Családi titkot megismerő, menekülő, szövetségeket felmérő.

Maika a Hollóval ered Kippa nyomába, akinek el kellett menekülnie több rókával együtt. Kitört a háború, és a védtelen lények gyorsan áldozattá váltak. Míg Kippa a szökésen dolgozik és elkezd feléledni az ereje, Maika csapdába sétál. Egy titokzatos Úr akar beszélni vele, és jogot is formál rá. A férfi ugyanazt a jelet viseli, mint Maika és állítja, hogy ő az apja. Korábban ő hordozta az öreg istent, látta az álmait és tanult belőle, de benne nem ébredt fel, mint a lányában. Ő meséli el más szemszögből Maikának, hogyan és miért született erre a világra. Neki is megvan a maga terve arra, hogy az isten segítségével milyen irányba tereljék a történelmet. Maika új szövetségi vonalakat ismer meg, és felfedez nem egy titkot is, bár még mindig vannak homályban maradó részletek.

Ez volt az első olyan Monstress kötet, melyet jelöltek ugyan a képregény kategóriában a Hugo-díjra, de nem nyerte meg. Az első 3 begyűjtötte, és 2021-ban az 5. rész is jelölve van. Érdeklődve várom is, annak majd sikerül-e a győzelem.

Liu halad tovább Maika kalandjaival, miközben újabb és újabb rétegeket ad az általa bemutatott világhoz és lényekhez. Bár ez már a 4. kötet, még mindig olyan érzésem van, hogy továbbra is csak alapoz és ennél sokkal nagyobb események várhatóak.

A történetet váltott nézőpontból meséli el. A fő szálon továbbra is Maika ügyeit követhetjük, de kap egy külön kalandot Kippa, új titkok derülnek ki Ren mesterről és a Bárónő is szövögeti a hálóját. Még nem tartanak össze a vonalak, inkább újabb és újabb utak nyílnak a cselekményben. (Nem véletlenül érzem úgy, hogy még bőven van hova haladnia a szereplőknek és az eseményeknek.)

Tetszett, ahogy a személyes történések beolvadnak a nagyobb ügybe. Maika rátalál az apjára, megismeri a gyerekkora újabb fejezeteit – ez kifejezetten személyes, de ott van benne a több gyökere is. Hiszen az apjának, de az anyjának is megvolt vele a maguk célja, és az a világra is nagy hatással lesz. Kippa kapcsán is kiderül valami mágikus kapocs és képesség, de ez még annyira homályos, hogy csak sejteni lehet, milyen jelentősége lesz később.

Egyre nehezebben döntöm el, ebben a világban ki szimpatikus és ki inkább ellenszenves. A Bárónő egyre távolabb áll tőlem, és a nagyhatalmi játszmáikat sem élvezem. Mondjuk, azt megnézném, milyen arcot vág majd Maika, amikor rádöbben, hogy élete szerelme, akinek az elvesztése még fáj neki, már a nagynénje felesége…

Összetett és részletes fantasy világa van, ami miatt lassan jegyzetelni lesz kedvem. Sokféle lény él benne, és nagyon nem mindegy a világban, a történelemben elfoglalt helyük sem. Ezek határozzák meg a történet jelenében elfoglalt helyüket és céljaikat, ki miért sodródik egyre közelebb egy véres összecsapásba.

A szereplők kapcsán is érnek még meglepetések. Maika jelleme nem mindig érthető nekem, de azt nem tudom sajnálni, hogy összetett személyiség. Izgalmas is ezzel együtt. A jelen kötetben azonban Kippa, aki miatt felhúztam a szemöldökön. Egész eddig azt hittem, fiú. Talán, mert kis rókának és nem rókalánynak emlegették. Erre kiderül, hogy rókalány? Ok, a képessége is érdekes lesz, de érzékenyen érint, amikor a szereplők nemét nem tudom ránézésre megmondani egy képregényben. Itt nagyon nem jön be a nemsemleges kinézet.

