Fülszöveg: 

Két idegen.
Egy sorsszerű véletlen.
Az csak a kezdet, hogy egymás agyára mennek…

Harriet Hatley menekül, mindent maga mögött akar hagyni.
A házasodást.
A pasija családját.
A múltját.

Úgy tűnik, megvan a tökéletes búvóhely: másodmagával beköltözhet egy álomszép házba. Azonban újdonsült lakótársa, Cal sem megy a szomszédba a menekülésért. És ő is titkokat rejteget.

Képesek lesznek ezek ketten vállalni az őrült kockázatot, szembenézni a múlttal és okot találni rá, hogy miért maradjanak ott, ahol vannak?

Szerintem: 

Ezzel a történettel szimplán csak nem tudtam mit kezdeni. Nekem olyan semmilyen volt – kicsit

chick lit, de nem egészen. Van benne szerelmi szál, de mégsem igazán romantikus.

A történetet különben gyorsan le lehet gépelni: Harriet rájön, hogy a kapcsolatának nincs jövője. Szakít, és lakótársként Cal mellé keveredik. Lassan barátok lesznek, majd a történet végére többek is. Nincs igazán fordulat, nincsenek kalandjaik, de még szenvedély sem. Ha McFarlane nem hozza össze a két főszereplőjét, csak barátok maradnak, a történet akkor sem veszít semmit. Mi több, lehet, nekem még szimpatikusabb is lett volna úgy. Nem hiányzott ebbe beleerőltetni a románcok végét.

Gondom volt azzal is, hogy helyenként kifejezetten femináci a kötet. Harriet úgy viseli ezt a címkét, mint egy fegyvert. Van benne valami felesleges agresszió, ahogy ugrani tud azért, ha elvárnák, hogy rendezvényre öltözzön ki és ne melegítőben meg kitaposott cipőben menjen. Mintha attól lenne feminista, hogy nem akar megfelelni az elvárásoknak, csak úgy tesz mindent, ahogy ő szeretné. És nem is nagy dolgokban, csak ilyesmikben kerül elő, mint az öltözködés.

Különben is vannak olyan dolgai, amiért nem szívleltem ezt a nőt. Többek között az ítélkezés, miközben a saját tetteivel és azoknak a következményeivel nem számol. Pl. Calt simán megbélyegzi, amiért lelépett az esküvőjéről. Aztán koppan egy nagyot, amikor kiderül, hogy a menyasszonya képes volt meghívni az esküvőjükre a munkatársát, akivel megcsalta.
Talán az a gondom, hogy Harriet menő nőnek van láttatva, akiért sokan odavannak a szereplők közül. Nekem meg inkább az ugrott ki a történetből, amivel idegesített. Nem tudtam kedvelni, szeretni meg pláne nem.
Cal meg rém halovány mellette, ez csajos könyv és ő csak statiszta. Legyen egy férfi, aki mellett hősnőnk lehorgonyozhat.

Pedig, van benne munka és tudatosan igyekszik az üzenetét átadni döntésekről, női életutakról. Nincs is rosszul megírva, nem kellett fennakadnom trágár kifejezéseken vagy a szövegkörnyezetbe nem illő elemeken.

Csak éppen, akkor sem tetszett a könyv. Harriet nem volt szimpatikus, a történetet meg untam. Plusz, a cím sem passzol. Ebben senki nem őrül meg, egymásért sem.

Idézet: 

Lehet, hogy pénzen nem lehet boldogságot venni, ám attól még hangulatjavító, az életet megváltoztató, függőséget okozó szer.