Kémeket kutató, álruhás, kosztümös, szerelmes.

Lady Amanda már gyermekként sem volt egy átlagos nemesi sarj. Hercegnőnek született, akinek bátyja örököli majd az apjuk címét, és akinek csinos húga majd előnyös házasságot akar kötni. Amanda azonban nem lett volna boldog egy ranggal vagy a vagyonnal. Ő eltökélte, csak akkor megy férjhez, ha a kérője a szívét is elnyeri, nem csak a szülei beleegyezését. Kamaszként soha fel nem adott, merész leveleket kezdett el írni bátyja legjobb barátjának, egy másik hercegnek. Bár az a barátság látszólag megszakadt, a lány napló leveleinek az a fiatalember marad a címzettje. Amanda már szinte vénlánynak számít, amikor a bátyja új titkárt hoz haza. A megnyerő fiatalember valamiben nagyon töri a fejét, nyomozgat és Amanda egy levelét is postára adja. Mire a lány észbe kap, már valóban levelez a herceggel és a titkár is egyre közelebb kerül hozzá.

A vártnál jobban tetszett, hangulatos volt, így el tudom nézni a második felét, amit gyengébbnek éreztem a kezdésnél.

Kezdjük talán azzal, hogy a történelem eléggé háttérben van. Ahhoz képest, hogy háborús helyzet van – a napóleoni korban járunk – ebből alig érezni valamit a történetben. Csak azért kell, hogy indokolja, miért tűnt el Ryland és hogyan kerül kémkedni Mirandáék házába. Különben elég röhejesnek érzem, hogy pont onnan ügyködnek a kémek, egy vidéki nemes házából. Akkor már valami politikailag aktívabb háztartásban lett volna érdemes beépülni. De ne legyenek nagy elvárásaim, ez romantikus regény. Nem is fogom kémregényként értékelni, mert Ryland nyomozása, a kémek leleplezése és azok a kis kalandok, amelyekbe a lánnyal keveredik, inkább csak a romantikus részeket feldobó kis színezetek.

A kötet első felében ezzel együtt elszórakoztam az álcákon, ahogy Amanda szembenéz azzal, hogy mit és kit akar az életében. Itt volt humor, és a kis kalandok sikeresen színesítették a történetet. Az elrablós, menekülős részt még szerettem is. Az írónő érdeme, hogy azt a kalandosabb részt ugyanúgy lehetett szeretni, mint amikor egy tea mellett beszélgetnek és jobban megismerik egymást.
A gondom az, hogy amint kiderül a titok, már nem tudok együttérezni a lánnyal. Nem hiszem el, hogy aki képes lett volna a hozományára támaszkodva elmenni egy szolga párjaként, az megsértődik, hogy a szerelme igazából gazdag herceg. Vagyis, annyira mű a konfliktus, hogy azon húzkodtam az orrom. Nincs is rosszabb, mint amikor a szerelmesek boldog befejezését egy mű konfliktus akadályozza, amelynek egyetlen célja az oldalszám duzzasztása.
Lehetett tudni, mi lesz a vége és az is lett. Még valami, amire egy romantikus történetben számítok, de azért mindig él a remény, hogy meglep a szerző. Itt nem tette.

A szereplők szerethetők, és azon kaptam magam, hogy megint a mellékszereplők kötöttek le jobban. A főszereplő szerelmesek túl szépek és jók, hogy igazak legyenek, a mellékszereplők kapják a színeket. Nem néztem meg, melyik szereplők válnak a következő részekben főszereplővé, de megnézném, kit talál magának Griffith és a húguk is. Főleg a lány, mert az elkényeztetett, szép csitrinek elég nagy fejlődésen is át kell mennie, hogy igazi kosztümös romantikus hősnő lehessen. Most még csak egy hiú libuska, de el tudom képzelni, hogy egy megfelelő férfi mellett több is kijön belőle.

Mélyebb tartalmat nem érdemes keresni benne. Női, kosztümös szórakoztató regény, aminek minden része ezt hangsúlyozza ki. A könnyed stílusa, a finom kis humora, a romantikát ellensúlyozó és feldobó kis kalandok.

