Shirley Jackson jegyzi a Hill House szelleme című regényt. A gótikus horror egyik ikonikus darabja, melyben egy tudós parajelenségeket kutat, és ezért pár beteggel, a másvilára fogékony egyeddel egy szellemházba látogat. Ami a résztvevőknek alvásterápiaként van eladva, igazából valami sokkal sötétebb...
Az eredeti sztorit az 1999-es film popcorn formába adta el.
Erős szereposztás, látványos is volt. Arról pedig később, mi lett a történetből később, napjainkban...
Párkapcsolatos, nehézségekkel szembenéző, zenekaros, útkereső.
Josh és Anna 4 éve vannak együtt, és ez alatt a Midlife Crisis, vele Josh is világsztár lett. Anna a biztos pont az életében, a múzsája és a társa, akit mindennél jobban szeret. A banda is befogadta a nőt, akit a kabalájuknak is tartanak: ő Miss Midlife Crisis. Josh lánykérésre készül, már fél éve várja a tökéletes pillanatot. Anna viszont 
pokolian szenved, és képtelen a férfinak elmondani, mi minden bántja. Lassan 38 lesz, és mit tud felmutatni? Nincs se állása, se karrierje – csak otthon van, vagy a fiúkkal megy a koncertekre, ő csak Josh barátnője. A fiatalság már kezd elszállni, Josh pedig évekkel fiatalabb – mi lesz, ha egyszer gyereket akar? Mi lesz, ha ráébred, hogy Anna öreg már hozzá? Egy friss trauma is agyonnyomja a nőt, aki teljesen utat vesztett. Egyedüllétre vágyik – ám szerencséjére egy vulkánkitörés miatt nem tud elrepülni, Josh rátalál és magával viszi. Kapnak egy esélyt, hogy a 4 év rossz pillanatait is feldolgozva, szembenézve a kétségekkel és egy ármánykodó menedzserrel megmentsék magukat Európa nagyvárosait járva.
Általában már a fülszövegből és az író korábbi regényeiből elég jól meg tudom határozni, mit várhatok egy regénytől és mennyire fog tetszeni. Itt is voltak előzetes jóslataim. Középmezőnyt vártam – Szaszkó Gabriella nagyon jól ír, élettel tölti meg a szereplőit és sodortat végig az eseményeken, nem kevés lelki mélységet bejárva. Ezt vártam. Viszont, a Kora február, a Midlife Crisis első kötete miatt a cselekményt fenntartásokkal kezeltem. Nagyon irritál, amikor egy csaló, másokat megbántó párnak kell drukkolnom. Anna és Josh pedig ezt csinálták, és komolyan rühelltem a szerelmi szálukat az első kötetben. Vagyis: remek kivitelben egy olyan sztori, ami taszít.
De félretettem az előítéleteim, és elolvastam a regényt. A kiadónak is hála, hogy rászántam magam. Valószínűleg nem bírtam volna megállni, és előbb-utóbb elolvastam volna, de ha lehetőségem van a megjelenés előtt olvasni, az nagy hajtóerő, hogy előre kerüljön az olvasólistámon, így kora novemberben eljött a Késő március.
Ritka, amikor egy könyv ennyire meg tud lepni, és rácáfol minden előzetes várakozásomra. Amit legfontosabbnak tartok leszögezni, hogy ez alig szerelmes regény, szívem szerint egyáltalán nem nevezném annak. Itt egy stabil párkapcsolatot látunk, úgy, ahogy nem szokás írni róla. A párnak már megvolt a „boldogan, amíg meg nem” pillanatuk, itt pedig megnézhetjük, mi lett utána. Szerelmesek, hűségesek, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségeik vagy problémáik. Szaszkó Gabriella tucatnyi olyan kételyt és kérdést belesző a cselekménybe, amelyek minden párkapcsolatban élő embernek ismerősek lehetnek és nem kell hozzá rocksztárnak lenni. Ha leveszem a Midlife Crisis körüli felhajtást, nagyon is valós dolgok merülnek fel. Az egyik fél nagyon sikeres a munkájában, sokat is dolgozik, és ettől távolodik is, ha nem is ez a célja. Egyszerűen csak a munka egy akkora szelet az életében, ami miatt a kapcsolatára kevés ideje marad – a másik fél pedig egyre magányosabb. Vagy a féltékenység, ami akkor is beköszön, ha a másiknak semmi oka rá. Igen, itt Josh szakmája miatt ez sokkal extrémebb: azért nem mindenkinek kell azért aggódnia, hogy a pasija a Föld egyik legszexibb énekesnőjével forgat erotikus töltetű klipet, ráadásul a hölgyemény ismert is arról, hogy mennyire könnyen kapható.
