Régi sérelmeket feldolgozó, fantázia világos, családegyesítő.

Max egykor nagyon sikeres író volt. Egy ponton azonban elege lett a valódi világból, és beköltözött a fantáziája birodalmába. Rejtőzik, sokat iszik és már egy ideje nem ír. Egy napon azonban felkeresi az egyik teremtménye, egy kislány, akinek a története végén nem volt happy end. A szeretett dobozát nem kapta vissza, és követeli, hogy változzon meg a története! Max kénytelen kilépni a rejtekhelye kapuján, és Moira oldalán a doboz nyomába erednie. Közben látja, hogyan boldogulnak vagy sem a teremtményei, és nyomára akadnak az ellenségei is. Hiszen a történetben nem csak kitalált szereplők kaptak helyet, és ahhoz, hogy boldog véget érhessen a mese, Max rá kell, hogy ismerjen a valódi szereplőkre, és szembe kell nézni a múltja fájdalmaival.

Remek kis gyerekkönyv, ami azért a felnőtteknek is tartogat pár meglepetést. Majdnem mesekönyv, de csak majdnem. Van benne egy kis posztmodern vonás is, humor és mondanivaló is akad benne.

A történet meseként indul: egy meselény változtatni akar a sorsán, ezért elmegy segítségért a világa teremtőjéhez, aki bármit képes papírra vetni, és ezzel életre kelteni. Mivel nagyon bírom az áthallásokat, eszembe is jutott Óz, akihez mindenki ment a maga kérésével. Csak itt nem elég egy csettintés és varázslat, meg kell keresni a dobozt és a két emberkének útra kell kelnie.

Nagyon szerettem azt a fantáziavilágot, ami Max ötleteiből és történeteiből született meg. Tele van kreatív ötletekkel, nyelvi játékokkal és persze sötét történetekkel is. Amennyire a regényből kiderül, Max mesés és sötét fantasy történeteket írt, de akadt némi thriller is nála, így elég sok a tragikus sors és sötétség is a világban. Azért, mondjuk, nekem nem ezek lettek emlékezetesek, hanem a gyermeki fantázia maradványai. A V.Á.R. vagy az azt védő szörny, a Drótszamár. Olyan jó volt újra belefeledkezni abba, mi mindenre lehet képes a képzelet!

Ezt a részét szerettem a történetnek. Ahogy haladnak a hősök, a gonosz oldal ármánykodik közben, és felfedezzük köröttük a világot annak minden színével és humorával.

Még akkor is, ha volt némi áthallásom más történetek felé is. Az író, aki beleveszik a fantázia világába? Akinek megvan a maga kábítószere? Max kedvesebb és mesésebb alak, de nekem beugrott Stephen King is róla. Ahogy egy-egy története is áthallós más regényekkel és valóban létezű művekkel.

A vége felé azonban elmegyünk egy másik irányba. Megtudjuk, pontosan miért költözött ide Max, és kik egyes szereplők eredetijei. Nem lesz teljesen meglepetés, egyes elemekre sokkal előbb rá lehet jönni, mint ahogy az író felfedi a lapokat. Azért volt benne olyan is, amit nem lehetett előre kitalálni.

A vége az, amivel kapcsolatban maradtak fenntartásaim. Még abban sem vagyok biztos, hogy ez happy end. Annak érződik, mindenki elnyeri a jutalmát, vagy a büntetését, de egyszerűen nem érzem valódi boldog befejezésnek. Az én olvasatomban akkor elhagynák a mesevilágot, de lehet, hogy túl sokat akarok csak belelátni.

Humorosan és kedvesen van megírva, rengeteg utalással. Ez megint olyasmi, ami kicsit elgondolkoztatott, ki a célközönség. Az író témává emelése inkább posztmodern és sok utalást szerintem a kisebbek nem is fognak megérteni.

Számomra jó szórakozás volt, kellemes kis mesés kikapcsolódás.

Benyák: Képtelen történet - Mint gyerekkönyv: 85% humoros és szellemes, mesés történet némi tanulsággal.

Szubjektíven: 70% szerettem a stílusát, a humorát, a mesevilágát, csak a történet végét nem.