A kellemes limonádé, ami nálam a kötet fő jelzője lesz. Az eleje jobban tetszett, a vége már sablonosabb, de elvoltam vele.

Hunter: Előkelő álarcosbál – Mint történelmi romantikus: 70% a történelem ténylegesen kevés, hangulatos és szórakoztat.

Szubjektíven: 70% több szereplőt is megkedveltem. Bírtam, hogy nem csak egy románc.

Megbánt döntéseket helyrehozó, másvilági, szerelmes.

Evie egy teljes élet után hunyt el. A másvilágon tovább kellene lépnie, hogy a mennyek kapuját kitárja, minden megbánást és félelmet maga mögött kell hagynia. A segítője engedi neki, hogy három embernek utoljára üzenjen egyet, és így elrendezze a hátrahagyott ügyeit. Evie a gyermekeinek és a szeretett férfinak szán egy-egy utolsó tanácsot/kérést, és közben újra éli élete nagy döntését. Az előkelő származású lány saját lábra akart állni, karriert és nem az elrendezett frigyet akarta. Egy zenészfiú elragadta a szívét is, Vincent mellett képzelte el az egész életét. A család azonban nem engedte el könnyen, és volt valaki, akinek szüksége volt rá. Evie nehéz döntést kellett, hogy hozzon és most gondoskodnia kell róla, hogy ennek árnya egyik szerettét se érje utol.

Lehet, hogy jobban fájt nekem ez a könyv, mint amilyen valójában. De pont olyasmik vannak benne, amelyekkel nagyon nem tudok azonosulni. De nézzük sorba!

A cím nem igazán fejezi ki, hogy miről szól ez a könyv. A szerelem nagyon is evilági volt, a túlvilágon már nem lehet megváltoztatni semmit, főleg nem a múltat. On the Other Side, az eredeti, sokkal inkább megragadja, mi ez a könyv. Szóval, a magyar cím nem nyerte el a tetszésem.

A cselekményt untam. Két idősíkon haladunk: a jelenben Evie halott, és a szelleme a továbblépéshez meg kell, hogy békéljen. Ehhez üzeneteket súghat a szeretteinek, és megkönyebbülve haladhat a mennybe. Rém unalmas és semmitmondó üzenetei vannak és annyira kisszerűek is, hogy nem tudom elhinni, ez tartaná fogva a lelkét. Nagyon semmilyen is, ahogy átadja, amilyen következményei lesznek. (A gyerekeinek egyet-egyet és Vincentnek is jut egy.) Ez a vonal úgy, ahogy volt unalmas és nem megható. Engem simán csak bosszantott.
A múltban a fiatal Evie-t ismerjük meg, aki küzd a saját életéért és a saját céljaiért, majd a szerelméért. Számomra meg nem érthető, a végén miért azt a döntést hozza, amit. Mintha a testvérének nem lenne mindegy, hogy a nővére miképpen áll ki mellette – kinek a feleségeként. A szándékot értem, a szerző azzal nagyította Evie nemes jellemét, hogy feláldozza a szerelmét és a személyes boldogságát, csak nem érzem úgy, hogy kellett ez az áldozat.

De nagyon sok szereplőt nem értettem. Mondjuk, Evie kiszemelt vőlegényét, egyben gyerekkori barátját. Kamaszkora óta szerelmes volt a lányba, és a jelenben nagyon jól tudja, hogy Evie testvérként szereti őt, és Vincent a szerelme. Még segítene is nekik megszökni Evie zsarnoki anyjától. Mégis, amikor Evie a családja mellett dönt, és Jim felesége lesz, nem Vincenté, Jim elveszi, még gyerekeik is lesznek. Nem tudom ezt egyszerűen elképzelni. Miközben Jim tudja, hogy a lányt mást szeret és hozzá kényszerből ment, lefekszenek? Jim nem egy önző alak, hogy néz ki ez a házasság? Barátság extrákkal? De hagyjuk, ebbe csak belefájdul a fejem.

A múltbeli romantikus szál a végét leszámítva tipikus, a jelen negédes és a legtöbb szereplőt megráznám, hogy legyen már normálisabb. Hiszen Evie gyerekeinek a jelenben szükségük van az üzenetekre a továbblépéshez, csak éppen nagyon mű konfliktus jutott nekik így is.
Nekem kevés volt a cselekmény is, főleg a jelenben. Ez inkább érzelmes, szerelmes regény, míg én jobban szeretem, amiben történik is valami. Ez nem olyan.
A stílusa is túl érzelmes, rossz értelemben női és csöpögős.

