Kinek a háziállata volt? Az alábbi kedvencek regényhősök kis barátai voltak. Össze tudjátok hozni, melyik állat melyik regényben szerepelt?

1: Stan, a gyík

2: Berkeley, a spániel

3: Cápa és Csonti, az aranyhalak

4: Lajos, az öszvér

A: Balatoni nyomozás

B: Vigyázz, Holly Chase!

C: Lehull a lepel

D: Mister

Megoldás: Tovább!

Mágikus kötéseket felbontós, szerelmes, kamaszos, felelősséget vállalós.

Lily már készül arra, hogy a születésnapján mindent feladjon, amire eddigi életében készült. Mivel Quince és közte már nem lehet új mágikus kötést létrehozni, inkább lemond a trónról, és a fiú mellett marad. A víz és a sellők világa ugyan hiányozni fog neki, de nem annyira, mint Quince hiányozna a vízi létben. A csendes mindennapokat és a felvételire készülést az unokahúga érkezése zavarja meg, akit száműztek az emberek közé. Doe elvesztette minden mágiáját, és amíg nem mutat megbánást, nem békül meg az emberekkel, Lily felügyelete alatt kell maradnia. Bajt azonban így is tud keverni: a szépséges Doe Lily egykori szerelmére veti ki hálóját, akit mágikus kötéssel magához is láncol. Lily kénytelen kézbe venni a szétválasztásukat, miközben egy gyerekkori barát, egy másik tengeri királyság örököse egy komoly kéréssel fordul hozzá.

Az első rész sem volt éppen a szívem csücske, de abban volt még valami plusz. Egyrészt, irritálónak tartottam, ahogy a szomszéd lány és hercegnő szerepeket össze akarta mosni a szerző, de volt mellette ötletes nyelvezet és egy humoros, kamaszos szerelmi szál.

Most viszont érezni a folytatási kényszert, annak minden mellékhatásával. Az elsőnek annyira kerek a vége, hogy nem egyszerű újranyitni a szálakat úgy, hogy Lily maradjon az elbeszélő és a kiemelt karakter. Nyilvánvaló, hogy Quince marad számára a nagy Ő, szerencsére nem is próbált Childs szerelmi háromszöggel bonyolítani a cselekményt. Igaz, egy kis konfliktust kaptak a történet végére, de az annyira gyerekes és ostoba, ahogy a megoldása is, hogy jobb lett volna, ha nem is lett volna.

Ami furcsa döntés volt, hogy nem Doe lett az új főszereplő. Ő az, akinek meg kell változnia, ő az, aki mozgásba hozza az eseményeket, és ő az, akié a regény szerelmi szála is. Csak ő nem a helyes, bárki lehetne szomszéd lány karakter, mint Lily. Doe gyönyörű, pontosan tudtában van a külsejének és a rangjával is. Merészebb, cselekvő karakter, ellentétben a mindig mindent átrágó és töprengő Lilyvel. Most határozottabban szívesebben néztem volna ezt a történetet az ő szemszögén keresztül.

Nem tetszett az sem, ahogy Doe és Brody kettősét kezelte a szerző. Olyan hirtelen és a háttérben történik közöttük minden, hogy szinte kellene egy újabb regény az ő történetüknek. Az egyik percben először találkoznak, a következő jelenetben már ott van köztük a megszülető kötés. Még fel se igen lehet dolgozni mindent, Brody már el is kötelezte magát egy életre. A romantikus zsáner kötelezőinek megfelelően itt is lesz buta okból szakítás, majd békülés és nagy happy end. Csak minden megjegyzésképpen, Lily gyötrődésének háttereként.

Amíg olvastam a könyvet, nem irritált ennyire Lily, de most kezdem beleélni magam, hogy miatta megy rossz irányba a regény. Mivel az ő szerelmi története kész, más konfliktust kell a szerzőnek beemelni, hogy ő maradhasson a hősnő. Ami olyan gyerekes és naiv vonal lett, hogy fájdalom volt olvasni. Ez egy romantikus YA fantasy, amibe politikai machinációkat igyekezett Childs belenyomni, csak éppen egy rózsaszín szemüvegen keresztül. Nem ez áll jól neki, az Doe és Brody története lett volna.

