Más világi lényes, menekülős, játszmás, ördögös.

Sun kislányként különös legjobb barátjával töltötte az ideje egy részét. Deron az Ördög fia volt, aki sokat mesélt a lánynak a saját világáról. Ám egy alkalommal megégette a lányt, és különváltak az útjaik. Sun ujja azóta sem jött rendbe, életét folyamatos fájdalom kíséri. Arra tesz fel mindent, hogy eljusson Deron világába, és rávegye a herceget, hogy gyógyítsa meg a kezét. Amikor az első komoly nyomra bukkan, más lények is a közelébe kerülnek. Angyalok, akik szintén akarnak tőle valamit, és a nyomában vannak. Deron elküldi érte a követét, Arez mindent meg is teszi, hogy épségben Deron elé vigye a lányt. Érthetetlen erők rajzanak köröttük és bennük, miközben egymással is dűlőre kell jutniuk. Sun vonzódik a herceghez, aki rejtélyes származása ellenére a legnagyobb Ördög akar lenni. Mit akarnak tőlük az angyalok? Milyen erejük, mi célból és honnan fakad?

A címe ennek a regénynek jól mutatja, milyen volt ezt a könyvet olvasni. Arra hamar rájöttem, hogy a hősnő Sun, valahogyan hozzá kötődik a Sunderon is. De hogyan? Mit takar ez pontosan? Olvastam, és vártam, hogy elbukkanjon valami, ami ezt a nevet viseli. Meglepően sokáig tartott, amire valami feltűnt. Az ördögherceg neve Deron. Ha ezt a kettőt összerakom, meg is van a Sunderon. A regényt olvasva ezt az érzést kaptam meg újra és újra: vártam valamire, meg akartam tudni a rejtélyre a válaszokat, aztán jött a megvilágosodás és minden érthetővé vált. Ezt élveztem is végig.

A rejtélyek különben is az egyik legjobb része ennek a történetnek. Elejétől a végéig vannak kérdések, melyek mozgatják az agyam, és csak nagyon lassan kaptam rájuk válaszokat. Ezek némelyike olyan egyszerűbb, mint a miért szakított meg minden kapcsolatot Deron. Vannak azonban olyan nagyobbak is, mint az angyalok szándékai, vagy Deron származásának titka. Még a kötet végén is úgy éreztem, van itt még bőven rejtély, aminek utána kellene járni. Vagyis, folyamatosan megvolt a feszültség, a kérdések, amelyek késztettek hogy egyik fejezet után olvassam a következőt. Egy 2. rész eseménysorába is berántanának.

Díjaztam azt is, hogy nagyon sokáig az sem nyilvánvaló, ki ebben a történetben a jó és a rossz. A végére azt mondanám, nem is állnak meg rá ilyen egyszerű kategóriák. Népek és lénycsoportok vannak, a maguk céljaikkal. Önmagában egyik sem jó vagy rossz, a maguk számára mindegyik fontos és érthető. Olyan konfliktusok és összecsapások fértek be így ebbe a történetbe, melyek bonyolultabbak, mint a szimpla YA regényekben. Lehetősége van az olvasónak eldönteni, kinek drukkol, egyik sem rossz választás. Jó az univerzumépítése.

Tetszett, hogy több akar lenni, mint egy románc. Az elején még csak az sem nyilvánvaló, kinek ki az elrendelt szerelme ebben a sztoriban. Talán a végére belefért pár érzékenyebb rész, de ez nem egy nyálas, szerelmes sztori. Ezt kifejezetten díjaztam is, elegem van már a romantikából az ilyen világokból. Azok a részek tetszettek legkevésbé, ezek után nem meglepő módon, amikor Sun a Deron iránti érzelmeiben süppedezett.

Rám jellemző, hogy az ilyen történetekben a hősnő legtöbbször ellenszenves. Sun sem lett a kedvencem. Azt még kifejezetten röhejesnek is találtam, hogy az ujja fájdalma mennyire megviseli. Az egész, univerzumnyi és misztikus háború vonalhoz képest mennyire jelentéktelen már egy ujj… A fiúkat viszont bírtam. Az angyalokat, Deront és főleg Arezt. Tragikus múlt? Pipa. Hű jellem és belső dilemma? Pipa. Fejlődés a történetben? Pipa.

