November

2. Paolini: Álmok a csillagok közt - sci-fi 3

3. Wul: A Perdide árvája - sci-fi 1,5

4. Szaszkó: Késő március - női 4,5

5. Bauer: A fényfestő - női: 3,5

6. Carris: A sötétség vadásza - krimi 5

7. Fodor: Egy pillanat bátorság - női 2,5

    Gaura: Túlontúl - fantasy 4,5

8. Dangelico: A romboló - romantikus 3,5

    White: Hidegkohó - horror 3,5

Lehet megint többet olvasni, olyan hideg van odakint, hogy jobb bent olvasni egy meleg teával a kandalló vagy a hősugárzó mellett.

Kutatós, űrlényes, életért rohanó.

A Weyland-Yutani Vállalat megszerezte a xenomorf lényeket, melyekből az új szuperfegyvert akarják megteremteni. A lények azonban veszélyesek, a kutatókra is, így egy űrmélyi bázisra viszik őket, és vesznek fel hozzájuk kutatót. Blue a szakma egyik legjobbja, ám egy genetikai betegség miatt már nincs sok ideje hátra. A Weyland-Yutani egy gondolatok által irányítható androidot bocsát a rendelkezésére, és szinte korlátlan források, hogy tanulmányozza és fegyverré alakítsa a lényeket. Blue azonban rájön, hogy az általuk kibocsátott anyag az a lehetőség, amivel megmentheti magát és a genetikai betegségben szenved embereket. Titkon a saját projektjén dolgozik, és lopja az adatokat és forrásokat a vállalattól. Amikor a cinkosa, egyben közvetlen főnöke lebukik, a laborba is egy ellenőrt küldenek. Dorian Sadler hamar a xenók rajongója lesz, és kész bármire, hogy Blue mesterkedéseit leállítsa. Az elszabaduló lények azonban hamar vérfürdőt rendeznek, és az életben maradásért kell küzdenie mindenkinek, attól függetlenül, korábban kikkel barátkozott vagy ellenségeskedett.

Az Alien univerzum egyre tágasabb, és nagyon sok regény születik is hozzá. Ezek egy része kapcsolódik a filmekhez és az ott megismert szereplőkhöz, mások teljesen új történetet és karaktereket ismertetnek meg. Ilyen a Hidegkohó is. Ha mégis be kellene valahova illesztenek az eseménysorba, valamikor nagyon Ripley után lenne. Hiszen a Weyland-Yutani itt birtokolja a xenókat…

A történet két karakter köré van felépítve. Az egyik Blue, a másik Dorian. A gondom az, hogy egyikük sem lett szimpatikus a számomra. Pedig egy olyan regényben, ahol valamilyen veszélyes lény elől menekülnek, az lenne az alap, hogy legyen valaki, akinek a túléléséért drukkolok. Blue lenne elvileg ez a személy, csak éppen nagyon szerettem a húzásait a kezdetektől. Az csak egy dolog, hogy átveri a munkáltatóját. A cég gyilkos és távirányított Alien hadsereget akar, nem fogunk azért sírni, mert Blue ezt szabotálja. Csak éppen erre nem etikai vagy bármilyen szimpatikus oka van, hanem szimplán a létfenntartását. A saját betegsége ellenszerét keresi – nekem a történetből úgy jött le, ha nem lett volna baja, nagy vígan kutatta volna, amit a cég akart.

Rendben, amikor a xenomorf lények elszabadulnak és vadászni kezdenek, ő az, aki a többieket is menteni próbálja, nem csak magát. Igaz, nem mindig és néhol az is közrejátszik, hogy a betegsége miatt segítségre van szüksége. De még mindig több önzetlenséget tud felmutatni, mint Dorian. Mégsem lesz ez elég ahhoz, hogy megkedveljem. Túl sok önző döntése van végig és irritált a személyisége is – van benne valami lenéző a többiek felé.