A vége is olyan, hogy akár egy harmadik kötettel még jobban el lehetne menni politikai, társadalmat megváltoztatós irányba, és egy kis szerelmi problematika is adott a kötések miatt, de annyira felesleges egy olyan rész. Majdnem annyira, mint ez volt.

Már a regény nyelvezete sem olyan, mint korábban. Kevesebb a szirén szleng – ami olvasva még talán idegesített is, de egyedibbé tette a kötetet. Nélküle marad az átlag YA.

Nem szívesen írom, de igaznak érzem: ez egyike a felesleges folytatásoknak. A szereplőkhöz nem tesz hozzá semmit, alig van cselekménye – azért van csak, hogy legyen.

Childs: Hableány mindörökké – Mint YA fantasy: 50% a világában van lehetőség, jó a mágia benne, a cselekmény kevésbé.

Szubjektíven: 40% nagyon meseszerű, a konfliktusok túl könnyen megoldódnak. Plusz: Lily.

Cím: Mindhalálig

Szerző: Jennifer L. Armentrout – magyarul is sikerszerző. Romantikus, new adult sorozatai és YA regényeket ír. Nagy sorozatgyártó, akár más karakter szemszögéből is képes újraírni egy egész sorozatot.

Műfaj: romantikus, thriller

Cselekmény: Sasha túlélő, az egyetlen, aki el tudott szökni a Vőlegénynek elnevezett sorozatgyilkostól. 10 év után tér haza családi ügyekben, vele baljós események kezdődnek. Megint nők kezdenek eltűnni, és Sasha üzeneteket kap. Cole Landis FBI ügynök elhatározza, hogy megvédi a nőt – indokai között a szerelem is ott van a sorozatgyilkos megfékezése mellett.

Várható megjelenés: tavasszal, talán Könyvhét környékén

Miért várós?

• Nem szeretem az írónő minden sorozatát, de van, amit igen. Így az újabb munkái kapnak egy esélyt.
• Thrillert még nem is olvastam tőle, érdekel, az hogy megy neki.
• Már le van leplezve a magyar borító is – tetszik.
• A sorozatgyilkosos történeteket szeretem, ez is az.
• Kristály pöttyös könyvből rosszat még nem olvastam.

Háborús, kémkedős, gyógyulós, összefogós.

Franka számára már nincs, miért élni. Hazatér a vidéki házba, majd elindul a téli erdőbe meghalni. Nem számít arra, hogy egy sérült férfit talál, aki lassan haldoklik. Ejtőernyős, aki eltörte a lábait, eszméletlen és hamarosan kihűl. Az egykori ápolónő képtelen magára hagyni, akkor sem, ha a gyűlölt német sereg egyenruháját hordja. Hazavonszolja, és ápolni kezdi. Közben sejteni kezdi, a férfi nem az, akinek látszik. Álmában angolul beszél – kém lenne? Ahogy magához tér, menekülne, esze ágában sincs megbízni a fiatal nőben. De nem tud elmenni, gyógyulnia kell és Franka az egyetlen, aki segíthet neki. Miközben rettegnek a lebukástól, miközben a férfinak még egy küldetést is végre kell hajtania, elkezdenek közelebb kerülni egymáshoz, és kiderül, hogy jutottak ide, milyen töréseket kell kiheverniük.

Előzetes félelmem e kötet kapcsán is akadt. A történelmi romantikusoknál mindig fenyeget az a veszély, hogy a történelem csak egy távoli, elmosódó díszlet lesz, amiben az a fontos, a két szép és egymásnak termett ember milyen félreértéseken keresztül lesz egymásé. Szerencsére, ez a kötet nem váltotta be a félelmem, hanem valóban történelmi romantikus, amiben fontos a történelem, nem csak háttér a szerelem mögött.

Tetszett is, hogy Dempsey nem írta túl a szerelmi szálat. Franka és John is rengeteget szenvedtek már, a háborúban és a szerelemben is érte már őket nagy veszteség. Magányosak, lélekben sebzettek, de jó emberek. Törvényszerű, hogy egymásba fognak kapaszkodni, amikor csak egymásban bízhatnak. Nincs is direkt romantikus jelenetük – végzetszerű, hogy egymásba szeretnek, és ez már tényként jelenik meg, könnyes nagyjelenetek nélkül.

