A fantasy önmagában nagyon tág zsáner, nem véletlenül különböztetik meg sok alfaját. Az egyik ezek közül a flintlock fantasy. Ezekben a történetekben a középkori viszonyokhoz/ipari forradalom előtti időkhöz hasonló állapotok uralkodnak, némi ipari fejlettséggel: már ismerik a lőfegyvereket. (A steampunk már külön zsáner!)

Brian McClellan Lőpormágus-történetei voltak, amelyek megismertették velem a zsánert. Ebben egy királyságot ismerünk meg, ahol a tábornok, Tamás, puccsot hajt végre és a királyt, a nemességet egy csapással intézi el. Csak éppen a szomszéd államoknak nem tetszik, hogy a lőpormágusoknál mi zajlik, és még egy Isten is ellenük dolgozik. (Bár egy mellettük is áll.) Három pörgős rész után újabb trilógia is született: egy más országban, egy más isteni ereklye körül zajlanak az események visszatérő és új szereplőkkel.

A sorozat miatt is, de különben is kifejezetten népszerű Leigh Bardugo Grisa univerzuma. Az alap trilógiában egy átlagos lányról derül ki, hogy ő a Napidéző, és ezzel a hatalommal neki van esélye az országot sújtó vész és Nagyúr megfékezésére, ha ehhez mágikus erősítőket is kell beszereznie. Általa kerül majd új király a trónra, aki szintén saját sorozatot kap – magyarul még nincs, de várom. És végül, egy tolvajbanda csavaros kalandjait is követhetjük, ők a Hat varjú.

Ed McDonald nagyon sötét trilógiát jegyez a zsánerben. A holló jelének hőse alkut kötött, így lett a holló szolgája. Ez azzal jár, hogy mindenféle természetfeletti ügybe belekeveredik az egykori nemes, mostani zsoldos és fejvadász a halálos Kárhozat pusztaságában, nem kisebb téttel, mint a világ megmentése gonosz és hatalmas, isteni entitásoktól. Az csak hab a tortán, hogy egykori szerelmének elvesztése is kísérti és a nő árnyát is üldözi közben.

Brandon Sanderson a Ködszerzet történeteket fejlesztette ebbe az irányba. Wax és Wayne vadnyugati rendfenntartóként tengették a napjaikat, míg Waxnak haza nem kellett térnie. Egy vezető család örököseként hatalmi játszmákba, érdekházasságba sodródik, miközben továbbra is felveszi a harcot a sötét erőkkel, rádöbbenve, hogy a saját családjában is akadt rohadt gyümölcs. Itt már ötvöződnek a mágiák, és a fegyverek is szólnak. Magyarul 3 kötetnél tartunk.

Kiemelhetném még Sarah J. Maas Üvegtrón ciklusát is, de az a helyzet, hogy nem szerettem benne, ki kiben talált párra, így ezt most hagyjuk. Inkább Anthony Ryan Draconis Memoria trilógiája kerül a végére. Ebben olyan emberek élnek, akik képesek a sárkányok vérét meginni és általa különleges képességekre tesznek szert. Csak éppen a sárkányok kihalóban, új kereskedelmi ligák emelkednek fel, és van egy nagyon durva összeesküvés is a háttérben. Hőseink külön utakon indulnak el, nem is sejtve, hogy végül egy rejtély kirakósainak darabkáit rakják össze és a végére a világuk megmaradása a tét.

Felkapott most ez a zsáner, biztosan érkeznek majd újabb történetek és sorozatok is!

Gyermekeket motiválni próbáló, kalandos, menekülős, családi titkot kutató.

1875, véget ért az amerikai polgárháború és vele a rabszolgaság. Ez azonban nem jelentette azt, hogy minden seb azonnal be is gyógyult. Hannie rabszolgának született, és a családját erőszakkal választották szét. A tulaj unokaöccse Texasban haladva más-más helyre adta el őket, csak Hannie jutott vissza a birtokra. Mikor a gazda eltűnik, annak törvényes (Lavinia) és szeretőjétől született részben színes lánya (Juneau Jane) a férfi nyomába ered, biztosítani akarják az örökségüket. Hannie pedig a családját akarja megtalálni, így fiúnak álcázza magát, és kocsisként a két lánnyal tart. Szörnyű kalandok során új testvériség és közös céljaik születnek. Napjainkban új tanárnő érkezik Délre, és miközben könyveket keres egy régi birtokon a diákjainak, akaratlanul is belecsöppen Hannie történetébe, és felfedi, mi történt vele és a leszármazottjaival, miközben a saját démonai is üldözik.

