Fülszöveg: 

Emilie ​Hornby, a tizenhét éves gimnazista mottója: „A sors a balekoknak való. A szerelmet meg kell tervezni.” A tinilány ennek jegyében, szerelemtől ittasan, kicsinosítva indul iskolába az év legromantikusabb napján, február 14-én. Bár mindent előre lejátszott a fejében, és gondosan rögzített is a heti tervezőjében, Emilie élete legrosszabb Valentin-napját éli át. Egyik baj és csalódás jön a másik után, semmi sem úgy alakul, ahogyan megálmodta. Miután túljut az első sokkon, a nagymamájához menekül egy kis vigasztalásért, és ott hajtja álomra a fejét. Másnap reggel hatkor megszólal a telefonja ébresztője, és – ó, te jó ég! – újra Valentin-nap van. Az utána következő nap pedig…? Ismét egy rémes Valentin-nap!
Emilie egy olyan rémálomszerű időhurokban ragad, amelyből nem tud kiszabadulni, így aztán újra meg újra átéli az „első” Valentin-nap rémségeit.
Vajon meddig kell még szenvednie ebben a Valentin-napi purgatóriumban?

Szerintem:

Az időhurok jópofa zsánerelem tud lenni. Igaz, inkább filmeken kedvelem, de regényben is találkoztam már jól sikerült darabbal. Csak, kell bele valami plusz, ami kiemeli a többi közül.

Ez az, amit Painter

nem tudott nekem produkálni. Pont, hogy a történet egy sima ifjúsági önmegismerős, helyes útra lépő lányregény, amiben az időhurok kellene, hogy a plusz legyen. Ha az nem lenne, akkor ez annyira tipikus tini lánytörténet lenne, hogy abból tizenkettő egy tucat.

Kezdve azzal, hogy milyen a hősnő személyisége. Ő a helyeske szomszéd lány típus, akinek megvannak a maga tervei és azoktól semmiben sem akar eltérni. Kinézi a nyári gyakorlatát, megtervezte a párkapcsolatát és a szülei között is így lavírozik. Merev, a fején a szemellenző. De különben magával szemben is.
A fordulatot és a zavart a gépezetében a Valentin-nap hozza, amin semmi nem úgy alakul, ahogy Emilie fejben már lezongorázta. Visszavonják a helyét a nyári programban. A barátját az exével kapja csókolózáson. Az apja bejelenti, hogy költözik a második családjával. Plusz, az ellenszenves Nickkel karambolozott reggel, így kocsija sincs. Mikor már azt hiszi, ennél rosszabb már nem lehet, újra Valentin-napra ébred és megint élete legrosszabb napjával kell küzdenie. Majd újra. Ez kell, hogy Emilie felrázódjon, és amikor igyekszik menteni a napot, sokkal többet kihozni belőle, magában kell mérlegelnie, mi is kell neki és miért. Miért érdemes küzdeni?

Ifjúsági romantikus, így nem róhatnám fel neki, hogy igencsak előkelő helyen szerepel a szerelmi élete a megoldandó esetek között. Nem kicsit gyerekes, ahogy Josh és Macy csókját akadályozni próbálja, mintha azzal meg nem történtté lehetne tenni a korábbiakat. Ahogy meg lenni szokott, az a bizonyos ellenszenves Nick – ha jobban megismeri a tipikus lányregény hősnő, rádöbben, hogy nem is ellenszenves. Sőt!

Nagyon érzelmes, és Emilie hajlama a nyavalygásra taszít is. Hamar feltűnt, hogy kifejezetten egoista módon áll hozzá az újjápörgő napon. Olvastam már olyan időhurkos ifjúságit, ahol a hősnőnek meg kellett tanulnia tovább nézni annál, hogy neki mi lenne jó. Emelie esetében ez nem fog fennállni. Itt az a lecke, hogy nem álmokat kell kergetni, hanem arra rájönni, hogy igazából mi kell és azért kell dolgozni.

Kevésnek éreztem a visszapörgő napokat, és a humor se volt eltúlozva. Érzelmes lányos, így kimaradtak a klasszikus, ahogy a szereplő próbálhatja megtörni a rutint. Mondjuk, sejtettem, hogy Emelie nem léphet Bill Murray nyomdokaiba és próbálkozhat kihalni az ismétlődéssel, se így meg hiányzott valami.
Talán csak egy ponton lepett meg – hogy Emelie legvadabb napja, ami leginkább megfelel annak, hogy mindent elenged és csak csinálja, ami jól esik neki – onnan pörög majd tovább a cselekmény. De sajnos erre jön az egyik legbénább konfliktus, amit sikerült olvasnom – Emelie igyekszik majd mindent visszacsinálni, amit a szabadnapján összehozott. De persze majd rájön, hogy minden téren onnan tud majd továbblépni.

Kevés szereplőt mozgat és nagyon az Emelie – Nick párosra koncentrál. Jobban viseltem volna, ha többet látok bennük ennél. Emelie kissé az a kategória volt, aki jó dolgában azt sem tudja, miért nyavalyogjon. Igen, ő a történet kedves és rendezett leánya, de plusz nincs benne. Nick pedig túlzottan az elsőre mogorva, de aztán lányregényes álompasi alapanyag. Még az is olyan ismerős, ahogy egy családi trauma miatt lett zárkózott és tűnt ellenszenvesnek a viselkedése a lánynak kezdetben.

A szöveg sem hoz semmi pluszt. Fiataloknak íródott, érthető és követhető, a lányos jelleg miatt érzelmes részekkel. Nem aforizmagyűjtésre termett, bár szerencsére nem is obszcén a regisztere. Csak olyan zsáner-tipikus.

Igazából nem rossz, csak nem több a vártnál. Az időhurok az egyetlen feltűnő, más eleme, különben sablonnal lehetett volna rajzolni az ifjúsági zsáneren belül. Korrekt iparosmunka, egyszer szívesen el is olvasom, de annyi elég is belőle.