Dorian, aki egy gyakorló pszichopata. Mégis, őt jobban tudtam kedvelni. Ő nem játssza meg magát, olyan, amilyennek mutatja magát. Sokkal szórakoztatóbbnak találtam az ő életben maradási játszmáit követni, mint Blue kálváriáját. Ő nem akarja, hogy bárki is jó embernek gondolja, nem számítanak neki mások. Blue ilyen szempontból kétszínűbb. Mindkettejüknek önmaga az első, de Blue közben más iránt is érdeklődik, és nem akarja, hogy szörnynek tartsák. Le is döbben, amikor felismeri, hogy a munkatársai nagyja gyűlöli.

Az igazi sztárok azonban a lények. Tetszett, ahogy itt többek pusztán félelmetesek gyilkosoknál. White energiát fordított arra, hogy kiemelje milyen ösztönös és jó vadászok, hogy a maguk területén mennyire profik. Nem is kicsit a Jurassic Park jutott eszembe, ahol Crichton nem a T-Rexet hozta ki a legfélelmetesebb vadásznak, hanem a raptorokat. Most felismertem, mennyire hasonlítanak rájuk a xenók. Különben az egész történetben volt egy hasonló színezet, csak itt nem az állatkertben, a laborban szabadulnak el a vadak…

Lehetett volna félelmetesebb is, hamarabb indulhatott volna az akció is, de elment így is.

White: Hidegkohó - Mint horror: 65% sci-fi elemeket korrekten használja, a horror kevesebb is, Blue a kiemelt.

Szubjektíven: 60% tetszett a xenók intelligenciájának bemutatása, az embereket nem bírtam.

Szerelembe eső, múlttal szembenéző.

Camille utóbbi évei nehezek voltak. Az első szerelméhez ment hozzá, aki mindenben az első volt neki. De a férfiról kiderült, hogy egyik véges csalást követte el a másik után, és amikor összecsaptak a hullámok a feje fölött, öngyilkos lett. A nő mindent elvesztett, az állásától kezdve a megtakarításai át a megítéléséig. Ezért egyezik bele, hogy titoktartási szerződést is aláírva dada lesz. A pláne az, hogy egy sportsztár unokaöccsére kell vigyáznia és tanítania, amíg az anyja elvonón van. A kisfiú aranyos, a pénz is jól jön, csak éppen a munkaadója problémás. Calvin Shaw nem csak gazdag, nem csak az egyik legmenőbb focista a világon, de szexi és elviselhetetlen is. A nővel egymás agyára mennek, de ahogy arra kényszerülnek, hogy párt játszanak, elkezd izzani a levegő közöttük. Ám Camilla tudja, hogy nincs jövőjük együtt: a férfi nem akar családot, Camilla igen. Ezért soha nem működne köztük valami több.

Van olyan, hogy a zsánerén belül nem tudok belekötni egy könyvbe. Úgyhogy, készséggel elismerem, hogy a maga módján jó könyv. Mégis, szeretni nem tudom, valami miatt nekem egyszerűen nem tetszik. A romboló ilyen érzéseket váltott ki belőlem.

A történet váza a romantikus regény tipikus. Adott a páros, akik megismerkednek, van közöttük vonzalom is, de küzdenek ellene. Ahogy azonban az érzések és ösztönök felül kerekednek, kapnak egy kostolót abból, milyen boldogok lehetnének együtt. Csak éppen valami közbejön, szakítanak és szenvednek. Míg nem jön egy nagy gesztus, ami után jöhet a még boldogabb happy end.

Minden pontot ki tudok pipálni, ráadásul itt a szakítás oka sem egy mondvacsinált eset. Az nagyon is komoly ellentét, hogy az egyik fél családot akar alapítani, a másik már a gondolattól is irtózik, hogy gyereke legyen. Ha valamibe bele akarok kötni ilyen szinten, a megoldás lenne. Történik egy olyan fordulat, amit maguk a szereplők is csodának neveznek, és nem is kicsit tette hihetetlenebbé a sztorit.

Ok, felnőtt mese nőknek, amikor a helyes lány és a szexi sportsztár egymásra találnak, nem kell hitelesnek lennie, de itt nagyon sokáig úgy alakultak az események és a karakterek, hogy nem ment át rózsaszín mesébe. Így egy kicsit érzékenyebben érint, hogy a végére a szerző beleírt egy ilyen esetet.