Nekem nem tetszett, és nem is nagyon ajánlanám még a romantika kedvelőknek sem. Evie döntései, a regény furcsa, happy endnek szánt zárása is rosszul esett nekem.

Fletcher: Túlvilági szerelem – Mint romantikus: 40% a fiatal Evie küzdelme, áldozata kerek sztori, de a jelen erőltetett.

Szubjektíven: 10% szinte minden irritált: a konfliktusok, a szereplők, a misztikus vonal is.

Melyik a kakukktojás?

Gyilkosság a golfpályán

Gyilkosság az orient Expresszen

Az ABC-gyilkosságok

Gyilkosság a paplakban

Gyilkosság Mezopotámiában

Megoldás: Tovább!

Kémeket lebuktató, életet helyrehozó, háborúba lépő.

Charlie úgy tűnt, szép és boldog élet előtt áll. A legjobb barátja, a saját jobb verziója volt az ikertestvére, az orvosnak készülő Ben. Ő maga egy zenészlányba szeretett bele, akit feleségül is vett és akitől helyes kislánya született. A történelem volt a szenvedélye, egy jó nevű egyetemen taníthatott, míg a doktori programban készült címet is szerezni. Ám az élet mélyre lökte: a kitörő háborúba Ben jelentkezett és odaveszett. A tanszéken már nem értékelték a német történelemmel kapcsolatos kutatását, és amikor egy diáklánnyal viszonyba keveredett, ki is tették a programból. A felesége egyre jobban eltávolodott, és miután részegen egy 16 éves fiú halálát okozza, a börtönbe lassan már nem is látogatja. Kikerülve igyekszik összeszedni magát és rendbe hozni a karrierjét, a családját. Valamire azonban felfigyel: a lányára vigyázó idős német pár gyanús. Csak nem náci kémek?

Eléggé kedvelem a szerző köteteit, de most az a varázs nem volt meg, mint az előző kötetnél. Jó ez is, csak az a drámai hatás, az hibádzott. Vagyis, szórakoztatásra ez a kötet is tökéletesen megfelel, de nem ad olyan érzelmi többletet, mint a korábbi háborús történet.

A cselekmény viszont izgalmas. Folyamatosak a csavarok és meglepő felfedezések, amiket többféle akció is színez. Kémkedés, csapda állítás, terrorista megmozdulás és sok más. Nem lehetett tudni, mi jön még, ki az, akinek látszik és ki valaki egészen más. Lekötött, tetszett – csak. Ez egy másik, sok tekintetben könnyedebb történet.
Most nem éreztem úgy, hogy szíven üt a sztori. Az Egy kém kis képét nagyon nem volt jó ötlet a borítóra tenni, mert itt is azt vártam, hogy érzelmileg üssön meg a könyv. Itt eszembe se jutott volna könnyezni – izgalmas, szórakoztató, de az a drámai plusz nincs benne. Még csak nem is izgultam Charlie sorsáért, noha nem egyszer keveredik nem is kicsit veszélyes helyzetbe. Itt valahogy végig éreztem, hogy rendben lesz és a végére a magánéletét is rendbe tudja szedni. Nem csapott meg a szerző egy olyan csavarral, mint a másikban tette.

Gross jól használja a történelmi hátteret. Hagyományos értelemben nem történelmi regény, de több sima háttérnél, hogy éppen mi zajlik a világban. Az Államok politikája, a mindennapok hangulata, a regényt mozgásba hozó konfliktus is mind a korból táplálkozik. Szeretem is, amikor egy regény tudja használni a korát és nem játszódhat akármikor. Ennek ekkor és itt kell zajlania. Gross meg tudta így írni e thrillert.

