Sapkowski egy játéhoz írt regényeket, már úgy sikeres volt.
A Netflix sorozattá formálta, szupersztár főszereplővel. Most még sikeresebb.
Egy szörnyvadász, egy boszorkány és egy hercegnő - rajtuk áll, vérbe fullad-e a világ egy háborúban, vagy más lesz a végkimenetel.
Háborús, mindennapos, harci kedvet fenntartó.
VI. György olyan korszakban került trónra, amikor Európának a kultúrájáért kellett küzdenie. A háborút megakadályozó politikai lépések hamar kudarcba fulladtak, és Anglia hadba lépett a náci birodalommal. Fontossá vált, hogy a király képes legyen szólni az emberekhez, lelkesíteni őket és hitet 
őrizni a háború borzalmai közepette. Logue továbbra is a király mögött állt, és a tőle telhető módszerekkel segítette, miközben a családjával igyekeztek ők maguk is túlélni a háborús mindennapokat. A fiai a fronton, otthon bevezetésre került a jegyrendszer, az éjszakai elsötítések. Egy különösen hideg tél mindenkit próbára tett. Közben színre lépett az angol politikus, aki minden idők legtöbbre tartott beszédei közül többet is elmondott: Churchill. A céljuk egy volt: kitartani és megnyerni a háborút. A fronton történtek, a külpolitikai lépések, az alattvalók mindennapjai, egyetlen célra összpontosítva.
A király beszéde, nagyban a filmnek is köszönhetően sikeres kötet lett. Így nem meglepő, hogy a szerzőpáros a folytatást is elkészítette. Kicsit bővítettek a témán, és egy érdekesebb dokumentumregényt sikerült összerakniuk.
A király háborúja a II. VH éveire koncentrál, és végighalad az évek eseményein. Felsorolja, mi történt a fronton, hogyan és mit ténykedtek az angol politikusok. Kiemelten fontos, hogyan igyekeztek az Államokat is bevonni és Hitler ellen hangolni.
Még téma a király beszédei, de azoknak már jobban átérezni, mi volt a jelentősége. Itt már nem csak arról van szó, hogy a királynak szólnia kellett tudni az alattvalóihoz. Itt már benne van, hogy háborúban álltak, mely főleg a kezdeti időszakban vereségekkel volt terhes. Az embereknek egyre több mindenről le kellett mondani, és meg kellett őrizni a hitet a győzelemben, és kitartásra buzdítani az embereket. Ennek egyik eszköze volt a beszédek sora. Az angolok szerencséjére színre lépett nagyobb pozícióban a kor egyik legjelentősebb politikusa, akinek a beszédeit máig a legjobbak között tartják számon. Churchill, akinek erről a korszakáról szintén született sikeres dokumentumregény és film is. (Valahol poén is, hogy VI. György és Churchill alakítója is Oscart kaptak ezekért a filmekért.)
De a szerzőpáros most nem csak ennyit mesél el. A történelem nagy eseményei, a király szerepvállalása mellett, a Logue család kapcsán a hétköznapi emberek háborús mindennapjai is a cselekmény részét képezik. Milyen volt létezni elsötétítés mellett, hogyan lehetett túlélni egy fagyos telet, amikor minden energiával takarékoskodni kellett, hogyan igyekeztek az étrendjüket otthon termelt növényekkel kiegészíteni.
Maguk a beszédek és a nyelvtanár – király közti órák most sokkal kevesebbet szerepelnek, szinte jelentőségük sincs. Így összességében jobb is a történet, mert nagyobb képet tud mutatni, és már korábban sem ez a része volt, ami eladta a könyvet. Személyesebb a hétköznapoktól, miközben a történelem utáni kíváncsiság is ki van elégítve.
Az előző kötethez képest a képanyagot hiányoltam. Ugyan a levelekből akad benne több részlet is, és érezni, hogy a családi krónikákat fellapozták, és forrásanyagokat is kutattak, de dokumentumregényekben mindig szívesen nézem a fotókat is. Ami most nem volt.
Stílusában sokkal regényesebb és mesélősebb ez a rész, mint az előző kötet. Könnyebb volt olvasni, és a figyelmemet is könnyebben megtartotta.