A karakterek kedvelhetőek, és Camilla az egyik legfelelősebbek romantikus regény hősnő, akivel egy ideje találkoztam. Ő képes nehéz döntéseket is meghozni a szíve ellenében, nem várja a csodát. Onnan, hogy egyszer engedett a vágyainak, és összejött Callel, mintaszerűen viselkedik. Nem vár egy csodára, hogy Cal majd megváltozik, a maga és a férfi érdekében is megteszi a nehéz lépést, hogy ne tegyék tönkre egymást. Ahogy a szerző beleírta a csodájukat, azt is úgy kezeli, hogy azt kell. Tulajdonképpen egy olyan hősnőt kaptunk, akit bírnom kellene, de valahogy mégsem sikerült. Nem is értem, miért.

Calvin már tipikusabban női regény hősnő. Álompasi sportsztár kivitelben, egy múltbeli traumával, ami színesíti a jellemét és magyarázza, miért olyan ember, amilyen. Kicsit talán hirtelennek érzem, ahogy a szerelem átformálja a meggyőződéseit, de legalább nem egyik pillanatról a másikra, idő és szenvedés kell hozzá, csak éppen ez nincs annyira fejtegetve a regényben, csak ráutalnak.

Dangelico igyekszik humorosan is írni, de valahogy nagyon nem az én humorérzékem lett célba véve. Bár érzékeltem, mikor van egy olyan jelenet, párbeszéd, ami annak lett szánva, viccesnek nem találtam. Az sokkal előbb bántotta a szemem, amikor indokolatlanul alsóbb nyelvi régiókba tévedt a szereplők kifejezésmódja.

Vagyis, romantikus regénynek teljesen ok, de nekem mégse jött be ez a regény.

Dangelico: A romboló - Mint romantikus: 70% a karakterek szerethetőek, fájó pontokkal. A szerelem is több szexnél.

Szubjektíven: 45% bár zsánerében korrekt, hiányzott belőle valami, ami miatt megragadna.

A regényben keverednek az idősíkok, így rejtvény, hogy illeszkednek össze a történtek, és a végén van a leleplezés, ki Cecil igazán. De, hogy egyszerűbb és érthetőbb legyen, én lineárisan szedtem össze az eseményeket.

Egy faluban egymás mellett élt az építész és a fakereskedő. Jóban voltak, együtt építettek a falujuknak egy hidat is. A gyerekeik is kötődtek egymáshoz: az egyiknek fia, a másiknak lánya volt. Legjobb pajtások. Ám mindkét család zsidó volt.

Amikor a családokat begyűjtötték és vitték a gettóba, csak a kislányt sikerült megmenteni. Cilikét egy koporsóba rejtették, ahol három napig várta, hogy valaki érte jöjjön. Az itt kastéllyal rendelkező grófot agyonlőtték, a felesége pedig megtört attól, hogy elvesztette a férjét is, és korábban a kisbabája is meghalt. Őt kérik meg, mentse ki innen a zsidó kislányt. Cilike vele megy Párizsba, mintha az övé lenne. A lány egy álomvilágba menekült bele, az asszony pedig kénytelen túllépni a veszteségein, intézetbe kerül. A francia rokonok segítenek, és tulajdonképpen egy dada neveli fel a kislányt, akinek nem marad emléke a régi életéről.

Festőnek tanul, van egy kedves udvarlója, de valami hiányzik. Egy emlékfoszlánya maradt, amit mindenki álomnak magyaráz neki. Egy fiúról, akivel sokat játszottak együtt. Elhatározza, hogy kideríti az igazat, és Budapestre megy.

Itt szinte azonnal felfigyel rá a fiatal építész, Endre. A nőcsábász, szakmájában komoly fiú azonban hamar rádöbben, ez a lány más. Ő felismeri benne a gyerekkori pajtást, akitől elszakította az élet. Endre másfél évig volt munkatáborban, a családja egyedüli túlélője volt. Árvaházban nőtt fel, és csak egy jó barátnak köszönheti, hogy nem kallódott el. Cecilbe beleszeret, és lassan elkezdi megismertetni a régi életükkel, várja, hogy a lány emlékezni kezdjen.

