Tudom, hogy ti, kráziaiak szívesen öltöztök fekete-fehérbe, de a világ nem ilyen egyszerű. Vannak színek, sőt a szürkének is léteznek mindenféle árnyalatai. (Brett: Koponyatrón)

De hidd el nekem, az évszázadokat túlértékelik. Csak az számít, hogy mit kezdesz az időddel. Inkább töltök el egyetlen esztendőt új emlékeket szerezve, mint ezret ugyanazokban az emlékekben kószálva. (Lawrence: A lány és a csillagok)

A lelkünk nem marad teljes egészében velünk, Brodie. Azokban is él, akiket szeretünk. Akárcsak azokban, akik szeretnek minket. (Gemeinhart: Egy kutyus két élete)

De Köztársaságváros még gyerekcipőben jár és a köztünk lévő különbségek túl gyakran vezetnek konfliktusokhoz. Ezen viszont változtathatunk. Ha legközelebb végigmennek az utcán, köszönjenek az önök mellett elhaladó idegeneknek! Gondoljanak bele, milyen lehet az ő helyzetük! Ha elég sokan teszünk így, egy nap talán sikerül megtalálnunk az egyensúlyt a társadalmunkban és egymás között. (DiMartino: Hatalmi harc 3.)

– Te most komolyan az Alkonyatot elemezgeted itt nekem?
Basszus! Ez is Allie hibája. Szánalmas lúzert csinált belőlem, aki a bárban Alkonyat-könyvklubot alapít a haverjával.
– Nem is tudom, hogy kiröhögjelek, vagy inkább ajánljak egy jó agyturkászt – jegyzi meg Beau komoly képpel. (Kennedy: A pont)

Mielőtt az az ember lesz, aki lenni akar, meg kell szabadulnia attól az embertől, aki. (de la Motte: Kegyetlen tavasz)

– Hosszú volt ez a néhány nap. Kösz, hogy belerángattál ebbe a szarba.
– Sajnálom. A nyomorúság társaságot követel. (Alger: Lányok, mint mi)

Lemosolyogtam a gazdijához bújó kutyára.
Ez az, amit én bizony sehogy sem értek: mégis hogyan lehet a világ ilyen sötét hely, amikor ennyire hősies szívek és ragyogó lelkek vannak benne, mint Brodie-é? (Gemeinhart: Egy kutyus két élete)

– Tokuga vagyok, a Tripla Terror Triád vezére… és hamarosan Köztársaságváros vezetője!
– Ő is indul az elnökségért?
– Kétlem, Meelo. (DiMartino: Hatalmi harc 3.)

Állatos, szellemvilágos, gazdit mentő.

Brodie egy keverék kutyus, aki egy csodás helyen tér magához. Szabadság, futás, több kutya. Egy átmeneti hely, ahonnan továbbléphet a mennyek felé. De Brodie érzi, hogy valamit elfelejtett, amit nem lett volna szabad. Ahogy eszébe jut Aiden, a gazdi, egy kisfiú, már tudja, hogy vissza kell jutnia. Nem emlékszik miért, de Aiden veszélyben van és meg kell mentenie! Pár új baráttal, a saját lelkét kockára tér vissza szellemként, hogy megkeresse és megvédje a kisfiút. Gonosz szellemek, árulók hátráltatják, de a jó kutya nem hátrál, míg Aiden nincs jól.

Azt mondják, kétféle ember van: a kutyások és a macskások. Én kutyás vagyok, és szívesen olvasok a négylábú barátaink kalandjairól. Ez a kötet talán kisebbeknek van szánva, de az én szívemhez is utat talált.

