- Hunter: Féktelen harag

Fawley nyomozót elkezdik elővenni, amiért nem koncentrál jobban arra, hogy 20 éve rossz erőszakolót csuktak le. Kiderül, személyes oka is lenne: a felesége volt az egyik áldozat annak idején. Fawley azonban ragaszkodik hozzá, hogy nem hibáztak 20 éve, és most más a tettes.

Az egyik kamaszlányról az iskolában kiderül, hogy rajongott a rendőrségi műsorokért. Az első áldozat húgát is behálózta: a testvéréről belsős infókért megígérte, hogy beveszi a menők közé. Akkor még megzavarta őket a sziréna.

A második lánynál, akit kicsaltak, kést adtak Nadine kezébe, hogy vágja meg a lányt. Nadine megtette, de megijedt és elszaladt. A másik két lány fejezte be, és ölte meg a lányt. Nadine tett vallomást végül.

Alex bevallja a férjének, azért volt mostanában annyira rosszul, mert 20 éve hamis tanúzott, hogy az erőszakolóját lecsukják. Adam is tudta, Alex megnyugodhat végre. Nem is sejtik, hogy a 20 éve lecsukott férfi már tervezi, hogyan álljon bosszút rajtuk.

- Stone: Kitaszítottak

Ene és Ray titokban összejönnek. A lány már azt is megtervezte, hogyan segít a fiúnak megszökni, és hogyan lesz olyan férfi felesége, aki testileg nem akar tőle semmit, így megmaradna Ray párjának, ha nem is nyíltan.

Ám a király unokaöccse, aki király lett volna, ha az apja nem hal meg olyan korán, puccsot indít el. Keinnek kellene megölnie Menát, a volurt, de ő inkább kimenti, és csak megrendezi a halálát.

Az emberek menekülnek, a másik herceg súlyosan megsérült, és már senki nem tudja, kiben bízhat.

Marsot meghódító és élő, életben maradásért küzdő.

A Mars az emberek célpontjává vált, megindulnak a bolygó felé az űrhajósok a XXI. század hajnalán. A bolygó azonban már lakott, és ott abban hisznek, hogy a Föld lakatlan bolygó. Annak kell lennie, hiszen túl sok az oxigén, hogy az élet megmaradhasson. Amikor az első emberek megjelennek, a maguk módján le is számolnak velük. Van, akivel egy féltékeny férj végez, mert nem tetszik neki, hogy az ember a nejét csábítaná, van, akiket egy orvos végez ki, mert meggyőződése, hogy földi élet nincs, és ez csak hallucináció. Majd kénytelenek szembenézni vele, hogy emberek igenis vannak és jönnek. Más módszert keresnek, míg az emberiség akaratán kívül tömeggyilkossá nem válik. Az emberiség azonban a vörös bolygón sem lel menedékre, a Föld gondjai és az emberi természet hibái ide is követik őket.

Ray Bradbury stílusa és történetei közelebb állnak hozzám általában, mint Philip K. Dick munkássága. Így könnyedebb olvasmányt vártam, mint amit kaptam. Főleg az eleje annyira sci-fi, hogy még mindig igyekszem összeszedni magam utána. Mást vártam, fáradt is voltam, így kevésbé tetszett ez a kötet.

A kötet két nagy részből áll össze. Az elején találjuk a Mars krónikáit, amire a cím is utal. Az emberek elkezdenek a Marsra jönni, és a marslakók szemszögéből követhetjük az eseményeket. Ez érdekessé és helyenként ironikussá is teszi a történetet. Most tart ott az életben a tudomány, hogy az emberiség valóban el akar jutni a Marsra, és már többet tudunk a bolygóról, mint amikor Bradbury ezeket a novellákat megírta. Tudjuk, hogy nem várnak majd ott minket marslakók. De az, ahogy itt a marslakók nem hisznek a földi életbe, rárímel arra, ahogy sokan viszonyulnak ahhoz a kérdéshez, van-e az emberen kívül más értelmes létforma a világmindenségben.

Ezen kívül kicsit az is felfedezhető benne, ahogy az európaiak Amerikába mentek át, és ott az indiánokra találtak. Persze, itt van egy misztikus vonal is, az indiánok nem harcolhattak emlékekkel és illúziókkal a hódítók ellen, ahogy a marslakók. A végjáték azonban ijesztően egyezik. Az indiánoknak ugyanúgy tett be a himlő, mint itt a marslakóknak.