Mi ragadt meg legjobban a regényből? Ahogy Lisa Wingate kegyetlenül célba veszi az érzelmeinket, és nem ereszt, szorongat, egészen az utolsó oldalakig.

Egy nagyon női olvasmányról van szó, amelyben a család, az összetartás és a szeretet áll minden mögött. Ugyan a múltbéli részben a két lány az öröksége miatt is kel útra, de Juneau Jane szereti is az apjukat, nem csak a végrendeletet keresi. Hannie nagyon a családját akarja, és ezért komoly áldozatokra is kész. A jelenben pedig Benedetta szinte anyaként kezd küzdeni a diákjaiért, és a saját családi titka is gyermekekkel, szeretettel kapcsolatot. Vagyis, minden mögött ott van a család és a szeretet.

Érzelmesen is van megírva, a szerző folyamatosan tükröt tart, hogy a hősnői lelki élete miképpen alakul. Látjuk, a kötődéseiket, ahogy barátságot kötnek, vagy éppen rettegnek, gyűlölnek, szövetséget kovácsolnak. A múltbéli alakok között éreztem az erősebb személyiségeket: Juneau Jane és Hannie sokkal inkább példaképek, erősek, mint a jelenben Benedetta. De az is könnyen lehet, hogy csak nem volt szimpatikus, ahogy Benedetta alakját áthatja a fájdalom is. Az tetszett, ahogy küzd a gyerekekért és a könyvekért, de mindig van benne melankólia és fáj neki valami – a végére derül ki, mi. Ez nem tetszett benne, az erős harcosokat, mint Jane és Hannie, sokkal inkább kedveltem.

Nem teljesen történelmi regény, lehet, hogy az igaz történet alapján jobban illene rá. A kötetbe is bekerült hirdetések, melyekben az elsodródott, egymástól elszakított családtagok keresték egymást, valósak. Ezek ihlették a történetet, és ha nem is volt egy igazi Jane és Hannie, sok-sok hasonló lány adta hozzájuk az ihletet.

A korszak pedig megjelent benne. Megmutatta, hogyan éltek a polgárháború előtt, majd utána a déli birtokosok. Képet nyújt arról, milyen lehetett egy rabszolga élete, majd mit tudtak kezdeni a megkapott szabadságukkal. Ha nem is a nagy történelmi tetteket és személyeket látjuk, nekem hiteles volt a történelmi szín, a benne mozgó emberek.

Nem rohannak benne az események, de lendületesen haladnak. A 19. században kalandjai vannak a lányoknak, a jelenben pedig Benedetta lassan felfedi a titkokat és az osztályát igyekszik motiválni. Lekötött mindkét szál, ha izgalmasnak nem is nevezném, az érdekes és megfogó illik rá.

Még azt is lehet feszegetni, hogy milyen társadalmi problémákra mutat rá benne Wingate. A rasszizmus, a szegénység kultúrája mind benne van és mozgatta az agyam.

Összességében kedveltem ezt a regény, igaz, a múltbéli történetet jobban.

Wingate: Eltűnt testvéreink könyve - Mint történelmi: 75% tele van érzelemmel, női, miközben közel hoz egy történelmi kort is.

Szubjektíven: 70% a jelen szálában nem igazán szerettem a hősnőt, de a könyv lekötött.