Érdemes lenne két részre osztani a könyvet. Az első könnyed és nagyon gyerekekre van belőve. Könnyed kutyás kalandok, ahol az jelenti a cselekményt, hogy megtanulnak szellemként felugrani egy buszra, vagy a falánk Tuck sült krumplit próbál enni, ami a szellemtestéből mindig kipotyog. Aranyos és minimális feszültség van benne. Mert vannak gonosz lények is, akik ellopnák a szellemkutyusok lelkét. Játékos, egyszerű – és nagyon mese.
Aztán Brodie emlékei visszajönnek. Már tudja, hogyan halt meg. Nekem meg a szívem megszakadt. Felnőtt fejjel bőgtem a könyvön, nem is tudom, egy gyerekből milyen hatást vált ki. Ettől kezdve már dráma volt, és megjelent a Szörnyeteg, aki valóban félelmetes ellenfél, és olyan fenyegetés, ami azért ijesztőbb, mert valós. A földön ragadt rossz kutyák szellemei nem hatottak meg különösebben, de a Szörnyeteg… Az egy valódi, a hétköznapokban nagyon is jelen levő gonosz, és olyan rettenetes, amire képes.
Abban már volt tét, hogy a kutya szelleme mit tud tenni ellene. Annyira kevés az eszköze, annyira nagy ára van mindennek.

De attól erős kutyás könyv, hogy Brodie nem adja fel. Mindent képes lenne feláldozni, hogy megmentse Aident. Többször elhangzik, hogy Brodie jó kutya, és ezt tettekkel is bizonyítja. Mert a jó kutya az életét is adná a gazdiért – Brodie is ilyen.
Mesésen meg van személyesítve minden állat: Tuck, vagy az utcai macska Patsy is. Emberi érzelmeik, gondolkozásuk van, mindössze pár dolog maradt meg, ami valóban állati bennük. A futás vágya, Tuck falánksága, ez a végtelen hűség a gazdi felé.
De ez fantasy, így belefért.

Elég erős a váltás a könyv két fele között. Ahogy a játékos, könnyed kalandból váltunk oda, hogy Aiden erőszakos apja mit művel… Stílusban is komolyabb lesz, a kis humordarabkák megszűnnek, onnantól kezdve tragikus színezete van a sztorinak.

De gyerekkönyv, így megkapjuk a lezárást, ami a kisebbeknek se fog fájni. Szerintem az a rész úgy is sokkol mindenkit, amikor agyonverte Aiden apja Brodie-t. Ahogy a kutyus és a gazdi utolsó jelenete is könnyfakasztó. Megvan az érzelmi hullámvasút, de egy olyan ponton köszönünk el, ahol lehet mosolyogni.

A szöveg is könnyed, gyorsan olvasható, érthető. Hogy ismételjem magam: gyerekkönyv. Már csak pár rajz kellett volna bele, de azért jobb, hogy az nincs benne. Így is elég nagy betűkkel és sortávval van nyomva, hogy ne legyen nehéz olvasni.

Komoly témákat hoz be feldolgozhatóan, és nagyon állatbarát fantasy. A kaland és a humor része ugyan a kisebbeké, de a dráma és a kutyahűség eladta nekem is.

Gemeinhart: Egy kutyus két élete - Mint gyerekkönyv: 85% komoly témákat rejt bele, egyszerre könnyed és mélyen drámai is.

Szubjektíven: 70% az eleje, a játékos szellemkalandok meseiek, de a vége szíven ütött.

5: Kloos: Renegátok – a nem túl távoli jövőben az emberiség a fennmaradásáért és a Földért vív háborút. A nyurgák el akarják söpörni őket. A Föld invázióját kivédték, de hogy igazi esélyük legyen, vissza kell szerezniük az ostromkor elmenekülők hadi anyagait és az űrhajókat. Hogy lehetne mindezt a legkevesebb fájdalommal?

4: Dunmore: Ostrom – a németek orosz szövetségeseik ellen fordulnak, és a villámháború technikájával próbálkoznak. Az orosz tél, a nagy távolságok keresztbe húzzák a terveiket. Ami nem jelenti azt, hogy nem alakulnak ki állóháborúk és Leningrád csatája különösen kegyetlen – a városban ragadtak éhséggel, hideggel, németekkel kell, hogy szembe nézzenek.