A szülőfalujukban összeáll a lánynak is a történet. Már tudja, milyen élet kell neki és kivel. Még egyszer vissza akar menni Párizsba, elköszönni, és elpakolni. Majd visszajönne Budapestre, és Endre mellett várja az élet.

A grófné összeszedi magát annyira, hogy a lánynak mindent elmesélhessen. Így a lány és az asszony, aki megmentette annak idején, szintén egymásra tudnak találni.

Tündéres, mesevilágot mentő, átkot törő, szerelmet lelő.

Rég volt már a tündérek országa egész és boldog. Árgyélus – tündérnevén Árnyék – és Ilona fia egy királylányba lett szerelmes, akit az apja nem akart elengedni. Az Ördöggel lépett szövetségre, melynek eredményeképpen a tündérherceg halott, szerelme Csipkerózsika álomban várja a hercege csókját, és a tündérek világa kettészakadt, súlyos átokkal terhesen. 13 évente egy csecsemőt kell az emberek közé lökniük, és tündéreknek kell halnia, hogy esélyt adjanak neki ott élni. Árnyék már nagyon fáradt, és az Ördög elérkezettnek látja az időt a még nagyobb szenvedés kimérésének. Ám két kint rekedt manó útnak indít egy utazó varázskönyvet, ami megtörheti az átkot. A tündérekben hívő, budapesti lánynál, Liliomnál köt ki, aki körül hirtelen három férfi is megjelenik: a vonzó főnöke, egy pimasz ügyvéd és egy zseniális, de zavart festő. Az Ördög mesterkedik, hogy a könyv ne érhessen célba – mások segíteni próbálnak. Liliom pedig a saját helyét és a szerelmet is meglelve hősnővé lép elő.

Tudnék arról merengeni, miért ír remekül Gaura Ágnes. Novellákat és Borbíró Borbála regényeket már olvastam tőle többet is, most pedig ez a tündéres fantasy következett a sorban. Ha valaki Bori kalandjait szerette, ezt is fogja.

Közös, hogy fog egy mítoszt és saját szájíze szerint alakítja. Csak az itt most nem a vámpírok mitológiája, hanem a magyar népmesék világa. Elsősorban Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi története az alap, de más klasszikusok is visszaköszönnek, mint A három nádszál kisasszony vagy A bíró okos lánya. Természetesen olyan motívumok sem maradhattak ki, melyek Perrault világát inkább idézik, mint a magyar népmeséket: a szerelmes férfi itt az üvegcipellő helyett a bakancsot cipeli a lány után, és a csókra váró álmodó lányt is említettem már. Mivel gyerekkorom óta szeretem a meséket, így nagyon élveztem, mi és hogyan kerül elő. A tündéres szál pedig tökéletesen magába szippantott.

Ezt magyarázom! A regény nagyon sokáig két történetszálon halad. Az egyik a tündérek világában játszódik, ahol az Ördög kitalálta, hogyan tudja Árnyékot nagyon megkínozni. Ahol reménytelenül szerelmes páros próbál boldog lenni, és ahol az átok megint áldozatot szed. Jól kidolgozott fantasy világ, ami tovább gondolja a mesét. Színes, izgalmas, érzelmekkel teli és megszerettem a szereplőket is, ha egyeseknek a neve az agyamra is ment. A tündéreknek olyan neveik vannak, amelyek némi túlzással körmondatoknak is elmennének. Rövidítik is őket nagyban, vagy emberi neveket használnak.

Az emberi világ viszont nem tudott annyira lekötni. Itt is az érdekelt, ami a másik világhoz kötődik. Tudjuk, hogy váltott gyermekek vannak az emberi világban. Tudjuk, hogy egy tündér herceg is van ott. De vajon Liliom körül melyik fiú kicsoda? Ezzel elszórakoztattam magam, de sajnos Liliom története nem tudott még ennyire sem érdekelni.

Annyira lassúnak éreztem ezt a lányt… Szilárd is piszkálta ezzel, de én is úgy éreztem, hogy nem jó taktika ennyire mesebeli választ keresni minden helyzetre. Onnantól, hogy aktivizálja magát és beleveti magát Tündérországba, már vele is jobban kijöttem.