A rajzok továbbra is szépek. Nem a Monstress a kedvenc képregényem, ahhoz olyan elemek, mint a Bárónő és Maika kapcsolata túlzottan nem tetszenek, de az egyik legszebben rajzoltnak ezt tartom. Ez a kötet is szép, esztétikus.

Már várom, mikor jelentik be, hogy film vagy sorozat készül belőle. Addig is, lehet majd tovább olvasni Maika és barátai történetét…

Liu: A kiválasztott – Mint képregény: 85% minőségi rajzok, összetett karakterek és továbbra is bővül a világa.

Szubjektíven: 75% a Bárónő egyre ellenszenvesebb, még mindig várom, mi a nagy játszma.

Hősök keresik megalkotójuk!

Vagyis, ki az a szerző, aki az alábbi szereplőket életre keltette?

Druss

Connavar

Helikáón (Aineásznak is nevezik)

Jon Shannow

Sigarni

Megoldás: Tovább!

Örökséget átvevő, beépülő, magánéletet rendbe tevő.

Caroline Wood a szokásostól eltérő módon most nem nyomozni és dolgozni indul. Nagybátyja, az undok Andor bácsi halt meg és csak a nő tud elmenni és átvenni az örökséget. Nem is kicsit lepődik meg, amikor kiderül, hogy félig megörökölt egy panziót. A másik fele pedig azé az Ádámé lett, akiért egész kamaszkorában oda volt, de aki őt észre sem vette. Ádám most is jó pasi, persze szépséges barátnője is van, és nagyon nem akarja eladni a panziót, hanem működtetné egy étteremmel együtt. Míg Caro megoldást keres, szembesül a kiújuló érzelmeivel és szembe kell néznie a megérkező főnökével is, aki viszonyt kezdene vele, de továbbra is nős. Hogy ne unatkozzon, Pierre Duval még egy cikk ötletére is rálel a Balatonnál: Caro épüljön be séfként egy étterembe, hogy leleplezze a helyi telekmaffiát.

Barcelona, Róma, Hollywood, Rio, és most egy Isten háta mögötti település a Balatonnál? Könnyen ráfognám, hogy elveszett az a helyszínbéli színvonal, ami eddig megvolt. Csakhogy a szerző magyar, a Balaton nagyon magyar – ezt magunkénak lehet érezni, ha mondjuk nem is tud annyit a jelenlegi helyszín, mint a Riviéra.

Nagyon benne van a sorok között, hogy megvannak itt is a szépségek és a természeti kincs sok mindenért kárpótol. Ott van a történetben Tihany és Balatonfüred, maga a Balaton. Ha nem is lett olyan nyaralós, mint amit szerettem Rio és Barcelona esetében, kipótolja hazaszeretettel. Máshogy szép ez, mint azok voltak. Ha az olvasó még ismeri is a környéket, az ad neki egy pluszt, mert itt végig úgy érezni, hogy ezek jó helyek, érdemes ide menni és nem a Riviéra, tény, de vannak értékei. Vagyis, a hazafias érzelmeket nagyon telibe kapja.

 Újfent jönnek a női kérdések, és nem csak a szerelmi élet kapcsán. Caro megint egy olyan helyzetben találja magát, ami elágazás az életében. Milyen a jó élet? Hogy lehet egyszerre otthon az ember és kalandozhat is? Vagy a megbocsátás. Caro elvágta magát a múltja és családja ezen felétől, de most a magyar gyökerek és az apja is visszatér az életébe. Mit lehet ezzel kezdeni?