3: Conradi & Logue: A király háborúja – a II. VH előtt Angliában hatalmi válság tört ki: a király lemondott, hogy egy elvált nőt vehessen feleségül. A dadogással küzdő öccse került a helyére, akinek maga ellen is háborút kellett vívnia, nem csak a németek ellen. A király beszéde az első nyilvános rádióadását mesélte el, ez mindent, ami utána következett. Hogyan élte meg London és a királyi család, a beszédtanára a háborús éveket?

2: Benioff: Tolvajok tele – a II. világháború, ostromgyűrűben Leningrád. A puszta túlélés is gyilkos hajsza. A katona Lev fosztogatásért kerül börtönbe, ahol egy fiatal dezertőrrel kerül egy cellába. Egy fejes lánya pont most házasodna, és a menühöz szükség van tojásra, csak éppen az éhezés közepette az nincs. Lev és Kolja kapnak egy esélyt, de neki kell indulniuk az ostromgyűrűnek, hogy tojást szerezzenek.

1: Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan – az első világháborút feldolgozó regények közül az egyik legismertebb. Egy középiskolai osztály fiait látjuk, akik még szinte gyerekek, de ki kell menniük a frontra. A mindennapok, egy kis öröm, máskor nagy veszteség. Majd egy csata, amelyben odavesznek – a nagy egészet nézve mindez azonban annyira jelentéktelen, hogy az aznapi jelentésben mindössze annyi szerepel: nyugaton a helyzet változatlan.

Képességet használni tanuló, rendszert megismerő, harcos.

A jég világa kegyetlen, és 4 évente a gyermekeket felmérik egy gyűlésen. A hibásokat egy verembe vetik. Yaz biztos benne, hogy neki az lesz a sorsa – érzi, hogy más a többiekhez képest és a kisebb öccse haláláért is bűntudata van. Ő elkerüli a gödröt, 11 éves öccsét, Zeent belevetik. A lány utánaugrik, és odalent egy más világra bukkan. Ahol kiderül, a másságuk különleges képesség. Ahol harcolnia kell az életéért, szövetségeket kötni, és megtanulni, mi rejlik benne – nem csak a saját, az öccse és az új barátok élete a tét, de az egész világuké.

Mark Lawrence is univerzumot kezd el építeni? Tudtam, hogy ez a kötet ugyanabban a világban játszódik, mint az Ős könyve sorozat, de azt hittem, ahhoz képest időben előre vagy jóval később járunk majd. Ugyan ebből a részből még nem derül ki, hogy ama sorozat eseményeihez képest időben hol vagyunk, de belefér az is, hogy párhuzamosan haladunk. Nem vagyok biztos benne, hogy ennek annyira örülök, főleg, ha össze fog érni a két történet.

Először is, amiben kapcsolódik az Ős könyvéhez. Ugyanaz a világ, ugyanolyan képességekkel rendelkező emberek, csak most nem a megmaradt napos oldalon járunk, hanem a jégben. Más társadalmi rend alakult ki, és mást idéznek fel a megjelenő csoportok is. Yaz és a törzse nekem pl. az eszkimókat juttatta eszembe, ahogy a gyerekeket rostálják és verembe vetik, meg a Tajgetoszt és az ókori Spártát.
Nincsenek közös szereplők, a helyszín és a képességek, a négy csoport egyezik. Így annak kényelmes előismerete van a világhoz, aki ismeri a másik sorozatot is, de annak ismerete nem szükséges ennek a történetnek a megértéséhez.