Érezni az egész köteten, mennyire sok minden van a szerző fejében. Egy univerzumnyi története van erről a világról, és nagyon sokat igyekszik átadni belőle. A lelkesedés átjön, szerettem is, de a fokozatosságot is díjaztam volna. Így kicsit túlzsúfolt.

Összességében kellemes meglepetés volt. Jó a világa, sok karaktert bírtam és rejtélyes is.

Dawn: Az ördög vére - Mint fantasy: 70% tág és átgondolt világa van, kedvvel elmesélve. A szereplőit fejleszti.

Szubjektíven: 75% lett kedvenc szereplőm. Bejött, ahogy a végéig sok szálat nem érteni.

Cím: Apám receptjei

Szerző: Jacky Durand – elsőkönyves, majd meglátjuk. Különben újságíró és a francia konyha szerelmese.

Műfaj: gasztroregény, családregény

Cselekmény: Julien, amióta az eszét tudja, a konyhában tölti az idejét a családi étteremben. Az apja legnagyobb rajongója, aki lelkesen tanulja a szakmát. Amikor Henri kómába esik, fia ott ül az ágya mellett és visszaemlékszik a közösen eltöltött időre, a konyhabeli élményekre. Közben talán azt a rejtélyt is megfejti, hova lett az apja receptgyűjteménye.

Várható megjelenés: nyár elején

Miért várós?

• Talán lesz benne pár recept, amihez nem kell mesterszakácsnak lenni.
• Tetszik a konyha titkos élete ötlet, hogy a szereplők életében mellékszereplő karakterek nem feltétlenül azok, aminek tűnnek.
• Szeretek belesni a kulisszák mögé, akár egy konyhában is.
• Pozitívnak, szeretettel telinek tűnik a cselekmény, ami jó lélekmelegítő lehet.Mire

Nyomozós, szerelmes, kémkedős.

Amalie egy akrobata dinasztia utolsó sarja, akinek háló nélküli mutatványai tartják életben a cirkuszt. Ám egyik este az egyik munkás elkapja a lányt, és arra akarja kényszeríteni, hogy a halálba zuhanjon. A lány az ügyességének hála megmenekül, a gyilkosa marad holtan a porondon. Ám a karrierjének annyi, új életet kell kezdenie. Egyetlen megmaradt rokonával, nénjével egy panziót vesz meg. Burning Cove az álomgyári hírességek nyaralóhelye, jó befektetésnek tűnik. Míg ki nem derül, hogy egy korábbi lakó halála miatt elátkozottnak tartják az épületet. Míg egyetlen lakójukat meg nem öli a színpadon saját találmánya, egy robot. Míg bele nem csöppennek egy kémjátszmába, és Amalie majdnem gyilkosának bosszúszomjas társa színre nem lép. A nő csak az ellenszenves nyomozótól, Matthiastól remélhet segítséget, akinek szintén sok titka van.

Ugyan egy sorozat 3. kötete, de nincs szükség hozzá előismeretekre. A közös pont a helyszín, a tengerparti városka, Burning Cove. Legfeljebb annyi átívelés van, hogy felbukkannak mellékszereplőként olyan alakok, akik a korábbi részekben fontosabb szerepet töltöttek be. De ezek a feltűnések is inkább csak azért vannak, hogy hangsúlyozottabb legyen, hogy ugyanazon a helyszínen és ugyanabban az időszakban vagyunk. Az első részt olvastam, a másodikat nem, ez a harmadik – semmi hiányérzetem nem volt a kimaradt kötet miatt.

