Kamaszos, továbblépős, egymásba kapaszkodós.

Haylee zárt osztályon kap kezelést, míg Kaylee igyekszik visszailleszkedni a mindennapokba. Az apjával élhet, hiszen az anyjának is orvosi kezelésre van szüksége. A lány orvosa és az apja is úgy gondolja, hogy segítene, ha új iskolába menne, elég messze, hogy ne a múltja miatt ítéljék meg. Így kerül egy drága magániskolába, ahol a félénk viselkedése ellenére is hamar új barátnőkre talál, és kezdi túltenni magát a nővére miatt történteken is. Sokat segít ebben egy titokzatos fiú is az iskolából: Troy nem csak gazdag szülők gyereke, nem csak okos, nem csak pokolian jóképű, de ő is ugyanolyan sebzett, mint Kaylee. Ahogy egyre több időt töltenek együtt, elkezdenek megnyílni egymásnak, erőt kapnak a másiktól, hogy gyógyuljanak. Szükségük is lesz erre: Haylee hazatérne a kórházból, de ennek feltétele, hogy a testvére képes legyen megbocsátani neki.

A trilógia a végéhez ért, és ebben a kötetben egy egészen más stílussal találkozunk, mint a korábbiakban. Az előző két részben volt némi thriller vonal is – az elsőben kevesebb, a másodikban több. Most viszont egy sokkal erőteljesebben lányregényt olvashattam.

A történet pár hónappal az előző után folytatódik, és Andrews gyorsan vázolja is az új alapfelállást. Melyik lány hol van, milyen állapotban. Mintha lezárt volna egy nagy fejezetet, és újat nyitna. Láttuk már Haylee játszmáit, megvolt az emberrablós szál, ez pedig a gyógyulás kötete lesz.

Így már csak Kaylee áll a középpontban, aki elkezd egy új iskolát. Bentlakásos, ahol gyorsan alakulnak az új kapcsolatai. Az kifejezetten lányregényes, ahogy új barátnői lesznek, és ahogy felbukkan a titokzatos fiú, aki senkivel nem áll, de a hősnőnkkel kivételt tesz.

Nem thriller, inkább romantikus regényes, ahogy Troy és Kaylee közel kerülnek egymáshoz, akkor is, ha a fiúnak is megvan a maga traumája. Az ő családjában is van egy tragédia, egy seb, aminek a létezését is letagadják, így meggyógyulni sem tudnak. Troy nagyon szeretne már jobban lenni, és ez közös benne a lánnyal.

Aranyosak együtt, szerettem a randis részeiket is, és az is teljesen érthető, hogyan tudják egymást átsegíteni mindazon, amit át kellett élniük. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy egészséges szerelem az, ami így szövődik közöttük. Ez kicsit zavar is, mert drukkoltam nekik, szerintem jók együtt, de végig motoszkált az agyamban, hogy lehet, hogy inkább csak barátoknak kellene lenniük. (Érdekelne is a folytatás, mi lesz velük később, de nagy valószínűséggel ilyen kötet nem lesz.)

Ha már Troy. Az ő szála az, ami egészen tipikus az írónő regényeiben. Ahogy Kaylee és Haylee háborúja zajlott, új volt. A Troy családjában történtek, ami a húgával történt, azonban visszatérő elem Andrews munkásságában. Így nem lepődtem meg, amikor kiderült minden. Hiába van annyira rejtélyesnek ábrázolva Troy és a titka, a jellegzetes fordulat miatt nem érhette el azt a hatást, amit akkor, ha nem olvastam már volna többet a szerzőtől.

Stílusában is egy lányregény. Kaylee érzelmei a döntők az egész kötetben: ahogy érzi magát, amilyennek megéli az új helyzetet és amilyennek látja az új embereket az életében. Helyenként édes, szinte kislányos is a hangnem, ami nem kifejezetten tetszett. A barátnőkkel közös részek ha nem is taszítottak, de nem szerettem őket. Mesterkéltnek éreztem őket minden máshoz képest.