Lawrence az elejéről épít fel mindent, és Yaz szemszögén keresztül mutat meg egyre többet erről a világról. A lánnyal együtt fedezhetjük fel a verem világát, a történelmet és a többieket manipuláló papi rendet, robotokat és egyéb rejtélyeket.
A szerzőnek sikerült egyszerre egy izgalmas sci-fi világot létrehozni, ami kicsit középkori színezetű, kicsit nagyon modern – posztmodern disztópia? – és közben ez egy kalandregény is mágikus képességű emberekkel – így fantasy is tud lenni. Yaz egyre több mindenbe keveredik bele, tanul, harcol és végig mozgásban van a cselekmény.

Gondos a világépítés, ahogy a karaktereit is korrekten összerakja a szerző. Ahogy az embereknek múltjuk és motivációi vannak, a történelemnek is rétegei vannak. Lawrence pedig talált egy olyan tempót, hogy ezeket ki is tudja bontani, miközben a cselekménnyel is jó tempóban halad.

Mennyire pozitívak a szereplők? Lesznek meglepetések, vannak titkok és nagy pálfordulások. De vannak nagyon szerethető, hősies alakok benne és érdekes lények is. Ez nem egy antihős történet, mint a Széthullott Birodalom. Szokás szerint nem a hősnő a kedvencem, most Thurin alakja volt a legizgalmasabb a számomra. Ő egyike azoknak, akiknél van meglepetés. Plusz, elég összetett a múltja: mivel fertőzött volt a fekete jéggel, nem igazán bíznak benne, szenvedett, veszteségek érték és próbál visszatalálni a közösségbe. Vele jobban együtt tudtam érezni, mint Yazzal, aki rendíthetetlen hősnőként tör előre az egész történetben.
De még Theusz és az ő problematikája is nagyon izgalmas. Érdekelne is, lesz-e folytatása a történetének. Az itt történtek ellenére szerintem kell, hogy legyen.

Sorozatnyitánynak remek volt. Olvasmányos és kalandos, jó a világépítésben és pont annyi kérdést hagy nyitva és olyan nyitott a vége, hogy az ember várja a folytatást.

Lawrence: A lány és a csillagok – Mint fantasy: 80% összetett, gondosan felépített világa más zsánerekkel rokon. Erős hősök.

Szubjektíven: 75% Yaz nem lett a kedvencem, de a történet izgalmas és érdekel a folytatása.

• Carta TEEN: Higgy nekem - ifjúsági
• Lettero: Várj, míg sötét lesz - thriller
• Metropolis Média: Ház az égszínkék tengernél - fantasy
• Európa: A vendégkönyv - családregény
• Manó: A Hudson kastély kincse - gyerekkönyv
• Agave: A csütörtöki nyomozóklub - krimi
• Könyvmolyképző: A titkos dal - thriller
  • Mondd, hogy sajnálod - krimi
  • Egy gyilkos elme - thriller
  • Az Eperszív Étkezde - romantikus, női
  • Súlyok nélkül - romantikus

Április

26. Berry: A Romanov-jóslat - kalandregény 4,5

27. Wesley: Hetedhét birodalom - meseregény 4,5

28. Alger: Lányok, mint mi - krimi 3,5

29. Brett: Koponyatrón - fantasy 4,5

30. de la Motte: Kegyetlen tavasz - skandináv krimi 3,5

Május

1. Houser: Hat - képregény 4

    DiMartino: Hatalmi harc 3. - képregény 3,5

    Kennedy: A pont - new adult 3,5

2. McCarthy: A gyümölcskertész - kortárs 2,5

    Reeve: Pokoli gépezetek - disztópia 2

Boldog Anyák Napját! Azt ugye mondanom se kell, hogy virág mellé egy jó könyv se rossz ajándék?

Kalandokat kereső, szabadító akciós, fogságba kerülős.