Quick azonnal az események közepébe vezet bennünket, ahogy Amalie az életéért küzd, nyakában a gyilkos lánccal, mellyel a halálugrásra akarják rávenni. A regény legnagyobb erőssége, hogy ezt a tempót és cselekményközpontú bemutatást végig meg is tartja az írónő. A cselekmény halad előre rendületlenül, és mindig van valami, amiben nyakig vannak a szereplők. Lehet az egy hajsza, az esti különös zajok forrásának keresése, nyomozás vagy éppen a szerelmi tematika.

Igaz, ennek nem állt jól, hogy ilyen gyorsan haladnak az események. Majdnem csak megismerkednek, aztán már házasodnak a főszereplők. Alig pár nap, ami alatt ellenszenvből szenvedély lesz és már szerelemről meg életen át tartó bizalomról beszélnek. Kicsit zavart is, hogy mennyire keveredik megint szenvedély és szerelem. Igaz, itt legalább nem az a kulcspont, hogy szeretik egymást, hanem, hogy bíznak egymásban. De még ezzel együtt is gyorsnak tartom, hogy megismerkednek, kétszer lefekszenek, pár napot együtt nyomoznak és már ott is vannak az anyakönyvvezető előtt.

A karakterek pár vonással építettek, és nem is fejlődnek. Amalie egy karakán nő, aki feltalálja magát és gyorsan dönt. Szerelemben, de üzletben és minden területen is. Bátor, van kiállása – kedvelhető, de azért valami árnyalás ráfért volna. Matthias alakját igyekezett mélyíteni Quick, de nem tetszett a módszere. Matthias nagyon jól ráérez, mikor hazudnak neki. A férfi tulajdonképpen egy két lábon járó hazugságvizsgáló. Ettől szenved, nem tud bízni az emberekben, mert pontosan tudja, mennyit hazudnak. Ki nem állhattam, ahogy ezen nyavalyog a fél könyvben, máskor meg szinte menő szuperképességnek van eladva, hogy erre képes. Döntsék már el, melyik! Különben meg nem illett a férfihoz, hogy ezen keseregjen. Ettől nem szimpatikusabb lett, csak találtam még valamit, ami irritált.

A krimi leginkább egy hobbi-nyomozásra emlékeztet, a kémes vonal túl is van írva. Szerencsére vannak mellette humoros részek, amelyek jobban szórakoztattak, mint maga a nyomozás. A hotelben a balsorsú eseményekre épülő túrák kifejezetten ötletesek voltak. A horrorfilm színészen is jókat vigyorogtam, aki beveti magát egy kis reklámért.

Összességében könnyen olvastam, elég szórakoztató is, csak nincs benne semmi kiugró. Elolvasom, aztán elfelejtem kategória.

Quick: Halálugrás – Mint krimi: 55% pörgős, de logikátlan. Szereplői hősiesek, a története inkább romantikus.

Szubjektíven: 50% a romantikus vonalát sokaltam, Matthias plusz képessége is irritált.

Gyerekrablós, visszailleszkedős, fenyegetett, titkos.

Emma 18 évesen lett anya, így egyetemre sem mehetett, de nem bánta meg, hogy a baba mellett döntött. A szülei segítik, Aiden édes kölyök, és Emma boldog az életében. Míg az évtized legnagyobb vihara le nem csap, és ki nem önt a folyó. Míg Aiden ki nem megy az iskolából, és el nem tűnik. Minden valószínűség szerint vízbe fúlt. 10 évvel később Emma tanít, hozzáment egykori tanárához, akivel az első közös gyermeket várják. Aiden hiánya még fáj, de már képes boldog lenni, újrakezdte. A rendőrség hívása azonban mindent a feje tetejére állít: egy fiút találtak az erdőben. A 16 éves Aiden az. Nem beszél, a testén levő nyomok szerint évekig fogva tartották és zaklatták. Emma nagyon meg akarja menteni, ha a házassága nehezen is viseli a terhet. Ha Aiden visszatérő apja, Rob fel is kavarja Emma érzéseit. Ha veszélyben is vannak, mert odakint van, aki elvitte és zaklatta a fiút 10 éven át…

Kinek érdemes kézbe vennie ezt a thrillert? Akinek nem csak az a fontos, hogy milyen borzalom történt. Akit a nyomozáson és az igazságon kívül érdekel az is, mit éltek át a szereplők, milyen érzelmi hullámzáson mennek keresztül.