A cselekményben arányban vannak események és érzelmek. Talán nagy fordulatok és történések most nincsenek, de nem is kellettek. Ez a gyógyulásról szólt, a továbblépésről, aminek nem kellenek olyan elemek, mint az emberrablás vagy hazugságok sora.

Bár a vége nyitottabb a kelleténél, a tükörikrek történetét korrekten befejezte Andrews.

Andrews: Törött emlékek – Mint ifjúsági: 65% a regény első fele nagyon tini lányos, de az egész hangulatos is mellette.

Szubjektíven: 70% a thriller szál hiányzott ugyan, de szimpatikus volt Troy és Kaylee kettőse.

Kalandos, bosszút állós, küldetést teljesítő, ókori.

Kratosz a háború istene lett, de békére nem lelt. Zeusz megszegte a szavát, és nem vette el tőle a lidérces álmokat. Felesége és kislánya meggyilkolása máig kísérti, és semmi nem képes elnyomni a fájdalmát. A nők hajszolása nem segített, így most a háborúba menekül. A spártai seregekkel az egész világ lerohanására készül. Az istenek felháborodnak, és Zeusz rászánja magát, hogy csellel elvegye a hatalmát és az életét is. Nem számol azzal, hogy van olyan titán, aki a spártai harcos mellé áll, abban reménykedve, hogy visszaszerezheti általa egykori hatalmát és megfizethet az isteneknek. Kratosz így új küldetésen találja magát: bosszút állni Zeuszon, megtörni a végzet hatalmát és megrengetni az istenek világát. Vajon ezzel a saját életét is meg tudja váltani?

Divat sikeres játékokból regényt írni, filmre adaptálni őket. Az már egy egészen más kérdés, hogy ezek mennyire lesznek jól sikerültek. Látszólag minden adott, hogy izgalmas és kalandos történetek születhessenek belőlük: izgalmas kalandok, pörgés, gyakran egyedi világkép. Mégis, igazi és átütő siker még nem lett ilyesmiből.

Ami azért is lehet, mert a játék adaptációknak vissza kell idézni a játékot is. Ami pedig jól működik a képernyőn, nem feltétlenül lesz jó egy regény cselekményében. A szerkezetében ott lesz a kiszámítható ismétlődés, ami egy olvasónak hamarabb az idegeire fog menni. Én rendszeresen így jártam az ilyen könyvekkel, ezzel is.

Kratosz ebben a részben a Sors istennőihez akar bejutni. Ehhez egyre közelebb ér a templomukhoz, és minden egyes új színtér új kihívást és ellenfelet jelent. Konkrétabban, minden állomáson egy újabb görög hőst kell legyőznie. Felbukkan itt Thészeusz, Perszeusz, Ikarosz és még sorolhatnám. A legnagyobbak közül nem egy.

Ha megfeledkezem arról, mennyire unalmas az ismétlődés – hős felbukkan, elkesergi a tragédiáját, megküzdenek és Kratosz győz, majd halad tovább – akkor is kiakadtam. A görög mitológia az egyik személyes kedvencem, és itt annyira átírják a történeteket és karaktereket, hogy azon teljesen kiborultam. A történetük velejét meghagyták, de magát a karaktert kiherélték. Ha ilyen siránkozó, nyavalygó figurák lettek volna a saját történetükben, soha nem válnak hősökké. Arról nem is beszélve, hogy van, akinek igencsak új útvonalat adott a könyv. Ikarosz lezuhant, meghalt – itt viszont ravasz vénemberként látjuk, aki azért tart a Sors istennőihez, hogy még egyszer beszélhessen az apjával. Nem fordítva kellett volna ennek lennie? Daidalosz mehetne a Sorshoz – neki még a kora is stimmelne – hogy még egyszer beszélhessen és elköszönhessen a halott fiától.

Gondolom, aki nem görög mitológia fan, neki az ilyesmik nem fognak fájni. De nekem fájtak. Itt nem éreztem azt a tiszteletet vagy humort, amivel pl. Rick Riordan nyúl a mitológiához. Nem szerettem és ezzel kitettem a pontot, más téma!

