Rendet fenntartó, jövőbeli, rendőri munkát végző.

A jövő élhetetlen – csak a pár megmaradt nagyváros rendelkezik olyan struktúrával, hogy az emberek túlélhessék, míg a sivatagokban csak a mutánsok maradtak. A városokban azonban nagy a káosz, és kemény kézzel kell a rendet fenntartani. Így születtek meg a bírók, akik egy személyben rendőrök, bírók és ítélet végrehajtók. Mindegyikük közül Dredd a legkeményebb, aki egy élő legenda lett. Pokoli harcos, szigorú, de igazságos döntéshozó. Magával a legkeményebb, de biztos benne, hogy csak ezzel a szigorral lehet a békét fenntartani és biztosítani az emberek túlélését. Ő minden feladatot igyekszik a legjobban elvégezni: legyen az egy kiképzés befejezése, egy utcai banda felszámolása, a legjobb barátjaként felnőtt Rico megállítása, amikor az bosszút állna a szerinte igazságtalan rendszeren, vagy egy kiküldetés az emberiség egy gyarmatán.

Volt egy kis retró hangulatom, többek miatt is. Ez a kötet olyan, mintha egy könyvbe lennének összeszedve az olyan kisebb kalandok, amelyek egy-egy újság végébe vannak betéve. Túlzok, azért annál kicsit hosszabbak, de tényleg olyan, mint egy gyűjtemény.

Gondom is volt az aktákkal, hogy nagyon sok részből áll, amiben talán egy ciklust fedeztem fel: a kiküldetést. Különben Dredd eseteit dolgozza fel, talán 6-7 oldal jut egy-egy kalandnak, talán kicsit több, aztán már kezdődik is egy újabb igazságosztás. Egy idő után már egybemosódott és nem is szórakoztatott, hogy egyik eset követi a másikat. Hiába másfélék, azért vannak ismétlődések és nem annyira egyediek, hogy ne mosódjanak össze.

Ami tisztán kijön belőle, hogy milyen Dredd. A végletekig munkamániás és becsületes. Kemény a többiekkel, és keményen megtorol minden bűnt, de magával sokkal keményebb, mint bárki mással. Bár posztapokaliptikus világban él, nem egy vonása olyan, hogy akár western hős is lehetne. Magányos farkas, éppen csak nem lovagol el a naplementébe egy-egy küldetés végén. Annyira az igazság bajnoka, hogy nem lehet utálni, de annyira kevés benne az emberi ás érzelmi vonás, hogy igazán azonosulni sem tudtam vele. (Robotos, és nem csak az állandóan hordott, védjegyének számító sisak miatt.)

A történetek alapvetően két dologból állnak össze: akcióból és humorból. Dredd minden esetben elvégzi a leszámolást, és nem egy történetben sor kerül harci bevetésre is. Egymaga leszámol egy egész bűnbandával, de olyan is akad, amikor párbajban legyőz egy párbajrobotot, noha elvileg ember arra nem lehetne képes. Eközben ontja az egysorosait, amelyek viccesek is, de csak nekünk. Dredd halálkomolyan gondol mindent, de a mi szemszögünkből ezek viccek. Pl. az öngyilkos jelölt leugrana egy épületről. Mi az érv ellene? Az szemetelésnek minősül, és így bűn, nem teheti.

Dredd mellett vannak visszatérő szereplők, az egyik a robotja. Ő különben egy komikus figura, aki robot létére több érzelmet mutat, mint a gazdája. Oldja a bíró keménységét és emberibbé teszi a történeteit. Egy ponton azonban már irritált, tény.

A kivitelezés – nem éppen az a képregény, amire azt mondanám, hogy szép a grafikája. A korrekt jár neki, és a mozgás dinamikáját is elég jól sikerült elkapnia, de nem egy esztétikus darab. Fekete-fehér is, de ezt meglepően könnyen lenyeltem, hiszen Dredd értékrendszere is eléggé fekete-fehér.

Annyira tetszett, hogy olvasnám tovább is, csak okosabb beosztással, ha esetleg kijön az akták 2. kötete is.

Wagner – Shaw – Collins – Mills – Harris – Gosnell – Finley-Day: Dredd bíró aktái - Mint képregény: 70% hangulatos, jól megragadja Dredd és a világa karakterét, de egysíkú.

Szubjektíven: 65% túl sok rövid történetből áll össze, egy ponton már elvesztem benne.