller A lány a múltból szerzőjétől…

Egy reggel Pete Riley kinyitja az ajtót, és beengedi rajta minden szülő rémálmát, mert a küszöbön a vadidegen Miles Lambert áll, aki azt a letaglózó hírt hozza, hogy Theo, Pete fia, valójában nem az ő fia, hanem Lambertéké, akit a születésekor cseréltek el egy létszámhiánnyal küszködő kórházban, míg Rileyék fiát Miles és a felesége, Lucy vitték haza. Ezzel Pete, az élettársa, Maddie, és a két éve nevelt kisfiú élete örökre megváltozik.

A sokk elől a két család a kölcsönös jóakaratban keresne vigaszt, buzgón próbálják összeegyeztetni nagyon eltérő életstílusukat, azt remélve, hátha lehet belőlük rendhagyó modern família. De mivel perelni akarják a kórházat, a hivatal vizsgálódni kezd, és több aggasztó mozzanat is kiderül arról az éjszakáról, amikor az újszülötteket elcserélték. Ezek után megbízhat Pete és Maddie a másik félben? Vagy akár egymásban? Miféle titkokat rejteget Lamberték méregdrága ajtaja? Az idegek a végsőkig feszülnek, Pete és Maddie most tudják meg egymásról: semmitől sem riadnak vissza a családjuk védelmében.
A tisztességes játéknak vége.

Szerintem: 

Ezzel a kötettel most nem kicsit leszek bajban. Meg kellene indokolnom, miért is

nem tetszett igazán nekem ez a regény. Valami még kellett volna, vagy másképp? Nézzük!

A történettel nem lenne bajom. Adott egy otthon maradt apa, aki imádja a fiát. Csak éppen egy napon csengetnek, és egy másik férfi ügyvéddel érkezve közli, hogy Theo nem Pete fia. Hanem az övé. Elcserélték a kórházban. Most mi legyen? Visszacseréljék, ne tegyenek semmit, pereljék a kórházat?
A történet majd folyamatosan hozza a fordulatokat, amitől Pete és a felesége egyre nehezebb helyzetbe kerül. Theo és David is koraszülöttek voltak, de nem egyformán jöttek helyre. Theo már csak egy kis lemaradással bír a beszédben a kortársakhoz képest, de Pete biológiai fia, David közepesen fogyatékos lett. Megegyeznek a láthatásban, hogy a gyerekek a felnevelőiknél maradnak, de kvázi egymás élete része lesznek, mire Miles pert indít Pete-ék ellen mindkét kisfiú felügyeletéért. Dőlnek a dominók és egyre több mocskos titok derül ki.

Jól hangzik. Ez a része tetszett is. Akkor mi a baj, miért idegesített el a regény?
Az első, a kimértsége és lassúsága. Soknak érzem a 400 oldalt. Többször éreztem úgy, hogy csak haladnak egymás után az oldalak és nem történik semmi. Vagy ugyanazt beszélik meg többedik alkalommal is.
Értem, itt fontos a lelki oldal. Hogy élik ezt meg a szülők. De az ismétlések miatt annyira nem tetszett.

A másik, a szülők. Ebben a regényben sikerült összehozni, hogy nincs egy olyan szereplő sem, akinek igazán tudnék drukkolni. Mindenkiben van egy vagy több olyan vonás, amivel idegesített. Még a gyerekek is – Theo egy pszichopata kezdemény, akit empátiára kell nevelni. David, aki fogyatékkal él és sokkal fejletlenebb szellemileg, mint a kortársai. Ezért ő nem is sok vizet zavar, alig szerepel a regényben. A szülők. A leginkább főszereplő Pete, a legtöbb fejezetnek ő áll a középpontjában. Ő azzal ment az agyamra, hogy túl rendes. Mindenkinek jót akar, becsületes, ő egy jó ember. De ettől meg könnyű célpont és még a regényen belül is csak az nem veri át, aki nem akarja. Az azért már valaminek az alja, amikor észrevette, hogy egy most jobban megismert nő nyomul rá és benne lenne egy viszonyban – Pete elmenekül előle és bűnbánóan kér elnézést a nejétől, aki meg rendszeresen csalja a férjét, aki természetesen ebből mit sem vett észre. Legfeljebb frusztrált, mert vele Maddie a fiuk születése óta nem szexel. Így el is értünk Maddie-hez, aki nekem még idegesítőbb volt, mint Miles. Maddie, aki egy érzéketlen, önző dög, aki mindent a férjére hárít és megjátssza magát. Magán kívül szerintem ő nem szeret igazán senkit, legfeljebb igyekszik olyan embereket az életében tartani, akik mellett ő maga is próbálhat jobb lenni, színlelhet. Többször kapott ő is fejezetet, és már akkor irritált, amikor még nem is lett fejtegetve, hogy ő mire képes érzelmileg. Miles, a pszichopata, akinek a látszat a minden és erőszakos mindenkivel. Lucy, a kedves, de mélységesen elnyomott és lelkileg megnyomorított felesége. Kit kellene szeretnem ebben a könyvben? Innen nézve vannak az elnyomott és szerencsétlen balekok, meg a pszichopaták, akik rájuk telepednek. Más okból, de egyikükkel sem akarok vagy tudok igazán együttérezni.

A kötet különben szépen hozza, amit Delaney köteteiben várhatok. A pszichopaták, a nem éppen szimpatikus szereplők is ilyenek, de a végére betett csavar is. Eddig bármit olvastam tőle, mindnek a végén kiderült valakiről, hogy ő sem százas, erőszakos hajlamai vannak vagy valami pszichés kattanása.

És talán ez lesz a végszó. Van benne ötlet, jól hoz csavarokat is, csak éppen az áldozatok és pszichopaták szereplőgárdája az ismétlődő lelki kínokkal nem tudott igazán megnyerni magának.