Mert ez a könyv Emma regénye. Nem az elrabolt Aiden kálváriája, nem az elrabló utáni hajsza története. Ez egy anya pokoljárása, aki elveszti a gyerekét. Aki majd belehal a sebbe, de az idő gyógyírként elhozza az új lehetőségeket. A nőé, aki nem örülhet a visszakapott fiának, mert túl sok kérdés maradt. Ki vitte el, miért, holt volt eddig? Gyötrő kérdések sora, amire nincsenek válaszai. De amelyek lassan a paranoia felé lökik. Mert bárki lehetett. Emma gyanakodni kezd, szaporodnak a gyanús jelek, és már fogalma sincs, kiben bízhat.

Ennek a lelki pokoljárásnak a krónikáját írta meg Denzil, ezt a történetet érzelmileg kell feldolgozni. Ennek megfelelően kényelmes a tempója is, hiszen minden cselekményszál mellett döntő fontosságú az is, azt hogyan éli meg Emma, hogyan hat az érzelmi világára, milyen elméletei lesznek tőle a múlttal kapcsolatban. A végére ugyan felpörögnek az események, és több lesz a tényleges akció is, de nem az volt a regény emlékezetes fele.

Azt a hangulatot sikerült nagyon elkapnia az írónőnek, amikor a tehetetlenség fokozatosan átcsap a paranoia világába. Nyomott, erős a könyv atmoszférája, ami mégsem enged szabadulni, hiszen ott van a rejtély is, amire választ kell kapni.

Thriller, így kell lennie csavarnak is. Ennek a regénynek kettő van. Az egyik teljesen korrekt. Következik az előzményekből, voltak rá nyomok és illett is a könyv atmoszférájába. Van azonban egy másik is, ami csak jön a semmiből. Meglepő, de csak azért, mert addig erről szó sem volt. Ez irritált is: mert annyira érezni rajta, hogy azért kellett, hogy a végén még legyen egy meglepetés. Csak éppen, ha ennyire előkészítetlen, nincs előzménye, meglepetés helyett bosszankodom. Mint most is.

A regény vége különben is a nem tetszett listám egyik vezető pontja. Emma szempontjából egy viszonylagos happy end érkezik, sok olyan elemmel, ami egyszerűen nem logikus, és érezhetően azért kellett, hogy viszonylagos boldogságban búcsúzzunk a szereplőktől. A legrosszabb, hogy Aiden a semmiből milyen felépülést produkál. Ok, nem lesz olyan soha, mint a többi 16 éves, de ha akár csak két napja közti különbséget vesszük, olyan, mintha évekig járt volna terápiára és végre elkezdte volna feldolgozni a dolgokat. Csak itt éppen nincs ilyen átmenet, gyógyulási fázis – Aiden csak jobban lesz.

A fókusz Emma, hozzá képest a többiek kidolgozatlanok. A regényben ez nem zavaró, annyira a nő az, akivel érzelmileg azonosulni kell és lehet.

A vége számomra elrontotta az élményt, de addig egy korrekt, női thriller. Van benne dráma, feszültség, borzalmak és rejtély is. Tényleg kár az utolsó csavarért…

Denzil: A néma gyermek - Mint thriller: 75% érzelmileg jól felépített, csavaros történet. A végére fogyott el az ötlet.

Szubjektíven: 80% Emma karakterrajza megfogott, jó a könyv hangulata, de a vége elrontja.