Mennyire szimpatikusak a szereplők? Ismét az a baj, hogy folyton eszembe lett juttatva Leo és Nathan (az Egy kém Auschwitzban hősei). Őket annyira szerettem, hogy Charlie nem érhetett a nyomukba. Azt tudtam értékelni benne, hogy nem egy hagyományos hős. A gödör aljáról jön fel, és próbálja összerakni a tönkrement életét. Okos, bátor, de messze nem hibátlan és bőven van, mit jóvátegyen. A gyarlóságai hozták annyira közel, hogy lehessen együttérezni és drukkolni neki. Ő az a hétköznapi hős, aki talán még magáról sem sejtette, hogy egy ilyen helyzetben mi mindenre lesz képes.
Az is tetszett, hogy a kémek is sokfélék. Ahogy még egy szoros közösségben is vannak fanatisták, kevésbé megszállottak és ahogy ütköztetik az ő döntéseiket, hozott jó helyzeteket. Többeket meg lehet érteni, és Gross azt is megengedi magának, hogy fel tudjunk menteni egy olyan szereplőt, aki a szerettei védelmében tesz elítélendő dolgokat.

Könnyű olvasni, szórakoztató. Gross olvasmányos stílusa ebben a kötetben is megvan. A leírások láttatják a történteket, a cselekmények pörögnek. Hangulatos, gyorsan lehet haladni is vele.

Történelmi thrillerként nagyon rendben van, szerettem – csak a másik Gross világháborús sztorit jobban. Nem is tudom elengedni ezt – tényleg nagyon nem kellett volna az a kis kép.

Gross: Nácik Amerikában – Mint thriller: 90% fordulatos, meglepő és a történelmi kort is szervesen beépíti a történetbe.

Szubjektíven: 75% saját jogon jó regény. Sajnos, folyton korábbi Gross-kötet jutott eszembe.

Cím: Könyörtelen nők

Szerző: Melanie Blake: magyarul debütáló könyv lesz ez, de angolul több sikerregénye is akad. Siker esetén könnyen találnak még kiadnivalót tőle…

Műfaj: thriller

Cselekmény: a Hajótörött szívek sikersorozat volt, de már a kaszálás küszöbén állnak. A rendezőnő, a főszereplőnő és a producernő mind szenvedélyesen ragaszkodnak a sorozathoz, és meg akarják menteni egy veszélyes húzással. Össze tudnak fognak? Meddig hajlandóak elmenni a sikerért?

Bírom a kulisszák mögé leső sorozatokat, és ez nagyon annak tűnik. Érdeklődve várom, vajon mennyire fedi fel a sorozatkészítés hátterét.

Várható megjelenés: Next21 regény lesz, várhatóan október végén

Hatalomért küzdő, trónviszályos, családos.

A Ladann-völgy királyságában egy újabb generáció nő fel békében. A királynak a lányát követően ikerfiai születtek, akikért mindkét szülő rajong. A király tanácsadója, egy korábbi uralkodó család sarja elégedett az életével és nagyon szereti a maga gyerekeit, akik az uralkodó pár gyermekeinek játszó társai. Egy tragédia azonban mindent megváltoztat: egy hajó elsüllyed, az ikrek megfulladnak, csak a hercegnő éli túl. A királyné bosszúért liheg, és egykori barátaik ellen fordul. A tanácsadó börtönbe kerül, a családja elmenekül. Évekkel később az egykori hercegek és hercegnő dolgos, tehetséges fiatalok. A királyné még mindig a nyomukban, de így is szerelmek szövődnek, sorsok fordulnak meg, míg az igazi tettes ármánykodik, a szomszéd királyság hadrendbe áll és egy elveszett gyermek hazatér.

Én rákaptam, de nagyon. Ki is vagyok, hogy várnom kell a folytatásra, annyira mennék tovább a történettel.

Leginkább azért, mert megszerettem a szereplőket. Tele van nagyszerű jellemekkel, mesebeli és mégis hibázó alakokkal. A hercegnő, akinek fel kell adnia a szerelmét, hogy az apjának megfelelő érdekházasságot kössön, de megragadja az esélyt a boldogságra, amikor az később rátalál. A családjáért élő és tönkretett nemes, aki nem mer hazamenni, csak távolról követheti a szeretteit. A hercegnek született nemes fiú, aki képes lemondani a szerelemről és nemesen elengedni a szeretett nőt, mert már mással kötötte össze az életét – ha az a nő semmiben nem is ér fel a szerelméhez vagy a fiatalember igazi rangjához. A király, aki gyengének tűnik, de ez alatt rejti, milyen erő van benne és milyen bölcs. A trónörökös, aki nem is sejti, kinek született, mert egyszerű halásznak nevelték. Hosszan tudnám még sorolni, nekem ez volt a fő vonzerő. A szereplők. Legyenek rosszak, mint az igazi merénylő vagy jók, mint a tönkretett család tagjai, megragadtak. Talán Wal és Olesdan a kedvencem, de le tudott kötni, bárkiről is volt szó éppen.

