Bocsánatot nyerő, saját útra lelő, mesebeli.

Egykor jó testvérek voltak, de az anyjuk évek alatt elültette köztük a viszály magjait. Isabelle lovagolni szeretett, vívni, igazi vadóc volt. Octavia a tudományt szerette, fizikával és matematikával érezte jól magát. Az anyjuk azonban azt akarta, hogy szépek és kedvesek legyenek, fogjanak jó férjet maguknak. Mindent meg is tett, hogy szépséges mostohalánya, Ella ne veszélyeztesse a saját lányai esélyeit, és a lányok átvették anyjuk viselkedését. Charles koronaherceg azonban a bálra elszökött Ellába szeretett bele, és miután a lányból hercegné, majd királyné lett, a környékbeli kiközösítették az árvával cudarul bánó családot. Isabelle változtatni akart a sorsán, de a tündérkirálynő feltételt szabott a segítségnek: Isabelle leljen rá a szíve elvesztett darabjaira! Miközben az országot súlyos veszély fenyegeti, Isabelle próbál magára találni, nem is sejtve, hogy a Sors és Sansz fogadást kötött arra, mi történik vele.

Hamupipőke meséjét sokan és sokféleképpen elmesélték már. Nem csak a lány szemszögéből – a mostohatestvérek, de a mostoha története is filmre, regénybe került már. Van, ahol formabontóan, máshol közelebb állva az eredeti meséhez.

E történetben az egyik mostohanővér a főszereplő, Isabelle. A története ott indul, ahol a klasszikus mese véget ért. Ahol az emberektől megkapja a jogos büntetését, amiért annyira kegyetlen volt a mostohatestvérével. De Donnelly nem fekete-fehér képet fest nekünk. Már ott látszik, hogy ez más mese lesz, amikor a nyitójelentben, a csalása után a nagyherceg azt akarja, hogy a koronaherceg büntesse meg a lányt. Ő meg azt feleli, mi rosszabbat tehetne vele, amit már amúgy is megtett magával?

Donnelly elmeséli, hogy lett ez a család olyan, amilyen. Se Octavia, se Isabelle nem voltak rosszak. Még szerették is Ellát. Ám Ella szép volt, ők meg nem. Az anyjuk pedig folyamatosan uszította őket, és arra nevelte őket, hogy bántsák a mostohatestvérük. Itt még belőle sem lesz különben egyértelműen gonosz, inkább szánnivaló. Nem látja meg a lányai erényeit, megszállottan azt hiszi, a szépség az egyetlen út. Nem csak Ellával, a lányaival is kegyetlen volt, el is érte sikeresen mindannyiuk boldogtalanságát.

A történet középkori viszonyok között, Franciaországban van elhelyezve. Sok kis részletében valós helyszínt festett Donnelly, de meghagyta a történetet mesének is. Léteznek az istenek, a mágia. Sors és Sansz fogadnak is, hogy Isabelle előre megírt sorsát képes lehet-e a lány felülírni. Ezzel az a kérdés is a regénybe kerül, hogy az ember vajon maga alakítja-e a sorsát és a szerencséjét, vagy csak elszenvedi azt. A regény féloldalas megoldást választ: a Tündérkirálynő, akinek az emberi szív ereje adja a mágiáját, ő tesz igazi csodát. Ő a legerősebb. Ezzel azt mondva, az esély megvan. A csoda mindenkiben benne lapul, de meg kell dolgozni érte. Sok minden adott az életben, de az embernek megvan a képessége a változásra.

A történet egyszerre kalandos, mesés és még emberi is. Követhető a lány lelki fejlődésének íve, ahogy belátja és megbánja a hibáit, ahogy rátalál magára és küzd magáért. Közben akadnak mágikus próbatételek, és hétköznapi veszedelmek. Vissza kell szereznie egy elveszett szerelmet, meg kell mentenie Ellát az árulótól és még háborúba is fog menni. Mozgalmas, változatos, és mesés kalandokkal teli félig mese ez a regény.

Aminek simán lehet feminista olvasata is. A három lány három különböző utat testesít meg, amelyet bárki választhat. A lányos, aki családot és szerelmet keres. A harcias, aki egy férfias pályán áll helyt (itt konkrétan katonaság) és az okos, aki tudományos pályára lép. Mindhárom lány szerethető és lehet nekik drukkolni, és együtt azt sugallják: bármi lehet belőled.

Van humora, néhol érzelmes, máskor izgalmas. Pazar olvasmány, nem csak gyerekeknek.

Donnelly: Egy sötét mese - Mint meseregény: 100% van feminista olvasata, új színt ad a Hamupipőkének és szórakoztat.