Évek teltek el, Hester és Tom letelepedtek, és felnevelték a lányukat. Wren helyes 15 éves, de unatkozik otthon. Így amikor felfedezi, hogy az Elveszett Fiúk titkon itt járnak, alkut köt velük. Ellopja nekik a keresett könyvet, a Bádogkönyvet a könyvtárból, cserébe magukkal viszik. Ő teljesíti is az alku rá eső részét, de kalózélet helyett fogság vár rá. Míg új barátokat szerez a rabtársak között, és a szökésen dolgoznak, a szülei a nyomába erednek és igyekeznek kiszabadítani. Közben egy mesterséges intelligencia, egy robot új éltre kel, és próbál az emlékeibe kapaszkodni. Egy arc van előtte, egy sebhelyes arc. Nem tudja, ki volt ő, de tudja, hogy meg kell találnia.

Kezdem feladni. Már a sorozat 2. része se igazán tetszett, és a 3. nekem még annyira se jött be. Hiába próbál Reeve megújulni, és másnak lenni, ez már olyan… ötlettelen és unalmas volt számomra, a legrosszabb helyen érzelgősre megírva.

Bár mozgalmas a könyv és a szereplők folyamatosan mozgásban is vannak, mégsem kötöttek le ezek a kalandok. Már nem olyan nagyszabásúak, és a világ sorsát eldöntők, mint korábban. Olyan szimplának tűnik, a szökés vagy az elment lánygyerek kiszabadítása. Ugyan a háttérben vannak más szálak is, és pl. Csombormenta által létrehozott közösség is bemutatásra kerül, de a világ már nem sokat változott. Nincs olyan karakteres gonosz, mint korábban, ahogy terv sem.
Mondjam úgy, hogy ez egy családi kiskaland a korábbi nagy történések árnyékában?

Amilyen jó ötlet volt egykor a ragadozó városok, most annyira nem tud mit kezdeni a környezettel és a technológiával a kötet. Szőlőföld egészen idilli, Csombormenta világa is működik a maga módján. A ragadozó városok nélkül unalmasabb lett a világa. Arról már nem is beszélve, hogy az ebben a környezetben létrehozott kamikaze örökség sokkal inkább volt vicces, mint ijesztő vagy hatásos.

A legrosszabb azonban az, hogy Hester még mindig nem fejlődő karakter. Tom többször bizonyította neki, hogy kitart mellette és szereti. Elvileg boldog család, és Hester még mindig nem tud ebben hinni. Folyamatosan gyötri magát, és nagyon károsnak érzem, amit az ő énképéből megkapunk. Hester túlélő, harcos, bátor és nem hibátlan. Hősnő alkat – mégis, abszolút úgy éli meg, hogy mivel nem szép – a heg miatt az arcán – mindenki elhagyja, nem szereti igazán és csak sajnálják. Saját magának nehezíti meg az életét, és kifejezetten utáltam, ahogy kamaszlányosan ezen őrli magát, most is.
Tom egészen jellegtelen mellette. Ő az elégedett ember, aki megtalálta az otthonát és szereti a családját. Az ő nagy kalandja már megtörtént.
Wren – a kalandvágyó kamasz. Gyerekesen hoz még rossz döntéseket és nem ismeri ki az embereket, de ez a kora miatt még hiteles is. Ahogy a szülei világa elleni lázadása, a kalandvágya is. Mint karakter, nincs vele gondom, csak kinőttem már az ilyen kamasz szereplőkből. Ő hozza azt az ifjúsági színezetet, amit már unni kezdtem.

Gördülékeny, könnyű olvasni, érthető. Mélység se a cselekményben, se a szövegben nincs, de nem is vártam. Ez egy könnyed posztapokaliptikus kaland, fiatalabb célközönséget megcélozva. Annak korrekt.

Még egy része visszavan, de tartok tőle, hogy az sem fog jobban tetszeni. Erőltetett folytatás volt ez is, és attól tartok, a vége sem lesz jobb.

Reeve: Pokoli gépezetek – Mint disztópia: 35% a világot minimálisan bővíti, erőltetett folytatás, gyerekes hősökkel.

Szubjektíven: 25% bár a tempóját és a cselekmény mozgalmasságát bírtam, Hester irritált.