De az emberi szál is onnantól kezdett tetszeni, hogy a férfiak is megindulnak a másik birodalomba, és ott küzdenek sárkánnyal, Ördöggel, szerelemre lelnek és átkot törnek.

Gaura Ágnes humora ebben a könyvben is benne van. Akadnak idézhető beszólások és jópofa szövegek benne, de a helyzetpoénokat is nagyon szerettem. Ami Farkassal és Szilárddal történik a tündéreknél… na, abból szinte komédiát is lehetne forgatni.

Sok minden tetszett benne – a szereplőktől kezdve a cselekményen át az írónő stílusáig. Nem is értem, miért volt olyan rossz érzésem a végén. Nem is túl nagy a happy, nem is kicsi – ezen még töröm a fejem. De összességében jó regény volt.

Gaura: Túlontúl - Mint fantasy: 85% ismert mesékből nagyon saját történet, humorral és kalandokkal. Izgalmas.

Szubjektíven: 75% a vége valamiért nem fogott meg, ahogy Liliom sem, de a sztorit bírtam.

Egyetemre járó, útkereső, női.

Két lány kezdi az egyetemet Angliában, bejutva egy írói kurzusra. Abby fiatalon megárvult, viszont a szülei után vagyon maradt rá. A lánynak semmi miatt nem kell aggódnia, tevékenyen, bulizva, könnyeden veheti az életet. Az egyetemnek is így áll neki, de hamar rá kell jönnie, hogy ennél többre lesz itt szüksége, Komolyodnia kell, és megtalálnia magát. Dóra mostohaapja angol, az anyja magyar. Az utóbbi években Magyarországon éltek, a lány az egyetem miatt tér vissza a szigetországba. Alig várja, hogy csiszolgassa a képességeit, a könyvtárba bújjon és a szobájában írogasson. A témavezetője azonban ennél sokkal többet akar tőle. Járjon el, gyűjtsön élményeket, amiket megírhat! Szerezzen barátokat, legyen szerelmes. Dórának is változnia kell, hogy jó író és boldogabb ember lehessen. A két lány története pedig egy ponton találkozik.

Elnézőbb szoktam lenni bizonyos regényekkel, de van, amikor nem tudok az lenni. Ennél a kötetnél folyton azzal szembesültem, ha találtam valamit, ami tetszik, jött két másik olyan dolog, ami viszont nem. Így, bár vannak benne pozitívumok is, nekem nem volt élmény.

Durva, de leginkább a címe fogott meg. A regény cselekményéből konkrétan kiderül, mire utal és jól összefoglalja a szerző üzenetét is. Az életet élni kell, megtenni dolgokat, ha azok kívül is esnek a komfortzónánkon. Úgy lehet fejlődni, és megtölteni élményekkel a világunk. A pillanat bátorság annyi, hogy az első lépés megtételéhez kell. Ha már benne vagy, csinálod, menni fog. Csak bele kell kezdeni. Ez egy jó üzenet, szépen bele van ágyazva a cselekménybe és szinte mantraként működik címként is. De hogy ez legyen a kötetbe a kedvencem…

Nézzük csak a cselekményt! A regényt untam. Bár Abby intenzívebben él és több minden történik vele, összességében mindkét szálat untam. Hiányoztak azok a nagy pillanatok, az olyan események, amelyek a cselekménybe tartottak volna. Most komolyan, a párkapcsolati dilemmában az a legizgalmasabb, hogy vajon a kedves, szerény lányt szeretni fogják-e a szerelme szülei? Mondanom se kell, nem rágtam le egy körmöm sem.

Hiányoztak a szenvedélyek. Dóra alapból egy nyugodtabb karakter, de egyik lány esetében sem éreztem azt, hogy most valami elsodorna. Bár a történet arról szól, hogyan törik meg a rutinjaikat az életben, mégsem volt izgalom és izgatottság.

A karakterek. Nem fogok logikus magyarázatot adni, de egyik lány sem lett szimpatikus. Abby egy modern mesebeli királylány – még az is stimmel, hogy elveszti a szüleit. Hiszen mi a Disney mesék visszatérő eleme? A hercegnők, de még Bambi is megárvulnak, vagy félárvák lesznek. Ehhez képest egyik pillanatról a másikra a New Adult romantikus regényekbe illő lány társadalmilag felelős, érett felnőtté érik, kötelességtudattal. Mégis, mikor, miért és hogyan? Nincs meg a folyamat, így nem is éreztem hitelesnek.