Ahogy ezek sorra jönnek fel és kénytelenek foglalkozni vele a szereplők, az első részből ismerős szerkezettel oldotta meg a szerző. A jelenben ott a páros, akik küzdenek egymásért, és el kell dönteni, hogyan tovább. Élénk álmokban pedig megelevenedik a múlt – ami duplán érdekes. Egyrészt, az idősíkok keverése feldobja a regényt. Másrészt, jól rávetít arra, hogy a szerelem önmagában nem elég. Josh és Anna imádják egymást, jót is tesznek egymásnak, de ettől még nem jut nekik happy end. Dolgozni kell egy kapcsolaton.
Azért külön hálás vagyok, hogy most a múltidézés nem egy gyógyszer miatt történik. Az első részben nem szerettem azt a fajta terápiát, fura volt. A közel jövőben játszódik ugyan, de nem tudom beleélni magam, hogy ilyet csináljanak orvosi célzattal és gyógyszerekkel.
Kerülgessem még egy kicsit a forró kását? Mi van a megcsalás témával, miért nem taszít most? Egyrészt, a cselekmény adott egy nagy mankót, ami miatt el tudtam fogadni ezt a helyzetet. Patrick is visszatér, és a kötet egyik legszimpatikusabb alakja. Ő sok olyasmit kimond, ami miatt elfogadom, hogy ez másik regény. A múlt már megesett, Josh és Anna együtt vannak, kisebb-nagyobb döccenőkkel stabil páros. Igen, roppant mocskos volt, ahogy viszonyuk volt az első részben, de legalább nem hiába volt minden szenvedés. Mindenki esélyt kapott arra, hogy boldog legyen, önmaga legyen, Patrick is. Itt már megcsalás nincs – a Kora február esetében is azt mondtam, ha Anna az elején borítja az asztalt, és elmondja, válni akar, mást szeret, semmi bajom nem lett volna. Maga a férje háta mögötti viszony, ami irritált. Azért, egyszer megint volt egy olyan sor, ami felhozta ezt az ellenérzésem, amikor Anna azon mereng, milyen vacsorákat főzött a férjének bűntudatból, mert délutánt a szeretőjével töltötte.
De volt még valami. Elhangzik, hogy örökre meg kell bélyegezni egy nőt, mert egyszer csalfa volt és hibázott? Bánja mindkettő, szenvednek tőle néha most is, és így azért könnyebb megbocsátani nekik. Nekem összejött. Fejben egész máshol van a két könyv. Az első egy romantikus regény, taszító szerelmi háromszöggel. A másik párkapcsolati mélyrepülés és egy ütős női regény.
Hiszen a két főszereplő közül Anna vonala az, amit erősebbnek érzek. Josh egy helyes, sikeres fiatalember, akin nagyon nincs mit ragozni. A helyén van a magánéletében és a szakmájában is. Neki nincs olyan belső konfliktusa, mint a nőnek. Neki csak figyelnie kell, kicsit javítani a körülményeiken és ennyi.
Anna viszont mélyponton van. A banda neve Midlife Crisis, de Anna az, aki megéli ezt az életközép válságot. Nagyon női szemmel, nagyon belülről. Olyan lelki mélységekbe megyünk le, hogy a kötet teljes első felét gyomorgörccsel olvastam, annyira féltem attól, mi jön még. Az élet minden területén kérdőjelek és válságok vannak és le is lettünk rántva Anna pokoljárásába.
Egyrészt, nincs előtte jövőkép a munkában. Anna nem olyan nő, aki boldog attól, hogy van egy gazdag pasija és csinálhat, megvehet, amit csak akar. Neki saját cél kellene, valami, amitől hasznosnak és boldognak érzi magát. Ahogy az itt megvan, hogy akarok valamit, de magam se tudom mit, és mi legyen – padlóra küld. Talajvesztés, első szint.