Ám azt nem lehetett nem észrevenni, hogy a szerzőpáros egyes esetekben ismétli magát, legfeljebb egy-egy anekdotával többet tesz hozzá ugyanahhoz a szöveghez. Pl. Erzsébet hercegnő és Fülöp kapcsolata. Az eljegyzésről szóló rész szinte szó szerint egyezik, csak most egy kamaszkori esettel több van a részben.
Szimpatikusabb és érdekesebb volt számomra, mint A király beszéde.
Logue & Conradi: A király háborúja – Mint dokumentumregény: 70% regényesebb, mindennapokat és történelmet átfogó regény.
Szubjektíven: 60% hiányzott a képanyag, de a témát jól átfogja, és személyessé formálja.
Mr. Dickens a fekete lebernyeg ráncait méregette, ahol Poe a kezét rejtegette. Poe mosolyogva előhúzott a ruhadarab alól egy fekete macskát.
– Ajándék az egyik látogatónknak.
– És a többieknek mit szán?
Poe elégedetten elmosolyodott.
– Az elsietett temetést?
– Zord ember maga, Mr. Poe. (Bradbury: A száműzöttek; IN: Az illusztrált ember)
Pusztítani sokkal könnyebb, mint teremteni. (Collins: Az éhezők viadala)
– Szabályok nélkül nem maradna semmi más, csupán káosz.
– Az élet is maga a káosz. (Robb: Meztelenül a halálba)
Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy minél gyorsabb megoldásokat keressünk a bajra: bekapunk egy gyógyszert, és úgy teszünk, mintha ezzel megszüntetnénk a valódi okokat. Pedig ezzel csak tovább odázzuk a gyógyulást. Ez nem megy ilyen egyszerűen, és főleg ilyen gyorsan. Fel kell ismernünk, hogy mi húzódik a háttérben, és szembenézni azzal a pokolian fájdalmas ténnyel, hogy fogalmunk sincs sem arról, kik vagyunk, sem arról, kikkel élünk együtt. A figyelem, az empátia és az együttműködés fárasztó és időigényes, ami helyett sokkal kényelmesebb és szórakoztatóbb az okostelefonjainkkal játszani, de ez csak még nagyobb szakadékot mélyít közénk, és közben nem látjuk egymást, nem halljuk meg a segélykiáltásokat, nem vesszük észre magunk körül a félelmet és a szenvedést. (Cole: Elmejáték)
Ha túl könnyű lenne az élet, akkor az ember unalmasan átaludná – mondta Michael. (Roberts: Egy házban az ellenséggel)
Vajon az-e a dolgok rendje, hogy a világon minden dolog keresi a ritmust, és ebben a ritmusban egyfajta békét? Nekem mindig így tűnt. Minden esemény, legyen bármilyen megrázó vagy bizarr, nagyon gyorsan elhalványul a mindennapok rutinszerű teendői között. (Hobb: Az orgyilkos tanítványa)
A szégyen olyan, mint egy halálos seb. Gyorsan és kíméletlenül vág léket az emberen, letaglózó és pusztító fájdalommal perzselve fel az egész lényét, de a kivérzés lassan – elviselhetetlenül lassan – történik meg. (Cole: Elmejáték)
Kell egy bázis Kell valaki aki ott van az első hetekben, akihez haza lehet menni, aki támogatja és vár rá minden este. Aki tudja, miért fontos neki ez az egész, aki megérti az álmait. Kell az az ember, akire mindig számítani lehetett, bármi történt is az életben. (Róbert: Kezdjetek el élni!)
Életet megváltoztatós, döntéses, családos.
Marci egy éjjel kisétált a lakásából, és vele az életéből is. Minden családtagnak, az életében fontos embereknek küldött egy üzenetet: ne keressék! El kell mennie, rendbe kell tennie magában a dolgokat és meg kell hoznia egy fontos döntést. A legjobb barát, az anya, a felesége és a lány, aki titkon rég szereti, egyszerre lepődnek meg, és értik is meg, mi lehet a háttérben. Másfél éve a felesége kérésére
nem úgy vállalta el álmai állását, ahogy szerette volna. Ott van most, azzal kapcsolatban kell döntenie. Így ők maguk is átgondolják, mi az életükben az a lépés, amit félnek megtenni. Amit belül tudnak, hogy szükségük lenne rá, de könnyebb beleragadni a megszokott hétköznapokba. Mire Marci visszatér, már nekik is tudniuk kell, hogyan legyen tovább. Változni, merni, vagy maradjon minden ugyanaz?