• Móra: A varjúherceg - mesekönyv
• Lettero: Villa Rosa - női
• Tilos az Á: Radovár árnyai - YA disztópia
• Könyvmolyképző: Eltűnt lányok - thriller
• Gold Book: Álmos - történelmi
• Alexandra: Beszüremlő fény - háborús, történelmi
• Central: A villa öröksége - női, történelmi
  • A Chanel nővérek - női

Augusztus

16. Tallis: Bécsi vér - történelmi krimi 3,5

17. Isikava: Folyó a sötétben - memoár 4,5

18. Sapkowski: Isten harcosai - történelmi 3,5

19. Matson: Páratlan nyár - ifjúsági 3,5

20. Kosztolányi: Csodát nekem - szépirodalmi 4

    Passuth: A lombard kastély/Lagúnák - szépirodalmi 3,5

21. Wagner – Shaw – Collins – Mills – Harris – Gosnell – Finley-Day: Dredd bíró aktái - képregény 4

    Rosen: Egy nyár New Yorkban - női 3,5

22. Van Lente: Deadpool a Megtorló ellen - képregény 4,5

     Miles: Country-Éden - romantikus 3,5

Megvolt az utolsó nyári ünnep: ideje készülni az őszre?

Turnét tartó, családi helyzetet rendező, szerelmes.

Tory feje felett összecsaptak a hullámok. Nem elég, hogy elvesztette az utolsó rokonát is, és nincs már családja, leginkább csak adósságot örökölt és egyre újabb számlák jönnek még a kórházból is. A lány egy bárban főz, mellette a doktori címéért dolgozik – a nagyanyja utolsó kívánsága volt, hogy Tory szerezzen diplomát. De lassan már túl sok lesz a teher. Egy este a vonzó Rye esik be a bárba, és enni szeretne. Bár már zártak, egy kisebb vagyont kínál, így a lány hajlandó vacsorát főzni neki. Nem is kicsit lepi meg, amikor a country sztár annyira beleszeret a főztjébe, hogy felajánlja neki a turnéján a személyes szakács állását. Csak egyetlen szabály van: egy bandataggal sem szűrheti össze a levet. Tory elvállalja. Azt viszont nem lehetett előre kiszámítani, hogy ezen a nyáron Rye esélyt kap a családjával kibékülni, és Tory nem csak az ételekkel lophatja be magát a szívébe.

A country nem éppen az a műfaj, ami nálunk annyira menne. Nem is állítom, hogy nagyon otthon vagyok benne, de innen-onnan annyi képem van róla, hogy a country nincs egy helyen a fejemben a rocksztárokkal. Így ebben a kötetben is valami mást vártam.

Nem tudom hova tenni Rye életmódját, még Tory előtt. Abszolút úgy van megírva, mintha egy hetero Freddie Mercury lenne minimum. Ahogy falja a nőket, bulizik – több évadot láttam a Nashville sorozatból, de ott nem láttam semmi ehhez foghatót.

Ez már okozott egy kis zavart, amit növelt, hogy a fejezetek közé Ava Miles dalszövegeket és recepteket tett be. Valahol érthető, miért ezek. A férfi dalainak szövegei, a lány családi receptjei, amelyeket majd kötetbe is foglal – a szenvedélyük, a munkájuk. Csak éppen ezek olvasóként engem hidegen hagytak. Tory receptjeit egyszerűnek találtam ahhoz képest, hogy Rye mennyire odavan értük. A dalszövegek… maradjunk annyiban, hogy nehezen képzelem el, hogy ezekkel világsztárnak lehet lenni. Szintén a Nashville élményeimre alapozva ennél sokkal komolyabb és mélyebb, szebb a country.

Ha már belelendültem, mi nem tetszett. A szerelmi szál annyira tipikus, hogy egy-egy ponton úgy éreztem, ez már olvastam. (Pedig ez az első találkozásom a szerzővel.) Ahogy összejönnek, egy nagy butaságon mennek szét és még a nagy gesztussal békülés is pipa.

Különösebben a szereplők sem lettek szimpatikusak. Rye hirtelen lesz a nőcsábászból családfenntartó hősszerelmes, Tory meg túl szép, hogy igaz legyen. Mondjuk, az ilyen regényekben rendszeresen problémának érzem, hogy nem tűnnek igazinak a szereplők. Szebbek, jobbak – mesehősök, nem elképzelhető személyek.