Időnként történik valami, ami még jobban összeköt, közelebb visz egymáshoz bennünket. A családokat az esküvők, gyermekek születése és halálesetek hozzák össze; katasztrófák, háborúk és sportversenyek egyesítik a nemzeteket, amikor mindenféle ember egy ütemre lép.
Néha pedig olyasmi is megesik, ami az egész emberiséget összerántja, mindannyiunk sorsát egybekapcsolja, mintha löketet kapna a gravitációs erő, és összeszűkülne a világ, egy pillanat alatt közelebb kerül minden, és minden ember emlékszik rá, hol volt, amikor meghallotta, mi történt. (Björnsdóttir: A sziget)

Úgy hagyd itt ezt a világot, hogy kicsit jobb legyen utánad, mint volt. (Maas: Fagy és csillagfény udvara)

– Cupaszképű vagy, de ez szovány védekezész. Ha nem vallod be, hogy élcelődöl, Szúlyosz lesz a bünti.
– Élcelődöltem, istenem!
– Helyeszen mondd! Élcelődöl.
– Élcelődöl.
– Kussz! Latrinatakarítász, kiszkanállal. Ész beleírod a szalakba, hogy Isztennel nem élcelődöm! Százszor.
– Bocsánat – vallotta meg a szolga –, de nem tudok írni.
– Akkor márisz kétszáz a penzum. Nyomász a végbelek templomába, pimasz! (Baron: Megkopasztani egy istent; IN: Harcosok Vértanúk Boszorkányok)

És ha valaki értékes Isten számára, az fontos a Sátánnak is. (Hall-Moore-Vincent: Ugyanúgy más, mint én)

Tapasztalatom szerint ugyanis ha valami annyira jónak tűnik, hogy az már gyanús, akkor az valóban gyanús is. (Sager: Zárj minden ajtót!)

– Steve odalent van. Pont akkor bukkant fel a ház előtt, amikor Reedet elvitték.
– Steve… – visszhangozza Easton kissé kábán. – Steve bácsi?
– Az a Steve bácsi, aki meghalt? – krákogja Sebastian.
– Nem halt meg – szorítom össze a fogamat. – Viszont úgy néz ki, mint Tom Hanks a Számkivetettben. Csak a röplabda nélkül. (Watt: Cifra palota)

– Hogy csinálod? – A szövőszékre mutattam, a félkész műre a keretben és a falon függő műremekekre. – Hogy vagy képes tovább alkotni úgy, hogy ennyi veszteség ért?
Nem adta tanújelét, hogy meghallotta volna, mennyire megtört a hangom. Szomorú, bánatos szemekkel rám nézett, és egyszerűen ennyit válaszolt:
– Mert muszáj.
Egyszerű szavaival mintha fejbe vert volna.
– Muszáj alkotnom, különben minden hiába volt. Muszáj alkotnom, különben összeomlok a kétségbeeséstől, és ki sem kelek többé az ágyból. Muszáj alkotnom, mert másképp nem tudom kifejezni ezt.
A szívére tette a kezét, és ettől égni kezdett a szemem.
– Nehéz – mondta, és nem vonta el a tekintetét. – Fáj, de ha abbahagynám, ha megengedném, hogy a rokka és az orsó elnémuljanak… – Végül elfordította rólam a tekintetét, és a faliképre nézett. – Akkor a voidon keresztül nem ragyogna át a remény. (Maas: Fagy és csillagfény udvara)

Hamar kinőttem az óvodás színvonalat – Dacosan felvontam a szemöldökömet. – Te vajon kinövöd valaha? Mert a megcsalás is gyerekes dolog. Éretlen, önző, korlátolt gondolkodás. (Tijan: Vészkijárat)

Néha azt kívánta, bár lenne ő is halott, mert akkor véget érne ez a rém rémálom. Sokszor csak a rettenetes, csontig hatoló hideg miatt hitte el, hogy még él. Majd ha megszűnik ez a fájdalom, onnan tudni fogom, hogy halott vagyok.
A hideg olyan, mint a tűz. Amikor megérint a fagy – de úgy isten igazán –, úgy érzed, valójában nem is hideg, hanem éget. (Trux: Nyulacska; IN: Harcosok Vértanúk Boszorkányok)

Az az igazság, hogy akár gazdagok vagyunk, akár szegények, nem a föld a végső nyughelyünk. Úgyhogy végül is mind hajléktalanok vagyunk – és mindannyian hazafelé tartunk. (Hall-Moore-Vincent: Ugyanúgy más, mint én)

Elszigetelt, változásokkal együtt élős, családos.