Másodszor, utat vesztett, mint nő. Szembe kell néznie az öregedéssel és mit jelent ez akkor, ha a szerelme 6 évvel fiatalabb. Abszolút ki vannak mondva és megélve azok a gondolatok, amelyeket megfogalmaztam magamban én is a kapcsolatuk miatt. Ehhez kapcsolódik az anyaság tárgyköre is. Szaszkó nagyon precízen nyúl ahhoz, hogy mennyire nehéz elfogadtatni, ha valaki nem akar anya lenni. Milyen nyomások érkeznek kívülről, és milyen lelki kínoknak tesznek ki akár idegenek is a gyerektéma miatt.
Egy női életközép válság, annyira átélhetően és mélységeiben, hogy nekem ez egy chick-lit olvasmány volt, és egyáltalán nem romantikus. Ha nagyon akarnám, a #metoo mozgalomhoz is köthetném, mert van egy olyan cselekményszála, ami a nők kihasználását elemzi és mutatja meg annak a fájdalmas vetületeit. De ez kicsit spoiler, így ezt rátok hagyom, fedezzétek fel magatok a cselekményben!
Ez a könyv is szaszkógabisan sodor el, és megsebez. Adja az öklösöket, ahogy átélteti nem csak a cselekményt, de a szereplői válságait és szenvedéseit. Annyira nem rázott meg, mint a sok tekintetben brutális Pennington fivérek, de vannak érzelmi tető(mély?)pontok itt is.
Belülről éltem meg a sztorit, az érzelmi részek fogtak meg, pedig van rockbandás cselekménye is, turnékkal és egyéb szálakkal, ami ad a regénynek, de nem ez hatott rám.
Ez a regény nem fog szórakoztatni. Alaposan gyomron vág, megráz, de megköszönöd neki.
Szaszkó: Késő március - Mint női: 90% fel mer hozni szinte tabutémákat, mélyen érzelmes és sodor a cselekmény is.
Szubjektíven: 80% a kezdeti ellenszenvem gyorsan legyőzte a próza és a mély embersége.
Aki nem kockáztat, nem is él. (Lackberg: Ezüstszárnyak)
az igazán bölcsek alkalmazkodnak a változásokhoz, és nem ragaszkodnak foggal-körömmel a múlthoz. (Johnston: A Megtörtek Istene)
Olyan nincs, hogy biztonság. Csak a kockázatnak vannak fokozatai. (Paolini: Álmok a csillagok közt)
Perszeusznak ott volt a csodalova, Aladinnak a lámpája, az Ószövetségben Dávid megkapta Jehova áldását. Egy isten elleni harcban nm árt, ha melletted is áll egy halhatatlan. (Sanderson: Vész)
– Télapónak öltözött – folytatta Peabody a döbbent csodálkozást. – Ez undorító. Ez egyszerűen… nem helyes.
– Micsoda? Talán ha sátánnak maszkírozta volna magát, az illendőbb lenne? (Robb: Halálos ünnep)
– Vagyis, ha a Tartarosz elkapna…
– Akkor magába olvasztana, így pedig belekerülnél a testébe, az alvilági szakadékba, az örök kínok otthonába.
– Pont ezt terveztem hétvégére… (Bessenyei: A háború lelke)
A te életed. A te döntésed – néz fel hirtelen Gergő. – Ne engedd, hogy más határozzon helyetted! (Rácz-Stefán: Pokolba a jópasikkal!)
Egy nőt ok nélkül sosem furdal a kíváncsiság. (Wul: A Perdide árvája)
Nagyon egyszerű a működése. Kikapsz a zsebedből egy ilyen szépséget és hozzávágod az ellenfeledhez. Ha fejen vagy mellkason találod, akkor biztos, hogy ki is nyírtad, de ez talán még mindig humánusabb, mint lábon dobni. Ha a lábát találod el, a bomba leszakítja, ami egyrészt baromira fáj, másrészt szépen lassan… vagy gyorsan, elvérzik az áldozat. Akkor már inkább robbanjon le a feje szerintem. Az legalább gyors. (Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója)
– Szerintem jobb, ha a pilóta most a repülésre koncentrál, és nem a vécében dug valakivel.
Kerstin idegesnek látszott, mire Faye elnevette magát.
– Nyugi, Kerstin, az Úristen ezért teremtette a robotpilótát…
– Hogy a pilóták szexelhessenek az utasokkal? Kétlem. (Lackberg: Ezüstszárnyak)
Gyereket mentő, világűrt átszelő, idegen bolygókat látogató.