Ami olvastatta velem, végig érdekelt, mi Rye nagy családi traumája. Az lekötött, hogy melyik családtaggal milyen a viszonya. Ahogy a húgainak is megvan a maga pokla. Összességében Tammy története sokkal érdekesebb volt nekem, mint a főszereplő párosé. (Még akkor is, ha pontosan látom már most, hogy a sorozat kötetében jön Tammy és J.P. története, már most erősen van rá utalva.)

A forma meg pont olyan, mint a tucatnyi ilyen regényben. Azt tudom díjazni, hogy nem trágár regényként maradt meg az emlékeimben, de valami velős vagy esetleg szép gondolat sem akadt benne. Csak a csajos limonádé, amit gyorsan elolvas és elfelejt az ember. Azért itt is tudok valamit, ami az agyamra ment. Ahogy Rye és a testvérei apukáztak. Az valamiképpen nagyon beteg, ahogy az apjuk ’apuka’ vagy ’uram’.

A tanulságai is a megszokottak. Nagyon rá lehet húzni a család fontosságát, és hogy nincs olyan, amit ne lehetne megbocsátani. Másrészt, az álmok követésének fontossága.

A zsáneren belül egy korrekt, az átlagot simán hozza minősítést kap – csak ennyi már nem elég, hogy tetszen is. Pláne, hogy a borító is tiszta giccs.

Miles: Country-Éden – Mint romantikus: 65% a fő szerelmi szál kliséket követ, a család és a dráma ad némi súlyt.

Szubjektíven: 55% egyik főszereplő se igazán szimpatikus, és a country sztár mióta rocksztár?

Harcos, ellenségből szinte baráttá válós, gyereket mentő.

Deadpool kevés embert enged igazán közel magához. A Bank, pénzügyeinek intézője a barátjának számít, a férfi feleségét és fiát különösen kedveli a zsoldos. Így személyes sértésnek veszi, amikor Frank Castle, a Megtorló ezt a családot veszi célba. A Bank alvilági figurák pénzét mossa, és így Frank a megtorlandó személyek listájára vette. Csak éppen a feleség és a fiú ártatlan áldozatok, és Deadpool bosszút esküszik. Frank szerencsére tudja, mi a zsoldos gyengéje: ha fejbe lőtte, elcipeli, mire magához tér, mintha mosta volna az agyát. Így kergetőznek egy darabig egymással, míg mindkettőnek világos nem lesz, hogy nem egymás ellen kellene háborúzni, hanem a rosszfiúk megállítása mellett az ártatlan résztvevőket is megmenthetnék.

Egyik karakter sem szorul külön bemutatásra. Deadpool és a Megtorló is ismert Marvel figurák, akik már más képregényekben is megjelentek magyarul is, de filmekben és sorozatokban is láthattuk őket bőven.

A történet érdekessége az, hogy egymásnak eresztik őket ebben a történetben. Más körökben mozognak, de a Marvel, a DC is szereti időnként összehozni a szereplőit, hogy egymást népszerűsítsék.

Itt mindkét figura megmutathatja, milyen személyiség. Castle elvakultan hisz egy eszmében, és kíméletlenül tör annak megvalósítására. A családját vesztett, egykori katona a bűn ellen harcol úgy, hogy szó szerint felszámolja és felégeti. Ettől antihős, mert a járulékos veszteség sem érdekli, kíméletlen és nem válogat az eszközökben. Fel is lehet hozni a kapcsán, hogy ki jár el jobban. Ő, aki végletes megoldást választ, vagy az olyan hősök, akik csak elkapják a gonoszt. Itt mindenesetre megvolt a szélsőséges volta, a jó szándék és a megkérdőjelezhető etikusság is.

Deadpool jobb szó híján kattant egy alak. Szinte halhatatlan, de a sok sérülés és halál bolondítja is. Egyedi humora van, és ő is egy antihős. Szintén gond nélkül gyilkol, és zsoldos is, neki olyan etikai kódexe sincs, mint a Megtorlónak. Ugyanakkor szerethető figura is, mert tud szeretni és akik közel állnak hozzá, azokért mindenre képes. Mint most a kisfiúért.