A történelem pedig ott van köröttük, mindkettejük életében ott vannak a kor jellegzetes jelenetei. Franka, aki egykor elvakult a náci eszméktől, és egy Hitlerjugend fanatikusba volt szerelmes. De ő felébredt, kemény leckét kapott, milyen a náci rendszer, ha valamiért a nácik ellenségnek tartanak. Majd jönnek a lázadó hónapok, amikor Franka Münchenben egy ellenálló fiatalokból álló csoport tagja lesz. Ők a címbeli Fehér rózsa. Ehhez képest keveset tudunk meg róluk, a tevékenységükről. Itt volt is hiányérzetem. Ahogy John katonai múltja is csak töredékes, éppen csak felvillant egy képet arról, milyen volt katonának lenni a fronton.

Összességében azonban a kor színei ott vannak: a fanatizmus időszaka, majd az eszmélés, hogy milyen ez a rendszer igazán. De amíg a nácik hatalmon vannak, sokan kénytelenek voltak megalkudni, vagy megölték őket. A regény nem foglalkozik azzal, ez gyávaság volt-e. A hangsúly a túlélésen van: Franka túlélte, és segíthetett másnak az élete kockáztatásával.

A szereplők egy kissé egyszerűek, egy-egy típust testesítenek meg. Franka alakja azt mutatja, hogy a német népet meg lehetett téveszteni, de nem mindenki volt fanatikus náci. Voltak, akik ráébredtek, mi történik köröttük, és próbáltak tenni ellene, aminek aztán sokan meg is fizették az árát. Daniel alakja az ellenpont, aki végig hű és totálisan hisz Hitler tanaiban. Ezen felül még ellenszenves vonások sokaságát is bírja: az egyik percben még szerető édesapa, aki sajnálja, hogy nem lehet többet a fiaival, a másikban meg már Franka megerőszakolását és szinte rabnővé aljasítását tervezi? John az amerikai hős katona mintapéldánya. Aki még törött lábbal, mozgásképtelenül is azon aggódik, hogy a feladatát végre kell hajtania. Aki nem hagyja hátra az őt segítő embereket, és a szerelme mellett is kitart, hiába szakítja el tőle a történelem és egy földrész. Most azonban nem zavartak ezek a dolgok, a cselekmény olvastatta annyira, hogy nem a lélekrajzok miatt maradtam a történetben.

Megtörtént eset az alapja, de van egy olyan sejtésem, hogy azért Dempsey pakolt rá egy kis romantikus színezést. Pl. John jóvágású jenki, Franka a környék szépe…

Bele lehet kötni, de semmi kedvem hozzá. Lekötött ez a könyv, tetszett a cselekménye is.

Dempsey: Fehér rózsa - Mint történelmi romantikus: 70% megragad egy korszellemet, emlékezetesek a szereplői.

Szubjektíven: 80% John és Franka története tetszett, de a múltbeli szálat kevésnek éreztem.

Pszichológushoz járós, múltbeli titkos, bajokkal szembenézős.

Sauveur Saint-Yves elkötelezett pszichológus, aki nagyon igyekszik segíteni a betegein. Számára ez már nem is munka, hanem hivatás, amiért áldozatokat is képes hozni. Annyira a munkájában él, hogy gyakran a kisfiára sincs ideje, akit anyja halála óta egyedül nevel. A koravén Lazare feltalálja magát ebben az életben: rendszeresen hallgatózik az ülések alatt, és követi apja betegeinek az életét. Az iskolában nagyokat is néznek a 8 évesre, aki könnyeden dobálózik pszichológiai szakszavakkal. Akit az apjához hasonlóan érdekel, miért van iskolaundora Ellának, Margaux miért vagdossa a karját, Cyrille miért kezdett el újra bepisilni. A betegek között könnyebben elfelejtik saját fájdalmas múltjuk: Lazare anyjának elvesztését. Ám a múlt utánuk nyúl, és ki kell mondaniuk dolgokat, ha életben akarnak maradni.

Murail már sikeresen ríkatott meg. Az Oh, Boy azoknak a könyveknek a listáján szerepel, amelynek az olvasása közben eltörött nálam a mécses. Várom is a szerző újabb köteteit, mert mindig reménykedem, hogy lesz legalább még egy olyan története, amely annyira szíven tud ütni, mint abban az árvák sorsa.