A másik részben, a novellákban is megfigyelhetjük a vadnyugati tematika visszaköszönését. A Mindnyájunknak voltak nagyapáink egyenesen a Nyugat cowboy és kalandor lelkeinek örököseként értelmezi újra a Mars gyarmatosítóit.

De vissza a Marsbéli krónikákhoz. Van benne pesszimizmus – az ember történelme ciklikus, és ez nem törik meg a Marson sem. Felépítenek valamit, küzdenek, hogy aztán önmaguk pusztítói legyenek. Majd kezdődik elölről – épül valami, jön a háború és pusztulás, hogy aztán egy új kezdet köszöntsön be. Valahol szomorú, hogy az ember nem tanul semmiből.

Valahol zseniális, amit Bradbury megírt, nem is untam, de – ez most nagyon szubjektíve lesz – én lefáradtam tőle. Steril, végzetes, nem szárazon megírva, de annak olvastam.

Majd jönnek a Marshoz kapcsolódó novellák, amelyekből más kötetekben már jelentek meg darabok, így nagyon nem akarok velük most foglalkozni. Némelyik kapcsolódik a krónikákhoz közvetlenül, annak szereplői tűnnek fel ebben. Pl. a marsiak halála, ami a krónikákban utalás, itt saját novellát kap. A többi csak a helyszínében kapcsolódik. Szórakoztatóbb, lírai és elgondolkoztató is akad benne.

Úgy érzem, ez a kötet jobb, mint amennyire most értékelni tudtam. Egyszer, ha majd olyan idegállapotban leszek, egy újraolvasás és újraértékelés jár neki.

Bradbury: Marsbéli krónikák - Mint sci-fi: 75% érdekes nézőpontokkal történeti ívet alkot. Novellák, de egységesen.

Szubjektíven: 55% talán fáradt is voltam hozzá, de én most az érdekes ötletei ellenére is.

Kamaszos, szerelmes, ármánykodó, iskolás.

Adél körül nem nagyon zajlik az élet. Szeret dobolni, van egy legjobb barátja, mindenki más meg hagyja békén. Fárasztja, hogy az anyja lányosabb lányt szeretne faragni belőle, az apja meg többet foglalkozik a foci csapatával, mint vele. A lány körül akkor kavarodnak fel az események, amikor új osztálytársnő érkezik hozzájuk. Kitti dögös, és az iskola legjobb lánya címre pályázik. Ehhez kell egy irigyelt barát is, amit Bálint személyében vél felfedezni, aki a focicsapat sztárja. Mivel Adél apja az edző, Kitti őt zsarolja meg: szállítsa neki a belsős infókat a fiúról, vagy megkeseríti a lány kövér legjobb barátjának, Tominak az életét, aki tényleg elhitte, hogy a menő Kitti önzetlenül barátkozik vele. Adél eleinte ellenáll, de ahogy Bálinttal párszor összefutnak, valami változni kezd. Neki is megtetszik a fiú, ha nem is érti, mit látna pont benne Bálint.

Ez lesz az, amit már gyerekesnek érzek. Vagyis, a zsánerben elmegy a történet, de én már fejben meghaladtam, hogy ilyen dolgokon izguljak és azonosuljak a kamasz szereplőkkel, akiknek tényleg az a világ legnagyobb kérdése, hogy kivel táncoljanak egy iskolai fellépésen.

Nagyon, de nagyon kamaszosak a regény konfliktusai. Néha úgy is éreztem, hogy nem középiskolában, hanem az óvodában játszódik. Kémkedj nekem, vagy össze fogom törni a dagi barátod szívét! Firkálnak a WC falára gúnyos üzeneteket. Most komolyan?

Még első szerelemnek is nevezni túlzás, ami a regényben szerelmi téren zajlik. Ez inkább a tetszenek egymásnak fázis, amikor egymás kezét is megfogni nagy szó, az első csók meg valami elképzelhetetlenül nagy esemény. Benne van az, hogy ennek a korosztálynak ezek mennyire nagy események. Izgulnak, átélik ezeket, csak nekem már nem ment a szemléletváltás. A cinikus énem szépen narrálgatott magában, hogy alig 2-3 év múlva ezek már mennyire semmiségek lesznek. Nem tudtam beleélni magam.