Szubjektíven: 100% szerettem a szereplőit és a valóságba beágyazott mesét is. Tanulságos is.

Gyerekkort átgondoló, gyilkosos, kisvárosi titkos.

Eddie középkorú férfiként nyugalomban éldegél. Ám felkavarja az életét, amikor egy gyerekkori barát hazatér, és azt akarja nyomozni, mi történt évekkel korábban, a gyerekkorukban. A múlt megelevenedni látszik: amikor egy szörnyű vidámparki balesetben többen odavesztek, és egy szépséges lány arca eltorzult. Még azon a nyáron a lányt meggyilkolták, és krétákkal rajzolt emberkék alakja vezette el a testhez a fiúkat. A tettes meglett, az ügyet lezárták. Ám most felmerül, hogy igazából egészen más történt. Eddie még arra is képtelen rájönni, hogy a közvetlen környezetében is vannak olyan személyek, akik igazából mások, mint akiknek kiadják magukat. Újabb gyilkosság történik, és többé nem lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Egyike azoknak a könyveknek, amelyeket jól bereklámoztak, és amelynek az ajánlásai olvasásra csábítottak. A tartalom azonban nem az volt, amit vártam. Így csalódott vagyok, ha valahol mélyen tudom is, miért szerették sokan ezt a regényt.

A történet, a gyilkosságokkal és a feltűnő krétaemberekkel misztikusnak tűnt. Ha nem is azt vártam, hogy a fantasy határán mozog a történet, valami misztikumot igenis vártam. Ehhez képest ez a regény annyira a realitásokba van ágyazva, hogy a legkisebb hely sem maradt benne valami átlagon túl mutató elemnek.

A jelenben Eddie eléggé semmilyen figura. Nem kezdett semmit az életével, unalmas egy karakter. Még ahhoz sem elég bátor, hogy közeledjen a bérlője felé, aki helyes fiatal nő, és küldi is felé a jeleket. Ha nem jönne a régi barát a kérdéseivel, nem is változna a történetben soha semmi.

Az ő unalmas jelenével párhuzamban visszaemlékszik a gyerekkorára, és így a két szál párhuzamosan fut egymás mellett. De a múltbeli történet sem érte el az ingerküszöböm. Egy baleset, egy tiltott szerelem és egy gyilkosság – öngyilkosság. Mindez annyira szimplán elmesélve, hogy az már az unalmashoz közelít.

Ám a végére ré kezdünk jönni, hogy nem csak ennyi volt a történet. Más dolgok is történtek, sokan őriznek titkokat. Eddie a rejtély nyomába veti magát, és végre aktív szereplővé válik. Így a regényt is jobban tudtam élvezni, mint a korábbi részeknél. A végére a szerző még egy csavart is betett, de annyira következmények nélkül hagyja, hogy igazából nem tudott hatni rám vele.

Amiért lehet szeretni, hogy a felszín alatt sejteti, hogy semmi sem olyan egyszerű és nyilvánvaló, ahogy elmesélik nekünk. Eddie békés, semmilyen élete, ahogy a múltbeli dolgokat hiszik, hogy történtek. Nyugtalanító, valami rossz van a dolgok mögött. Ez az érzet benne van a könyvben, és ez lehet az, amit Stephen King írásaihoz mérnek benne. Csak éppen Tudor esetében nincsen olyan borzalom és rettegés a mélyben, mint amit King szokott adagolni a regényeiben. Vagy annak kellene az ijesztő elemnek lennie, hogy még a jámbor, egyszerű embereknek is lehetnek sötét titkaik? Hogy nem tudhatjuk, milyen ember áll mellettünk igazából?

Sajnos, sokáig altatott a könyv, és mire elkezdtek pörögni az események, már párszor halálra untam magam. Újabb gond, hogy annyira lassúak az események, annyira passzívak sokáig a karakterek, hogy kedvencem se lett. Se izgalmas cselekmény, se misztikus vonal, se szimpatikus hős. Hiába tudom értékelni, ahogy érzékelteti a szerző, hogy valami nem stimmel, így ez kevés volt.

Nem egy szórakoztató olvasmány, de nem is hátborzongató. Nagyon keresek valami pozitív gondolatot ide a végére, de nem akar sikerülni. Jó a borító? Annyira nem.

Tudor: A Krétaember - Mint thriller: 60% felszín alatt nagy titkok és érzések áramlanak, a végére jól fel is pörög.

Szubjektíven: 40% az elejét nagyon untam, csak a vége tetszett. Szimpatikus hős sincs benne.