A lélekdoki is jól sikerült, kifejezetten érdekesnek találtam a doki saját életét és a betegei történeteit is. Mivel sok szereplő van benne, mindenkinek megvan a maga pokoljárása, felettébb változatos is lett a kötet, sok cselekmény és lelki kérdés jutott bele annak ellenére, hogy vékonyabbnak tűnik, mint amiben ennyi minden elfér.

Ugyan maradtak kérdőjelek is: fel nem tudom fogni, Cyrille iskolai játékának a leírásából Sauveur miképpen következteti ki, hogy minek van kitéve a kisfiú igazából. Amikor már ő kimondja, először csak magában, a jelek összeállnak, és az is megvan, ki keseríti meg a gyerek életét, de maga az olyan típusú zaklatás… azt a részt már elolvastam többször, és nekem nem állt össze. De ez volt a legnagyobb bajom, a többiek esetében nem akadtam fenn ilyesmiken.

A regény második felére a tettek is felgyorsulnak, nem csak beszélgetnek dolgokról, és próbálják feltárni a fájó pontokat. Azzal, hogy Sauveur és Lazare múltjából visszatér egy fenyegető alak, tényleges tettekre van szükség a védelmük érdekében. Ez lesz az, ami miatt Sauveur is kénytelen lesz beszélni, és megosztani a fiával az anyja teljes történetét. Ezzel Murail elegánsan feloldja azt a feszültséget, amit végig növelt. Hiszen miközben mindenki titkát és fájdalmát megoldja, a pszichológus titokzatos marad, noha nyilvánvaló, hogy neki is megvan a maga fájdalma és titka, ami indokolja a munkához való hatalmas elkötelezettségét.

Murail szimpatikus karaktereket is alkot, akik még sebzettségükben és gyámoltan pillanataikban is szerethetőek. Emberiek, törékenyek, de nem menthetetlenek. Valahol az van ebben a könyvben, hogy az élet és a kapcsolataink mindenkit meg tudnak sebezni, de nem kell ebbe belepusztulni. Fel lehet gyógyulni a sebekből, csak tudni kell segítséget kérni és elfogadni. Tudni kell kommunikálni.

Fontos az üzenet, a szerző jól át is adja, és sok olyan téma van benne, ami a kamaszok sajátja is. Ám abban nem vagyok biztos, ez mennyire kamaszkönyv. Annál sokkal súlyosabb és kell egy tapasztalati háttér, amiből szemléli a cselekményt és a szereplőket. Nem hiszem, hogy szívesen látnám, ahogy egy kiskamasz ebben a könyvben a pedofíliáról vagy az öncsonkításról olvas. Van ugyan 8 éves fontos szereplő is benne, de nem véletlenül koravén Lazare figurája is. Értékes ez a könyv, ha elég érett az olvasó, hogy feldolgozza.

Murail olvasmányosan is ír, a fejezetek szinte észrevétlenül peregnek le.

Nem ütött annyira szíven, de a szerző jó könyvei között tartom majd számon. Azt meg érdeklődve várom, lesz-e folytatás, és milyen tartalommal.

Murail: A lélekdoki – Mint ifjúsági: 70% releváns témák, érdekes szereplők, de érettség kell hozzá fejben.

Szubjektíven: 80% felnőttfejjel tetszett, de nem biztos, hogy egy kamasznak a kezébe adnám.

Ahol a szorgalom kudarcra van ítélve, ott a véletlen még mindig segíthet. (Moore: Sötét Főnix)

Mindent kockára tett, hogy kimentsen, és hirtelen megértettem, miért szeretnek annyira minket. Miért születtek ezek a filmek egy ilyen sötét évtizedben. Egyáltalán, miért álmodták meg ezeket a figurákat. Csak egy kis szín kell az életünkbe, és a tudat, hogy a végén minden jóra fordul…
… mert a való élet nem mindig így működik. (Millar: Kick-Ass 3.)

