Fülszöveg: 

Miss Marple Londonban találkozik régi barátnőjével, akivel fiatal lány korukban együtt jártak iskolába Olaszországban. Ruth Van Rydock dúsgazdag amerikai asszony, aki szokásos évi európai körútján Angliába érkezik. De nem csak az emlékeket akarja feleleveníteni: aggódik húga, Carrie Louise miatt is. Carrie Louise férje fiatalkorú bűnözők átnevelését tartja élete céljának, ennek megfelelően alakította át a birtokát is. Ruth szeretné, ha Jane Marple elszegényedett úrinő képében látogatást tenne Stonygatesben, és kiderítené, mi folyik ott. Miss Marple el is megy, és néhány napon belül természetesen gyilkosság történik. Miss Marple úgy érzi magát, mint gyerekkorában a cirkuszban, nem tudja, mi valódi, és mi bűvésztrükk. Sikerül-e kétszáz bűnözőpalánta és a kiterjedt család számos tagja közül kiválasztani a gyilkost, mielőtt újabb tragédia történne?

Szerintem: 

Jól szórakoztam ezen a regényen. Különben és újabban Miss Marple szimpatikusabb, mint

Poirot. Itt ő a 'nyomozó' – amennyire annak lehet nevezni. Inkább megmondó ember. Ez rajta túl is egy jól összerakott történet.

A keret ismerős, ez a jellemző Agatha Christie-re: felső középosztály, előkelők és pénzesek, de azért nem a nemesség. Egyszerre tudja a társadalmi jellegzetes elemeket megmutatni és kritikát megfogalmazni róluk. Ebben a kötetben annyira, hogy nem csak az olvasóknak van sejtetve, de a főszereplő család reform törekvései miatt téma is. Nem kicsit beszélnek róla és kritizálják az angolok végletességét. Most éppen a fiatal bűnözők felkarolása volt eltúlozva, míg a segítségre szoruló, rendes ifjak meg boldoguljanak minden segítség nélkül, ahogy tudnak. Nincs arány, csak túlzások.

Plusz szín az is, ahogy a nemzeti jellegzetességeket építi be a szereplőibe. Ugyan Poirot az, aki kényes belga származására, de itt is fontos, ki honnan érkezett. A gyakorlatias, angol felsőbb élettel semmit sem kezdeni akaró amerikai. Az olasz, másoknak tetszeni akaró lány, aki flörtöl és alaposan fel is kavarja a férfiakat. Annyira, hogy miss Marple-t leszámítva talán senki nem tudja, kit is szeret igazán.

De egzotikus elem benne az intézet is, benne a bűnöző fiatalokkal. Nem ténylegesen részei a történetnek, egy fiatalembert leszámítva. Inkább csak említik őket és maga az intézet léte, ami fontos a történetben. Az hatással van a családra, hogy milyen pozíciót töltenek ott be, támogatók vagy rühellik az egészet. De ez egyike a nem szokványos Christie-krimi elemeknek.

A cselekményt a birtokon történtek adják. Hosszú a felvezetés, szinte már olyan hatást kelt, hogy nem is lesz gyilkosság. Miss Marple maga is csak mellékszereplő. Megfigyel, ritkán elmondja a véleményét, de most a rendőrség sokkal hangsúlyosabban jelen van. Kihallgatások gyűjteménye a kötet némi közjátékkal. Plusz, ami ismerős lehet: menet közben újabb bűnökkel tetézik az első esetet.

Ha ez a szerző, az is mindig érdekes, mennyire meglepő a megoldás. Itt eléggé. El vannak rejtve a nyomok és Miss Marple sem beszél túl sokat. Az indíték, arra meg nem is gondoltam volna. Igaz, nem nagyon lehetett. Ahhoz olyan információ is kellett volna, amit nem kaptunk meg korán.

Még mindig erősek a karakterrajzok. Tipikus, de nem fekete-fehér szereplők. A naiv örökösnő, az őrületig megszállott tudósféle, a családtagok. Ha választanom kellene, ki sikerült legjobban? Carrie Louise. Ha valakire emlékezni fogok később is a történetből, az a végtelenül jólelkű dáma lesz, aki éppen csak áldozat feliratot nem hord a fején. Az valami egészen képtelen, hogy élete során mik meg nem estek vele.

Jól hozza a szerző egyedi jegyeit, olyan Agatha Christie-t idéző az egész regény. A kis humora, a karakterrajzok, az odaszúrások, a bűnügy és annak megoldása.
Ráadásul, ez a jobbik címváltozat. Másként is megjelent már, de ez illik a regényhez és a cselekményben is fontos helyen szerepel, utalva a megoldásra.

Idézet: 

Mindannyian őrültek vagyunk, drága hölgyem! – mondta és keresztültessékelte Miss Marple-t a kapun. – Ez az élet titka. Kicsit mindannyian őrültek vagyunk.