Fülszöveg: 

Fűrészmalom a Jeffben, a graubündeni hegyek eldugott zugában, a szilajon zúgó Yzolla partján. Innen menekül el a kétségbeesés és borzalom éjszakáján Silvelie Lauretz, a szépség és tisztaság e kivételes megtestesítője, hogy új életet kezdjen, megszabaduljon az emberi mivoltából kivetkőzött apa árnyától s egy szörnyű bűntett kísértetétől. Vajon sikerül-e a szegény pincérlánynak – aki gazdag örökösnő is egyben – feledést és megnyugvást találnia Andi, a hozzá mindenben méltó férfi oldalán? Elég erős-e a kettejüket összekapcsoló szenvedély, a mély lelki vonzalom, hogy kibírja annak a bizonyos éjszakának a terhét?

Szerintem: 

Vannak regényhősök, akik annyira az emberi söpredéket képviselik, hogy minden rossz példájaként tudnánk őket emlegetni. Knittel is alkotott egy ilyen szereplőt – és annak ellenére

őt érzem a regény legmeghatározóbb, legerősebb szereplőjének, hogy nem is ő a főszereplő.

Jonas Lauretz despotaként nyomorítja meg családja életét. Mindennapos a verés és a lelki megnyomorítás – csak azt csodálom, hogy nem csukták még le azért, amiket művelt. Pl. Niklaus fiába belevágta a baltát, a térdébe, hogy a fia mindörökre sánta maradt miatta. De verte fejbe is úgy, hogy fél fülére süket lett. Ki nem mondott családi titok, hogy a legkisebb gyerekeket, az ikreket meg is ölte. De ha a családon belüli erőszakért nem is, más is volt a rovásán: tolvaj is volt, a lánya örökségét ellopta, amíg az kiskorú volt, így maga nem rendelkezhetett a pénzéről. Ezt is mindenki tudta. A felesége és a gyerekei dolgoztak a fűrészmalomban, míg ő szórta a pénzt és nőügyei voltak. Annyira undorító embernek van megírva, hogy egyszerűen nem is értem, hogyan lett annyi szeretője – a munkása feleségének is tőle volt fia, a családi házban meg a szeretőjét tartotta a tőle született két fiával, míg a törvényes családja majd megfagyott a hegyen.
A regény első negyede foglalkozik a gazságaival, és ahogy Niklaus, Hanna eljut arra a pontra, amit már nem bírnak elviselni az apjuktól. Iszonyatos, amit el kellett viselniük folyamatosan, és tényleg nem is értem, miért nem lépett már a törvény sokkal korábban közbe. Hiszen nem családi titkok voltak, hogy az öreg miket művel.

Bár nem főszereplő, mert a történet Silviát, a kisebbik lányát teszi középpontba. Ő a család angyala, aki még az apját is mindig megszánja és segíteni akarna neki megjavulni, noha ezért csak kinevetik és kihasználják.
Ő nem része a családi gyilkosságnak, akkor Zürichben is volt, de meghatározza a további sorsát az eset. Titkot őriz, és magányos próbál maradni. Amikor a jó családból származó, becsületes Andi udvarolni kezd neki, eleinte el is üldözné, majd inkább lenne a szeretője, mint a felesége, nehogy a családi titka majd ártson a szeretett férfinak.
Jonas teljes ellenpontja, aki túl jó is, hogy igazi legyen.

Hanna és Niklaus, akik emberiek a regénybe. Azt éreztem valósnak, ahogy ők is nagyon sokáig tűrnek, tekintettel vannak a többiekre, de aztán betelik a pohár. Gyilkosok lesznek, de annyi enyhítő körülmény van a történetben, hogy mai körülmények között szerintem nincs bíróság, ami elítélné őket. Jonas az, akit sokkal korábban le kellett volna már csukni.

A regény második fele pedig Silvia – sok beceneve van, mint a Silvelie, talán úgy emlegetik legtöbbet – férjét, Andit tolja előtérbe. A férfinak a becsület minden, és bíróként, hatósági személyként az igazság nagyon sokat jelent neki. Dolgozni kezd Silvelie apjának eltűnésén, hiszen a család mindenkinek azt hazudta, hogy elindult a Via Malán a lopott pénzzel, és többé nem hallottak róla. Így kénytelen lesz azzal szembenézni, hogy a törvény nem mindig az igazság. Meghasonlik, mi lenne a helyes lépés részéről, miközben a felesége miatt is gyötrődik. Silvelie nem árulja el a családját, inkább hátrahagyja a férjét és a kisfiukat, hazaköltözik a hegyre. Pedig az egy jó házasság, Silvia jó feleség és anya lett, miután Andi egy gazdag menyasszonyt is elhagyott érte. Szeretik egymást, ami most csak nehezíti Andi döntését. Az elveit kell mérlegre tennie, és valamit feladnia.

Van a regényben cselekmény is, főleg Jonas családi rémtettei anekdotásak és mesélősek, de sokkal erősebbnek érzem a lélektani oldalt. Ahogy Jonas jól tudja, hogy rongy ember, de neki jó így és nem érdekli, csak nevet azon, aki változtatni akar rajta. Ahogy Silvia nem képes a hitet, az emberi jóságot feladni vagy meginogni, pedig az apja nagyon sok okot adott volna erre. Andi, aki tulajdonképpen a szíve és az esze között vergődik egy lehetetlen helyzetben. A döntéseik, érzéseik mindig kicsit előrébb vannak, mint a konkrét cselekmény.

Romantikus regényként is olvasható, még románc klisé is akad benne: a gazdag fiú és a szegény lány szerelme. Van romantikus gesztus, nagy érzelmek és az egyik nagyobb rész kifejezetten annak van szentelve, hogy miképpen szeretnek egymásba, és Andi választja a szerelmet a rang és vagyon helyett.
Nem ezt éreztem benne fontosnak, és visszafogottabb is, mint egy hagyományos románc. Sokkal racionálisabb, leíróbb, mint egy női romantikus regény. De van egy ilyen oldala is a regénynek.

Sok a leírás is, nem véletlenül teszi a szerző a helyszínt a Via Malára, mondhatni a svájci hegyi vadonba. Megismerjük a tájat, a hegyeket és ebben a környezetben Jonas vadként létezik. Nem egyszer van vadállathoz hasonlítva is. Összekapcsolódik az ember jelleme és a vad világ, amely körbeveszi. Hozzátéve, az nem mentség semmire.

A sok lelki gyötrődéssel nekem lassabb, mint amit szívesen olvasok, de van ereje a regénynek. Így nem tudom azt írni, hogy szerettem, de lekötött és érdekesnek találtam. Van belőle film is, azt lenne is kedvem megnézni.