Természetesen, azért domináns a szerelmi szál is. Az tetszett, ahogy Duval felé intézi a dolgokat Caroline. Most éreztem először nagyon együtt vele, és imádtam, ahogy el tudja mondani a férfinak, ki ő és mi fér bele az életébe. Határozott, érett, erős nő volt, itt volt leginkább olyan, akit modern hősnőnek neveznék. Az Ádám-szál más történet. Nekem halálom a semmiből jött hirtelen nagy románc meg az első szerelem valótlan újraélése is – ezeket nem tudom elhinni. Itt ez a kettő kombinálódik, és kifejezetten zavarni tudott, amikor Ádám az egyik percben édeleg Lénával, rá 2 napra meg éli a nagy szerelmet Caro ágyában.

Ahogy a sorozatban lenni szokott, megint van egy kis nyomozás is. Ahogy az előző részekben is, ez most is csak egy plusz szín, ami érdekesebbé teszi a könyvet, de nem lehet elsősorban krimiként olvasni. Túl egyszerű a megoldása hozzá, meg most is nagyon esetlennek érzem Caroline nyomozását is, ha ezt lehet annak nevezni.

Viszont, a beépülés a konyhára séfként, miközben főzni se tud, megint hozza a humoros perceket. A konyha világa különben is olyan téma, ami leköt – megvan annak a maga bája, ahogy a színfalak mögött üzemel egy konyha és a vendég asztalára étel kerül. Kicsit bele lehet lesni ebbe, ha elsősorban a humor maradt is meg e részből.

Bár eddig nem ragoztam, de érdemes azt is kiemelni, hogy az Álomgyár külsőre is szépen rendben tartja ezt a sorozatot. Egységes borítóképek, jópofák – a szép jelzőig nem mennék el, de majdnem. Jó kézbe venni meg polcra is tenni a sorozat köteteit.

Bár az előzetesen meghirdetett részek végére értünk, van a sorozatnak akkora sikere, hogy nem csak pólóként jelent meg Caroline, de készül a 6. kötet is. Vagyis – írok még róla.

R. Kelényi: Szédítő Balaton – Mint női: 70% a krimi színezet mellett elférnek női kérdések, kis románc és humor is.

Szubjektíven: 75% közel áll hozzám a helyszín, a konyhai világ és lassan Carót is bírom már.

Cím: Volt egyszer egy varrodám – Az utolsó reggel Párizsban folytatása

Szerző: Náray Tamás – inkább divattervezőként ismert, de sok másban is kipróbálta magát. Van családregény sorozata (Zarah) és most sorozattá bővíti a Valóságos regényét is. Amin meglepődtem, hogy mennyire szeret sütni, és szakácskönyveket is jelentet meg.

Műfaj: karriertörténet

Cselekmény: Dárnay Dávid története folytatódik, épül a karrier a divat bűvöletében. Nyíltan fel is vállalja a szerző, hogy önéletrajzi elemeket használt fel, de attól ez még nem önéletrajz. Regény, csak valós elemek is akadnak benne. Még eléggé titokzatos is a fülszöveg, mi várható pontosan.

Várható megjelenés: ősz eleji megjelenési tervekben tűnt fel

Családtörténetes, előre jutásért küzdő, hatalmi játszmás.

Az ír szigeten már a 400-as években komoly társadalmi hierarchia alakult ki. A szigeten több királyság élt egymás mellett, és nem sikerült egyetlen uralkodó alatt egyesülni. Conall a főkirály nővérének és egy törzsfőnek a fiaként született, és korán megárult. Tanult, jóképű herceggé serdült, akit a szíve a druidák felé húzott, noha harcosnak szánták. Egy ünnepségen látta meg a szépséges nemeslányt, Deirdrét. A fiatalok vonzódtak egymáshoz, de a főkirály is magának akarta a lányt, akit második feleségként maga mellé akart venni. A féltékeny királyné halállal fenyegette a lányt, aki megszökött Conall oldalán és a menedékükben egy kis boldogság várt rájuk. Ám a főkirály nem törődött bele a lány elvesztésébe. Sok béke nem jutott a leszármazottaknak sem. A kereszténység térnyerése, az angolok hódítása, háborúskodó és kibékülő családok sorsa alakította a történetüket.