Dóra fejlődése jobban le van írva, csak az meg unalmasabb. A csendes lány összeszedi a bátorságát, hogy kifejezze az udvarlójának, hogy neki is tetszik a fiú. Elmerészkedik egy-egy buliba. Ok, lélektanban stimmelünk, de ez egy csendes, unalmasabb történet.

Az meg különösen irritált, ami a történet vége lett. A csavar nem lepett meg. Kb. a regény félénél már felmerült bennem, hogy valami hasonló lesz itt. Az egyik lány nyer egy komolyabb díjat is, amin meg nevetőgörcsöt kaptam, mert azt is megmutatják, mivel. A futottak még kategóriába se kellene bekerülnie, nemhogy nyernie!

Nem tetszett a stílusa sem. Bár érezni, hogy dolgoztak rajta és finomítottak a szövegen, nem egyszer ütött meg, mennyire iskolai fogalmazás ízű. Leginkább, amikor a lányok iskolai feladatait olvashatjuk. Az kifejezetten fájt.

Ez most nem tetszett, és bár nem az erotika taszít – nincs is benne –, akkor sem fogott meg.

Fodor: Egy pillanat bátorság - Mint női: 45% van mondandója, erősen érzelmi oldalról közelít, és kifejezetten csajos is.

Szubjektíven: 25% a cselekményt untam, a lányok nem lettek szimpatikusak, plusz a szöveg.

Halloween volt, közeledik karácsony. Nekem meg a kezembe akadt egy mesekönyv, amiből az egyik kedvenc mesém készült. Készült hozzá könyvjelző/háttérkép, ki min olvassa.

Vajon melyik mesekönyv ez, és ki a szerző?

(Az idézet a meséből van!)

Megoldás: Tovább!

Sorozatgyilkosos, vallásos, összeesküvést leleplező.

Marcus továbbra is a sötétség vadásza – egy olyan pap, aki észreveszi a bűn nyomait, és képes felderíteni a legszörnyűbb eseteket is. Ám az eltelt három év alatt kezd elege lenni abból, hogy nem ismerheti a feletteseit. Árnyaktól jönnek a feladatok, és valaki közöttük is bemocskolódott. Amikor a Vatikánban brutálisan végeznek egy apácával, nem engedik meg, hogy a gyilkos nyomába eredjen. Belülről védik a tettest. Így, amikor egy római sorozatgyilkos nyomába kell erednie, és egy titkos szervezet nyomára bukkan, szembe kell néznie azzal, kiknek dolgozik és melyik a valós ideák, melyeket követnek. A római rémet azonban meg kell állítani, és a római rendőrségnél elhelyezkedett Sandra segít összeilleszteni a részleteket, és kivonni a forgalomból egy zseniális és egyben sérült elmét.

Donato Carrisi izgalmasan vonalon mozgatja a Marcus regényei szereplőit. Hiszen nem simán egy krimit ér, pszichológiai alapossággal, hanem misztikumot és egy más sík kérdéseit is felveti, miközben egy történelmi összeesküvésnek is a nyomára vezet, ami a maga módján ugyanolyan megkapó, mint amit Dan Brown tárt az olvasók elé.

Melyik vonallal is kezdjem?

Mivel nagyon bírom Marcus karakterét, nézzük a szereplőket! Volt ugyan a sorozatnak egy előző kötete, amit szintén érdemes elolvasni, de ha valakinek nem sikerül beszereznie, attól még fogja tudni élvezni és érteni ezt a sztorit. A lényeges elemek, amit valamiképpen tovább akar vinni Carrisi, ebben is ismertetésre kerülnek. A karakterek eredetét, korábbi történetét is átveszi, így érthető lesz mindenkinek milyen fejlődési ívet járnak be.

