Fülszöveg: 

A varázslatos Funiculi Funicula kávézó törzsvendégei jól ismerik a hely legendáját és a rendkívüli lehetőséget az időutazásra, ami nem kockázatmentes, mivel vannak szigorú szabályok, amelyeket be kell tartani.

Kavagucsi Toshikadzu világhírű Mielőtt a kávé kihűl című sorozatának negyedik kötetében az olvasók – a hagyományoknak megfelelően – ismét egy különleges időutazó csoporttal ismerkedhetnek meg: a férjjel, akinek még van valami fontos mondanivalója; a nővel, akinek nem volt lehetősége elbúcsúzni a kutyájától; a nővel, aki nem tudott választ adni egy házassági ajánlatra; és a lánnyal, aki elűzte az apját.

Szerintem: 

Ugyanazt tudja a sorozat negyedik része is, mint a korábbiak. A múltat nem lehet

megváltoztatni, de mi magunk változhatunk. Így a jövőnk más lehet. Talán ez az a tanulság, ami minden részben, ebben is megvan.

Megint megyünk a kávézóba és vele a kirándulásokra a múltba mindössze pár percre. Az továbbra is tud zavarni, hogy a történetnek novellafüzés jellege van. Nem is maga a jellege zavar, hanem, hogy a szabályokat minden történetben át kell venni. Ha egy magazinba jelenik meg havi 1, azzal működik. Így viszont tudott idegesíteni, hogy folyamatában olvasva ugyanazt az 1-2 oldalt mindig át kell szenvednem. Már fejből fújom, hogy csak adott időre lehet menni és ugyanarra a székre. Hogy a múlt nem változhat. Hogy meg kell inni a kávét a visszatéréshez, mielőtt az kihűl.

Viszont, a történetek mindig mások. Most is új emberek érkeznek. Konkrétan négyen jönnek. A munkamániás férj, aki csak azután tudta értékelni otthont teremtő, kedves feleségét, hogy az kómába esett és legfeljebb ülhet a kórházi ágya mellett. A nő, aki azért kosarazta ki udvarlóját a lánykéréskor, mert az motoszkált benne, hátha talál nála jobbat is magának. Még egy kis káröröm is volt bennem, hogy nem talált. De az egyik leginkább megható a vidékről a városba költözött lányé, aki nagyon szabadulni akart az apjától és kifejezetten durva, elutasító volt vele, amikor meglátogatta. Nem sejthette, hogy a férfi hamarosan odaveszik egy árvízben és már nem lesz idő rendbe tenni a dolgaikat. Olyan bűntudata volt miatta, hogy most még házasodni sem mer, mert nem érdemli meg a boldogságot.
A felépítés mindig hasonló: ólálkodik a kávézóban, elmeséli a történetét és rászánja magát az utazásra. Változtatni valóban nem tud, de a lelki békét megleli és sikerül egy-egy fájdalmas helyzetet így utólag rendbe tenni.

Talán ezért is szeretem ezt a sorozatot. Értelmesen tud érzelmekről írni és megvan a logikája, hogy hibázik az ember, hogy ismeri fel későn és mennyire tudja ez gyötörni. Olyan szépen fel van építve a szereplőkben, mi mit okoz nekik.

A család, akik a kávézót vezetik, most csak mellékszereplőként vannak jelen. Nem is kell több, nem saját történetek szereplői, csak segítenek a betévedt embereknek. Ők is egyfajta kohéziót jelentenek, akik megteremtik a történetek összekötését, de már nem ők maguk oldanak meg fájó érzelmi helyzeteket.

Kellemes olvasmány, a komoly témák mellett. Olyan emberséges, nem túlcsordulóan érzelmes. Pont el van találva az a pont, ahol értelmesen tud érzelmeket átadni. Az is egy jó pont, hogy nincs túlírva. Ezek gyorsan olvasható, a lényegre törő történetek, amelyek önállóan is működnek, de így egymás mellett is szépen megférnek.

Ez a sorozat tudja tartani a szintjét. Szívesen olvastam ezt a részt is.