A cselekmény a hatalomért egy nagy viszálykodás. Szerettem, hogy a felszínen zajló események mögött van egy másik, és Schmal szépen előkészíti, hogy a belviszályok alatt milyen leendő, hatalmas konfliktus érik a szomszéd birodalommal. Az aktuális események, legyen az egy halódó város feltámasztása vagy egy gonosz helytartó elleni lázadás – is a történetben tartottak, de attól az igazi, hogy mennyire több van minden mögött.
Még akkor is, ha az nem tetszett, hogy egyes szereplők önellentmondásokba keverednek. A nagymama királyné azért hagyta el az első férjét, hogy annak gyereke lehessen egy nem meddő nőtől, tovább folytatódjon a királyi vérvonal. Erre most a puccson dolgozik egy másik királyságban annak a fiúnak a megbuktatásáért, aki csak azért születhetett meg, mert ő eljátszotta a halálát? Ráadásul nem csak a szeretett férfi fia, hanem az unokaöccse is, hiszen a saját húga lett a következő királyné!

Megvannak a romantikus kalandregények fordulatai – ellenségek gyerekei szeretnek egymásba, a jóképű nemesnek maszk alá kell rejtenie valóját, a királyné vérbosszúja – és sodor szépen előre a cselekmény. Bár az eleinte fura volt, hogy milyen ugrásokkal dolgozik a szerző.
Kicsit olyan, mint egy krónika, ami az idő nagy folyamából kiragad egy-egy eseményt. Nagyokat ugrunk, gyakran csak pár napot látunk egy-egy évből, de van, hogy még nagyobbak az ugrások. Így a linearitást nem éreztem mindig, de a cselekmény összeáll.

Ki kell emelni azt is, hogy a városokat Schmal Róza meg is rajzolta. Szerettem a koncepciókat, ahogy a folyó köré épülnek, saját jellemet és külsőt kapnak. De a folyó köré szervezett élet több tekintetben is megjelenik, és áthatja az egész történetet. A kedvencem talán az volt, amikor Wal kap arról egy beszédet, hogy a horgászként szerzett tudása és a vele született képességei hogyan tehetik majd jó királlyá és az egész a Ladann köré épült példázat volt.

Remélem, hamar jön a folytatás!

Schmal: Nagy folyók haragja – Mint fantasy: 90% gondos világépítés, bonyolódó történet, krónikaszerű és illusztrált is.

Szubjektíven: 95% minden cselekményszál nem tetszett, de a sztori és a szereplők megfogtak.

Új helyre költöző, más világot felfedező, hőssé válós, családos.

A Grace család megfogyatkozva és lelki sebekkel próbál új életet kezdeni. A családapa elhagyta őket, így a kamaszlány és ikeröccsei még igyekeznek feldolgozni, hogy már csak az anyjuk van nekik. Hozzá új lakás is jön: anyjuk nénje egy vidéki birtokon élt, ahova most ők költöznek be. Mallory a vívásba menekül, Simon egyre több házi állatot gyűjt be, Jared viszont folyton bajba keveredik. A házban azonban nem ő okozza a gondokat, az anyjuk hiába hiszi azt. Jared felfedezi itt a természetfelettit: a manót, aki nem díjazza, hogy a gyerekek szétszedték a fészkét. A házat megrohanó lényeket, akik egy könyvet keresnek. Mire a gyerekek feleszmélnek, már egy misztikus csata központi szereplői lettek, mert az elrejtett és általuk megtalált könyv lehet a kulcsa egy zsarnok felemelkedésének, amit nem szabad hagyniuk. Ez a feltáruló mesevilág pedig új barátokat és ellenségeket is nyújt.