Edward Rutherfurd egy bizonyos módszerrel alkotja meg a regényeit – legalábbis, az eddig olvasottak alapján. Családokat emel ki, és az ő nemzedékeik során keresztül egy város, egy ország, egy térség történetét is bemutatja.

A Dublin eredetiben monumentális munka. Az ókortól indul a saga a modern korig – nem is fért bele egyetlen történetbe, két regény is született belőle. Az alapítás az első, és már magyarul is megjelent a folytatás. Ebben a kötetben különben a Tudor-kor jelenti a zárást, kiemelve az uralkodói ház trónra jutását, a trónkövetelők egyikét, majd Henrik küzdelmét, hogy elválhasson Katalintól és elvehesse Boleyn Annát. Az különben ad neki egy pluszt, hogy ezt nem a szokott szemszögből mutatja be. Azt látjuk, hogy az írekre ezek az események milyen hatással voltak. Csak egy példa: az nem nagyon izgatta őket, ki az angol király felesége. A reformáció már inkább, hiszen az írek erősen katolikusak.

De az egész kötetre el lehet mondani azt, hogy a főszereplők a kiválasztott családok sarjai közül kerülnek ki, de nagyon sokan ott vannak jelentős eseményeken, vagy ismernek történelmi nagyságokat. Így látunk sok híres/hírhedt eseményt, és folyamatosan mutatja azt is, ezek hogyan hatottak a mindennapi emberekre.

Szerettem benne, ahogy a családok sorsa összefonódik az évszázadok alatt. Egykori ellenséges családok egyesülnek, az egykori történetükből mítosz lesz. A kedvencem különben az volt, ahogy most láttuk, hogyan alakult ki egy becenévből a Welsh család neve. Azt is ki kell emelni, hogy ennek a kötetnek az elején ott vannak a főszereplő családok családfái, és még korszakra is be van osztva, hogy ki kinek a kortársa. Sokat segített követni az eseményeket, rokonságokat.

A külön korszakok külön történetek, így változatosság is van, hiszen az egyes szereplőkkel más-más dolgok történnek. Akadt benne szerelmi történet, bosszú, de politikaibb színezetű is. Az egyik utolsóban egy nő szinte egész életében gyűlöl egy másikat, mert belenevelték, hogy ő kapta meg az örökségét helyette. A spanyol származású asszony minden mondatába, tettébe bele akarja látni a rossz szándékot és félremagyarázza a helyzetet. Lesz is meglepődés a végére, amikor neki is leesik, mit képzelt csak és mi a valóság. Jók, emberiek a helyzetek és a szereplők is. Élők, hitelesek – attól függetlenül, hogy pozitív vagy negatív oldalon állnak.

Egy dolog volt, ami rendszeresen megzavart a cselekményben. Nem sűrűn, de Rutherfurd kiszól a történetből és szinte esszét időzően magyaráz az olvasónak. Általában bevezetéseknél, de helyenként a történeten belül is. Történelmi, releváns – csak visszaránt. Hugo módszere volt hasonló, de ő tényleg esszéket ékelt be. Rutherfurd nem megy addig.

Szerettem ezt a kötetet – volt benne kaland, szerelem, hatalmi harc, sok történelem. Érdekel is, hogyan és kikkel haladunk majd a saga második felében tovább.

Rutherfurd: Dublin: Az alapítás - Mint történelmi: 85% nagyon regényes, családregényként is megáll, miközben informatív is.

Szubjektíven: 75% egy-egy magyarázó betét nagyon kizökkentett, de a történeteket szerettem.

Szerelembe eső, sütögető, tanfolyamos, pékséget mentő.