Már a cím felkeltette a figyelmet. A felkiáltás alapból kiemel egy címet, de ennek az üzenete is olyasmi, amit felnőve magunkénak tudunk érezni. Jó annak, akinek nincs szüksége arra, hogy a regény üzenetét magáévá tegye…
Nem hangzik így ez el a történetben. Igazából szóba sem kerül, de magában mindenkinek ezt a döntést kellene meghoznia. Van kényelmes, megszokott és unalmas kapcsolatuk vagy munkájuk, amibe nem a szívük köti őket. Az egyik szereti a könyvesboltot, ahol eladó. De ennél többre lenne képes, szeretne is feljebb lépni. Ám a hiányzó diploma miatt erre esélyt sem kap. Tulajdonképpen évek óta küszködik, de nem mer lépni semerre. Nem jelenti ki, hogy fáj, hogy mást neveznek ki az állásba, ami neki kellene, amit szeretne és meg is csinálna. Nem megy el tanulni. Csak húzza az igát, mérgezi magát. Az asszony, aki egy kiüresedett házasságban maradt, és elengedte a szerelmét, mert fontosabbnak tartotta a gyermekeinek egyben tartani a családot, mint boldognak lenni. Nem vette észre, hogy pl. a fia levonta magának a tanulságot, hogy nem érdemes megnyomorítania magát, még a gyerekért sem. Mert az a gyerek akkor is sérül, ha ezt látja a szüleitől. A férfi, akit hajt az ambíció, egy más és izgalmasabb élet, de a felesége, akivel nem is boldogok már, visszahúzza. Mindenki lemond, mindig csak lemond és beletörődik. Nem is jó olvasni a könyvet, mert nyomorult élethelyzetek és szenvedések történetek, amiben túl könnyű ráismerni az embernek kényelemből hozott döntéseibe. Utálom az állásom, de elég jól fizet és biztonságos. Keressek mást, vagy csak nyeljek? Ismerős? Szerintem napjaink egyik legjellemzőbb dilemmája.
A regény pedig hozza ezeket a konfliktusokat, megmutatja a benne élők szenvedését, és azt meri mondani, kezdjetek el élni! Nem életmód kötet, szórakoztató irodalom, de az üzenet benne van. Boldog akarsz lenni? Tenni kell érte.
A szerkezete is jól bontja ki ezt a témát. Egyetlen helyzet van, Marci elmegy, visszajön és költözni akar. Tulajdonképpen ennyi az összes mozgás a regényben, de a szereplők lelki világában hatalmas csaták dúlnak. Folyamatosan tudunk meg egyre többet, a múltjukról és a jelenükről, hogyan néz ki pontosan az a csapda, amit építettek maguknak.
Az nem derül ki, milyen hatása lesz később a mostani döntéseiknek. Nem is kellett, mert itt az a lényeg, hogy legalább megpróbálják. Lesz, ami működik. Van, ami már elkésett. De ha nem is próbálják meg, honnan tudnák?
Sajnos, a szereplők nem fogtak meg igazán. Marci érdekelt volna jobban, amikor visszajön, már a regény is jobban tetszett, de sokan irritáltak. Barka nagyon irritált, és Margó is fárasztott. Talán ők hozták azokat a döntéseket, amelyek leginkább ellenemre voltak, és hátráltató személyeknek éreztem őket.
Gyorsan végig lehet olvasni, nem fáj, de nem is egy szórakoztató könyv. Ebbe el kell mélyedni, és tenni pár felismerést az életről. Bár lenne több cselekménye…
Róbert: Kezdjetek el élni! - Mint női: 70% több szálon vezetett, karakterközpontú sztori. Az üzenetét érzékletesen átadja.
Szubjektíven: 50% a mondanivalóját értékeltem, lelkileg jó is a könyv, de hol a cselekmény?
5: Cooke: Scarlet akták – Scarlet még csak kiskamasz, de máris be akar szállni a családi üzletbe. Az apja tolvaj, de csak lopott tárgyakat lop vissza, és jó ügyeket szolgál. Most azonban átverik, és a lány kezén landol egy ősi karperec. Mire a lány feleszmél, már képes állati alakot ölteni és a különleges eszközért hajtóvadászat indul utána. Kötetről kötetre új ereklye kerül látótérbe, és Scarlet titkon használja új képességeit.