Szerettem a filmet is, de így is meglepett, mennyire kedves lett a szívemnek ez a regény. Játékos, kellemes, kalandos, mágikus – gyerekként is megfogott volna, de most is nagyon rákaptam. Ez egy jó fantasy mese, és nem csak fiatalabb életkorban.

A cselekmény szépen kinövi magát. Kis kalandokkal, a varázsvilág felfedezésével indul, de eljutunk egy emberiséget is fenyegető veszély elhárításához. Logikusan, fokozatosan tágul a világ és vele a kalandok összetettsége, mélysége. A kötetbe belekerült az összes Spiderwick-regény ebből a történetfolyamból, és szépen lehet látni, ahogy gondosan szerkesztve egyre többet tudunk meg, egyre közelebb jutunk a végjátékhoz és a nagy ellenséghez.
A gyerekeknek megvannak a maguk kis ügyei, mindig belekeverednek valamibe és ezek szórakoztatóan vannak megírva. Lehet izgulni, de gyerekkönyv, így igazán félelmetes részek nincsenek benne. Most élveztem így, de felnőtt fejjel belefért volna sokkal sötétebb tónus is a történetbe.

Megszerettem a gyerekeket, akik mind más egyéniségek. Együtt tudtam érezni Jareddel, aki nehezen dolgozza fel, hogy az apjuk elment. Simon állatszeretete, ahogy Mallory a vívásba menekül…. mindegyikben találtam egy-egy olyan jellemzőt, amivel azonosulhattam. Kedvesek, bátrak, tettre készek, kiváló gyerekhősök. Ugyan néha túlzottnak érzem, mennyire jó testvérek, de egy gyerekkönyvben ok.

Jópofa a világ, amit a szerzőpáros kitalált. Változatosak a lények és jól meg is vannak ragadva. Tetszett, hogy bár van egyértelműen gonosz figura benne, a mágikus lények egy szürke sávban mozognak. Nem igazán rosszak, de nem is jók. A maguk érdekeit képviselik, ami hol segíti, hol gátolja a gyerekeket.

Tele van a kötet humorral. A gyerekek kalandjai között is akad mosolygós, de a mellékszereplők némelyike is kifejezetten nevettetni került bele. Talán a házimanó volt a kedvencem, de bírtam a hazavitt griffet is.
Ahogy az értékei is pozitívak. A testvéri összetartás, a bátorság, ahogy megtanulnak áldozatot hozni és a nagyobb célért messzebb látni a saját érdekeiknél.

Bírtam azt is, hogy ebben a kötetben benne van a sorozat összes része. Ugyan a tipikus nyitányok és zárlatok elválasztják a részeket, de annyira összetartoznak, annyira egy nagy kalandot mesélnek el, hogy sokkal jobb volt egyben olvasni, mint lett volna több kötetben.

Végül, kiemelném, mennyire szépen van illusztrálva. Gyereknek is, felnőtt fejjel is élmény volt végigkövetni képeken is a sztorit. Vannak csak egy-egy ábrás, de egész oldalas nagy illusztrációk is, és szép mindegyik.

Most reménykedem is, hogy a másik Spiderwick-ciklus is megjelenik majd így egyben, mert kétlem, hogy darabonként össze tudom/akarom vadászni a részeket.

DiTerlizzi & Black: Spiderwick krónika – Mint gyerekkönyv: 100% kalandos és izgalmas, mesés világgal és lényekkel, gyerekhősökkel.

Szubjektíven: 95% igényes és ötletes a mese, a szereplőket és a kiadást is kedveltem.

Tudós vagyok! Na, most már tényleg haladunk! Ideje hasznomra fordítani a tudományt. Jól van, zseniagy: állj elő valamivel!
…Éhes vagyok.
Csalódást okoztál, agy. (Weir: A Hail Mary-küldetés)

Gyermekem. Az az óra, amelyik megállt, az elromlott. Így van ez az élettel is, ne akarj egy helyben toporogni, ne félj a változásoktól. Haladj előre, tudva, hogy a fontos állomásokhoz, mint a kronométer mutatója: ha eljön az ideje, úgyis visszatérsz. (Palotás: Szemfényvesztés)