Apa és fia menekülnek a darazsak elől, melyek még a fémen is átrágják magukat és az emberi testtel hamar végeznek. A férfi elesik, tudja, nem képes tovább menni. A kommunikátorával felszereli a kisfiát, és beküldi a biztonságot nyújtó erdőbe. Egy régi barátnak üzen utolsó erejével, hogy mentse meg a gyermeket. Max, a kalóz a délutáni pihenéséből ébred arra, hogy segítenie kell a 4 éves Claude-on, aki árván maradt egy lakatlan és gyilkos 
bolygón. A rakományát azonnal kidobva, utasaival közölve a változást a Perdide felé veszi az irányt, egy barátot vonva még be, aki annak idején azon a bolygón élt. Miközben az emberek megosztottak a cél miatt – nem mindenki rohanna megmenteni mindent hátrahagyva egy idegen gyereket – idegen fenyegetésekkel is szembe kell nézniük, és csak a kommunikátor áll rendelkezésükre, melyen át igyekeznek tanácsokat adni a kisfiúnak, és életben tartani, amíg megérkeznek a megmentésére.
Nem számítottam eleve egy komoly történetre, de így is csalódottnak érzem magam. Nem találok olyan szempontot, amelyből ne azt hoznám ki, hogy ez a regény kevés és átvitt értelemben vékony. (Igaz, fizikailag is az, nincs 150 oldal sem a terjedelme, de ettől még lehetne jó, más 100 alatt is írt letehetetlen kötetet.)
Kezdjük a cselekménnyel! A kezdet igencsak ígéretes. Az apa elesik, a gyerek egyedül marad egy ellenséges bolygón, és segítséget csak szóban kaphat egy olyan szerkezeten át, amit fel sem tud fogni. Duplán játszódnak az események: hiszen a gyerekkel kapcsolatba lépő Max és társai az űrön át kalandoznak egyre közelebb a Perdide felé, míg a gyerek a bolygón igyekszik életben maradni, igazán meg sem értve, mennyire reménytelen a helyzete.
Csak aztán mindkét szálon unalomba fulladunk. Az űrhajón az jelenti a legnagyobb konfliktust, hogy a menekülő Martin a saját úti céljára akar eljutni, és igyekszik szabotálni a küldetést. Ha jól csinálná… de nyomorultam annyira béna, hogy már az első alkalommal lebukik és marad nekünk annyi, hogy még a neje is alaposan kiábrándul belőle, és a puszta személye jelent már konfliktust a hajón.
A gyerek vonalán meg olyan izgalmakat olvashatunk, hogy sikerül-e lebeszélni arról, hogy sárga gyümölcsöt egyen, maradjon a pirosoknál akkor is, ha már nagyon unja az ízüket és a küllemüket is? Márpedig egy óvodásnak ez lesz a fontos, nem lehet érvekkel hatni rá, vagy ráébreszteni arra, hogy mekkora életveszélyben van.
Nem sok minden történik, az sem izgalmas.
A karakterekből eleve kevés van, de ez kisregénynél nem meglepő. Adott Claude, akit a kezdet után leginkább csak szóban hallunk, a bolygón. Az űrhajón meg Max, a házaspár és a régi barát. Ha csak 5 fontosabb szereplő van, miért olyan nagy elvárás, hogy ők érdekesebbek legyenek? Simán annyi alapján jók vagy rosszak, hogy segíteni akarnak-e a gyereken, aki még olyan semmilyen. Kisgyerek. Érzelmileg sincsenek közel hozva, a mindentudó narrátor közbe tesz egy megjegyzést arról, hogy mit éreznek, vagy direkt ki is mondják, de érzésben egyik sincs átadva.
Sci-fi is, még talán ez a vonal, ahol a legkevesebb a problémám. A Perdide maga még jól ki is van találva. Ahogy egy hely, amely az Éden is lehetne, az élővilága miatt mégis maga a pokol. Egy más regényben, ahol a telepesek túlélésért folytatott harcot látnánk, mondjuk egy John Scalzi tollából, még le is tudott volna kötni. Helyette olcsó űrkalandok voltak Maxszel és társaival, meg a gyerekkel, aki vajon belemegy a tóba és megfullad?
Tudom, megint gonosz vagyok. De nem tudok szabadulni attól, mennyire kevés volt ez a regényke. Azt tudom csak elképzelni, hogy egy sci-fire fogékony gyerek elolvasgatja.
