Modern mesés, vetélkedős, szerelmes.
Horváth Dénes, a barátainak Dini. Árva, akit a nénikéje és a nagyapja fogadott be. Egy fiú, aki az iskola mellett is dolgozik, vagy lop, hogy valahogy megélje a holnapot. Éppen egy vidámparkban oszt szórólapot, amikor toboroznak egy látványos vetélkedő új évadába. Szabadulószobákból kell kijutni, minél előbb. A nyertes visz havi
egy milliót egy éven át és szereplési lehetőséget a tévében a producer sztár leányával, Jázminnal. Dinit egyik sem érdekli – viszont, a tömegben felfigyel egy lányra. Julcsi nem csak jól néz ki, de érdekes, bátor és titokzatos is. Miatta próbál Dini is a stábba jutni: azt a lányt érdemes megkeresni. Még arra is módot talál, hogy a műsorba bejusson és versenyezzen. Csak éppen Julcsi nem létezik – Dini kénytelen rádöbbenni, hogy Julcsi Jázmin álarca, amivel próbál az emberek közé vegyülni. Vajon vele is csak játszott a lány?
Megvan az idei év első nagy meglepetése. Róbert Katalintól már olvastam, és eddig nem győzött meg. Nálam a futottak még kategória volt. Ebben a történetben viszont tetszett, hogy meseadaptáció, azokat szeretem. De még így is meglepett, mennyire elkapta Róbert Katalin az eredeti szellemiségét, csak mai korba helyezve.
Ez is lesz az első, amit hangsúlyozottan kiemelek. Több szempontból is nagyon felismerhető a történetben Disney Aladdinja, és ezeket mind szerettem. A legkönnyebbem megfejthető, a nevek. Korrekten ki lett találva, hogyan lehet magyarosítani. Jázmin maradhatott, Dénes beceneveként a Dini összecseng az AladDIN végével. Dzsini, vagyis Gábor, akit csak a kezdőbetűje angolos ejtésével Dzsi-nek szólítanak. Jafar, aki itt Sáfár. Abigél, aki becézve lett Abu – ok, ez azért már némileg erőltetett, de elsőre hallásra jót mosolyogtam rajta. Azért akadnak ennél eredetibb és kifejezetten frappáns ötletek is: a kedvencem talán az, ami Jágó regénybéli verziója lett. Az telitalálat.
A második, hogy teljes szituációk és még párbeszédek is vissza tudtak köszönni ebben a sztoriban. A bízol bennem, vagy megvan a varászszőnyegen repülés regénybeli verziója is. Kifejezetten szórakoztatónak találtam, hogy melyik jelenet itt miképpen fog megjelenni. Mert megvan minden, csak adaptálva. Így hiába tudtam mi jön, az, hogy hogyan fog jönni, izgalmassá tette és nagyon a történetben tartott.
A harmadik, még a szerkezet is. A fejezetek címei a Disney mese dalainak címei lettek. Ha eltekintek attól, hogy ez aranyos ötlet, azért ebbe már bele tudok kötni. Nem mindig sikerült a címhez és a dal világához hozzáilleszteni a fejezetet. Talán ez már kicsit sok volt az utalásokból a mesére.
Ahogy a Disney, Róbert Katalin szereplői is könnyen megszerethetőek. Könnyű együttérezni a lánnyal, aki önmaga szeretne lenni és a saját álmait megvalósítani. Vagy a fiúval, aki többre lenne képes, de olyan körülmények közé született, hogy minden csak nyomja lefelé. Valahol még Sáfár alakját is meg tudom érteni – ő nagyon korunk gyermeke, és egy reálisabb regényben szerintem ő nyerne. Attól még nem kell vele együttérezni és drukkolni neki, ő a regény gonosza, de ilyen egy sikerember. Tudom, cinikus vagyok, és ez mese, de akkor is.
Minden jósága ellenére, azért van, amit nem szerettem vagy hiányoltam a könyvben. Ami kevés volt nekem, maga a verseny. Mondjuk, el tudom hinni, hogy szabadulószobákat nehéz lehet jól megírni, de mélyebben is érdekelt volna, mégis milyen feladatok vártak ott a játékosokra. A másik, Borcsa története. Vagyis, Jázmin anyjának szála. Ezen érezni legjobban, hogy saját ötlet és nincs mögötte Disney alap. Ki is lóg a sztoriból, és ha meg is magyarázza pár szereplő helyzetét, indítékát, akkor is erőltetettnek éreztem.
De ezek nem vonnak le abból, mennyire jó szórakozás volt számomra a regény. Rengeteg mese adaptáció születik, és ez kifejezetten ütős lett. Sajnálom is valahol, hogy magyar regény. Ha amerikai lenne, remek kis film is készülhetne belőle.
Róbert: Halld a szív szavát – Mint YA romantikus: 85% korrekt átirata az Aladdinnak, csak egy-egy megoldása kevésnek tűnik (mint a szabadulószobák).
Szubjektíven: 95% bár a szerelmi szál mese habbal, a történet szórakoztató és imádtam, ahogy összerímel a Disney mesével.
szenvedélyesen rajong a bűnügyekért. A családban is akad egy: a nagynénje, Viv eltűnt 35 évvel korábban. Carly elérkezettnek látja az időt, hogy Viv nyomába eredjen. Megint szabad az Alkony Motelben az éjszakai recepciós állás, amelyet a nénikéje is elvállalt. Carly hamarosan maga is szellemeket lát, és kezd rájönni, mivel foglalkozott itt Viv. Neki társa is akad a nyomozásban: Nick, a motel egyik lakója, akinek az apja itt mészárolta le a családját és Nick is alig maradt életben. Itt laknak az ő kísértetei is.
szakértelmére. Egy egész családot mészároltak le, különös kegyetlenséggel. Ahogy az áldozatokat megvizsgálják, az is kiderül, hogy a 15 éves Mary nevű kamasz terhes is volt. Kate mindenkinél jobban tudja, ez a közösség mennyire képes titkot tartani, de most rá kell jönnie a lány rejtette szörnyűségekre, hogy igazságot szolgáltathasson neki. Miközben egy egyre sötétebb és undorítóbb ügy kezd körvonalazódni, Kate újfent kénytelen a saját démonjaival is hadakozni.
Viktória királynő egyik leszármazottja volt. Kompromisszumokat kellett kötni, de a frigy létrejöhetett és egy ország ünnepelte a fiatal párt. A felhőtlen boldogságra nem sok idejük maradt: a király rég beteg volt, és hamarosan a lányának királynővé kellett válnia. Kezelnie kellett a legendás vezető, Winston Churchill távozását. A család neve körüli vitákat. Vagy a húga szerelmi életét, aki egy elvált férfival akarta összekötni az életét.
személyazonossága legyen. Most azonban levetkőzi Tanyát, mássá válva halad tovább. A következő megállónál azonban egy olyan nőbe botlik, aki hozzá hasonlóan más neve alatt él. Olyan helyzetbe kerülnek, hogy kénytelenek összedolgozni, cserélni és újra menekülni tovább. Újabb név, újabb állás, újabb emberek. Dominic, aki történetesen rendőr, még akár megoldás is lehetne, de a nő megy tovább. A múltjához csak egy vékony szál köti, pár e-mail valakihez, aki egykor mindent jelentett neki. De eljön az a pont, amikor már nem lehet tovább futni, csak visszatérni a kezdetekhez. Szembenézni mindennel, ami 10 éve történt és feltárni az igazat.