• Menő: Randi Darcyval - ifjúsági romantikus
• Könyvmolyképző: Mindig van tovább - romantikus
  • Hó és hamu lehelete 1. rész - történelmi romantikus
• Vinton: Az utolsó özvegy - thriller
• Maxim: Puddin - ifjúsági
  • Zuckolva - ismeretterjesztő
  • Lándzsahegy - történelmi, dokumentumregény
• Animus: Cilka utazása - történelmi
• Európa: A fehér város csöndje - thriller
• General Press: Aki mer - krimi

Április

6. Robb: Meztelenül a halálba - krimi 4

7. Róbert: Kezdjetek el élni! - női 3,5

8. Logue & Conradi: A király háborúja - dokumentumregény 3,5

9. Downing: Elbűvölő feleségem - thriller 5

10. Moore: Ördögöd van - fantasy 2,5

      Palombo: Firenze legszebb asszonya - történelmi romantikus 4

11. Blake: Három sötét korona - YA fantasy 3

      Higginbotham: Éjfél Csernobilban - dokumentumregény 4,5

12. Höra: Célkeresztben - ifjúsági 1

     Loeb: Fenegyerek: Sárga - képregény 4

     Yoon: Frank Li és a szerelem - ifjúsági 3

Boldog Nyuszit mindenkinek!

Kamaszos, szerelmes, származással szembenéző, útkereső.

Frank Li második generációs koreai amerikai. Már inkább amerikainak érzi magát, nem is beszéli a szülei nyelvét, legfeljebb pár szót ért meg belőle. Mivel a nővére párválasztásával nagyon nem értettek egyet a szülei, most rajta a nyomás, hogy az ideális gyerek legyen. Remek jegyek és felvételi pontszámok, hogy Borostyánligás egyetemre járhasson. Olyan barátnő, akit a szülei elfogadnak. Éppen ez lesz a baj: Frank szeme Briten akad meg, és viszont. A lány viszont fehér. Csoporttársként, barátként elfogadható, de a szülei nem fogadnák el, mint a szerelmét. Hasonló cipőben jár Joy is, aki egy kínai fiúval jár titokban. A fiatalok megegyeznek: azt hazudják, ők járnak egymással, valójában azonban a saját párjaikkal járnak el szórakozni. Működik is a rendszer, míg Frank és Joy nem kezdik azt észrevenni, hogy ők ketten nem is lennének rosszak együtt…

Már maga a szerző is érdekes. Olyat hallani nem egyszer, hogy egy sikeres író gyereke maga is írói babérokra pályázik. Van, aki még tehetséges is, és sikeres lesz. Ilyen volt Joe Hill, aki még az anyja vezetéknevét is használja, hogy ne az apja jusson róla eszébe az olvasóinak, aki történetesen Stephen King. Mások csak próbálkoznak, és a szüleik karolják fel őket közös regényekkel, mint Jodi Picoult lánya, vagy King másik fia, Owen.

David Yoon azért érdekes, mert ő másképpen rokona egy sikeres ifjúsági regény szerzőnek. Nicola Yoon két ifjúsági regényt jegyez, mindkettő bestseller lett és filmesítették is. David az ő férje, és a felesége sikere után ő is írni kezdett.

Meglepő, mennyire hasonlítanak a munkáik? Tudnék gonosz lenni, hogy azt mondjam, kaphatott azért némi sugalmazást és tippet ebben-abban.

Nicola esetében is látjuk, hogy a rasszok kérdése fontos. Vagy inkább, Nicola Yoon vegyes rasszú szereplőket talál ki, és keveri a rasszokat. Pont, hogy nála nincsen semmilyen rasszizmus. Vegyes hátterű szereplők, vagy mású rasszú párok jönnek össze, és fel sem merül, hogy ez valamiért is különös lenne.

Frank Li történeteben is vegyes a rasszok kérdése: a koreai amerikai fiú fehér lányt szeret, és titkolnia kell a szülei elől, akik csak koreai lányt tudnak mellette elképzelni. A lányuk kitagadták, mert fekete fiúba szeretett bele. Furcsa is ez a nézőpont, mert a rasszizmus kapcsán inkább azt szokták mutogatni, amikor a fehérek nézik le a más bőrszínűeket. Itt viszont a koreai közösség, akik mániásan óvják a rasszukat. Más nézőpont, ugyanaz a probléma.

Yoon nagyon részletesen megy bele ebbe, túl sok is egy ifjúsági regénybe. Azzal sem nagyon tudtam mit kezdeni, hogy igazából Frank nem talál megoldást sem. Színjátékban marad, és a végén való enyhülés is egész más miatt történik meg. Erőltetett is, hogy nem volt nagy drámai összecsapás, nem volt a felnőtteknek fejlődési íve, szinte karikacsapásra megoldódott minden, ami egészen addig kínzó teher volt Frank számára.