Wul: A Perdide árvája - Mint sci-fi: 40% kevés kaland, kevés és alig jellemzett karakter, a csavar is furcsa a végén.
Szubjektíven: 20% röviden: untam. Gyerekkönyvnek könnyebb lenne eladni, mint felnőttnek.
Jessie Burton sikerkönyve a BBC Mesterművekben elevenedett meg.
Egy lány, aki beházasodik egy titkokkal teli családba a történelmi Hollandiában. Lesz, mit túlélnie...
5: Duncan: Időbe zárva – Nore a nyarat apjánál és új családjánál tölti, nem is sejtve, milyen veszély leselkedik rá. Az új testvérei egyszerre különösek és megnyerőek, de valami nagyon nem stimmel velük. Mire a lány észbe kap, már az életéért kell úsznia a mocsárban, és megfejtenie, miért akar a mostohája végezni vele.
4: Pinborough: 13 perc – Tasha és Becca egykor legjobb barátnők voltak. Most nagyon más életet élnek: a lázadó és a gimi méhkirálynője. Amikor azonban Tashát holtan találják a folyóban, Becca a rejtély nyomába ered. Nem is sejti, hogy ezzel egy 
pszichopata figyelmét vonja magára, aki számára csak a nyerés az opció.
3: Downing: Elbűvölő feleségem – a férfi sem egy ártatlan bárány. Segített a nejének eltussolni egy gyilkosságot, és rákaptak az ízére. Ő hozza haza az áldozatokat, miközben a világ előtt játsszák a mintapárt két helyes gyerekkel. Talán túl későn döbben rá, hogy a felesége előtte is titkolózik, és ha olyat 
lép, ami nem tetszik az asszonynak, fizetni kell érte.
2: Denzil: A néma gyermek – Emma számára pár éve megtört a világ – egy heves esőzés idején elveszett a kisfia. Most új élete van: egy férje, akivel az első gyermeküket várják. Ekkor kerül elő az erdőből a már nagy fia. Ám az egykor életvidám, heves fiú most meg sem szólal, ki tudja, mi 
történt vele. Emma az otthonába fogadja, a férje hiába félti tőle a családjukat. Emmára valóban veszély leselkedik – de nem onnan, ahonnan várja. Ahogy a múlt nyomába ered, a jelenben fedezi fel a szörnyeket maga körül.
1: Sager: Zárj minden ajtót! – Jules úgy tűnik, végre sikeres lapokat kapott az élettől. Álomlakásba költözhet, amiért remekül meg is fizetik: egy patinás épületben kell egy lakásra vigyáznia álomfizetésért. A ház azonban titkokat rejt, már a házirend is különös, az élete új útját kereső lány bele is veti magát a nyomozásba. A kedvenc regénye itt játszódik, itt él az írónő: de miért olyan elzártan és magányosan? Hova tűnnek a fiatalok, akik hozzá hasonlóan egy-egy lakásra vigyáztak ebben a házban? Kísértetház, vagy nagyon is evilági veszély leselkedik rájuk? Lehet, hogy a jóképű dokiban sem kellene megbíznia, nemhogy beleesnie?
Űrháborús, parazitával együtt élő, jövőbeli.
Kira xenobiológus, aki készül továbblépni az életében. Letelepedni, férjhez menni, és Alan kedvéért még családot is kész lenne alapítani a férfival. Egy rutin feladat azonban mindent a feje tetejére állít: egy idegen létforma, egy parazita fészkeli be magát a nő testébe. Ahogy a társai segíteni próbálnak neki, vizsgálnák, a parazita támad, és 
míg Kira eszméletét veszti, a körötte levő emberek meghalnak, köztük Alan is. A nőt a tudósok azonnal vizsgálgatnák, de Kira felismeri, hogy minden veszteség ellenére mit nyert: a benne levő xeno segítségével képes értelmezni az emberiségre támadó proteidák nyelvét, és megfordíthatja a háború menetét. Ezenkívül a xeno alakítja a testét, sok tekintetben tökéletes fegyverré lett. Elszökik, hogy egy hajón társakat találva az események sűrűjébe vesse magát.