Sodródó, útkereső, vidéki.

A harmincas évek Amerikája, amikor nagyban működik a szeszcsempészet. A bűnözők élete arany és izgalmas, egészen addig, míg a rendőrség nem nyer meg egy meccset, és akkor börtönbe kell vonulni. Egy fiatal fiú most tanulja a szabályokat – bűnözőktől, meg egy helyi öregtől, aki az öreg gyümölcsösnél él. A fiúnak is megvan a maga terhe: az apja elment, nem jött haza – és az anya megeskette a fiát, ha alkalma lesz, megbosszulja az apját és nem feledi, mivel tartozik neki. Egyikük sem sejti, hogy milyen közel van a gyilkos is, és a férfi teteme is egy kútban, amelynek őre is van. Lesznek, akik menekülnek, lesznek, akik elsodródnak – az életet senki nem tudja kivédeni, miközben telik az idő.

Amikor nem tudom, miről írjak. Az út a kortárs amerikai prózából az egyik legnagyobb kedvencem, és ha nem lenne ott a név a borítón, nem vennék rá mérget, hogy rájöttem volna, egy szerző munkájáról van szó. Pedig de: csak éppen ez McCarthy első regénye, így nem is szabad azt várni tőle, mint a későbbiektől.

Nekem nehezemre esik, hogy elengedjem a cselekményt. Ne akarjak lineárisan, valami cél felé haladó eseménysort, csak nézzem a felbukkanó képeket. Most is nagyon fogtam a fejem, hogy ennek mégis mi értelme, mi a nagy játék? A fiú rájön, ki és mit tett az apjával, és bosszút áll? Nem. A bűnözők és rendőrök közti izgalmas játszma? Nem. Kényszeresen keresném a cselekményt, a szerkezetet, a linearitást.

Pedig tudom, hogy a modern formákban ezt el kellene engednem. McCarthy szépíró is, és nem a klasszikus regényformát követi – már itt sem. Hiába keresnék benne western, történelmi vagy kalandregény elemeket. Ez nem az.
Az idő telik, a mindennapok képei elénk vannak vetítve, és nem tudom megmondani, mi is ez az egész. A harmincas évek kemény világából életképek és ennyi. De nehezem emésztem…

Nincs egyetlen szereplő sem, akit kiemeltnek éreznék, és köré rendeződnének az események. A címbeli gyümölcskertész, vagy esetleg a fiú? De igazság szerint nem sokat tudunk meg róluk, csak próbálják túlélni a köröttük levő világot. Kik ők, hova tartanak? Nem éreztem úgy, hogy alakítani tudnák az eseményeket, csak sodródnak. Ez megint olyasmi, amit nehezen viselek egy regényben. Az olyan reménytelen és céltalan is, amikor csak megtörténnek a dolgok, a szereplőknek semmi ráhatásuk az eseményekre.
Az öreg sorsa legalább valamennyire rendezve lett, de a fiú miatt fogom a fejem. Fel nem tudom fogni, hogy abból a kölyökből olyan bűnöző lett, akit több államban is köröznek. Még csak az sem derül ki, miféle bűnöző lett. Tolvaj, csempész, vagy esetleg gyilkos? Nekem kimaradt egy komoly lépcső, hogy mikor és miért lépett arra az útra.
Azt talán mondanom se kell, hogy kedvelt szereplőm se lett. Ahhoz jobban értenem kellett volna őket, de nem tudtam velük mit kezdeni. Szikárak, szótlanok.

Ha valami olyat keresek, amiben legalább érzem, hogy McCarthy az lesz, aki – ez az első regénye volt, vagyis még alakulóban a stílusa és a világa is – az a nyelviség. Az a vigasztalan komorság, az a nyers és erős atmoszféra. Ahogy az életképekbe nem tudtam beleélni magam, a szöveg atmoszféráját átéreztem. De jól nem esett, sötét világ- és emberképe van a kötetnek. (Azért annyira nem vágott fejbe, mint Az út.)