Egy lány a hősbe szeret bele. Egy nő viszont a férfiba. (Keyes: Vérlovag)

– Kedvelem azt a lányt, és valóban sok mindenen ment már keresztül, de nem szabad belelátnia a lapjainkba. Valahogy el kell terelnünk a figyelmét.
– Tudom – dünnyögte Grayson, és egy pillanatig azon töprengett, hogy a csókolózás jó módszer-e a figyelem elterelésére. (Taylor: Fény a sötétségben)

A büntetésre mindig meglesz az ok, csak keresni kell. (Barnóczky: Természetes intelligencia)

Jót tesz a léleknek, ha valaki elfogadja az alázatot – húzta alá Schulman. – Arra késztet, hogy számot vessünk önmagukkal. (Kellerman: Rituális fürdő)

Robert Dare mosolyogva nyújtott egy rózsát Muriele felé.
– Tartsd meg! – javasolta az asszony. – Talán javít valamit a szagodon. (Keyes: Vérlovag)

Hank már húsz éve élt e doktrína szerint, és az embereit is arra nevelte, hogy szeressék és gondozzák a lovaikat. A huszadik századi amerikai lovasságnál a harci szellem, a bajtársiasság és az összetartás a négylábú katonákra is kiterjedt. (Letts: A tökéletes ló)

Háborús, hatalomért küzdős, mitikus erőkkel szembenéző.

Anne már elfogadta, hogy királynőnek kell lennie, ehhez pedig nem szabad többé a saját érdekeit szem előtt tartania, ő már egy országért felel. Miközben egyre jobban beleveti magát a politikai játszmákba, sereget állít és tárgyalásokat folytat a trónját elbitorló nagybátyjával, a barátainak is engedi, hogy egymásban találják meg, amit ő nem adhat meg nekik. Miközben merényleteket kell túlélnie, az anyja megmentésén is dolgozik. Cazio a mestere távollétében felnőttként kell, hogy viselkedjen, hogy megvédhesse a lányokat. Közben magáról és az érzéseiről is biztosabb képet alkothat, miközben olyan ellenfelekkel kell szembenéznie, akik az ő vívótehetségével szemben is veszélyesek. Stephen és Aspar a politikai harcok helyett a mitikus háború frontján vetik be magukat, egyre mélyebbre hatolva egy, a trónért folytatott harcoknál nagyobb erejű történetben.

Sokan szeretik ezt a sorozatot, és így a harmadik kötethez elérkezve, értem is, miért.

1: Keyes jó mesélő. Amikor nem az események sodrával halad, hanem megáll egy-egy jelenetre, ahol meg kell menteni a hercegnőt a merénylőtől, vagy ahol a szereplők végre ki merik mondani az érzéseiket, jelenetben tart és leköt.

2: a karakterei nagyon szerethetőek, és folyamatosan fejlődnek. Anne egy lázadó, fiús lányból érik királynővé, aki képes mindig a nagyobb célt szem előtt tartani és áldozatokat hozni. Felnőtt. Cazio hozzá hasonlóan szeles, dühös ifjúból érett lovaggá. Anne-nel ellentétben nem hiszem, hogy még nőügyekben csapodár lenne, sokat változott ez a fiú a kezdetekhez képest. Közben a gonosz erői is építik a karaktereiket. Robert újabb és újabb mélységeket fedez fel, miközben bárkit eltapos és kihasznál, aki az útjába kerül. Az ő céltalan, önmagáért pusztító viselkedése pont attól olyan ijesztő, hogy ennyire kevés benne az átérezhető elem.

3: a világot a jelen és a múlt finom kapcsolatai szővik át. Folyamatos feszültséget okoz, hogy két szintéren zajlik a háború. Kicsit a Trónok harca is beugrott róla: látszólag az a nagy kérdés, kinek a fejére kerül a korona. Pedig, nem az a lényeg, hogy kié lesz a Vastrón a példámnál maradva, hanem a mitikus vs. emberi csata dönt el mindent, ahogy az élőholtak seregeivel is szembe kellett nézni északon.

Csak éppen már kezdek belefáradni abba, hogy ez a regény még mindig csak egy ígéret. Ahhoz képest, milyen epikus lehetne, nagyon lassan haladnak az események. Nem érzem úgy, hogy fontos dolgok történnének. Mintha az egész csak egy nagy időhúzás lenne, mielőtt elérkezünk a lényeghez. De ez már az utolsó előtti fejezet, legalább sejtetni kellene, mi lesz az a nagy csata vagy harc, amire várunk! Helyette csordogálnak az események, minimális feszültségteremtés mellett.