4: Horowitz: Alex Rider – Alex az átlagos diákok életét élte, míg nagybátyja el nem 
hunyt. Akkor derül ki a fiú számára, hogy a családja hagyományosan kémtevékenységet folytat. Őt is kiképezték, csak éppen eddig ezek szabadidős tevékenységeknek voltak álcázva. Alex élte is veszélyben, ráadásul a bácsikája egykori főnökei megkérik egy szívességre. Alex csak átlagos kamasz akar lenni, helyette állandóan meg kell mentenie a világot.
3: Rice: A varázsló gyűrűje – Thorgrin arról álmodik, hogy a király lovagja lesz. Tesz is az álmaiért, és a királyi udvarban találja magát a kiképzésen. A király is felfigyel rá, és a szépséges hercegnő is viszonozza a fiú vonzalmát. Az udvarban azonban akad bőven intrika is, és míg a királyság lovagja küldetésre indul, otthon megindulnak a hatalmi harcok. Thorgin is részese az eseményeknek. Küldetés követ küldetést a Gyűrű biztonságáért.
2: Böszörményi: EzoPara – pár kamasz, akik addig nem, 
vagy csak látásból ismerték egymást meghívást kapnak egy temetésre. Ki kíváncsiságból, ki szülői unszolásra elmegy, és szembesül egy árnnyal, aki akar tőlük valamit. Egy tárgyat, ami embertől emberig vándorol és képes az alakját is váltani. Ki fenyegeti őket, mit tud a tárgy és miért szól állandóan a Kispál és a borz zenéje? Miközben barátságok szövődnek, ez is kiderül.
1: Cowell: Így neveld a sárkányodat – Hablaty nem olyan fiú volt, amire rettegett kalózvezér apja vágyott. A fiú az ökle helyett az eszét használta, és nem remekelt a kiképzésen sem. Mégis, a népe egyik legnagyobb királya belőle vált. De hogyan jutott el addig? Öregkorában megírta az emlékiratait, benne sárkányokkal, kalandokkal és egy ősellenséggel, aki úgy gondolta, neki jár minden hatalom a szigeteken.
Sorozatgyilkosos, szerelembe eső, jövőbeli, nyomozós.
Eve Dallas a jövő New Yorkjában elkötelezett rendőr, akinek belső kényszer, hogy minél többeket mentsen meg. Éppen egy elvesztett túsz miatt érzi rosszul magát, amikor újabb ügyet kap a pszichés felülvizsgálat helyett. Egy prostituáltat gyilkoltak meg, és az áldozat nagyapja befolyásos szenátor. A 
gyanúsítottak között ott van a titokzatos milliárdos, Roarke is, akinek vagyonánál csak a vonzereje legendásabb. A férfinak a szeme megakad a nyomozón, és ő meg szokta kapni, amit akar. Eve sem képes ellenállni neki, noha tudja, ezzel a jelvényét kockáztatja. Miközben Roarke egyre beljebb kerül a nő védelmi vonalain, újabb gyilkosság történik és Eve a gyilkostól videót is kap az erőszakról és gyilkosságról. Sorozatgyilkos, aki nem akar leállni. De mi köti össze az áldozatokat? A nőnek előbb rá kell jönnie, mint ahogy Roarke miatt levennék az ügyről.
Szeretem a zsánerben hibrid regényeket. Fel tud dobni egy történetet, ha van benne valami, ami egy egész más stílusban szokott megjelenni. J.D. Robb, aki igazából Nora Roberts romantikus regény szerző, rendelkezik egy ilyen hibrid sorozattal. Sikeres is annyira, hogy már 50 körül jár a megjelent kötetek száma.
Ez Eve Dallas nyomozónő esetei, melyek a jövő New Yorkjában játszódnak. Így keveredik bennük a romantika, a krimi és a sci-fi. Most kipróbáltam, és kellemes szórakozásnak találtam, ha azért olyan kedvencem sose lesz, mint az olyan thrillerek, mint Barker és Carter sorozatai.
Nézzük, melyik zsánerben mit tud nyújtani!
1: sci-fi. Ebből találunk benne a legkevesebbet. Érezni a regényen is, hogy a jövő csak egy elmosódott háttér. Kifejezetten furcsának találtam, amit a jövő eszközeiről kiderítettem olvasás közben. Az, hogy telefon helyett linken beszélnek, ok. Az is rendben, hogy a lőfegyverek elavultak, most lézereket használnak. De különben nem sok minden derült ki. Pár eszköz, de különben nem mondani meg, hogy nem napjainkban járunk. A társadalmi változásokról is minimális adat van, csak ami a történethez kell, pl. legalizálták a prostitúciót.
