Fülszöveg:
A gyönyörű Briszéisz gyerekkorától kezdve tudja, hogy a nők jussa a hallgatás. A Trója mellett fekvő Lürnésszosz királyának ifjú feleségeként nem sokkal több egyszerű tenyészállatnál, ám ez a sors is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ami városának feldúlása után vár rá. Briszéiszben nincs meg unokatestvére bátorsága, aki a hódító görögök elől a mélybe vetette magát, és így Akhilleusz hadizsákmánya lesz. Akhilleusz, az isteni hős; Akhilleusz, a fényes; Akhilleusz, a könyörtelen mészáros, aki anyja után sír a tenger partján.
Briszéisz egy lesz a fogságba esett nők tömegében, és hamarosan a görög sereget szétfeszítő hatalmi harc középpontjában találja magát Akhilleusz és Agamemnón között. Azonban miközben testi és lelki megaláztatások sorát kell átélnie, rádöbben, hogy az őt egymás között jószágként csereberélő héroszok sem többek a szeszélyes istenek játékszereinél. Trója és asszonyainak végzete előre megíratott. Képes lehet Briszéisz túlélni a pusztulást, és saját történetének szerzőjévé válni?
Szerintem:
Egy újabb trójai mondakör feldolgozás. Haynes Ezer hajójára emlékeztet – akár most is elárulhatom, nekem
a másik könyv tetszett jobban. Igaz, más a nézőpont és a cselekménynek sem ugyanazt a részét ragadják meg.
A nők jussa… elsősorban Briszéisz története. Ő volt az előkelő, trójai nő, akit hadizsákmányként Akhilleusz kapott meg. Ő volt az, akit a bosszúszomjas Agamemnón elvett a harcostól, hogy megalázza. Ennek pedig mindenkire nézve tragikus következményei lettek.
Maga a történet ismert. Barker egy új elemet vezet talán csak be: azt sosem tudtam, mi lett a nő sorsa a háború után. Barker verziójában teherbe esik Akhilleusztól, és mielőtt a férfi elmegy az utolsó csatájába, megkéri egy hűséges, bár nem éppen éles elméjű emberét, hogy a halála esetén vegye el a nőt és vigyázzon rá, meg a babára. Ez is fog történni és Briszéisz így megmenekül attól a rabsorstól, ami a többi trójai nőnek jut. Különben az Iliász maradt végig az alap, így nem a cselekménnyel kell kitűnnie a történetnek.
Barker azt választotta, hogy bemutatja, mennyire sérülékeny volt akkoriban a női sors. A rabszolgákkal tettek, amit csak akartak. Éltek, haltak, mit számít? Erőszak, szenvedés jutott nekik. Briszéisz, aki pedig védett helyzetben volt, még neki is jutott a megaláztatásból. A görög király nem kímélte abban a pár napban, amíg vele volt. És a nő még örülhet, mert nem dobták koncnak a többi katonának. Korábban, arisztokrataként a férje és a háza foglya volt.
A nőknek egyszerűen nem volt semmi szavuk. Az apjuk, a férjük, vagy a más sorban levőknek a gazdájuk szabott meg mindent. Mennyi választásuk van? A regény alapján annyi, hogy küzdenek és élnek, ahogy hagyják nekik, vagy végeznek magukkal.
A cím is ezt fejezi ki. Briszéisz az Iliász egyik legközelebbi tanúja. Akhilleusz mellől látja a döntő eseményeket, de soha és senki nem kérdezi, el sem mondhatja soha a véleményét. Használják csak – akár Akhilleusz, akár Agamemnón. Patroklosz a történetben az egyetlen, akitől kedvességet és emberséget kap. Ez pedig nem csak az ő sorsa, alapvetően minden nőé. Figyelnek, de hallgatniuk kell.
Aztán a mai olvasó meg elgondolkozhat, mennyit változott a helyzet, hol tartunk most.
A szerkezetet azzal igyekszik bolondítani kicsit, hogy egy-egy fejezetnyi tartamra átadja a szót Akhilleusznak. Így ő maga mondhatja el Patroklosz elvesztése miatti fájdalmát, vagy annak az igazságtalanságát, hogy ő a harcos. Ő küzd mindenfelé, ő hozza a dicsőséget és a diadalt. Agamemnón meg csak ül a sátrában, hízik és pöffeszkedik, mindent lefölözve. Nőket, vagyont, bármit. Ha meg baj van, azért mindig más a felelős, amikor nem is. Nagyon igazat tudok adni neki, és elő is hozta belőlem, amivel az Iliászban is szenvedtem. Sokkal inkább együtt tudok érezni a trójaiakkal. Helene csak egy indok volt, hogy Agamemnón kiterjeszthesse a hatalmát. Ez egyáltalán nem arról szólt, hogy a sértett férj a feleségét akarja vissza és a fivére segíti ebben. Ez pusztán hatalmi döntés volt. A görög hősök, talán csak Odüsszeusz kivételével, erőszakos és kegyetlen, hatalom- és hírnév megszállottak, míg a trójaiak a hazájukat védik. Mindig is nagyobbnak láttam Hektórt, mint Akhilleuszt. Agamemnón meg a legalja, és gyalázat, hogy ő mehet innen gazdagon és győztesen haza. Így éreztem most is.
Személyes elbeszélés, vallomás jellege van az egész könyvnek. Mivel Briszéisz nem beszélhet, Akhilleusz sem mondhatja ki a legsötétebb vagy féltettebb gondolatait, csak az olvasónak nyílhatnak meg és vallhatnak.
Ettől van némi intim hangulata is a kötetnek.
Értem, mi benne az ötlet, de sok újat nem tud nyújtani. Azt meg annyira kevésnek érzem, hogy a nőknek az ókorban pocsék sorsuk volt. Mert itt kb. erre tudok szűkíteni.