Christopher Paolini az Eragon miatt lett nagyon fiatalon sikerszerző. Az már más kérdés, hogy az első nagy siker után mi jött. A folytatás kötetek nem voltak olyan jók történetben sem, stílusban sem. Majd ezt a világot folytatta, mintha nem lenne más a tarsolyában. (Érdekes, ha sikerfilm lett volna az elsőből, merre halad a karrierje, de ez már nem fog kiderülni. Bukott a film is, jogosan.)
Az Álmok a csillagok között már csak azért is érdekes, mert ez nem Eragon történet. Zsánert is váltott a szerző, fantasy után sci-fi.
Azt érezni is belőle, hogy beleásta magát a témába. Nagyon sok minden benne van, ami kifejezetten sci-fi. A leginkább talán az, hogy a jövőben járunk, amikor az emberiség már bolygókat hódít meg, és találkozik más értelmes lényekkel. Talán az sem meglepő, hogy nem mindegyik kapcsolat békés, megy egy háború is. Aztán, az is jellegzetes, hogy az egyik hőst megszállja egy más életforma. Egy űrhajónak a mindennapi élete.
Valahogy mégsem éreztem azt, hogy ez teljesen összeáll. Egyszerre történik benne sok minden, és van túl sok üresmenet is. Háborús összecsapások időhúzó beszélgetésekkel váltakoznak, helyenként bonyolultabb, már szinte tudományos témák, máskor olyan banális problémák, mint a menstruációs ciklus megléte vagy nem léte. Nem volt olyan izgalmas, hogy haladni akarjak vele, és túl sok a lassítás is benne.
Érdekes vállalásnak éreztem, hogy Paolini női hőst állított elénk. De miért kellett Kirának nőnek lennie? Nincs egyetlen olyan vonása sem, amitől nőinek érezném a karaktert. A szerelme halála, a teste megváltozása egyaránt megviselne férfit és nőt is. Talán csak egy olyan rész volt benne, amihez nőnek kellett lennie – a xeno egy férfi menstruációs ciklusát sem tudná visszaállítani anatómiai hiány miatt. De ezt különben is felesleges résznek éreztem – és a tovább vitt gondolatsora Paolininek is egy más sztorit juttatott eszembe. Belegondolt, milyen nehéz lenne neki szexelni most, hogy a xeno páncélként le tudja zárni a testét. A bátor férfi könnyen lehetne farkatlanná az aktus során – volt egy horror, amiben a hősnő nemi szerve hasonlóra volt képes, és leharapta a vele közösülő férfiak farkát.
De, ha már felhoztam, még valamire nagyon emlékeztet a sztori. Ahogy Kira együtt kezd élni és létezni a parazitával – nagyon olyan, mint Eddie Brock és Venom kapcsolata, csak az szórakoztatóbb, és jót tesz nekik az antihős színezet. Itt ez nincs.
Érzelmileg volt kevés Paolini – főleg, mert női hőse van. A nők érzelmesebbek, de itt nem nyitotta ki Kira karakterét eléggé. Felszínesen tudjuk, közben mit érez, de a női írók ennél sokkal mélyebben hozzák a hősnőiket.
A mellékszereplők között nem egy olyat találtam, aki sokkal közelebb jutott hozzám. A kamasz Trig sokkal színesebb, életszerűbb lett, mint maga Kira.
De egy része meg jönni fog, addig még nem hajlok semerre. Lehet ez még jobb…
Paolini: Álmok a csillagok közt - Mint sci-fi: 60% többféle cselekményszál; kínlódó, hősies hősnő, a zsáner sok tipikus eleme.
Szubjektíven: 50% egyelőre nem tudom eldönteni – nem fogott meg, de nem is utáltam.
Egy lista, amin szerepelni egyet jelent a halállal.
Egy áldozat, aki a sorsa elé akar menni.
Boszorkányok.
Agatha Christie klasszikusa BBC köntösben.
Október
26. Kwan: Kőgazdagok problémái - strandkönyv 4
27. Bessenyei: A feledés folyója - gyerekkönyv - 4
28. Sanderson: Vész - fantasy 5
29. Lackberg: Ezüstszárnyak - skandináv krimi 3,5
30. Johnston: A Megtörtek Istene - fantasy 5
31. Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója - humoros 3
Robb: Halálos ünnep - krimi 5
November
1. Rácz-Stefán: Pokolba a jópasikkal! - New Adult 4
Bessenyei: A háború lelke - gyerekkönyv 4,5
Ezzel átlépünk novemberbe, Holtak napján - remélem, estére mindenki egy horroros olvasmánnyal készült!