Kratosz. Most legalább igyekezett a szerző őt is értelmesebb alakká gyúrni, nem csak egy figura, aki a küldetés feladatait teljesíti sorra, míg abszolút nem lehet megismerni közben. Erősebb a karakterábrázolás, jobban értjük a fájdalmát és a tettei mögötti indokokat. Ilyen téren határozottan van fejlődés a sorozatban.

Ami még mozgatta most az agyam: a Sors és az istennői. A sorok között érzem annak a filozófiáját, hogy az emberek csak a végzet játékszerei. Tehetnek akármit, a vég el van rendelve, és a szenvedésük nem jelent semmit. Kratosz ez ellen is küzd most – így ő most annak a hitnek is a harcosa, hogy az embernek hatása van arra, hogy milyen lesz az élete. Határozottan ez a szimpatikusabb, nem a determinált élet.

Még mindig nem egy jó regény, de már jobb, mint a kezdete volt. Egy rész még van vissza.

Vardeman: A háború istene 2. - Mint fantasy: 55%játékadaptációhoz is illő szerkezet, kalandos is, de mitológiai hűség híján.

Szubjektíven: 50% az előző résznél olvasmányosabb, de amit a görög hősökkel műveltek…

Két borítóban két másik borító. De mik a regények?

Jövő héten ezekről is írok, így most nincs megoldás itt. Majd jövő héten érkeznek sorra...

Beteges, szerelmes, háborús.

Johannes kiskamasz, akit beszippant a németek új irányzata. A náci ideológia átírja az iskolában tanultakat, kitölti a szabadidejüket is, és aki nem osztja őket, ellenvéleményt fogalmaz meg, rosszul jár. Így a fiú ebben a környezetben nő fel, és már alig várja, hogy teljes jogú tagja legyen a náci pártnak. Lelkesen éget könyveket, és nem akar belegondolni, vajon mit rejtettek el a padláson a szülei kosarakban. A háború kitörése után a légi támadások elleni védelemben segédkezik, ám egyszer súlyosan megsérül. Elveszti a karja egy részét, az arca is tartósan sérül. Otthon pedig szembesül azzal a gyógyulás alatt, hogy a szülei nem hithű nácik, ráadásul egy zsidó lányt rejtegetnek. Elsa egykor a nővére barátnője volt, és Johannes belebolondul a lányba annak ellenére, hogy zsidó. Magának akarja, és ezért képes arra is, hogy hazudjon a tényekről. Így zárva tarthatja, lassan a lány egyetlen társává válva. De ez a beteg szerelem tartós lehet?

Mivel a Jojo Nyuszi című film miatt olvastam el a regényt, elsőként levonnék pár tanulságot ennek kapcsán. Waititi nem véletlenül vihette haza az Oscart a Jojo forgatókönyvéért. Egy egyszerre szívfacsaró, tanulságos és szatirikus történetet alkotott, amelyben emberi érzelmek színes skálája mellett ott volt a fanatizálás kritikája is. Amin lehetett sírni, nevetni. Annyi hozzáadott érték van abban a filmben a regényhez képest, hogy abszolút megérdemelt a díj.

Mert ez a regény… ha egy szóval kellene jellemeznem: beteg.

Eleve az, hogy a kiemelt szereplő, akivel olvasóként azonosulnom kellene, Johannes. Aki nem egy fanatizálva felnevelt, választás nélküli kisfiú. 16 feletti nagykamasz, akinek a hite már nem kényszer, hanem választás kérdése. Aki mélyen hisz abban, hogy a náci ideológia helyes és mindenkinek követnie kellene. Van is egy kifejezetten durva rész ezzel kapcsolatban a regényben: amikor Johannes anyja rákérdez a fiától, nem fél-e attól, hogy a drága nácijai vele is végezni fognak, amikor kijön a fogyatékosok megölésére és sterilizálására vonatkozó törvény. Ahogy Johannes meggyőzi magát, hogy ez is jó, és rá nem vonatkozik…

De vissza a főszereplőhöz. Nincs benne semmi szimpatikus, elvakult és egy ponton elvadult karakter, aki tulajdonképpen egyik rögeszmét cseréli a másikra. Amikor beleszeret Elsába, a lány megtartása kerül annak a helyére, hogy Hitler személyes testőre lehessen. Nincs ebben semmi racionális vagy mély. Nem is éreztem igazinak, mert mire épül? Igazából nem ismeri a lányt. De már szuper náci katona nem lehet, így a helyére lép Elsa.