– Figyelj, Bowman. Tudod te, mire mondják, hogy most?
– Azt hiszem.
– Most van most. (Nicholson: Lángoló szél)

A szerelem veszedelmes csábító… vad és ördögi.
Mögéd lopózik, halkan, gyöngéden és szelíden, aztán elmetszi a torkodat. (Ernshaw: Gonosz mélység)

A helyzet az, hogy ha egy hülye ötlet beválik, automatikusan zseniális ötlet lesz belőle. (Weir: A Hail Mary-küldetés)

A haláltól nem kell félni, fiam. Ő olyan szerető, aki várja, hogy a karjaiba zárhasson. Érezheted őt, ha tudod már, milyen az érintése. Fagyos, lassú, édes. (Butcher: Tetemes gondok)

A következő gazdám talán kedvesebb lesz. Mondjuk, egy szadista zsarnok a vámpírok birodalmából. Vagy valami hasonló. (Braswell: Egy új élmény)

A mai világ hétköznapi csodáktól hemzseg. A ma csodája a holnap újdonsága, azután pedig már csak turistalátványosság marad. (Gaiman: Örökkévalók)

Te is tudod, milyen kemény errefelé az élet. Mindannyian igyekszünk a lehető legjobban átvészelni. De hidd el, egyetlen olyan embert se látsz itt, aki ne hazudna magának valamiről. (Harper: Az elveszett férfi)

– Vajon látjuk-e még az életben?
– Meggyőződésem, hogy igen – mondja Sisi. – Különben lefeküdnék az út közepére, és föl se kelnék többet.
– Ennyire szereted?
– Bowman magával vitte a jövőmet. Amíg nem jön vissza, megállt az idő. (Nicholson: Lángoló szél)

– De veled akarok menni. Segíteni akarok. Nem félek – nyelt egyet, és még inkább elsápadt – melletted harcolva meghalni.
– Nézd így a dolgot – mondtam. – Ha elcsesszük, így is, úgy is meghalsz.
Butters egy pillanatig csak bámult rám, majd azt mondta:
– Jesszus! Máris jobban érzem magam.
– Minden rosszban van valami jó – válaszoltam. (Butcher: Tetemes gondok)

Maradni mindig van elég ok – mondja. – De csak egyetlenegyet kell találnod arra, hogy elmenj. (Ernshaw: Gonosz mélység)

Majdnem mindenki sokat gondol magáról, többet a valóságnál, ez tudományosan bizonyított tény. Manapság, ha egy kismacska belenéz a tükörbe, egy tigrist lát benne, így nem érti, hogy miért nincs nagyobb tekintélye.Nézz körül, a legtöbben azért elégedetlenek, mert úgy érzik, hogy alulértékelik őket, hogy sokkal, de sokkal többre hivatottak – nevetett fel Valentin. (Palotás: Szemfényvesztés)

Érthető. Az emésztőrendszerem csak most kezd visszaszokni a félig szilárd élelemre. Jobb az óvatosság. Ha annyit ennék, amennyit akarok, valószínűleg rosszul lennék. A számítógép helyesen jár el.
– Adj még ennem! – Senkit nem érdekel a helyes eljárás, ha éhezik. (Weir: A Hail Mary-küldetés)

– Ez mi volt? – suttogta Lóri felháborodva. – A forradalom miniszterelnöke! És csak annyit bírt mondani, hogy majd a párt megoldja, és menjünk haza?
– Ezt akár Snow elnök is mondhatta volna Az éhezők viadalában – sziszegte vissza Hanna. (Kiss: Kórház az osztályteremben)

Zsarolós, mágikus szöveget kereső, szektát megállító.

Harry Dresden az utóbbi időszakban már nem az a magányos figura, aki korábban volt. Rátalált a bátyjára, aki ugyan az apja után démoni erővel bíró vámpír, de Thomas egyben az egyetlen vérrokona és gonosz késztetéseivel is harcoló férfi. Összeköltöztek, bár a rokoni viszonyuk továbbra is titkolják. Ott van Egér, az igencsak nagyra nőtt házőrző is, Harry újabb társa a bűn ellen. Ott van Karrin Murphy, a rendőrség természetfeletti ügyekkel foglalkozó osztagának feje, akiben Harry egyre inkább a nőt látja, aki begyógyíthatná a szívén esett sebeket. Így nem is viseli könnyen, amikor Murphy egy kis erotikus nyaralásra indul egy korábban megismert veszélyes alakkal. Nem ér rá ezen merengeni, mert ekkor megzsarolják. Murphy megítélése a tét, és elő kell kerítenie egy olyan mágikus kötet, ami jobb lenne, ha nem kerülne elő. Gyűrűzik a háború, nekromanták tűnnek fel és még egy bukott angyal is Harry lelkére vetett szemet.