A történet Megtorló és Deadpool egymás elleni harcára épül, mindig összecsapnak és becsapják egymást, miközben a háttérben a család drámája is kibomlik. Hogy az anya miképpen akarná menteni a fiát az apjától, aki bele sem gondol abba, hogy célponttá tette a saját fiát, anyagi okokból.

Akció és humor, ez a kettő a meghatározó a képregényben. Az akciót nem kell különösebben magyaráznom: Deadpool és Megtorló is átgázolnak mindenkin, aki az útjukba áll. Mindkettő jól bánik a fegyverekkel, mindkettő harcművész is. Nem csak egymás ellen vannak csörtéik, így a vér is bőven folyik.

A humort meg adja Deadpool, aki folyamatosan beszólogat, tulajdonképpen mindenkinek. Jól illik az ő harsány lénye a szikárabb, mogorva Castle mellé. Bár ez egy frenemy helyzet, létrejön a kettős között a haveri alap, amibe az antihősöknél az is simán belefér, hogy lelövik egymást. Ettől ez még barátság részükről, csak sajátos.

Szép a képregény grafikája is. Ha ilyen képminőséggel és alakokkal készülne belőle animáció, simán megnézném és még tetszene is.

Határozottan kellemes epizódja Deadpool történeteinek, bírtam.

Van Lente: Deadpool a Megtorló ellen - Mint képregény: 85% tele van tesztoszteronnal, akciódús és bőven akad humor is.

Szubjektíven: 75% mindkét szereplőt bemutatja, jó a kémia is, talán kicsit túl férfias.

Max Liebermann egyre nagyobb lelki zűrben van. Kezdi felismerni, hogy ugyan kedveli a menyasszonyát, a maga módján szereti is, de nem azokat az érzelmeket kelti benne, ami egy nagy szerelem lenne. Van egy betege, aki a császár egyik lányáért rajong. Ő ezért a képzelt érzelemért többre képes, mélyebben érez, mint Max a maga párjáért. Így szakít a lánnyal, felbontja az eljegyzést, ha ezért mindkettejük családja neheztel is.

Reinhardt ügyében egy közös program hozza meg az áttörést. Az operában Mozartot néznek, amikor Max felismeri a darabból a gyilkosságok motívumait. Valaki A varázsfuvola cselekményét követve gyilkol: ezért kellett az állatkertben végezni a kígyókkal, majd rituális módon a bordélyban a vérfürdő is ebbe a sorba illik.

A darab túl sok esélyt kínál a gyilkosnak, szinte szabadon variálhat, ki legyen a következő áldozat. A gyanúba keveredő katonatiszt meghal közben – egy magyar gróf hívja párbajra és győzi le a húga becsületéért, és a férfinak kötelessége lesz végezni magával, amit meg is tesz.

Reinhardt és Max rájönnek, ki a gyilkos következő célpontja, és el tudják fogni. (Egy gyerekkori trauma miatt fontos neki ennyire a darab, és vissza lehet fejteni, ki ő.) Közben Max segítséget kap az angol Ameliától, akihez vonzódik is a fiatalember.

Magazint felélesztő, életmódot váltó, álmokért küzdő.

Alice vidéki lány, aki korán elvesztette az édesanyját. Az asszonynak megvolt a maga álma, karrierről és a városról, ám helyette családanya lett. A lány elhatározza, hogy ő fogja megélni az álmot helyette is. Ő is tehetséges fotós, és sokak szerint tehetséges is. New Yorkba költözik, hogy ott igazi fotós váljon belőle. Ez azonban nem megy olyan könnyen, mint előre gondolta. Titkárnői állást kap a legendás Helen Gurley Brown mellett. A feminista írónő találta ki a modern nő alakját, és most ezt igyekszik elterjeszteni egy lap szerkesztőjeként. Helen a Cosmopolitan új arculatán dolgozik, bár sokan igyekeznek gáncsolni. Alice szívvel-lélekkel az ügy mellé áll, és maga is igyekszik modern Cosmo lánynak lenni. Így fontolgat egy forró viszonyt a szexi Erikkel, miközben igyekszik fotós munkát is kapni.