Az sem dobta fel, hogy elég sötét képet fest. Amikor már rasszon belül lesz barátnője, találnak mást a szülők, amin balhézhatnak. Ők gazdagok, mi szegények. Mintha arról szólna minden, hogy azt keresse az ember, mennyiben mások a többiek, és lehessen gyűlölködni.

Empátia nevelés megvalósul, csak éppen annyira ez a téma van előtérben, hogy a szórakoztatás elmarad mellőle. A szerelmi szál sovány, és nem hozott sem drámai, sem megható vagy akár romantikus, esetleg komikus elemeket. Kevés is a cselekmény. Bár férfi a szerző, meglepően sok a lelki és belső gyötrődő rész.

A kamaszok azonban szimpatikusak, nincs igazán negatív szereplő sem.

Egyszer el lehetett olvasni, de a családban Nicola a jobb író.

Yoon: Frank Li és a szerelem - Mint ifjúsági: 60% létkérdések és szerelmek, könnyed stílusban. Kissé talán egysíkú témában.

Szubjektíven: 55% a rasszizmus témája nagyon túl van benne pörgetve, a vége is mesés.

Igazságosztós, múlttal szembenéző, szerelmes.

Matt életét meghatározta az apja története. A bunyósé, aki elhitte, hogy 40-en felül is bajnok lehet belőle, pedig csak játszottak vele, hogy a fogadásokon sok pénzt nyerjenek. Le kellett volna feküdnie – nem tette. Megölték érte, és ügyvédnek tanuló, vak fia élete új fordulatot vett. A rendőrség nem tudott igazságot szolgáltatni. Miközben Matt látszólag folytatta az életét, lediplomázott és a barátjával ügyvédi irodát nyitott, egy új, éjszakai ént is felépített. Ő lett a Fenegyerek, aki elszámolt azokkal, akikkel a törvénynek nem sikerült. A vaksága igaz volt, ám az anyag, mely a szeme világát elvette, egyéb érzékeit emberfelettivé tette. Matt pedig edzett, hogy fizikailag is bírja a harcokat. Már hírneve kezdett lenni, amikor az ügyvédi irodába felvett titkárnő, Karen megdobogtatta a szívét. Fenegyerek és Matt, a bűnözőkkel is felvenni a harcot és a magánéletben is boldognak lenni, úgy tűnt, megvalósulhat.

A történetek újramesélhetők, megújulhatnak. Minden korszak olyanná alakíthatja, ami nekik legjobban megfelel. Zsánertől függetlenül egy-egy hős történetét mindig el lehet mondani másképpen. A képregényekre is igaz ez – még csak multiverzumokban sem kell gondolkodni, hogy új színeket adjanak egy-egy karakternek.

Daredevil, a magyar fordításban Fenegyerek egy vörös ördög jelmezben üldözi New York utcáin a bűnt. Marvel karakter, és Frank Lee sokat tett azért, hogy ez a karakter olyan legyen, amilyennek ismerjük. Így a jelen kiadásban nagyon tudtam értékelni, hogy ő az, aki az előhangot jegyzi. A dicsérő szavai után lehetett bizakodni, hogy színvonalas a történet.

Loeb olyan képregényeket jegyez, melyekben szó szerint új színeket ad a klasszikus Marvel hősöknek. A zöld Hulk tőle szürke színt kapott, a vörös Fenegyerek pedig sárgát. Ahogy Hulk esetében is tette, a kezdeteket meséli el újra. Amikor Fenegyerek még nem híresség és befutott igazságosztó, hanem az első lépéseket teszi meg a legendává válás felé.

Loeb otthonosan mozog a Marvel Univerzumban, és e történeten belül is megmozgat más történetekből ismerős figurákat. Matt ügyvédi irodájának ki lesz az első ügyfele? A Fantasztikus Négyes. Az egyik ellenfele, akivel meg kell küzdenie, a Bagoly. De viaskodik Elektróval is, aki klasszikusan Pókember ellenfele. De fel lehet fedezni más ismerősöket is, mindenkit nem leplezek már most le. Ha valaki szereti a Marvel történeteket, tudja értékelni ezeket a kikacsintásokat.

Igaz az is, hogy hasonló az alaphelyzet, mint a Hulk: Szürke esetében. Ha egy aforizmával akarok élni: Keresd a nőt! Hulk számára Betty, Fenegyerek számára Karen az, aki miatt most átgondolja a múltat. Bruce egy pszichológussal beszélgetett Betty halála után, és gondolta át a dolgokat. Karen sincs már, és Matt egy levelet ír neki. Majdnem ugyanaz a keret.