2: krimi. Egy sorozatgyilkos jelenik meg, aki örömlányokat intéz el sorra. Az eseteket videóra is felveszi, és elküldi Eve-nek. Gyűjtenek bizonyítékokat, Eve a kapcsolatot keresi a lányok között. Most kicsit úgy éreztem, abban merült ki a munkája, hogy a gyanúsítottakkal és a szemtanúkkal beszélgetett. Mondjam úgy, hogy nem volt nekem eléggé krimis a történet? Az sulykolva van, mennyire elkötelezett és profi rendőr a nő, sokat dolgozik is, de nem mondhatnám, hogy kielégítőnek találtam a nyomozást. A végére betett csavar is részben felelt csak meg az ízlésemnek: egy részére utal korábban is, az ok. De betett egy semmiből jött csavart is, ami mindig irritálóan hat rám.
3: romantikus. Ebből viszont sokat kapunk. Eve gyanúsítottként ismeri meg a milliárdos és megnyerő Roarke-ot, és pillanatokon belül szenvedélyes viszonyba bonyolódnak. Azért annak jár egy pont, hogy még maguk a szereplők is különösnek élik meg, hogy szinte ismeretlenül ennyire szükségük lesz egy másik emberre, és ilyen gyorsan mélyülnek köztük a dolguk. Van itt forró pillantásoktól kezdve heves ágyjelenetig minden. Nem bírom megállni, hogy ne írjam le. Olyan röhejesen van egy-egy aktus leírva, hogy pirulás helyett nevetgéltem. Dugattyúként pumpáló csípők… rémes.
Eve karakterére sok súlyt fektetett a szerző, tragikus múltból indokolja a jelent, és bele is megy, mi alapján hozza a döntéseket. Roarke hozzá képest egyszerű figura, akit a titkaival tüntet fel titokzatosnak.
Szórakoztató, csajos kriminek jó olvasmány. Elszórakoztatott, ha kedvenc nem is lesz.
Robb: Meztelenül a halálba – Mint krimi: 65% kevesebb, de korrekt krimi elemet tartalmaz, a romantika több a szokottnál.
Szubjektíven: 60% szimpatikusak a hősök, jó az ügy is, de sokaltam a szerelmi témát.
Egyre kevesebb, de még akad:
Március
30. Brennan: Halálos zaklatás - krimi 3
31. Bauer: Az aranyműves fia - történelmi romantikus 3
Április
1. Bradbury: Az illusztrált ember - sci-fi 5
2. Roberts: Egy házban az ellenséggel - romantikus 4
3. Cole: Elmejáték - thriller 4,5
4. Roth: Isten veled, Columbus kortárs 3
Hobb: Az orgyilkos tanítványa - fantasy 4
5. Loeb: Hulk - Szürke - képregény 2,5
Remender: Halj meg a kedvemért - képregény 4
Collins: Az éhezők viadala - YA disztópia 4,5
Most jöttem rá, hogy jövő héten húsvét. Nagyon április elején, hiszen közben hónapot is váltottunk, órát is állítottunk. Csak én érzem úgy, hogy szalad az idő?
Viadalos, harcos, jövőbeli, diktatúrát bemutató.
Az USA romjaiból Panem épült fel. Az ország körzetekre oszlik, melyek között a Kapitólium az uralkodó. Minden már körzet nekik termel, a kiosztott feladatok szerint. Katniss 16 éves kamasz a Tizenkettedik Körzetben. Itt bányászok élnek, a legszegényebb tagjai a körzeteknek. A félárva lány illegális vadászattal egészíti ki a család jövedelmét, és kész mindenre, hogy szeretett kishúga ne 
tapasztalja meg személyesen Panem gyilkos játékát. Az Éhezők Viadalát minden évben megrendezik, és minden körzetnek küldeni kell ré egy lányt és egy fiút. Ők halálig mérkőznek a többi körzet fiataljaival, csak egy maradhat. Büntetés ez, egy lázadásért. Idén Prim nevét húzzák ki, és Katniss gondolkodás nélkül a húga helyére áll. A társa Peeta lesz, a pék fia, aki egy reménytelen helyzetben már segített egyszer a lánynak. Katniss élni akar, és kész harcolni. Olyan segítőkre sikerül találnia, akik értik, hogyan működik a rendszer. A viadal harcai közben pedig az is kiderül, Peeta számára mit jelent Katniss igazán.