A lány pedig kiszolgáltatott helyzetben van, és a kapcsolata a fiúval tulajdonképpen az egyetlen, ami megmaradt neki. A részéről sem szerelem van, csak jobb a semminél és a magánynál az, amit Johannes tud nyújtani neki. Ahogy a kapcsolatuk testiséggel telítődik, még inkább érezni, mennyire beteg ez a viszony. Igazán egyik se boldog benne, héja-nász, ahol marják és bántják egymást, de vagy ez van, vagy a magány. Így inkább ezt választják.

Mindketten cellában vannak. Mindketten kényszerhelyzetben vannak. Johannes később is fenntartja ezt az állapotot, és egyre betegebb a regény a cselekmény alakulásával.

Egy-egy ponton nagyon hiteltelen, de még nagyobb baj, hogy taszított is a cselekmény, a szereplőkkel együtt. Ebben nyoma sincs annak a szívnek, amit Waititi a filmbe bele tudott tenni. Ez simán egy beteg fiatalember és egy beteg kapcsolat rajza egy beteg korban.

Ha már a kor: a történelem az elején lekötött. A korhangulat benne volt, és mivel Johannes még mozgott a világban, több mindenről is képet kaptunk. A sebesülés, Elsa és a cella ennek véget vetett, ami egy jó részét vette el a kötetnek. Sokkal jobban lekötött a háborús Bécs leírása, mint Johannes és Elsa nyüglődése.

Mindenkinek ajánlom inkább a filmet! Ez ahhoz képest kínzás.

Leunens: Cellába zárva - Mint történelmi: 50% a történelem szinte csak háttér, a szereplők és a kapcsolataik betegesek.

Szubjektíven: 35% utáltam a szereplőket, Johannes és Elsa kapcsolatát. Kevés a történelem is.

Cím: Bűnösök

Szerző: Graham Moore, forgatókönyv-író, de egyre sikeresebb íróként is. Magyarul ez lesz a 2. kötete.

Műfaj: thriller, krimi, tárgyalótermi

Cselekmény: 10 éve az esküdtszék felmentett egy fekete férfit egy fehér kislány meggyilkolásának az ügyében. Senki nem érti, mi történt. A per után több esküdt is meggondolta magát. Ma az ügyön dolgozó egyik ügyész nagy bejelentést tesz, talált valamit, ami mindent megváltoztat. Ám mire feltárhatná, meggyilkolják. Az egykori vádlottnak napok óta nyoma veszett. Mi történt most és 10 éve?

Várható megjelenés: 2020. április 21. Könyvfesztivál

Miért várós?

• A 12 dühös ember az egyik kedvenc filmem, így azzal, hogy ezzel reklámozták, már meg is jött hozzá a kedvem.
• Szimpatikus a szerző.
• Tárgyalótermi történet, az egyik kedvenc zsánerem.
• Thriller, sok csavarral – szintén fogamra való.
• A cselekményleírás alapján nagyon jónak tűnik!

Romantikus, nyomozós, bordélyos, alvilági üzelmes.

Botond élete első ránézésre sikertörténet: otthon bajba került, de Londonban már a saját cégét vezeti, sikeres és egy helyes, gazdag lányt vett feleségül – nem is érdekből, szerelemből. A látszat mögött azonban sok a fájdalom és a kín: a feleségét brutális támadás érte, és már nem az a nő, akit szeretett. Fontos neki, segíteni akar rajta, de a szerelem elmúlt és az intimitásnak is vége közöttük. Az irodában bonyolódik érzelemmentes viszonyba tűzoltásként. A cég jól megy, a sajátja, de az apósa segített elindítani és ennek megkéri máig az árát. Botond kénytelen a férfi drogját csempészni, bármennyire is szeretne tisztességesen megélni. Botond feladatkörébe tartozik az apósa ügyfeleinek szórakoztatása is, akiket bevisz a Red nevű különleges klubba. Amikor a rendbontás miatt intézkednie kell, szópárbajba bonyolódik a recepciós Bibivel telefonon. Látatlanul is vonzalom születik, melyet egy közös nyomozás és egymás megismerése még jobban elmélyít.