A hősi tettek miatt van benne akció, Karen miatt érzelmek. Jót tesz a képregénynek, ahogy ez a kettő ötvöződik. Az egyik izgalmas és kalandos, a másik emberi. Az csak a személyes kínom, hogy Karen nagyon nem szimpatikus a számomra. Biztos a sorozatból hoztam az ellenérzéseim, ahol rühellem a Karent életre keltő színésznőt.

A történet tehát rendben van, arra nincs panasz. Ugyan Karen karaktere nem tetszett, de erre előzetesen számítottam is. Előítéletes vagyok irányába.

A grafika már nehezebb dió. Sokkal inkább tetszett, mint a Hulk képregény. A címlapok jól sikerültek, és a mozgás dinamikáját is sikeresen megragadta a rajzoló. Maguk a figurák, amelyek ha nem is bántják a szemem, de nem is tetszettek. Az arcok legkevésbé, de máskor az emberi alakokkal is voltak fenntartásaim. Tudom, nem minden képregény olyan rajzokkal készül, mint a Thor: A mennydörgés istene, ha már Marvel.

Összességében azonban egy kellemes képregény volt ez, ami tetszett is.

Loeb: Fenegyerek – Sárga - Mint képregény: 75% új oldalról mesél el egy ismert történetet, érzelmekkel és akciókkal.

Szubjektíven: 65% Karen nem éppen a kedvenc szereplőm, a rajzok se pont az ízlésem.

Kamaszos, középiskolai, zaklatós.

Robert kamasz, aki a barátaival van bulizni. Már hazafelé indulna, amikor feltűnik neki, hogy a telefonját elhagyta. Szerencsére megtalálja, és már a mobiljával megy haza. Másnap viszont azt kell tapasztalnia, hogy még a barátai is tartják tőle a távolságot. Sokan beszólnak neki, és úgy tesznek, mintha valami komoly bűnt követett volna el. Meg kell kérdeznie, mi történt. Valaki az ő telefonjával készített egy fotót, és feltette a fiú oldalára. A kép két osztálytársukat ábrázolja, csókolózva. A botrányt az okozta, hogy ők mindketten mással járnak, és most szakítottak velük, mert Robert beárulta őket. A fiú hiába mondja el, hogy ő nem tett semmit, nem hisznek neki. Egyre durvábban kezdik el zaklatni, és amikor egy maszkos a neten kiáll mellette, még jobban elvadul a helyzet. Az egyetlen kiút, ha rájön, ki tette ki a nevében a képet és leleplezi.

A Scolar kamaszoknak szóló zsebkönyvei közül eddig 4 jelent meg, sorszám szerint ez a 3. darab. Erre is igaz, hogy egy tipikus, korunkra jellemző problémát állít középpontba, és ez is német történet.

Ami csak azért zavaró, mert tele van a kötet utalásokkal. Robert szereti a zenét, és rengetegszer találkozni azzal, mit hallgat éppen. Olyan sikeresen helyi zenéket és bandákat szeret, hogy semmi nem volt benne, amit ismertem volna. Általában nem akadok fent ilyesmin, még ötleteket is merítek, mit kellene meghallgatnom/néznem. De itt azért, hogy semmi nincs, amit ismernék… Ok, fiú a szerencsétlen, nem fog csajos zenéket hallgatni, de miért nem tud legalább egy olyat, ami világszinten ismert? Így nem kedvet kaptam a zenehallgatáshoz, inkább felhúztam magam. Gondolom, eredeti német közegben otthonosságot teremt. Nálam nem.

Ha már az idegeim húzásánál tartunk – a 4 kötetből ez volt az eddigi leggyengébb. Köszönhetően annak, hogy ennek van a legkomolytalanabb konfliktusa. Igen, az iskolai zaklatás komoly, de itt egy közölt fotón akad ki mindenki ennyire? Nem is pikáns, hogy korhatáros tartalma legyen. Számomra nem hiteles, hogy az egész közösség, még a fiú focicsapatának vezetősége is megrója. Túlzott. A reakciók alapján szexvideót kellett volna terjesztenie, vagy összevágnia valami gyalázkodó üzenetet. Az meg csak fokozza a helyzetet, hogy Robert ártatlan, de ez senkit nem érdekel. Még a rendőrség is bűnösként kezeli – ezért kijött itt a rendőrség. Vicc.