Nina sokáig kereste a helyét és a szakmát, amiben jól érezheti magát. Könnyen váltott is, a családjára mindig számíthatott támaszként. Most éppen abban gondolkodik, hogy cukrász lesz belőle. Így kapóra jön, hogy bátyja legjobb barátja, a séf Sebastian lábát töri, és nem tudja lemondani a tanfolyamot, amit neki kellene megtartani. Nina utazik Párizsba segédkezni, és a férfi kuktájaként helyt állni. Magában el is tervezi, hogy lesz alkalma több mindent ellesni a férfitól. Kicsit abban is reménykedik, hogy Sebastian végre a nőt is észreveszi benne, nem csak a barátja húgát látja benne. Párizsban azonban sorra érik a pofonok: Sebastian durván viselkedik, gyönyörű barátnője van, nem veszi komolyan a tanfolyamot és egy hangulatos cukrászdát lerombolna. Nina a tanfolyam, a cukrászda és a férfi megmentésébe is belefog.

Julie Caplin újabb habkönnyű története, melyet az ételek kötnek össze az előző résszel. Mindegyik sztoriban felbukkan valamiképpen a gasztronómia, most egyenesen főzőtanfolyamra megyünk a szereplőkkel, és tele van az egész kötet sütikkel és új receptek megalkotásával, sütögetéssel.

Ettől nem lesz gasztroregény, nincsenek benne receptek sem. Éppen csak hangulatosan beleszövi, milyenek a jó sütemények, és a konyhai helyezetekbe keveri folyamatosan a humort is. Caplin annyira elkap egy-egy külcsínt, hogy néha úgy is éreztem, látom magam előtt Nina kreálmányait, ha meg nem is kóstolhatom őket.

Az is tetszett, ahogy a cukrászda megmentésébe belefognak. Mindig is szerettem, amikor valamit átalakítanak vagy új életre keltenek. Itt rendbe teszik a helyiséget, a berendezést, kitalálják a kínálatot is. Egy romos kis semmi épületből helyes cukrászda lesz, és tetszett, ahogy a folyamat meg van fogva.

Leginkább azonban szerelmi történet ez, ha Caplin szokás szerint és szerencsére nem is nyálasra veszi. Nina kamaszkori szerelme Sebastian, és talán azt is éreztem a kötet gyengéjének, hogy Nina rajongása megmarad mindannak ellenére, hogy Sebastian hogyan viselkedik vele, vagy 10 év alatt mindkettejüknek voltak kapcsolatai. A történet nagyjában a férfi egy másik nővel is van együtt. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy kamaszlány szerelme ennyire lobogjon egy huszonéves nőben is. Csak annyit éreztem az egész szerelmi szálból hitelesnek, hogy a férfi a legjobb barátja miatt miért akarja annyira csak a barát húgát látni a nőben, és hogyan lesz vele durva, amikor felszínre törnek az érzelmei. Különben pont az a mese, ami a romantikus regények tipikus választékában taszít. Még akkor is, ha Nina nagyon szerethető, pozitív karakter és a felszín alatt Sebastian is sármos pasi.

A szereplők különben kifejezetten egyszerűek. Pozitív személyiségek, szerethetők, de nem éreztem bennük semmi mélységet vagy személyiségfejlődést. Szerencsére a sok mellékszereplő feldobja, és hoznak humort vagy kis drámát magukkal.

Mivel ebben a sorozatban ott van a címben a helyszín is, és az első rész után annyira magam előtt láttam Koppenhágát – Brooklynnál ez már nem jött össze – most is vártam a Párizs élményt. Sajnos, nem kaptam meg és ettől el is fogott a csalódás. Miért Párizs a helyszín? Bárhol játszódhatna, nincs benne a városból semmi. Ok, egy nagyon-nagyon kicsi.

Ami tanulságot ki tudok hozni belőle, az meg közhely. Meg kell találni a szenvedélyt, megélni és harcolni érte. Nina úgy nyeri el szakmai és személyes szinten is a happy endet, hogy elfogadja magát, és kiáll azért, ami fontos neki. Önbizalom dömpingnek is ok a kötet, bár nem ez a fő profilja.