A családi konfliktusok és helyezetek már ígéretesebbek voltak, bár ezek kevesebb súlyt kapnak. Kitti kapcsán emelik ki, mennyire szenved attól, hogy az apja sokat van távol. Az is nagyon eltalált mozzanat, hogy azért bántja Adélt, mert irigy arra, hogy vele ott van az apja, és kívülről olyannak tűnik a kapcsolatuk, amilyet ő is szeretne magának, de esélye sincs rá. Adél és az anyja történetét is lehetett volna drámára faragni, de itt azért megmaradunk egy működőképes anya-lánya kapcsolatnál némi konfliktussal.

Belülről vannak megfogva az események. Adél a középpont, az ő érzései és gondolatai nyomán ismerjük meg a történetet. Elsősorban az ő nézőpontja dönti el, milyennek látjuk a többi szereplőt is. Ha jobban kedveltem volna Adélt, jobban működhetett volna, de ő a tipikus kamaszregény hősnő, a szomszéd lány karakter. Értem, vele könnyebb azonosulni, de engem pont az lökött el tőle, hogy mennyire ő az átlag lány.

Egy-egy oldalra más szereplő fejébe leshetünk bele, ezek sokkal jobban tetszettek. Nem is kicsit árnyalták azt, amilyennek Adél látta a többieket. Volt abban is igazság, de nem a teljes kép. Ha másra nem is, arra bőven jó volt, hogy lássuk, azért Adél nézőpontja erősen szubjektív, nem lehet annyi alapján megítélni még Kittit sem.

Ami viszont legmesszebb lökött a történettől: a nyelvezete. Annyira fiatalos akar lenni, hogy nekem már túlzásnak érződött. A keresztgyerekeim ugyan még kicsit fiatalabbak, mint a regény hősei, de még ők sem beszélnek így.

Szeretem az ifjúsági irodalmat, de azért ez az a szint, amit már kinőttem.

Maros: Bonyolult egy csaj - Mint ifjúsági: 65% kamaszos konfliktusokkal, sok érzéssel és több szereplővel elmondva.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de nem is élveztem különösebben. A nyelvezete nem jött be.

Fekete Istvánt a Tüskevár miatt minden gyereknek kellene ismerni. Mellette rengeteg állatos regényt írt, ezek már kevésbé ismertek.

Milyen állat volt:

1: Kele

2: Bogáncs

3: Csí

4: Lutra

5: Hú?

A Vuk (róka, de ez nem kérdés, gondolom) önmagában sokat súg, hiszen több állat abban is így kerül megnevezésre.

Megoldás: Tovább!

Címért küzdő, mágikus, halottidézős, különös barátságos.

Gideon nem ismeri a származását. Az anyja már holtan zuhant a bolygóra, az energiát egy doboz nyelte el, mely életben tartotta a kisbabát. A Kilencedik rendje befogadta a babát, és az anyja szellemének utolsó szavai alapján Gideonnak nevezték el. Már lassan felnőtt nő, és változtatni akar az életén. Elszökne a harcosokhoz, de a rend nem engedi. Úrnője, Harrowhark alkut ajánl neki: az örökösöket hívatja a Császár a Lovagjaikkal. Legyen Gideon a Lovagja, és cserébe szabadságot kap. Ott azonban gyilkos rejtvényeket kapnak – bár Harrow maga akar boldogulni, egy ponton a két lánynak rá kell jönnie, hogy össze kell dolgozniuk. Mert nem csak a feladat nehéz, a soraikban van egy áruló is, aki gyilkolni is elkezd. Miközben egyre közelebb kerülnek a titokhoz és a gyilkoshoz, esélyük nyílik a múltjuk és a konfliktusaikat is rendezni egymással.

Nagy elvárásaim voltak, és bár tetszett a regény, annyira nem, mint vártam. Simán benne van, hogy mimóza vagyok a regény világához, ezt azért még átgondolom.

A történet eredeti és nagyon jól ki van találva a világa. Egyszerre fantasy és vannak sci-fi elemek is benne. Azért nem semmi, hogy nekromanta mágikus rendekről és népekről olvasunk egy olyan korban, amikor bolygókat gyarmatosítanak, és egy űreposz a környezet. Csak éppen, ez a történet a bolygókhoz kötődik. A nekromanták ereje az űrben nem működik, nekik kellenek a halottak energiái. Az űr meg a nagy semmi. De nem akarok sokat mesélni, át van ez gondolva, és kifejezetten tetszett, ahogy fantasy és sci-fi vegyülni tudott.