Marcus különleges képességgel bír, amit leginkább ahhoz tudnék hasonlítani, ahogy a Hannibal sorozatban Will beleélte magát a gyilkos személyiségébe, és szinte azonosult vele. Van egy kifejezetten olyan jelenet is, ami akár abban a sorozatban is elfért volna. Már ez is érdekessé teszi, de ott van a rejtély, ki is ő igazán. Most sem jutunk közelebb, de itt már nem egy hű katonát látunk, aki kérdések nélkül teszi a dolgát. Kételyei vannak, az igazságot kutatja, miközben ő maga is rejtély.

Sandra kevésbé fogott meg, pedig neki is jut egy elé nagy dilemma. Újjáépíti az életét, párkapcsolatban él, elköltözött. De magának kell ráébrednie, hogy ez mennyire menekülés, mit akar igazán. Ő pedig egy olyan nő, aki cselekszik is, ahogy felismerte a választásai mögötti indokokat és nem fél változtatni.

A kettejük közti dinamika megvan, ha a kapcsolatuk kimértebb és távoli is. A módszereik kiegészítik egymást. Teljesen máshogy közelítenek a gyilkoshoz és az ügyhöz. Marcus mögött a Lelkek ítélőszéke áll, és egy titkos bűnmúzeum, valamint a képessége, és a gyilkos gondolataiba férkőzés. Övé a pszichés oldal. Sandra viszont a tényeket és a bizonyítékokat követi, és klasszikus rendőri módszerekkel halad előre.

Izgalmas és fordulatos a sorozatgyilkos utáni hajsza, de ezen felül még ott van az összeesküvés elméletes rész is, az egyházon belül megbúvó titkos szervezetről. A különleges iskola története különleges és gyilkos gyermekek részére. Miközben egy szórakoztató, jól megkomponált nyomozást követünk, egy sokkal sötétebb és misztikusabb vonalat is visz a szerző, ami szintén nagy tetőpontot kap, és vezet át a harmadik részhez.

Marcus karaktere szépen összefogja a szálakat, ha néhány kitérő szét is húzza a szerkezetet. Átláttam, mozgalmas volt, és szerettem, hogy sem magánéleti, sem a bűnügy vonalán nem hagy unatkozni. Logikus és következetes az eseménysor, egy krimiben ezt el is várom.

Talán csak Marcus személyének rejtélye, aminek még haladnia kellett volna kicsit.

Bizonyos, hogy elolvasom a harmadik részt is, megszerettem ezt a sorozatot.

Carrisi: A sötétség vadásza - Mint krimi: 90% fordulatos eseménysor, misztikum és pszichológia, karakteres hős.

Szubjektíven: 85% izgat Marcus múltjának titka, jó az ellenfél, az összeesküvés, a vége is.

Cím: Varázsolj haza!

Szerző: Kay Bratt angolul már jegyez pár regényt, magyarul ezzel debütál.

Műfaj: kortárs, női, fejlődésregény

Cselekmény: Cara egy hátizsákkal vág neki az országnak, hogy megnézze kedvenc írója (Hemingway) házát. A fiatal lány mögött nehéz évek állnak, alkalmatlan gyámszülők és árvaházi rendszeri gyötrődés. Az út talán egy jobb életbe is visz. Társául egy kóbor kutya, Hemi szegődik, akitől tanul pár dolgot az életről.

Várható megjelenés: most úgy tűnik, tavaszra várható magyarul.

Miért várós?

• Már a borító megfogott.
• Kutyás vagyok – bocs, cicák!
• Valami azt súgja, szívet tépő lesz.
• Olyan sztori, amit filmen is megnéznék.

Egymásra találós, múlttal szembesülő, traumákat feldolgozó.

Cecil magyar származású, de Párizsban felnőtt és festőnek tanult szemrevaló fiatal nő. Valami azonban hiányzik az életéből, ami miatt nem tud boldog lenni az udvarlójával és a párizsi életével. Kísérti egy fiú árnya, aki a dadája szerint soha nem létezett. Hogy tisztázza magában a dolgokat, felnőttként először hazatér Magyarországra. Ott már az első napokban felfigyel rá egy vonzó építész, aki udvarolni kezd neki. Endrét eleinte csak a lány szépsége érdekelte, de aztán rá kell jönnie, hogy a múltjuk is összeköti őket, ha erre a lány nem is emlékszik. Miközben egyre inkább egymásba szeretnek, elkezdi közelebb vinni Cecilt a közös emlékekhez, melyekre a lány nem emlékszik. Közben egy grófné is a múlttal néz szembe, felismerve élete hibáját, amit még szeretne jóvá tenni az életében.