Marad a kedvenc Koppenhága a csésze kávéval, de nem esett rosszul a krémes sem. Biztos, hogy megyek majd teázni is Tokióba.

Caplin: Egy krémes Párizsban – Mint romantikus: 75% a főszereplők kapcsolata valóban kapcsolat, és humor is akad benne.

Szubjektíven: 70% kedves történet, helyes szereplőkkel – de tipikus és kevés benne Párizs.

Úgy értem, évről évre változunk, és más lesz a fontos. Mindig van valami, ami örömmel töltsön el, amiért érdemes élni. Biztos, hogy hatvan-, hetven-, nyolcvanévesen is így lesz. Mi másért akarna az ember minél tovább élni? (R. Kelényi: Rejtélyes Rio)

– Valahogy jelentkezned kellett volna! – vitatkozik tovább.
– Hogyan? – Tényleg ötletem sincs.
– Nem tudom! Te vagy a lopakodó nindzsa ebben a kapcsolatban! (Malpas: A védelmező)

De tudod, amit nem értesz, ahhoz alázattal kell közeledni. Nem rámondani, hogy hülyeség, hanem megpróbálni a dolgok mögé nézni. És akkor elkezded értékelni. Rájössz, hogy a halál előtti ária és a harc közben kimerevített izzadságcsepp a pillanatba sűrített végtelenség. (Mészöly: Fekete nyár)

Maguk, emberek mindig próbálnak okokat keresni. A szörnyek csak a rossz gyerekeket, a festett nőket, az istentelen férfiakat viszik el. Az igazság az, hogy az erősek jönnek el a gyengéket, amikor és ahol nekik tetszik. Ez mindig így volt, és így is marad (Harrow: Tízezer ajtó)

– Beteg vagy – mondom.
– Mindenki beteg! – kiáltja, és a fegyver csövét még keményebben a tarkómnak nyomva kényszerít, hogy előrehajtsam a fejem. – Mindenkiben van némi őrültség. Csak vannak köztünk, akik kicsit könnyebben hagyják a felszínre törni. (Patterson & Ellis: Gyilkos ház)

Néhány nap múlva megtaláltuk a partizánokat. Ismerték apát. Olyan éhesek voltunk már, hogy alig vonszoltuk magunkat. Megyünk, és az egyik partizán megkérdezi tőlem: „Mit szeretnél találni a fenyőfa alatt: csokoládét, süteményt vagy egy darab kenyeret?” Én meg azt feleltem erre: „Egy marék lőszert.” A partizánok aztán ezt sokáig emlegették. Annyira gyűlöltem a németeket mindenért… És anyámért… (Alekszijevics: Utolsó tanúk)

Csak azt lehet elvenni, ami a másik tulajdona. A szerelem meg, ha jól tudom, nem tulajdonviszony. (Mészöly: Fekete nyár)

Egy lovat nem szabad betörni. Tisztelni kell. (Mayer: Utazás Snowfieldsbe)

Nem akart bevilágítani abba a sötétségbe, amit magában hordozott minden éber órájában, és néha alvás közben is.
A rémálmok valóra tudnak válni. (Cummins: A gyűjtő)

Miért hazudják egyesek, hogy sok pénzük van, miközben csórók? Hogy magasak, miközben törpék? Mert jobb esélyekkel indulnak… (R. Kelényi: Rejtélyes Rio)

A hatalomnak nyelve van, kedvesem. Van földrajza, van pénzneme, és sajnálom, de van színe is. Ez nem olyasmi, amit magadra kellene venned, vagy ami ellen tiltakozhatnál, egyszerűen csak így működik a világ, és jobb, ha minél hamarabb megbarátkozol ezzel a gondolattal. (Harrow: Tízezer ajtó)

– Elég félelmetesen néz ki…
– Apa, ez egy haláldémon – tette vissza az íróasztalra Fanni a tányért és a bögrét, és elkezdett kikászálódni az ágyból. – Nem lehet cuki. (Mészöly: Fekete nyár)

Unalmas, igen de az unalom még mindig jobb, mint az elviselhetetlen. (Malpas: A védelmező)

Visszaemlékező, háborús, gyermekszemszögből.