Érdekes volt, de nem esett jól ez a könyv. Hangulatban remek, cselekményben nem. Marad Az út a kedvencem a szerzőtől.

McCarthy: A gyümölcskertész - Mint kortárs: 55% a nyelvezete nyers, szikár és idézi a sikerszerzőt. A történet lassú, komor.

Szubjektíven: 25% az atmoszférája be tudott szippantani, de cselekmény- és hőshiányom van.

Berry: A Romanov-jóslat

Lord és Akilina követik a nyomokat, amelyeket Amerikába vezetik őket. Találkoznak a katona fiával, akinek az volt a feladata, hogy épüljön be II. Miklós rabtartói közé, és vigyázzon a családra. Ott volt, amikor megölték őket. Alekszejt azonban az apja teste megvédte, egy karcolás nélkül megúszta a lövéseket és a szúrásokat. Anasztáziának voltak sérülései, de a fűzőjébe varrt ékkövek őt is megmentették a haláltól. Kicsempészte őket, és egy unokatestvér vette át a feladatot.

A kisvárosban egy címer vezeti őket nyomra, egy ügyvédi irodái. A tulajról derül ki, hogy ő Alekszej unokája. Ő mondja el a történet második felét. A két gyereket az Államokba rejtették, ahol álnéven éltek tovább. Alekszej 18 volt, amikor Oroszországból nemesi származású, 16 éves lányt adtak mellé, akit aztán feleségül vett és akitől 2 éven belül fia lett, Michael apja. A nagyszülei szeretetben éltek együtt, a nagyanyja halálig gyászolta a férjét, aki 21 éves korában egy tüdőgyulladásba halt bele. Mivel a hemofília női ágon öröklődik, a fiuk és az unokáik már egészségesek voltak. Anasztázia a húszas évei elejét érte meg, akkor hunyt el az esküvője előtt. Michael apja várta, hogy majd rátalálnak, úgy nősült, hogy a felesége akár cárnénak is alkalmas legyen. A fiának továbbadta a titkot, a lányai nem ismerik a származásukat, ahogy Michael sem avatta be a feleségét - aki szintén eleget tesz a cárnéi feltételeknek - és a két fiukat, akik egyetemisták.

Lord főnöke és emberei találnak rájuk, meg akarják ölni őket. Michael azonban vadászkutyákat nevel, el tudnak a segítségükkel menekülni, és végül ők kerekednek felül. Michael felvállalja a származását, DNS teszt megerősíti, és a történet végén orosz cárrá koronázzák.

Wesley: Hetedhét birodalom

Hófehérke férje hadjáratba kezd a királyságok elfoglalására. A lány sereget állít ellene, és háborúba mennek. Florian veszít és meghal, Hófehérke már özvegy. Sejtetve van, hogy az őt elengedő vadász fia, aki gyerekkori pajtása volt, lehet a szerelem az életében.

Legjobb barátja azonban halálos sebet kap, és meg sem akarja próbálni, hogy mágiával meggyógyítsák. Még örülni is tud a halálnak, a szeretett és meggyilkolt felesége után mehet. A győzelmi ünnepet a királynő magában neki szenteli.

Az uralkodóit vesztett királyságok sorsáról döntenének, amikor a palotába érkeznek a hercegnők családjaikkal: Csipkerózsika és Fülöp az ikreikkel, Hamupipőke a férjével és Aranyfürt. Készek elmesélni, velük mi történt.

Egyetemi, szerelmes, viszonyos.

