Zsarolós, mágikus szöveget kereső, szektát megállító.

Harry Dresden az utóbbi időszakban már nem az a magányos figura, aki korábban volt. Rátalált a bátyjára, aki ugyan az apja után démoni erővel bíró vámpír, de Thomas egyben az egyetlen vérrokona és gonosz késztetéseivel is harcoló férfi. Összeköltöztek, bár a rokoni viszonyuk továbbra is titkolják. Ott van Egér, az igencsak nagyra nőtt házőrző is, Harry újabb társa a bűn ellen. Ott van Karrin Murphy, a rendőrség természetfeletti ügyekkel foglalkozó osztagának feje, akiben Harry egyre inkább a nőt látja, aki begyógyíthatná a szívén esett sebeket. Így nem is viseli könnyen, amikor Murphy egy kis erotikus nyaralásra indul egy korábban megismert veszélyes alakkal. Nem ér rá ezen merengeni, mert ekkor megzsarolják. Murphy megítélése a tét, és elő kell kerítenie egy olyan mágikus kötet, ami jobb lenne, ha nem kerülne elő. Gyűrűzik a háború, nekromanták tűnnek fel és még egy bukott angyal is Harry lelkére vetett szemet.

Most kicsit megtört a varázs. Ezt a kötetet is szerettem, de nem annyira, mint a korábbi részeket. Azt hiszem, most kevésbé tetszett az ügy, amin Harry dolgozni kényszerül.

A regénynek megint a javára lehet írni, hogy gyors, izgalmas és szinte azonnal az események sűrűjébe találjuk magunkat. Harry meg lesz zsarolva, és ha nem akarja, hogy egy jó barátját szakmailag és így emberileg teljesen tönkre tegyék, látszólag együtt kell működnie a zsarolókkal. Közben persze megoldást keres, és kezelnie kell az egyéb balhékat is, szinte sorakoznak az egyéb balhés ügybe keveredők. Még egy váratlan lehetőség is felcsillan és a Fehér Tanács is újfajta szereplővé lép elő a végére.

Van tehát tartalma, egyre jobb az átívelés. Csak. Nem az a jó szó, hogy kisszerű a kiemelt ügy, csak másmilyen. Erősebb a személyes motiváció, nincs megbízatás.

Ami viszont tetszett, ahogy a visszatérő, állandósuló mellékszereplők színesítik a történetet. A vámpír féltestvér nagy kedvenc, ahogy most Egér, a hatalmas eb is a szívemhez nőtt. Az a kutya igenis nagy egyéniség és nem csak hű barát, de okos védelmező is! Ahogy megvédte a halottkémet… Butcher még mindig húzza az idegeimet azzal, hogy nem lehet pontosan tudni, milyen kutya is Egér. (A neve különben is egy poén. Hatalmas kutyáról beszélünk, ami csak kiskutyaként volt akkora, hogy elférjen Harry zsebében.)

A kaland és a humor most is kéz a kézben jár, és olvasmányossá teszi a sztorit. Harry egy lelki mélypontból is igyekszik kifelé, így nem ez a sorozat leghumorosabb része, de cserébe ad más adalékokat. Elméleteket, miért és hogyan élnek tovább a mágusok, hogyan gyógyulnak. Az már kevésbé nyerte el a tetszésem, ahogy mindenkinek nyaggatni kell a mágust, hogy nézzen szembe azzal, mit érez valójában Murphy iránt… Ebben a sorozatban soha nem szerettem a romantikát, most még utalás szinten is sok volt.

Pláne, ahogy Butcher rövidre is zárja majd ezt a szálat. Közben egy-egy szereplő poénkodik a férfiak érzelmi mozgásképtelenségén. Ebben a részben is lehetne.

Harry továbbra is példaértékű mágus/ember, sok jó tulajdonsággal. De az egész regényvilágra igaz, hogy színes egyéniségekkel van tele. Még azzal is eljátszik, hogy ki mennyire gonosz vagy félreértett. Elég csak a mágusok testületére és a vezetőikre gondolni, vagy Mab királynőre. Szeretem, hogy bár Harry alapelvei rendíthetetlenek, maga a regényvilág enged mozgásteret az erkölcsi kérdéseknek és árnyalatoknak.

Itt különben meg lehet dicsérni a címet is, magyarul is. Duplán tetemes gond van: sok is, tetemes, vagyis számos. De holttestekkel is lesz gond, hiszen jönnek a halottidézők…

Folytatása már van, fogom is olvasni! Bár jól érthető szóló kötetként olvasva is, egyértelműen haladunk az átívelés, nagyobb vezető szálak felé.

Butcher: Tetemes gondok – Mint fantasy: 80% humoros is, kalandos is, jól építi tovább a világát és a hősét is.

Szubjektíven: 75% szórakoztat, jó is, csak valahogyan nem olyan jó, mint az eddigiek.