A nagyobbak 12-13 évesek, a kisebbek pár évesek voltak a háború kitörésekor, vagy éppen a II. világháború alatt születtek. Mégis, éles és kínzó emlékek bőven maradtak. Többen végig kellett, hogy nézzék, ahogy a szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket – mindegy, hogy az egy kamaszfiú vagy egy pár hónapos csecsemő volt – megölték. Akasztás, élve elégetés, agyonlövés, sokan sérülésekbe vagy az éhségbe haltak bele. Volt, aki inkább a halált választotta volna, mint amit el kellett szenvednie. Árvaházak, távoli rokonoknál menedék, vagy akár a partizánoknál bujkáltak, maguk is harcba szálltak – gyerekek voltak egy olyan korban, amikor már nem lehettek többé gyerekek.

Ez a harmadik Szvetlana Alekszijevics-kötet, amit olvastam, így fel voltam rá készülve, hogy érzelmileg meg leszek rázva. Mégis, arra nem lehetett felkészülni, amilyen képeket és emlékeket itt megosztottak velünk a túlélők.

Valamiért azt hittem, ez is olyan lesz, mint a szocializmust bemutató kötet. Igen, lesznek tragédiák és borzalmak, de örömek is. Hát az itt nem volt semmi, csak kínzó és mély tragédiák. Egy ponton már féltem az újabb és újabb részektől, mert amikor már azt hittem, nem lehet rosszabb, kiderült, hogy lehet.

Az ember kegyetlen, és itt széles palettán ábrázolják, mennyire. Van a kötetben nemi erőszak, sok-sok gyilkosság, orvosi kísérletek, olyan sok halál. Alekszijevics nem a borzalmakat festi részleteiben, nem horror és nem is borzaszt. Mégis, megrázó és fájdalomtól csöpög az egész kötet. Az emléktöredékek, a puszta tények és a mesélő mögötte levő érzelmei átütnek a történeteken, és olvasni is fáj őket.

A háború pokol, és az egész élővilág belepusztul. Talán bután hangzik, de engem azok a történetek ráztak meg legjobban, amikor az embereknek az állataik ellen kellett fordulni. Amikor kínkeservesen, a drága és külföldi tenyészmarhákat átterelték a fél országon, a főhős kisfiú összebarátkozott a vezérbikával – aztán a célnál nem tudtak mit kezdeni velük és ment minden állat a vágóhídra. Amikor az ostrom alatt a városban annyira éheztek, hogy már a cipőket is megették, és egy kisfiú hazacsal egy kutyát, hogy legyen hús és kikészül, és nem győz bocsánatot kérni a kutyától, amiért csapdába csalja és az lesz a sorsa, ami. Nem is akarok ezekhez hozzátenni semmit. Sírós könyv és fáj.

A szerző ebben a kötetben kivonta magát, és nem is érezni, hogy interjúk szövegeit közli. Mintha nem is lenne jelen, csak lejegyzi a már felnőtt, egykori gyerek túlélők emlékeit. Talán egy történet volt, ahol a mesélő kiszólt hozzá, de reakció abban sem volt. Őszinte, tiszta tőle a könyv, és nem ránt vissza egy esetleges másik hang.

Igyekszik visszaadni a szövegen keresztül is az embert, aki beszél. Az érzelmeit, a tónust – az írásjelekkel próbálja mutatni, hogyan lett ez elmondva. Nem tudom, mennyire látok bele érzelmeket, vagy tényleg tudta közvetíteni, de egy sírásba fulladó hang vagy egy a fájdalmas emlékbe belenémulás számomra simán látszott a szövegen is.