Most kicsit megtört a varázs. Ezt a kötetet is szerettem, de nem annyira, mint a korábbi részeket. Azt hiszem, most kevésbé tetszett az ügy, amin Harry dolgozni kényszerül.

A regénynek megint a javára lehet írni, hogy gyors, izgalmas és szinte azonnal az események sűrűjébe találjuk magunkat. Harry meg lesz zsarolva, és ha nem akarja, hogy egy jó barátját szakmailag és így emberileg teljesen tönkre tegyék, látszólag együtt kell működnie a zsarolókkal. Közben persze megoldást keres, és kezelnie kell az egyéb balhékat is, szinte sorakoznak az egyéb balhés ügybe keveredők. Még egy váratlan lehetőség is felcsillan és a Fehér Tanács is újfajta szereplővé lép elő a végére.

Van tehát tartalma, egyre jobb az átívelés. Csak. Nem az a jó szó, hogy kisszerű a kiemelt ügy, csak másmilyen. Erősebb a személyes motiváció, nincs megbízatás.

Ami viszont tetszett, ahogy a visszatérő, állandósuló mellékszereplők színesítik a történetet. A vámpír féltestvér nagy kedvenc, ahogy most Egér, a hatalmas eb is a szívemhez nőtt. Az a kutya igenis nagy egyéniség és nem csak hű barát, de okos védelmező is! Ahogy megvédte a halottkémet… Butcher még mindig húzza az idegeimet azzal, hogy nem lehet pontosan tudni, milyen kutya is Egér. (A neve különben is egy poén. Hatalmas kutyáról beszélünk, ami csak kiskutyaként volt akkora, hogy elférjen Harry zsebében.)

A kaland és a humor most is kéz a kézben jár, és olvasmányossá teszi a sztorit. Harry egy lelki mélypontból is igyekszik kifelé, így nem ez a sorozat leghumorosabb része, de cserébe ad más adalékokat. Elméleteket, miért és hogyan élnek tovább a mágusok, hogyan gyógyulnak. Az már kevésbé nyerte el a tetszésem, ahogy mindenkinek nyaggatni kell a mágust, hogy nézzen szembe azzal, mit érez valójában Murphy iránt… Ebben a sorozatban soha nem szerettem a romantikát, most még utalás szinten is sok volt.

Pláne, ahogy Butcher rövidre is zárja majd ezt a szálat. Közben egy-egy szereplő poénkodik a férfiak érzelmi mozgásképtelenségén. Ebben a részben is lehetne.

Harry továbbra is példaértékű mágus/ember, sok jó tulajdonsággal. De az egész regényvilágra igaz, hogy színes egyéniségekkel van tele. Még azzal is eljátszik, hogy ki mennyire gonosz vagy félreértett. Elég csak a mágusok testületére és a vezetőikre gondolni, vagy Mab királynőre. Szeretem, hogy bár Harry alapelvei rendíthetetlenek, maga a regényvilág enged mozgásteret az erkölcsi kérdéseknek és árnyalatoknak.

Itt különben meg lehet dicsérni a címet is, magyarul is. Duplán tetemes gond van: sok is, tetemes, vagyis számos. De holttestekkel is lesz gond, hiszen jönnek a halottidézők…

Folytatása már van, fogom is olvasni! Bár jól érthető szóló kötetként olvasva is, egyértelműen haladunk az átívelés, nagyobb vezető szálak felé.

Butcher: Tetemes gondok – Mint fantasy: 80% humoros is, kalandos is, jól építi tovább a világát és a hősét is.

Szubjektíven: 75% szórakoztat, jó is, csak valahogyan nem olyan jó, mint az eddigiek.