A cselekmény mozgalmas, és viszonylag változatos. A két lány kapcsolata és kis háborúi, a másik rendekkel való harc és taktikázás, a feladat megfejtéséhez szükséges mágikus és egyéb kihívások, majd a gyilkos a háttérben, akit igyekeznek leleplezni. Sok minden van benne, szórakoztatóan és dinamikusan adagolva. Nem éreztem se túl soknak, sem kevésnek.

Van a háttérben egy még nagyobb történet is, a sorozat címében is megjelenő bezárt sírral. Van egy olyan tippem, hogy abban az irányban lesz még haladás, és a sorozat központi konfliktusa, harca ahhoz a sírhoz fog majd kötődni.

A karakterek kapcsán azonban már jönnek a kérdőjelek. Egyediek, erősek, emlékezetesek, de nem teljesen szimpatikusak. Pláne elsőre, mielőtt a múltjuk és a titkaik elkezdenek kiderülni, durvák és Harrow kifejezetten gonosznak tűnik, aki szeret a másik lány agyára menni. Rendben, valahol a mocskos énjét is díjaztam, az sajátos humort kölcsönön neki, ahogy Harrow és Gideon végig marják egymást, beszólnak egymásnak.

Érdekes a dinamikája, ahogy egyszerre barátok és ellenfelek. Elég összetett a kapcsolatuk, amely néha zavarba ejtő színeket kap. Ugyan nincs szerelmi szál, de néha még ilyen érzelmeket is felfedezni véltem kettejük között. Gideon egyértelműen a lányok iránt érdeklődött, az egyik hercegnő meg is tetszik neki, és az elején pornó lapokkal indul a szökésre – amikben nők, és nem férfiak meztelenkedtek.

Akkor, a fekete leves. Mi az, ami miatt mégis távolodom a regénytől, ha a történet jó, a karakterek is működnek. A nyelvezet elsősorban. Feltételezem, hogy a föld alatt egy sírboltban élve, nekromantaként nem meglepő, hogy durva a beszédük, de itt olyan szinten mocskosan beszélnek, hogy nem egyszer a történetből is kizökkentem. Hiába vallom azt, hogy ha a történet indokolja, belefér a nyersebb nyelvezet és a káromkodások, ez a szint azért már sok volt nekem.

Tanulságokat nem akarok most kiszálazni. Lehetne, de ez inkább fekete humorú szórakozás.

A folytatásra abszolút vevő lennék, kifejezetten érdekel, mi derül ki még és hogyan alakul a szereplők sorsa. Mert a vége sem hagyományos lett a regénynek…

Muir: Gideon, a Kilencedik - Mint fantasy: 85% friss és új, nagyon eredeti ötlettel és stílussal. Mocskosan szórakoztató.

Szubjektíven: 70% a történet tetszett, nem szokványos a vége sem, de a nyelvezete… hú.

Cím: A professzor és az őrült

Szerző: Simon Winchester – történelmi regényeket ír, magyarul ezzel a kötettel debütál.

Műfaj: történelmi

Cselekmény: Dr. Murray, az angol értelmező szótár szerkesztője több évi levelezés után személyesen is felkeresné a személyt, aki a legtöbb cikket írta a szótárba. A címről kiderül, hogy egy elmegyógyintézethez tartozik. Még nagyobb a sok, amikor kiderül, hogy egy ápolt volt, aki annyit dolgozott vele a szótáron.

Várható megjelenés: 2021 tavasza, talán március

Miért várós?

• Film is lesz belőle, és mindig jobban szeretek először olvasni, ha irodalmi az alap.
• Bár nem vagyok nyelvészetrajongó, tanultam az egyetemen, és azért érdekel a téma. Szörnyű, de anno az Érkezés is nyelvészeti szempontból fogott meg…
• Annyira abszurd az alaphelyzet, hogy mozgatja az agyam.
• Direkt nem olvasok addig utána, meg akarok lepődni. Talán fogok is.

Misztikus, kalandos, gyerekes.