Ez a regénye is az írónő azon történetei sorába illik, melyben egy történelmi korszakot, történelmi hangulatot emel ki és ezt használja egy szerelmi történet háttereként. Ahogy már a Kétszáz éves szerelemben, vagy Az aranyműves fiában is szerkesztett, van a jelennek egy idősíkja és egy történelmibb kor is.

A jelen 56 után, ez a történelmileg kevésbé eladott. Ha nem lenne konkrétan leírva, mikor vagyunk, nem jönnék rá. Nagyon csak félszavakban utalnak a rendszerre, és arra, mi zajlik éppen. Cecilnek, vele Endrének is lenne innen kiútja, és nekem nem fér a fejemben, miért maradnak és próbálkoznak itt. Pláne a lány, aki ismeri a nyugati életet is. De ezen nem is agyalok, itt nem a regény korának az ideje érdekes.

A másik korszak a II. VH ideje. Az sincs éles vonalakkal megrajzolva, itt viszont ez szolgálja a balladai homályt, amiből összerakjuk, mi történt korábban, ki mit és hogyan élt túl. Nem akarom a csavarokat lelőni, de a holokauszt ott van a sorok között, csak ki kell venni belőle. Egy olyan elhallgatásból és utalásokból felépülő korkép jön létre, ami azzal hatásos, hogy nagyon sok minden a fantáziánkra van hagyva. Endre másfél évet töltött a pokolban, de erről nem tudunk meg semmit. Utalnak komoly traumákra, de ránk van bízva, hogyan képzeljük ezeket. Általában túl sok lyukat találnék itt, de ennek jól állt, és jobbnak találtam ezt a múltbeli síkot, mint a regényidő jelenét.

A szerkezet egy-egy karaktert helyez a középpontba. Egy zsidó kislány, a szanatóriumban hosszú évek óta először megszólaló Katalin grófné és Cecil vannak kiemelve. Igazság szerint közülük egyik sem fogott meg. Cecil túl naiv, helyes hősnő, akinek csak a rejtély, a fura emlékképek törik meg a tökélyét. A grófné simán vezekel. A kislány világa pedig gyerekes, ő maga is egyszerű és boldog lélek. Igazából azok a történetek és jellemek tetszettek, amelyeket ezek mellett találtam. Endre, aki túlélt valami szörnyűt, bekerült egy árvaházba, és egy jóbarátjának köszönhetően felszívta magát, kiharcolt magának egy boldogabb jövőt.

Ő mondja ki a regény üzenetét is, ami a múlt feldolgozásáról szól. A gyűlöletet el kell engedni, megbocsátani és menni előre. Katalin ezt tanulja meg most, és ezzel tud tovább lépni maga is. Ahogy Endre eljutott eddig, az lett volna az izgalmasabb, de a jelenben ő már megbékélt, pozitív figura, akinek a viharairól a balladai homály rejti a részleteket.

A múltban, az elhallgatásokban vannak a nagy drámák és az érdekesebb események. Sajnos, ez a kevesebb. A főszereplő fiatalok lágy románca van a középpontban, illetve ahogy Endre ráébreszti a lányt a közös történetükre. Ezt kevésbé éreztem erős történetnek.

A stílusán is van egy megszépítő, néhol már nagyon édes máz, ami nagyon nem volt a fogamra való. Annyira lehetett volna ebbe több drámát és fájdalmat tenni, nagyobb hatásokat. Helyette néhol egészen giccsesnek éreztem, nem csak a történetet is.

Nem fájt olvasni, gyorsan is ki lehet végezni, de sajnálom, hogy nem lett fájóbb, drámaibb.

Bauer: A fényfestő - Mint romantikus: 65% a szerelmi szál tipikus és mesés is, a háttértörténet balladás, erősebb.

Szubjektíven: 55% az elején nehezen álltak össze a síkok, utána viszont túl egyszerűek lettek.