A változás egyik pillanatról a másikra történt. Izland el lett vágva a külvilágtól, és senki nem érti, mi történhetett. Minden kapcsolat megszakadt, mintha Izlandon kívül minden hálózat összeomlott volna. Senkit nem lehet elérni telefonon, nem jön semmilyen adás. A sziget is ködbe burkolózik, senki nem tudja, mi van odakint. De így is életben kell maradni, és a kormány országban maradt tagjai nagyon próbálkoznak is valami újat és fenntarthatót létrehozni. Mert az import nélkül kevés az élelem, a forrás, minden. Ahogy egyre inkább diktatúrává válik a demokrácia, az utcákon is elvadul a helyzet. Bandák garázdálkodnak, felerősödik az idegengyűlölet. Egy politikus, egy újságíró, egy széteső család történetén át kiderül, milyen lesz az új Izland.

Disztópia, de ez nem egy fantasy világban vagy a távoli jövőben játszódik. Nagyon messze van attól is, hogy a YA jelzőt rásüssem, mint az Éhezők viadalára és utódaira. Ez egy komolyan veendő történet, ami a mában gyökerezik és egyáltalán nem az a célja, hogy szórakoztasson. Inkább borzaszt.

Az alapok teljesen reálisak. Megismerjük a szereplőket, a hétköznapi küzdelmeiket és párkapcsolati gondjaikat. Nem jó, nem is rossz emberek, csak átlagosak. Majd Izland egyedül marad, teljes a bizonytalanság és a világ megváltozik. Az embereknek pedig alkalmazkodni kell a megváltozott viszonyokhoz.

Björnsdóttir a folyamatot festi meg, ahogy az egyszerű emberek és a politikai elit is egyre jobban elvadulnak. Ahogy a látszat jelszavak mögött egyre több lesz a gyűlölet és a gyilkos tett. Miközben azt mondják, hogy mindenkiért dolgoznak, és egy élhető világot akarnak újra létrehozni, igazából a maguk pecsenyéjét sütögetik és egyre több gyilkos módszert vetnek be. Az utcai bandák legalább következetesek és őszinték: rabolnak, erőszakolnak, a gyerekeket kényszerítik undorítóbbnál undorítóbb helyzetekbe. A politikusok viszont mindent becsomagolnak szép szavakba, de ugyanolyan tetteik vannak, mint a bandáknak. Meg lehet nézni, mit művelnek a külföldiekkel. Túl sokan vagyunk? El kell kapni mindenkit, aki nem született izlandi, elkeríteni, majd kidobni innen. Addig is, embertelen körülmények között kell tartani őket, hogy ne legyen erejük meg kedvük se tiltakozni. De persze a sajtóban úgy kell mutatni, mintha addig is kényelembe lennének helyezve, míg hazaindulhatnak.

Gondolkoztat ez a könyv, de boldogítani nem fog. Az ember sötét oldalát mutatja meg, meddig képesek elmenni a saját boldogulásukért. Még akkor is, ha ad egy kis reményt, hogy lesz, aki elmenekül és építhet ennél valami jobbat. De csak kis csoport, gyerekekkel, nem a felnőttek, akik nyakig vannak a társadalmi – politikai játszmákban.

Björnsdóttir jó abban, hogy a nagy folyamatokat egyes emberek szemszögéből hozza közel. Lent és fent is vannak szereplők, akik hozzák, és akik elszenvedik a döntéseket. Az etikai értelemben jobb emberek ábrázolása sikerül jobban, ők fejlődnek és a végére még az olyan eleinte ellenszenves, nyavalygó alakok is, mint Maria kedvelhetővé válnak. Mert megtalálják magukban az erőt, hogy küzdjenek. Nem csak magukért, a számukra fontos emberekért, akiknek jobbat akarnak, mint ami van. A negatív alakok viszont kérdőjelesek maradnak: a politikusnő, aki majd kiépíti a diktatúrát és elnyomást – miért csinálja? Milyen ember? Annyira jégkirálynő lett a magánéletében is, hogy se róla, se az indítékairól nem tudunk meg semmi feldolgozhatót és átérezhetőt.