Rubert prágai kisiskolás, aki nehezen viseli, hogy kistestvére fog születni, és a nyári szünidőben majd a kicsire kell vigyáznia. A húga pont akkor születik meg, amikor a fiúnak a barátjával van megbeszélt programja. Nem tud elmenni, és a barátjának nyoma veszik, majd holtan kerül elő. A kishúgát hibáztatja, akit válogatott módokon kínozni kezd. Martha idős asszony, akit egyetlen fia kér meg, hogy vigyázzon az unokákra, amíg üzleti ügyben jár a feleségével. A nagymama elvállalja, a gyerekek nagy bánatára. Martha félelmetes, de ezt a szüleik nem hiszik el nekik. Most olyan bizonyíték közelébe jutnak, ami bizonyítaná, hogy a nagyi gonosz. Boglárka 17 éves kamasz, akinek egy afrikai levelezőtársa van. Amikor Zara bajba kerül, magyar barátnőjétől kér segítséget, aki a helyszínre siet és segít megtörni a varázst a másik lánynak.

Kezdjük talán a címmel, hiszen abban van az egyetlen kapaszkodó, ami a kötetben szereplő történeteket összefűzi. A világ titokzatos meséi. A kötetben helyet kapott történetek a világ más-más pontjain játszódnak. Ázsia, Afrika, Prága, észak és az USA is a helyszínek között van. Titokzatos mesék, fantasy közeli történetek gyűjteménye.

Ennél szerettem volna nagyobb koherenciát felfedezni, de nem sikerült. A misztikus elem a közös, de az minden történetben másként van jelen. Ok, még talán az is, hogy mindegyikben gyermek főszereplők vannak, 10-18 év között. Nem egyben sok a testvér, így ott nagyobb és kisebb gyerek is akad egy történeten belül.

Nem lehet a zsánert sem tisztán megállapítani. Akad benne olyan, ami a horror felé közelít – ahogy a már emlegetett Rubert a kishúga életére tör, és süt belőle a gyűlölet. Van benne thriller, ahogy pl. a horrornagymama megfélemlíti az unokákat, akik nyomozni kezdenek a vénlány titka után – van éppen elég sötét folt a múltjában. Akad benne paródia is: bocs, de azt nem tudom komolyan venni, hogy nyolc gyerek egy nyúlszörnyet üldöz húsvétkor. Fantasy elemek is gyűlnek, nem egy történetben van mágia.

Még akár működhetett is volna, ha lenne valami, ami ezeket a történeteket összefűzi. Egy újságíró, aki belebotlik a különös történetekbe. Egy online közösség, ahol természetfeletti jelenségeket kutatnak, ahova a gyerekek is be tudtak volna írni.

Értem, a puszta szórakoztatás a cél, de én akkor találnám jobbnak, még szórakozni is jobban tudok, ha van egy keret, amibe illeszkednek a történetek.

Változó, milyenek a történetek. Nem egyszer azon kaptam magam, hogy nem hiszem el őket, valóban nagyon mesék – és nem a fantasy elem miatt. Pl. azon nem akadok fenn, hogy az emberek állatszerűvé kezdenek válni az afrikai történetben. Azt már kevésbé hiszem el, hogy Bogi szülei egyedül elengedik a lányukat Afrikába 17 évesen egy háborús övezetbe és még a jegyét is megveszik. Mert az egyik fantasy elem, a másik meg emberileg hiteltelen.

Némelyik történet túl van nyújtva, és nem bírja el a hosszát. A rövidebbeket frappánsabbnak éreztem általában.

A szereplők nem kapnak nagy mélyítést: vannak jók és rosszak, akik között egyértelműek a határvonalak. A gyerekek minden esetben a pozitív karakterek, vagy a prágai fiú esetében a sztori végére azzá válnak, megtanulva a leckét.

Olykor a stílusa is gyengébb, mesterkélt, de szerencsére nem ez volt a döntő benyomásom.

Egyszer érdekes volt, de ennyi elég is volt belőle.

Paul: A világ titokzatos meséi - Mint misztikus: 65% jópofa történetek egyetlen céllal: szórakoztatni. Horror, ifjúsági elemmel.

Szubjektíven: 55% kellett volna egy összekötő a történetek közé, akkor jobban tetszene.

Emberrablós, nyomozós, régi ügyet újra megnyitó.