Az ötlet látatlanba is tetszett. Ma már történelminek ható regény, hiszen a célközönség nem élt még a regény jelenében – én sem. Egy generációs váltást igyekszik megmutatni, aminek a hatásai viszont ismertek már a mi jelenünkből is.

Konkrétan Helen Gurley Brown munkássága, aki tulajdonképpen megteremtette a szingli életstílust és a magazinban népszerűvé is tette. A történelmi regényektől van kölcsönözve az írói módszer is: nem Helen a főszereplő. Az Alice, aki egy kitalált szereplő, de ott van közvetlenül Helen mellett, és közvetíti nekünk a nő életét és munkásságát. Egy szemtanú, akivel az olvasó könnyebben azonosulhat.

Az érződik is a könyvön, hogy Helen mennyire közel áll a szerzőhöz és tiszteli azért, amit elért. Egy erős asszony, szilárd elképzelésekkel, de megragadta a gyengébb oldalát is. Ahogy ő is kétségek közt vergődik, ahogy a férje tartja össze. Miközben megélte az általa képviselt modern nőt, és nagyon hisz is ebben, az egyensúly is meglett az életében: megszerezte a nagy szerelmét is, és a regény jelenében boldog házas. Helen alakja él a lapokon, és működik.

Sajnos, a főhősnő, Alice közel sem sikerült ennyire. Őt egy kísérletnek éreztem. A vidéki jó kislány, aki a városba kerülve keresi magát és minden hat rá. Helen nagyon is, és Alice igyekszik megfelelni a Cosmo-lány képnek. A gondom az, hogy ezt elsősorban szerelmi téren igyekszik magáévá tenni. Alice is ki akarja próbálni, milyen csak a testiség kedvéért kapcsolatban lenni, kalandozni, és nem férjhez menésen törni a fején. Nem szerelmesnek lenni, csak szórakozni. Alice jelleme azonban nagyon más, és amikor Erik mellett kipróbálja ezt az életformát, végig azt éreztem, hogy ez nem működik a lánynál. Önellentmondásos, és maga Alice sem hiszi igazán, hogy ez neki való.

Az átjött ebből a könyvből, hogy Helen hogyan hozta divatba azt a karaktert, aki majd Carrie lesz a Szex és New Yorkból. Nagyon sokszor be is ugrott, hogy Helen mennyire hasonlít a sorozat hősnőjére. Alice viszont nem hiteles ebben a szellemiségben, legfeljebb annyiban, hogy ő is képes lesz a biztos helyét feladni, hogy az álmából próbáljon megélni és karriert létrehozni. Kerekít is neki a szerző egy boldog véget, de nem véletlen, hogy abban nem a szingli sikerember lesz, hanem szerelmes lesz, férjhez megy, családot alapít és mellette lesz karrierje. Ez illett is a lányhoz, nem Erik és a buli hajnalig.

Nem egy cselekményben gazdag regény, a korszakot fontosabbnak éreztem benne, mint Alice életének kis eseményeit. Könnyen olvasható, egyszerű és megvannak a maga működő képei. A szerkesztőség élete, ahogy a tulajok Helen bukására játszanak – az tetszett benne.

Kifejezetten csajos könyv, aminek a korszak adja meg a pluszt.

Rosen: Egy nyár New Yorkban - Mint női: 65% pluszt ad neki a Cosmo története és a korszak, de Alice története tipikus.

Szubjektíven: 55% nem szerettem a hősnőt, a korszak bemutatása azért tetszett benne.

Rendet fenntartó, jövőbeli, rendőri munkát végző.

A jövő élhetetlen – csak a pár megmaradt nagyváros rendelkezik olyan struktúrával, hogy az emberek túlélhessék, míg a sivatagokban csak a mutánsok maradtak. A városokban azonban nagy a káosz, és kemény kézzel kell a rendet fenntartani. Így születtek meg a bírók, akik egy személyben rendőrök, bírók és ítélet végrehajtók. Mindegyikük közül Dredd a legkeményebb, aki egy élő legenda lett. Pokoli harcos, szigorú, de igazságos döntéshozó. Magával a legkeményebb, de biztos benne, hogy csak ezzel a szigorral lehet a békét fenntartani és biztosítani az emberek túlélését. Ő minden feladatot igyekszik a legjobban elvégezni: legyen az egy kiképzés befejezése, egy utcai banda felszámolása, a legjobb barátjaként felnőtt Rico megállítása, amikor az bosszút állna a szerinte igazságtalan rendszeren, vagy egy kiküldetés az emberiség egy gyarmatán.