Legszívesebben Lakatos Levente könyveit két csoportra osztanám. Szürke 50 előtt és után. Már előtte is írt szerelmi szálakat, erotikát, volt a regényeinek egy bulváros oldala is. Ám ahogy bejött az a regény és siker lett, nőni kezdett az erotika. Egy-egy történetben a krimis vonal már csak jelzés értékű volt, máshol annyi sem. Mindkét rétegnek megvannak a rajongói. Én az első könyveket szerettem jobban.

Mindig reménykedem is, hogy az új kötet inkább thriller irányba lendül ki, nem a romantika felé. Mondanom se kell, sűrűn csalódom.

A Vörös egy kicsit mindkét csoportnak íródott. Van benne erős romantikus szál, ebben is szerepet kap az erotika, de bűnügy és alvilági üzelmek is akadnak benne bőven. Nincs nagy kedvem lemérni, milyen az arány. Most örülök annak, hogy volt ez is, az is.

A romantikus szál számomra túlzottan hihetetlen volt. Az már eleve lányregényes, hogy látatlanba, egy telefonon beszélgetve komoly vonzalom alakul ki a felek között. De az még inkább ilyen, ahogy pillanatok alatt, tulajdonképpen pár óra alatt annyira egymásba szeretnek, mintha hetek és randik sora telt volna el. Annyira nem szeretem, amikor vonzalom és szerelem így összemosódnak… ok, mivel sok mindent ki is mondtak, amit első randikon nem szokás, legalább elhitethetem magammal, hogy több ez vonzalomnál, fontos dolgokat tudnak meg egymásról, de az idő akkor is zavar.

Azon még merengek, mennyire szerettem a karaktereket. Míg nem olvastam pár rajongói véleményt, korrektnek éreztem őket. Az, ahogy Bibi a tűzfolttal küzd, annyira mai és releváns! Mert ez egy olyan kor, amikor a külső majdnem minden. Az, hogy ő ilyen hátránnyal indul, érdekesebbé teszi egy szimpla helyes hősnőnél. Botond vívja a maga harcait, nem egyszer elbukik. Nem egy hős lovag. De ezt szerettem benne. Fejlődhet, van rá igénye és ereje is. Ám jöttek a rajongói vélemények, több ilyet se nézek meg. Mert most nem értem, miért az a nagy rajongás? Belőlem nem tudtak ezek a szereplők ilyesmit kiváltani. Bírtam őket, de messze nem ennyire.

Végül, amire vártam. A krimi vonal. Botond apósa révén, egy londoni gyilkos és a bordély miatt is bonyolódnak az események. Nem meglepő, hogy minden összefügg. Ám amíg erre rájönnek, és minden rejtélyt megfejtenek, végig kell érniük a cselekményen. Volt már ennél jobb ügy Lakatos regényeiben, de ahogy már írtam, most ennek is tudtam örülni.

Ahogy annak is, hogy most kevesebb az erotika.

Plusz, hogy ugyanabban az univerzumban van elhelyezve, mint a többi Lakatos-regény. Külön történet, külön szereplőkkel, de van utalás, hogy ez ugyanaz a világ.

Van könyve, amit jobban szerettem. Volt, amit nem bírtam ennyire. Ez egy elment.

Lakatos: Vörös - Mint romantikus: 65% a krimi elem feldobja, jó a karakterábrázolás is, de meseszerű az alap.

Szubjektíven: 70% a stílusa olvastatta velem, szerettem a krimi betétet – a románcot nem.

Női, családi, barátnős, titkokat felfedős.