Egyike azoknak a könyveknek, melyek elindítottak egy divathullámot. Az éhezők viadala a YA disztópiákba lehelt új életet, és nem is született olyan sorozat, amely felért volna hozzá a zsánerben. Mivel Collins megírta az előzmény kötetet, és érdekel is, sikerül-e megint friss vért pumpálni a zsánerbe, időszerűnek tűnt újra elolvasni a trilógiát.
A nyitány kétféleképpen olvasható. Először ifjúsági regénynek olvastam, és közben most is sikerült ilyen téren magával sodornia. Egy lány a főszereplő, aki az életéért küzd. Életben akarja tartani a szeretteit és saját magát. Kemény, amikor kell bátor, egy túlélő. Annyira nem érzi még a helyét a világban, hogy az fel sem tűnik neki, milyen hatást vált ki az emberekből.
Kalandos, izgalmas cselekményt kapott, melyben egyik próbatétel követi a másikat.
Ugyanannyira érdekesek a felkészítő feladatokat és pontozás, mint később maga a viadal. Nem véletlenül rendezik tévében és nagy felhajtással a játékokat, a szerző nagyon sokat kölcsönzött a tehetségkutató műsorokból. Ahogy bevonulnak, interjúzzák őket, pontozza őket a zsűri, de a közönséget kell megnyerniük. A viadalon pedig meg kell oldani az élelmezést, a pihenést, és harcolnak egymással, változatos fegyverekkel.
Ehhez jön hozzá a szerelmi szál, ami már most háromszög. Katniss mellett ott van két fiú is: Peeta, aki a történet egyik legártatlanabb figurája. Szelíd, jólelkű, amit még akkor is sikerül megtartania, amikor a viadalon gyilkolnia kell. Ő az a jófiú, aki már szinte túl jó is, hogy igaz legyen. (Katniss nagyon vakon nem is hiszi el neki, még a végén is azt hiszi, Peeta ugyanúgy színészkedett a viadalon, mint ahogy ő is tette.) Gale, akiben megvan az a tűz, ami a lányban. Ki van hangsúlyozva, mennyire egyként gondolkodnak ők ketten. Ha Peeta épít, Gale rombol.
De ez az egyik olyan része a történetnek, amelyből látszik, mi a bajom a hősnővel. Nem egyszer ki van hangsúlyozva, hogy mennyire csak az érdekli, hogy a húga jól legyen. Katniss mindig önzően viselkedik, kivétel, ha a húgáról van szó. Ruta is azért lehet a barátja a viadalon, mert emlékezteti a testvérére. Peeta megmentésére azért siet, mert tudja, ha ő mehet haza, és meg sem próbált segíteni a fiúnak, otthon megvetik érte. Túl könnyen eljátssza a szerelmest is, mert az érdekei úgy kívánják. Van benne valami szociopata vonás, ami egy YA regény hősnőjében azért zavaró.
De Az éhezők viadala disztópia is, és így is érdekes. Most rengeteg olyan részt találtam a sorok közt, ami már itt arról szól, hogyan uralkodik a körzeteken a Kapitólium. Elválasztja őket, szítja az ellentéteket és a Viadalon még az egy körzetből jövők is ellenfelek. Katniss azt ismeri fel, hogy a viadal mennyire cirkusz a vezető rétegnek, és a PR-t tudja kihasználni. Hol van itt még, hogy a rendszer rossz és meg kell dönteni… sehol.
Erős kezdés volt, most is annak éreztem. Ha Katniss már nem is hős a számomra.
Collins: Az éhezők viadala - Mint YA disztópia: 90% mindenből van benne egy kicsit: társadalom, akció, szerelem.
Szubjektíven: 90% a világát, a történetet szeretem, Katniss viszont egyelőre megosztó.
Menekülős, életért küzdő, titkos játszmákra ráébredő.