Volt egy kis retró hangulatom, többek miatt is. Ez a kötet olyan, mintha egy könyvbe lennének összeszedve az olyan kisebb kalandok, amelyek egy-egy újság végébe vannak betéve. Túlzok, azért annál kicsit hosszabbak, de tényleg olyan, mint egy gyűjtemény.

Gondom is volt az aktákkal, hogy nagyon sok részből áll, amiben talán egy ciklust fedeztem fel: a kiküldetést. Különben Dredd eseteit dolgozza fel, talán 6-7 oldal jut egy-egy kalandnak, talán kicsit több, aztán már kezdődik is egy újabb igazságosztás. Egy idő után már egybemosódott és nem is szórakoztatott, hogy egyik eset követi a másikat. Hiába másfélék, azért vannak ismétlődések és nem annyira egyediek, hogy ne mosódjanak össze.

Ami tisztán kijön belőle, hogy milyen Dredd. A végletekig munkamániás és becsületes. Kemény a többiekkel, és keményen megtorol minden bűnt, de magával sokkal keményebb, mint bárki mással. Bár posztapokaliptikus világban él, nem egy vonása olyan, hogy akár western hős is lehetne. Magányos farkas, éppen csak nem lovagol el a naplementébe egy-egy küldetés végén. Annyira az igazság bajnoka, hogy nem lehet utálni, de annyira kevés benne az emberi ás érzelmi vonás, hogy igazán azonosulni sem tudtam vele. (Robotos, és nem csak az állandóan hordott, védjegyének számító sisak miatt.)

A történetek alapvetően két dologból állnak össze: akcióból és humorból. Dredd minden esetben elvégzi a leszámolást, és nem egy történetben sor kerül harci bevetésre is. Egymaga leszámol egy egész bűnbandával, de olyan is akad, amikor párbajban legyőz egy párbajrobotot, noha elvileg ember arra nem lehetne képes. Eközben ontja az egysorosait, amelyek viccesek is, de csak nekünk. Dredd halálkomolyan gondol mindent, de a mi szemszögünkből ezek viccek. Pl. az öngyilkos jelölt leugrana egy épületről. Mi az érv ellene? Az szemetelésnek minősül, és így bűn, nem teheti.

Dredd mellett vannak visszatérő szereplők, az egyik a robotja. Ő különben egy komikus figura, aki robot létére több érzelmet mutat, mint a gazdája. Oldja a bíró keménységét és emberibbé teszi a történeteit. Egy ponton azonban már irritált, tény.

A kivitelezés – nem éppen az a képregény, amire azt mondanám, hogy szép a grafikája. A korrekt jár neki, és a mozgás dinamikáját is elég jól sikerült elkapnia, de nem egy esztétikus darab. Fekete-fehér is, de ezt meglepően könnyen lenyeltem, hiszen Dredd értékrendszere is eléggé fekete-fehér.

Annyira tetszett, hogy olvasnám tovább is, csak okosabb beosztással, ha esetleg kijön az akták 2. kötete is.

Wagner – Shaw – Collins – Mills – Harris – Gosnell – Finley-Day: Dredd bíró aktái - Mint képregény: 70% hangulatos, jól megragadja Dredd és a világa karakterét, de egysíkú.

Szubjektíven: 65% túl sok rövid történetből áll össze, egy ponton már elvesztem benne.

Egy-egy regényben jellegzetes épületek, helyszínek szerepelnek. Emlékszünk, melyik országban játszódtak?

1: du Maurier: A Manderley-ház asszonya

2: Brown: A da Vinci-kód

3: Perkins: Isla és a hepiend

4: deMille: A katedrális foglyai

Megoldás: Tovább!