Jane új helyre költözik a kisfiával. Látszólag nagyon kilóg az előkelő környékről: nincs férje, a fiát egyedül neveli. Nincs pénzük sem, Jane mindenért meg kell, hogy dolgozzon. Ám változásra volt szükségük, és a nő abban reménykedik, végre lezárhatja a múltat, és sikerül a sebeinek begyógyulni. Gyorsan barátnőket is talál: Madeline a 2. házasságában élő anya, aki az első férjétől született, már kamasz lánya miatt folyamatosan aggódik. Nehezen viseli azt is, hogy a férfi új felesége mennyire közel tudott kerülni az ő lányához. A gyönyörű Celeste látszólag a tökéletes életet éli a tökéletes családdal. A férje imádja, jóképű és remekül is keres. Az ikreik tündériek. Ám van egy sötét titok, ami miatt át kell gondolnia, hogyan élhet a továbbiakban. A nyugalmat először a gyerekek veszekedése töri meg, majd eljutunk addig is, hogy valaki holtan hever a parton a beöltözős bál után.

Jellemző, hogy Liane Moriarty legsikeresebb regénye nálunk akkor jelent meg, amikor az HBO műsorra tűzte a regényből készült filmet. Más könyvei jelentek meg magyarul korábban is, de ez a sorozat után. Naná, hogy filmes borítóval.

De nem is ez a lényeg. A könyv kijött, és nem véletlenül ez lett az HBO sorozatának alapanyaga az írónő életművéből. Mindaz, ami most divatos témának számít, ebben benne van a nőkkel kapcsolatban. Olyan témákat veséz ki nagy erővel, mint az anyaság, a barátság nők között, házasságon belüli erőszak, a patchwork családok, nőkkel szembeni visszaélések.

Ha ezeket nézem, ami legjobban megfogott, Celeste története. Olyan emberként, aki nem volt ilyen helyzetben, könnyen mondom, hogy elképzelni nem tudom, miért maradnak emberek bántalmazó kapcsolatokban benne. Még értelmes, művelt, jómódú emberek is. Moriarty itt egy ilyen nőt mutat be, és azt is elénk tudja tárni, mi miatt marad mégis. Az a kettősség, ahogy egyszerre menekülne, de szerelmes is, átélhető és hiteles a könyvben. Így kicsit már jobban el tudom képzelni, miért maradnak sokan az erőszakos férj mellett.

Nagyon emberinek találtam, ahogy Madeline féltékeny a volt férje új feleségére. Annyira nem racionális! Neki is új párja van, akitől van két gyermeke is. Boldog. Mégis, annak a nőnek minden mozdulata bántja, és folyton szenved miatta. Ez megint egy olyan téma, amit érzelmi oldalról lehet csak megfogni, és Moriarty képes is rá.

A könyv erőssége, hogy milyen erővel ábrázol érzelmeket és kapcsolatokat. Miközben cselekménye is van, ráadásul egy rejtély köré szerveződik a történet. Tudjuk, hogy van egy halott. Fejezetenként ott van, ki mit mondott a rendőrségnek, miről pletykált. De a múltból el kell jutnunk addig a pontig, hogy szembesüljünk az áldozat személyével és az indítékokkal. Nem úgy izgalmas, mint egy Barker, nincs körömrágó fordulat sem, de egy izgalmas pluszt ad a regénynek, ami a pszichológiai oldalával is eladná magát.

Nem tudnám kiválasztani, melyik női karakter volt a kedvencem. Mindegyikük más karakter és vérmérséklet, és elhittem mindegyiküket. Nem hősök, mindenkinek vannak gyarlóságai, de jó tulajdonságai is. Az meg külön pluszt ad neki, ahogy egymással kapcsolatokat alakítanak ki. A nő ármánykodás és a másikért mellszélességgel kiállásra is van benne példa.

A férfiak lényegesen szürkébbek lettek mellettük. Ugyan valamiképpen mindig részei az eseményeknek és indítékot jelentenek a nők tetteinek, de kevesebb teret és színt kaptak. Ez kifejezetten női regény – nem is hiszem, hogy férfi olvasóknak tetszene a könyv.