Az első év végi vizsga megkezdődött: az örökösöknek le kell vadászni a patkányokat, vagyis, azokat a diáktársaikat, akik az utcáról kerültek be, akiknek nincs a háta mögött olyan bűnszervezet, mint a többieknek. Ha életben maradnak, kénytelenek maguk közé engedni őket. A diákok változatos módokon igyekeznek életben maradni, miközben megindul a mészárlás. Van, akit elrejt az örökös szerelme. Van, aki felveszi a harcot. Mások csak menekülni akarnak, mint Marcus is. Ám menet 
közben rá kell döbbennie, hogy ki zúzta össze a boldogságát legutóbb. Bosszút fogad: ha túléli ezt a pár napot, megfizet mindenkinek, aki miatt Maria nem lehet már mellette. Nem sejtheti, hogy még azoknak is megvannak a gyenge pontjai és gyilkos titkai, akikben bízik, és akikről nem feltételezi, hogy képesek lennének szó szerint hátba szúrni.
Szeretem, amikor egy sorozat egymást követő köteteiben van annyi változatosság, hogy nem azt érzem, ugyanazt olvasom kicsit másképpen. Az Orgyilkos osztály ezt most meglépte: a harmadik kötete merengő volt, érzelmesebb, most viszont nyakunkba kapunk egy nagy mészárlást, és az akcióra tevődik a súly.
Több szálon vezették az eseményeket: egyaránt látjuk, az örökösök hogyan erednek a patkányok nyomába, akik változatos módokon küzdenek a túlélésért. Van, aki az eszét használja, más az izmait, és bizony akadnak itt sötét mesterkedések is, itt most minden eszköz megengedett.
A szerző eljátszott azzal, hogy gyakran váltják arcukat a szereplők. A főhősök közt is akad olyan, aki egészen mást tesz, mint amire eddig a cselekedetei alapján számítani lehetett tőle. De a mellékalakok közt is bőven akadnak kaméleonok: a rossznak beállítottról kiderülhet, hogy ugyanolyan gyenge báb, mint akikkel ő játszott addig, és a jófiúról is kiderülhet, hogy még a szerelmét is könnyen beáldozza.
Brutális a cselekmény, ez konkrétan a gyilkosságok gyűjteménye. Még az ármánykodó szereplők is gyilkosságokra játszanak, és bemocskolják a kezük, ha alkalmuk nyílik rá. Izgalmas is a kötet, mert senki nincs biztonságban. Lehet drukkolni, ki éli túl, és ha bevégzi, ki lesz az és milyen módszerrel, aki végez vele.
Marcus számára más felfedezést is hoz a kötet. Most lesz végleg túl azon a lelki válságon, amiben az előző részben dagonyázott. Rájön, hogy saját maga hogyan szabotálja a dolgait, és ki az, aki játszott az életével, sokkal jobban, mint eddig sejtette. Kezd visszatérni az énje, akit kedvelni lehetett, mert az előző kötet Marcusa nagyon nem volt szimpatikus.
A grafika ugyanolyan, mint eddig is. Messze nem egy szép képregény, bár eléggé egyedi. Most már tart ott a szemem is, hogy meg tudom különböztetni a hasonló szereplőket is. Sajnos, nem mondhatni hogy olyan egyediek lennének. Ahhoz túl elnagyoltnak érzem őket.
Ami viszont most hasított belém: a cselekmény abszolút érthető szimbolikusan is. Ugyan egy történetet olvasunk egy árváról, aki némileg akaratán kívül bekerül egy titkos, gyilkos szervezetbe, ez sokkal inkább annak a története, hogy a társadalom vezető rétegei hogyan biztosítják, hogy a saját leszármazottjaik maradjanak a piramis tetején. Ugyan nem egy ilyen mészárlást rendeznek, de a maguk módszereivel ugyanazt érik el. A vagyon és a pozíció örökletes, korunk egyik legfontosabb tőkéje a kapcsolati. Ha anélkül akarsz valaki lenni, szinte lehetetlen a feladat.
Abban sincs hiba, hogy a vége felkeltse az érdeklődést a folytatásra. Akár lehetne ez is a vég, de annyira már lestem, hogy vannak további kötetek.
Kezdek megint rákapni erre a sorozatra, majd olvasom is tovább, ahogy jön az új rész.
Remender: Halj meg a kedvemért – Mint képregény: 75% akciódús, a szokott grafikus minőségben, társadalomkritikával benne.
Szubjektíven: 79% a grafikája még mindig távol áll tőlem, de kezdem érteni, miről szól ez.