Egységes, így gondolom, hogy némileg szerkesztett is a kötet. Ha szókincsében különböznek is a különféle megszólalók, nincsen annyira éles különbség, hogy felismerhető legyen egy-egy egyedi hang. Mivel így egységesebb, nekem még tetszett is így. (Feltűnő például, hogy az árvaházat mindenki gyermekotthonnak nevezi, vagy a motorok végig motorkerékpárok.)

A történetek elrendezésében is van logika. Az első történetek mind a háború kitöréséről vannak, majd jönnek az életképek és a végén a háború vége. Rendezett, szerettem is így.

Nem fogok tanulságokat levonni. Ez tanúságtétel, és olvasóként annyi a dolgunk, hogy nem feledünk és megtanuljuk tőlük, hogy a háború pokol.

Alekszijevics: Utolsó tanúk - Mint történelmi: 90% nem csatákat, nem történelmet mutat be. Az embert, aki meg- és túlélte.

Szubjektíven: 85% fontos, hogy megíródott és olvasható. De nagyon megrázó is. Fájdalmas.

Arielle, a kis hableány jut talán a legtöbbünknek eszébe, ha azt halljuk, sellő. Andersen meséjéből a Disney sok cukorsziruppal varázsolt klasszikust, de nézzük csak, kinek mi jutott még eszébe a sellőkről!

Alexandra Christo egyenesen ősellenséggé tette a sellő hercegnőt és az emberi herceget az Egy birodalom végzetében. Itt a hősnő hercegekre vadászik, hiszen a sellők szíveket gyűjtenek. A nagy trófea az a herceg lenne, aki sellővadászként szerzett hírnevet. Csak éppen a hercegnőt emberré átkozzák, és éppen a herceg hajóján köt ki. Innentől már klisé, tény.

Tera Lynn Childs is szereti a tengeri lényeket, hiszen már sorozattá bővítette a sellős meséjét. A Hableányok kíméljenek történetében a félig ember sellő hercegnő készül végleg hazatérni a tengeri világba. Csak éppen előbb elcsattan egy csók, és mágiával kötődni kezd egy fiúhoz, akinek a párjának kellene lennie. Csak éppen a lány nem őt szereti. A kötést meg kell törni – de mi történik, ha közben a fiatalok mégiscsak egymásra találnak?

Vonda N. McIntyre is mesél nekünk a sellőkről A nap és a hold dalában. Fantasy, de ez már nem kamaszoknak. A helyszín a Napkirály udvara, aki a halhatatlanság varázsszerét keresi, és hinni akarja, hogy egy sellő húsa lenne az ehhez kellő étek. Pláne, hogy tudós papja hozott neki egyet a tengerről. A pap húga azonban felismeri, hogy a sellő több egy állatnál és egy udvari nemessel harcba kezd az életéért, mielőtt vacsora lenne belőle.

Magyar sellős történet is született már. Norbert Winney visszatérő hőse, Vízfüttyő Loson a sorozat második kötetében keveredik sellőkkel konfliktusba. Esik a fogságukba, náluk talál rá az apjára és még a származása titkára is. Mert bizony nem minden sellő nő, csak éppen a sellők eléggé elbánnak a fiú leszármazottakkal… Sellők, hollók és csodalámpák, hogy a cím se maradjon ki.

Végül, egy kissé más vizekre evezünk. A hableány halála skandináv krimi, és nincs is benne valódi sellő. Van viszont egy Hans Christian Andersen, aki hazatérve szembesül azzal, hogy nem sikerül íróként befutnia, ráadásul egy gyilkossággal is megvádolják. Az áldozat húgával ered a gyilkos nyomába, mi pedig megtudjuk, mi ihlette a kis hableány meséjét. A.J. Kazinski ötlete különösen ötletes a végére, nem igaz?