Szerettem a stílusát is. Érzelmekkel foglalkozik, át is életi őket, de nem lesz se szentimentális, se eltúlzott. Arányosak benne a hangulatok és az ábrázolás.

A sorozattal is ki vagyok békülve, de messze nem tetszett annyira, mint a regény. Ha a kettő közül kell választani, inkább az olvasásra szavazok!

Moriarty: Hatalmas kis hazugságok - Mint női: 100% érzelmes, a női lét sok aspektusát átfogja, miközben szórakoztató, krimis is.

Szubjektíven: 90% a történet és a szöveg beszippantott. Rosszabbat vártam, így duplán jó.

Az irodalomnak és az életnek az utóbbi a lényege. Hogy legyen saját véleményed, láss a sorok közé, és ne csak a száraz tényeket mondd fel az elmédben lévő képek alapján. (Rácz-Stefán: Mikrofonpróba)

Nagyon szerencsés vagy, hogy képes vagy történeteket mesélni magadnak. A képzelet varázslatos dolog, és általa nagyon mély dolgokat fejezünk ki önmagunkról. (Murail: A lélekdoki)

Nem kell minden harcba beleállni, de amiben ott vagy, azt told végig keményen. (Rácz-Stefán: Kapcsolatpróba)

De hát a világ ilyen. Az istenek jönnek és mennek! Úgyhogy biztosan jön majd a fogyasztás istene után is egy újabb, egy másik… valamikor biztosan… mert a Nyugat történelme nem keresztény, hanem istencserélgető. És ez az istencserélgetés lassan már ötezer éve megállás nélkül tart. (Frei: Bábel)

A kedvesség néha kegyetlenség is egyben. (McClellan: A birodalom bűnei)

Ha valamit nem tudsz befolyásolni, akkor próbálj meg nem aggódni miatta. (Dempsey: Fehér Rózsa)

Miért ne lehetne csak élvezni egy olyan történetet, ami szórakoztat és kiragad a hétköznapokból? Amíg Hanna olvasott, nem gondolt a versenyre, a kusza érzelmeire, a nehézségekre. Csak a regény létezett, a főhősök kapcsolata miatt izgult, és jókat nevetett a humoros beszólásokon. Ez a szórakoztató irodalom lényege, nem? (Rácz-Stefán: Kapcsolatpróba)

– Nem szoktam cserben hagyni a barátaimat.
– Elhiszem, de néha ők hagyják cserben magát. (Barker: A hatodik éjszaka)

Figyelte, ahogy a harmadik holttestet – a palót – felteszik a taligán heverő másik kettőre. A kövezet vértől vöröslött, és Michel akaratlanul is azon tűnődött, hány embert ölhetett már meg így Fidelis Jes. Százakat. Talán ezreket. Volt vele valami célja is, vagy csak azért csinálta, mert megtehette?
Talán egy rekordot akart felállítani. (McClellan: A birodalom bűnei)

Van, amit nem lehet pénzen megvásárolni, és annak van igazán értéke. A barátság és a szerelem pedig megfizethetetlen… (Rácz-Stefán: Kapcsolatpróba)

Erről szól az élet. Szembenézünk a kihívásokkal, és kitaláljuk, hogyan győzhetjük le őket. (Childs: Hableány mindörökké)

Csakhogy gyakran a legokosabb emberek idézik elő maguk számára a legnagyobb bajokat. (Kleypas: Érzéketlen aranyifjú)

– De tudd, ha bajba kerülsz, ha az életed a tét, nincs se tiszta, se piszkos védekezés. Csak a túlélés.
– Az életem nem Az éhezők viadala – motyogja Dávid. (Rácz-Stefán: Kapcsolatpróba)

– Tartsd kéznél a kardodat, és ne bízz senkiben.
– Egyértelmű. (McClellan: A birodalom bűnei)

A kérdések adják a tudás, a tanulás, a felfedezés és az újrafelfedezés alapját. (Barker: A hatodik éjszaka)