A stílusa is korrekt. Realista, letisztult, egyszerű. Ahol kell nyers és brutális.

Összességében a komoly, elgondolkoztató disztópiák közé tartozik, amely elgondolkoztat, de annyira komor és sötét, hogy jó kedve senkinek nem lesz tőle. Pont ellenkezőleg.

Björnsdóttir: A sziget - Mint disztópia: 70% érdekes logikai játék, karakterekben és politikában is hiteles kibontás.

Szubjektíven: 65% egyes szereplők idegesítettek, de a történet magja okos. Mi lenne?

5: van der Vlugt: Delfti kék – Catrijn házassága nem volt boldog. Így iszákos férje halála után, a pletykák elől is menekülve Amszterdamban kezd új életet. Megtalálja a neki való szakmát, és a szerelem is rátalál. Azonban a múltjából egy férfi a nyomába ered, megint menekülnie kell. Delft ideális menedéknek tűnik, de újabb kompromisszumokra kényszerül.

4: Fiorato: A Botticelli – titok – Luciana gyönyörű és szabad teremtés, a szakmája mestere. Az egyik legnépszerűbb prostituált Velencében. Botticelli az egyik festménye modelljének is kiválasztja a szépséget. Ám a lány egy összeesküvés véletlen fültanúja lesz, és menekülnie kell az esetet felderíteni akaró Guido atyával. Miközben a rejtély nyomába erednek, a lány azon kapja magát, hogy gyengéd érzelmeket kezd táplálni egy pap iránt.

3: B. Czakó: Hervadhatatlan – 1860 nyara. A Szalgháry grófkisasszonyok vidéki száműzetésből érkeznek meg szüleik fővárosi kastélyába. A rideg szülők, a villa rejtélyei nyomozásra késztetik a fiatalabb lányt, Ellát. Társául Fejérváry Ármin szegődik, akinek szintén elszámolnivalója van a családdal, és hazafias érzelmek fűtik. Miközben a fiatalok végzetesen egymásba bolondulnak, az idősebb lány szerelme tragikus fordulatot vesz.

2: Johannsen: Megölni a királyt! – két fiatalember sorsa fonódik össze egy véletlen találkozáson. A mesterlövész csavargó és a szépreményű francia márki még maguk sem sejtik, hogy kísérik majd végig egymás életét. Együtt bonyolódnak bele az amerikai függetlenségi háborúba, együtt próbálják átvészelni a francia forradalmat is. Közben Jason titka is kiderül: mert ő nem az, akinek látszik La Fayette márkival ellentétben.

1: R. Kelényi: Az ártatlan – trilógia – a fiatal, anyja révén nemesi származású Flóra megárvulása után Csejtére utazik, hogy eltűnt nővére nyomára akadjon. Ott azonban rejtélyes gyilkosságok zajlanak, és a grófnő elleni ármányokba csöppen. A velencei származású, titokzatos Lorenzo Mariani lehet az egyetlen támasza, de a férfinak a lány előtt is titkai vannak. Velencét és Párizst is be kell járniuk, ármányok sorát kell leleplezniük, hogy képesek legyenek kimondani és megélni, mit jelentenek ők ketten egymásnak.

Ünneplős, tündéres, kapcsolatokat rendező.

Feyre már királynő Rhys oldalán. Sok csatát megnyertek már együtt, de továbbra sem pihenhetnek. A háborúban lerombolt kapcsolatokat és városokat is újjá kell építeni, miközben sok szerettüknek is gyógyulnia kell még. Feyre nagyon reménykedik abban, hogy a közelgő ünnepségen a nővéreivel is sikerül közelebb kerülniük egymáshoz. Elain lassan nyit is felé, de Nesta továbbra is a fájdalmába menekül és mindenkit kizár. Így ezen az ünnepen mindenkinek el kell döntenie, hogyan folytatja tovább és mivel tud a többieknek legjobban segíteni. Lehet, Nesta csak akkor kezd el jobban lenni, ha a húga nem kivételez vele ennyire. Van, aki segítene a terhek cipelésében. Feyre ráébred, nem neki kell mindenkit megmentenie, és közben magára is oda kell figyelnie.