Egy fiatal lány nem megy az éjjel haza. Egy taxis talált rá zokogva, szörnyű állapotban. Ő teszi meg a bejelentést, és Fawley, aki az ilyen ügyek mellett nem tud elmenni, igyekszik segíteni és az ügyre állítja a csapatát. A lány lassan megnyílik, és bevallja, elrabolták, majdnem megerőszakolták, de egy arra felé haladó autó megijesztette a tettest és elinalt, mielőtt komoly kárt tehetett volna benne. Faith így hazakerült, kicsit megtépve, némileg megtörten, de életben. Legközelebb Sasha tűnik el, az egyik osztálytársa. Neki más nem volt ilyen szerencséje: összevágva és verve került elő, holtan. Az eset nagyon hasonlít egy évekkel korábbi ügyhöz, egy erőszakolóéhoz, aki a hasonlóságok alapján újra tárgyaltathatja az ügyét. Fawley az igazság nyomában jár, és közben arra is figyelnie kell, hogy a feleségét ne zaklassa fel a kelleténél jobban, ami a terhességének is ártana.

Hangulatában más ez a kötet. Bár ebben is elég borzalmas az ügy, és meg van fogva, hogy miért szörnyű a tett, közel sem olyan nyomasztó, mint a 3. kötet volt. Ennek egyszerre tudok örülni is, meg nem is. Könnyedebb a könyv tőle. Könnyebb olvasni, nem olyan megterhelő. De ezzel együtt nem is olyan emlékezetes.

Az ügyben is van egy trükk, azon túl, hogy Cara Hunter jól adagolja a fordulatokat. Van benne egy teória, egy szinte hihetetlen ügy lehetősége, amire rá is készíti az olvasókat. Hogy aztán rájöjjünk, hogy nem kell az ilyen borzalmakhoz annyira messze menni. Mindenki képes lehet szörnyűséget tenni, olyanok is és olyan okokból, amik kisszerűek, egyszerűek, és pont ezzel döbbenetesek.

Ez nem egy olyan úgy, ami popcorn szórakozás lenne. Mert azt nem feltételezi senki, hogy egy olyan gyilkos közelébe kerülünk, mint a Rongybaba-gyilkos vagy Barker Négy Majom Gyilkosa. Itt viszont olyan ember/emberek a gyilkos, aki lehetne a szomszédunk. Olyan okból, ami simán lehet a mi környezetünkben is. Máshogy szórakoztató és máshogy dermesztő így a történet. Túlságosan könnyű belegondolni abba, hogy ez simán megtörténhetne, és ilyen könnyen elveszne egy élet.

A nyomozás szokás szerint szépen van levezetve, és most kifejezetten élveztem, hogy az egész csapat aktív, és nem egyszemélyes a történet. Fawley és nyomoz, de mellette irányítja és koordinálja a többieket. Hunter most talán annyira ügyesen nem terel és talál ki más irányokat, mint a Nincs kiút történetében, de a nyomozás így is működik.

A szereplők élete itt már boldogabb, és ettől könnyedebb a regény hangulata is. Ugyan mindenkinek vannak még konfliktusai és gondjai, de azért azok már nem olyan érfelvágós történetek, mint korábban. Fawley és Alex aggódnak már most a baba miatt, igyekeznek vigyázni rá, de ez egy pozitív félelem, nem olyan nyomasztó, mint amikor Fawley attól tartott, hogy szétesik a házassága és a fia emléke csak savként marta. Elkezdtek gyógyulni.

Ezért ijesztő a regény zárlata. Már előre borzolja az idegeim, hogy be van ígérve egy olyan nemezis, aki egyszer már komolyan bántotta Alexet, és aki újra ártani akar nekik. Várom is a következő kötetet.

De a többi nyomozót is ki lehetne emelni, Hunter őket is építgeti. Nem annyira, mint a főszereplőjét, de világos zsánerük van és egyre karakteresebbek.

Még üzenetet is ki lehet belőle szedni. A világ megőrjíti a gyerekeket is.

Nem ez a kedvenc részem a négyből, de a jobbak között van és nagyon korrekt is.

Hunter: Féktelen harag – Mint krimi: 75% korrekten vezet el a könnyedebb megoldáshoz, a nyomozás is csapatmunka.

Szubjektíven: 70% könnyebb attól olvasni, hogy nem olyan nyomasztó, de kevesebb is tőle.