Allie maga alatt van. Szakított a barátjával, megint. De ismeri magát, tudja, milyen könnyen visszakozna, amit nem akar. Így a barátokat kéri meg, hogy akadályozzák meg, ha így tenne. Csak éppen elutaznak, és egyedül marad a hokisok egyik sztárjával, Deannel. Dean, aki helyes és nagyon gazdag, ráadásul az egyéjszakás kalandok királya. Allie is kapott már ajánlatot tőle. Most azonban kettesben vannak, előkerül az alkohol, és egymás mellett ébrednek. Allie elfelejtené az egészet, de Dean nem akarja hagyni. Allie ugyanis bejön neki, és hiába próbálkozna mással, kicsi Dean csak Allie látványára hajlandó keményedni.

Próbálkozom megbarátkozni ezzel a sorozattal, de még most sem akar menni. Azt ugyan értem, miért van akkora rajongótábora Elle Kennedynek, de attól tartok, én nem fogok csatlakozni a klubhoz. Nekem annyira egyforma minden sztorija…

Ha jól számolom, ez a negyedik kötet a szerzőtől, amit olvastam. Észre lehet venni, hogy összetartoznak. Nagyon egységes a stílusa, azt hozza hangulatban, szövegben, amit korábban is. Vagyis, akinek egy tetszett, fog a többi is.
Újfent olyan hősei vannak, akik illenek a sorba. Dögös, rosszfiús srác, aki találkozik a megfelelő lánnyal és megjavul, szerelmes lesz. A magabiztos, csinos lány, aki beadja a derekát. Egyik sem hibátlan hős, hibáik is vannak, amiért lehet velük azonosulni, de eközben azért álomalakok is. Szebbek, sikeresebbek, mint az átlagember.
Alapvetően a szerelmi tematika uralkodik, és a fő konfliktus az, hogy Dean meg tudja-e hódítani a lányt és van-e jövője a kapcsolatuknak. Közben bőven van erotika is. De Kennedy mást is tesz be a sztoriba. Mindketten az útjuk keresik, és próbálnak szembeszállni az elvárásokkal. A szülőknek megvan a maga nyomása, de tényleg azzal akarják tölteni az életük, amit szánnak nekik? Vagy mernek másba fogni?
Ehhez hozzájön, hogy Kennedy nagyon egyben tartja a regényei világát. A szereplők átjárnak egymás történeteibe, és úgy összetartja őket, hogy mindegyik külön történet, értelmesek csak azt olvasva is, de együtt is. (Dean húgának történetét már olvastam, ami elvileg két kötettel későbbi. Abszolút működött ilyen kevert olvasással is.)

Vagyis, pontokba összeszedve, amit Kennedy stabilan hoz:
1: pimasz, egyedi stílus. 2: romantikus történet erotikus betétekkel és egy komolyabb témával mellékszálon. 3: tipikus, egyszerre álombéli és hihető karakterek. 4: a történetek közti kapocs az azonos szereplők színre lépésével.

De akkor nézzük azt is, melyikkel mi a személyes bajom, ami miatt nem leszek Kennedy-fan.
1: a stílusában sok a trágár elem. Egyszerűen nem értem, több szereplőnek is miért olyan mocskos a szája. Nem érzem, hogy lenne bármilyen funkciója.
2: a romantikus szál abszolút tipikus. Már az elején tudod, mi lesz a vége, meglepetés nincs.
3: nagyon sémába illenek a karakterek. Nekem már össze is mosódnak a srácok a fejemben, lényegében minden srác és lány ugyanolyan a szériában.
4: ok, átlépnek egymás történeteibe a szereplők, de lényeges szerepük nincs. Beszélgetőtársak ugyan, de nem több. A történet ettől még kétszereplős marad, itt éppen Allie és Dean körül forog minden.

Ugyanazt megkaptam, amit eddig is a sorozattól. A zsánerében ok, de nem az én világom továbbra sem.

Kennedy: A pont – Mint new adult: 70% rutinosan hozza a zsáner kötelező elemeit, miközben megvan a stílusa.

Szubjektíven: 50% nem fáj, de nem is szeretem. Ismerős sztori, karakterek és káromkodások.