Kicsit azt is érzem, hogy nem a megfelelő személyre haragszik itt mindenki. Az a lány és az a fiú csalta meg a párját. Nem kényszerítette őket senki, hogy titokban összejöjjenek és csaljanak. Ők csinálták! Nem így kellett volna kiderülnie, de mégiscsak ők voltak, akik hibáztak. Mégis, őket kezelik áldozatként. Vagyis, ebben a regényben a cinkosok a jófiúk. Mindenki tudja, hogy csalók, csak a szerencsétlen szerelmeik nem. De mindenki úgy tesz, mintha rendben lenne. De attól még nem lesznek rendben! Hogy is van az a vers? Vétkesek közt cinkos, aki néma? Kiakaszt, hogy ennek a könyvnek nem ez a logikája.

Nem jó az üzenet, emiatt. Plusz, sokat kapunk Robert szenvedéseiből, miközben a cselekmény hirtelen és nagyokat ugrik. A semmiből elválnak a fiú szülei. Egyetlen, szinte mesebeli húzással meglesz az igazi felelős.

Annyira felhúzott a félresikerült üzenet, hogy azzal nem is tudtam foglalkozni, különben milyenek a szereplők. Nem is nagyon fontos, mert itt egy helyzet, egy zaklatási hullám és annak következményei a fontosak. Elég üres is mindenki, 2-3 tulajdonsággal jellemezhető, vagy annyival sem.

Nagyon nem az én kötetem volt, és kamaszoknak se ajánlom. Ne neveljünk cinkosokat!

Höra: Célkeresztben - Mint ifjúsági: 20% még az üzenete sem tisztán pozitív, össze is van csapva kissé.

Szubjektíven: 10% nem szerettem a szövegét, a konfliktusait és főleg nem a konfliktusát.

A férfi előkelő családból származott, de hiába volt meg minden anyagiakban, szeretetet nem kapott. Így amint tehette, felpakolt és utazgatni kezdett. Már hazafelé jött, amikor a repülőn egy szépség került mellé a gépen. Millicent elbűvölte, és addig nem adta fel, amíg nem lett belőlük pár.

Kényelmes életet építettek fel maguknak: jó környéken hát, két gyerek és olyan állás, amivel eleget keresnek. Millicent ingatlanos lett, a férfi golfoktató. Van azonban egy titkuk.

Millicent nem egyke, volt egy nővére, aki egész gyerekkorában kínozta. Időbe tellett, amíg bizonyítani tudta ezt, és a testvére elmegyógyintézetbe került. Amikor kiengedték, eljött hozzájuk, és amikor fenyegetően lépett fel, a férfi lecsapta. A nő meghalt, ők pedig nem szóltak senkinek, eltüntették a holttestet. Ám egy barátnője keresni kezdte, és zsarolni akarta őket. Őt Millicent ütötte le, és újabb hullát kellett eltüntetni. Azt találták ki, álcázzák a tettük, plusz a dolog ízére is rákaptak.

A férj kezdett el áldozatokra vadászni, egy nőt el is kaptak és végeztek vele. Azt pedig a férj gondosan titkolja a neje előtt, hogy volt, akit nem csak csábított, le is feküdt vele. Mégis, sokként éri, amikor az egyik halott előkerül. Ráadásul friss tetem – Millicent közel egy évig életben tartotta, és most fujtotta csak meg. Logikusan indokolja: volt a környéken egy sorozatgyilkos, akinek ez volt a módszere. Rá kennek mindent.

Újabb nőt ragadnak el, és Millicent fogságban tartja, hogy meglegyen a széria.

Azonban nem számolnak a következményekkel otthon. A fiuk észreveszi, hogy az apja éjjel kijárt, és zsarolni kezdi, mert azt hiszi, viszonya van. A lányuk annyira retteg a gyilkostól, hogy gyógyszerezni is kell. Ráadásként a gyilkos testvére előáll azzal, hogy a bátyja azért szívódott fel, mert súlyos beteg volt és már évek óta halott.

A nyomok egyre közelebb vezetnek hozzájuk, és a férfi kénytelen rádöbbenni, mit tett a felesége igazából. Tudott a csábításairól, és ez a bosszú. Mindent kész rákenni. De a férfi rájön arra is, hogy a lányukat mérgezte az asszony. A gyerekek miatt nem megy el, hanem szembeszáll. A dulakodásra a gyerekek is felriadnak – végül a lányuk lesz az, aki a bátyját és az apját védve leszúrja az anyját. A rendőrség utólag tisztázza a férfit, aki felpakolja a gyerekeket és új életet kezdenek Skóciában.

Szovjet rendszert bemutató, katasztrófát elhárító, atomenergiás.