Tündérek a főszereplők, nem emberi és keresztény ünnepeket ülnek, így nem tudom rátenni a címkét, hogy ez egy karácsonyi epizódja Maas eme tündéres sorozatának, de ha elméletben nem is, gyakorlatban az. A napfordulót ünneplik – ahogy a pogányok is korábban, amit belevettek a keresztény mitológiába, és ide tették Jézus születés napját, amit karácsonyként ünneplünk meg.

De mutatja az is, hogy nem teljes értékű regényről van szó, hogy a sorozaton belül csak egy törtszámot tudhat magáénak. Hiszen nem a cselekményt viszi tovább, csak egy kitérő, amelyben kicsit békében vannak a szereplők, és egy nyugodtabb helyzetben láthatjuk őket.

Rajongóknak készült, hiszen minden fontos szereplő feltűnik és elkezdett Maas utalni arra, milyen irányba fogja tovább építeni a sorozatot. Rhys és Feyre kapcsolata már révbe ért, boldogabbak nem is lehetnének együtt. Szó szerint édelegnek ebben a részben, amitől rosszul tudok lenni, de nekik örültem. Látni, hogy működnek együtt, mennyire harmonikus a dinamikájuk. Nekik már a pozitív dolgok jönnek, mint a családalapítás és a közös, teljes élet.

Feyre visszatér a festéshez is, közösen uralkodnak, és otthont építenek.

A két nővér és az ő párjaik, akikkel majd épül a történet tovább. Elain és Nesta is nagy erőket kapott, és mindkettő oldalán ott van az a tündér, aki a párjuknak rendeltetett, de még nem fogadják el maguk mellett. Mindketten egy olyan területen tevékenykednek és kötődnek, amely problémás. A végén erős ráutalás is van, hogy Cassian egy ilyen vidékre fogja magával vinni Nestát. Most arra tippelnék, mindkét nővér megkapja a maga történetét az írónőtől. Amennyire könnyen ír Maas, könnyen lehet, hogy ez két újabb trilógiát is jelent.

Még nem döntöttem el, mennyire örülök ennek. Nagyon irritál ugyanis, hogy ez a két nő tulajdonképpen megütötte a főnyereményt. Emberi élet, halandőság helyett főtündérek lettek: örök élet, fiatalság és nagy erő. A történet két álompasija kaparja az ajtót, hogy velük lehessenek. De úgy csinálnak, mintha a pokolba lökték volna őket. Ebben a kötetben ez van, és hiába érzem, merre haladunk tovább, itt az a borzalmas, szenvedő hozzáállás van részükről, amiért fel kellene őket pofozni. Még szerencse, hogy inkább Feyre és Rhys van ebben a részben a középpontban, nem a két nővér.

A történetről sajnos, nem nagyon tudok mást mesélni. Ünnepre készülnek, ajándékoznak, rendezgetik az egymással való kapcsolataikat. Filler, ahogy már írtam. Egy nyugvópont, ahonnan majd indulhatnak tovább az események.

Stílusában benne van mindaz, amiért Maas ennyire sikeres tud lenni. Még ezt a szinte nulla cselekményt is érdekesen és szórakoztatóan tálalja. A karaktereit lelkileg is építi és összetett karakterekké formálja, ha van bennük meseszereplőket idéző szellemiség is.

Amit még szerettem benne, hogy elkezdi tágítani az univerzumot, más vidékekkel.

Folytatása még biztosan van, ha megjelenik, mesélek tovább is e sorozatról.

Maas: Fagy és csillagfény udvara – Mint YA fantasy: 70% filler rész, rajongói igények kielégítésére. Kellemes, de nem visz előre.

Szubjektíven: 75% több szereplőt megkedveltem annyira, hogy jó ünnepelni látni őket.