Hiányolom azt a nagy gonoszt, amivel szembe kell nézni. A mitikus lények nem tűnnek olyan borzalmasnak, az emberek sokkal durvább dolgokat művelnek. Robert sem az a sátánfajzat, aki akár Voldemort szintjét elérné.

Még mindig szenvedek azzal is, hogy Anne nem lett szimpatikusabb. Nem tudok neki drukkolni, és szinte az ő fejezetei kötnek le legkevésbé. (Még mindig más a fókuszban levő személy az egyes fejezetekben, így változatosabbá és némileg mozgalmasabbá téve a cselekményt.) Pedig fejlődik, változik ő is, de sokkal szimpatikusabb karakterek vannak a történetben. Akár Cazio, akár Leoff sokkal izgalmasabb eseményekben vannak benne.

Leoff különben is kiemelkedik a történetből azzal, hogy a zene és a művészet téma általa a cselekmény része lett. Abban akár azt is belelátom, milyen erő a művészet.

Eddig már elolvastam a sorozatot, biztosan nem az utolsó kötet előtt hagyom abba. De csalódott leszek, ha legalább a végére nem érkezik valami epikus, nagy történetszál.

Keyes: Vérlovag – Mint fantasy: 70% a világa jól kitalált, a szerző jó mesélő és fokozatosan fejleszti a hőseit is.

Szubjektíven: 40% nem érzem, hogy haladna a történet. Hol a mitikus, nagy csata? Várok…

5: Hendrix: Horrostör – adott egy bútoráruház. Ahol valami nagyon nem stimmel. Nyitásra mintha egy csatatérré változott volna az üzlet – pedig zárva volt, sehol senki. Az alkalmazottak már szellemekre kezdenek gyanakodni, és néhány bátor – vagy inkább szánandó? – alkalmazott estére elbújik, az üzletben éjszakázna, hogy a rejtély megfejtésére bukkanjanak. Nem lesz könnyű menet…

4: Higson: Felnőttek nélkül – a világ az ismert formájában véget ért. Jött egy vírus, és minden felnőttet vérszomjas, gyilkos fenevaddá alakított. Csak a 14 éven aluli gyermekek maradtak önmaguk, akiknek valahogy életben kellene maradnia. Bandákba tömörülnek, és egyszerre küzdenek egymással, a felnőttek átalakult gyilkos hordáival. Egy ilyen csapatnak kell költöznie, és szembenéznie London veszélyeivel.

3: Katsu: Éhség – a 19. század közepén néhány telepes Kalifornia felé indul egy szebb élet reményében. Ám folyamatosan tragédiák érik őket: rejtélyes halálok, kifogyó készletek, egymás közti ellenségeskedés és régi titkok borzolják a kedélyeket. A paranoia kezd eluralkodni rajtuk – valami követi őket, valami nem emberi. Biztosan a gyönyörű és kikapós Tamsen miatt. A karaván pedig halad a borzalmas vég felé…

2: Cutter: Mélység – a Kór lesz az emberiség veszte. Aki elkapja, felejteni kezd. Először csak apró dolgokat, majd elveszik a személyiség is, végül már lélegezni is elfelejtenek az emberek. A gyógymódot egy különleges laborban fedezik fel, egy óceánmélyi laborban. Olyan szer, ami mindent képes lehet gyógyítani. Azonban valami történt odalent, mentőosztag indul a gyógymódért és túlélőkért. Nem sejtik, milyen pokolba merülnek alá…

1: Barker & Stoker: Dracul – egy család éli mindennapjait látszólagos békében. A gyerekeknek van egy dadája, az egyetlen, aki a család beteges fiát képes életben tartani. Azonban a környéken megmagyarázhatatlan események történnek, és a nagyobb testvérek kíváncsiak lesznek, miből áll az öccsüket életben tartó kúra, mi magyarázza, hogy a dada szeme időnként színt vált. Kutakodni kezdenek, és ezzel belemerülnek egy sötét, rég tartó történetben, ahol a halál sem jelent megváltást. Hiszen mit lehet tenni, ha az emberre vámpírok vadásznak, és Bram örökre megváltozott már?