A szovjet nagyhatalom bizonyítani akarta a világnak, hogy övék a vezető szerep a tudományban is. Hogy biztonsággal és hatékonyan képesek az atomenergiát is felhasználni. Rövid idő alatt, nagy léptékben hozták létre és üzemelték be az erőműveket. Nem volt elég és szükséges anyag? Dolgoztak azzal, amihez hozzájutottak. A határidőket tartani kellett, az eredményeket hozni kellett. 1986-ban, Csernobilban éjjel egy tesztet akartak lefuttatni. Senki nem számított a robbanásra és a katasztrófára. Még a helyszínen levők is nehezen dolgozták fel, mi történt és milyen helyzetbe került az egész világ. Az állam a szokott módon, titkolózva és kívülről erősnek mutatva magát igyekezett kezelni a helyzetet. Miközben sokak emberfeletti áldozatokat hoztak, megindult a bűnbakok keresése is. Csernobil története pedig nem zárult le, az egykori atomerőmű ma is éppen olyan veszélyes, mint egykoron.

Csernobil, most újra divatos téma lett. Újra kiadnak könyveket, melyek a katasztrófáról szólnak. Újak is jelennek meg. De lehet még újat mondani a témában? Miben tud a sok kiadvány mást nyújtani?

Adam Higginbotham egyfajta krónikát írt a történtekről. Nem elméleteket gyártott, nem regényszerű történetet írt, hanem kutatott és interjúkat készített. Rekonstruálta az eseményeket, és igyekezett több szempontból és nézőpontból pontosan vázolni, mi és hogyan történt. Magát az atomerőmű katasztrófáját, majd az utána következő lépéseket a kárelhárításban és a bűnösök keresésében. A végén még arra is kitért, miért nem lehet az atomenergiát örökre mellőzni az energiaiparban.

Lineárisan halad végig az eseményeken. A szovjet atomprogramról és az erőmű építésétől jutunk el addig, hogy jelenleg mennyi és milyen atomerőmű működik a világon. Már az elején is lehet látni, hogy ennek is az a célja, hogy a baleset előzményeit megadja. Hosszan ecseteli, hogy az irreális határidők és az alapanyagok nem megfelelősége már a kezdeteknél is probléma volt. Ha nincs is nyíltan kimondva, de benne van, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1986-ban mi történt.

Magát a katasztrófát több ember szemszögéből is követi. A vezetőség, a tesztet végző mérnökök, a kirendelt tűzoltók, a párt emberei, akiket riasztottak, hogy baj van. Jellemző a könyvre, hogy a tények érdeklik, nem az emberek. Nem azt mondja el, hogyan érezték magukat, hanem a cselekedeteiket.

Ez még hangsúlyosabb a következő részekben, amikor a harc folyik, hogy a helyzetet stabilizálják és elkezdődik az érintettek szenvedése. Nincs olyan érzelmi töltet, mint a Csernobili imában. Igen, borzalmas dolgok megestek, sokan hoztak lehetetlen áldozatokat, és rengetegen szenvedtek. De itt érzelmileg nem adja át ezt. A tények, a realitás a fontos, nem az, hogy megrázzon minket a személyek történetével. Még akkor sem, ha használ anekdotákat, és észre lehet venni, hogy az interjúk során elmesélt történeteket adja vissza.

Végig olyan stílusban marad, ami érzelmileg semleges. Tájékoztat, elmondja az eseményeket, de semmilyen téren nincs benne ítélet. Sem érzelmi, sem értelmi. Abba sem megy bele, hogy kik a felelősök és milyen hibái voltak a szovjet rendszernek. Elmondja, hogyan titkolóztak, hogyan működött a rendszer, de egyszer sem érezteti, hogy ez mennyire rossz/jó volt, vagy mit lehetett volna másképpen csinálni. Egyszerre pozitív és negatív ez a semlegesség. Tényszerűséget ad neki, de ilyen témáról ennyire objektívnek lenni…

A kötetbe került egy képmelléklet is, amelyet kifejezetten érdekes volt áttanulmányozni. Megvan a képeknek az az érzelmi töltete, amit a történetben Higginbotham került.

Ha átérezni akarjuk a történteket, Csernobili ima. Ha a tények érdekelnek, ez a könyv.

Higginbotham: Éjfél Csernobilban - Mint dokumentumregény: 90% alapos, sok forrásból dolgozó kötet, sok tényanyaggal.

Szubjektíven: 70% hiányoltam belőle az érzelmeket, nagyon tényszerű. De a képek tetszettek.

Trónért küzdő, testvéres, mágikus, szerelmes.

A királyságban van egy szokás. Mindig királynő uralkodik, akinek ikerhúgait kellett legyőznie a trónért. Ha egy királynő megszülte a hármas ikreket, párjával örökre elhagyja a szigetét. A lányok mindegyike más mágiát ural: van, aki a mérgek úrnője, más az elemeké, a harmadik a természeté. Amint 16 évesek lesznek, elkezdődik a halálig tartó harc. Mirabella, Katharine és Arszinoé most töltötték be a 16-ot, és hamarosan megkezdődik a játszma. Ám két lánynak súlyos titka van: Katharine egyáltalán nem immunis a mérgekre, Arszinoé egy virágot sem bír nyílásra bírni. Mira viszont az elemek régóta leghatalmasabb boszorkánya. Egyértelműnek tűnik, ki ül a trónra. A lányok támogatói azonban egyéb praktikákat vetnek be, hogy a saját hercegnőjük diadalmaskodjon: alsóbbrendű mágiát, megtévesztést. Miközben közeledik a kezdetet jelentő ünnepség, a lányok az első szerelem ügyeit is rendezni kényszerülnek, és Mira az emlékeivel is küzd. Ő hinni akarja, hogy nem kell egymást ölniük.

A fülszöveg alapján voltak elvárásaim. Mivel olvastam Blake egy korábbi sorozatát (A vérbe öltözött Annát) és tudtam, hogy ez ifjúsági fantasy, nem számítottam olyan harcokra a koronáért, mint a Trónok harcában. De azt hittem, közelebb lesz ahhoz a minőséghez, amit az Arkánum Krónikák képviselnek.

Így most csalódott vagyok. Nem elég, hogy még el sem indulnak a küzdelmek, becsapottnak érzem magam. Hol van a lányok harca a királynői címért? Ez az egész rész csak a bevezetés, aminek annyi a lényege, hogy minden lány eljut addig, hogy harcolni akar a trónért. Vagyis, egy egész kötetet kapott az, ami a fülszövegből kiderül. Három lány, egy maradhat és ő lesz a királynő. Konkrétan eddig a tudatig jutunk a kötet végéig.

Aminek el kellene adnia, hogy a lányokat segítő családok és papnők hogyan mesterkednek mindenfélében. A gond csak az, hogy annyira gyerekes ötleteik vannak, hogy inkább csak szánni tudtam őket, mint veszélyesnek látni. Egyesek sokkal hatékonyabbak voltak a saját királynő jelöltjüknek a megkínzásában, mint az ellenség elleni lépésekben. Hol marad valami nagyobb ötlet, valami mesteri fondorlat? Az cseppet sem átlátszó, hogy a mérgek használói mindenki mást próbálnak megmérgezni…

Pedig ötlet lenne a kötetben, mert változatosak a képességek és azoknak a használata. Igaz, nem éreztem, hogy egyenrangúak lennének, még ha a szerző egyes jelenetekben valamit fel is akar nagyítani. Pl. irányítani képes egyetlen medvét, és megijed tőle az a lány, aki az elemeknek parancsol. Könyörgöm: uralja a tüzet, villámokat tud szórni! Nehogy egy medve miatt akadjon ki! Beleküld egy villámot, felgyújtja, nem tűnik életveszélyes helyzetnek. A mérgek is akkor veszélyesek, ha nincs kóstolód.

A lányok szerelmi élete még nagyobb katasztrófa. Igaz, a legrosszabb nem az ikrek közül valaki. Mindenki környezetében akad egy fiú, aki a nagy Ő lehet a számára. Mindegyik szálon megy is a romantika. Van viszont egy, Joseph, aki két lány között őrlődik. Mira is tetszik neki, viszonyba is bonyolódnak, míg Arszinoé legjobb barátnőjét tartja a szerelmének. Az egyik jelenetnek nyilvánosan védi Mirát és megcsókolja, a következőben már a másik lány betegágya mellett fogadkozik, hogy többé nem téveszti szem elől. Éppen az a lány kell neki, aki a közelében van? Borzalmas.

Gyerekesek a lányok, és egyikről se tudom elképzelni, hogy jó királynő lenne – még Mira a legszimpatikusabb. Mondjuk, alapból a királyság rendszere is ostoba. Mintha a Tanács lenne, aki csak kirakatnak használja a királynőt, és az igazi hatalom az övék lenne. Majd kiderül, mert elvileg a következőkben már egymás ellen indulnak a királynők.

Folytatás ősszel érkezik, bízom benne, hogy ennél értelmesebb és kevésbé csajos történettel.

Blake: Három sötét korona - Mint YA fantasy: 55% hosszas előkészítés, sok tekintetben gyerekes konfliktus, de ötlete van.

Szubjektíven: 45% nem szerettem meg a királynőket, és sok a béna konfliktus. Joseph… jaj.