Pszichológushoz járós, múltbeli titkos, bajokkal szembenézős.

Sauveur Saint-Yves elkötelezett pszichológus, aki nagyon igyekszik segíteni a betegein. Számára ez már nem is munka, hanem hivatás, amiért áldozatokat is képes hozni. Annyira a munkájában él, hogy gyakran a kisfiára sincs ideje, akit anyja halála óta egyedül nevel. A koravén Lazare feltalálja magát ebben az életben: rendszeresen hallgatózik az ülések alatt, és követi apja betegeinek az életét. Az iskolában nagyokat is néznek a 8 évesre, aki könnyeden dobálózik pszichológiai szakszavakkal. Akit az apjához hasonlóan érdekel, miért van iskolaundora Ellának, Margaux miért vagdossa a karját, Cyrille miért kezdett el újra bepisilni. A betegek között könnyebben elfelejtik saját fájdalmas múltjuk: Lazare anyjának elvesztését. Ám a múlt utánuk nyúl, és ki kell mondaniuk dolgokat, ha életben akarnak maradni.

Murail már sikeresen ríkatott meg. Az Oh, Boy azoknak a könyveknek a listáján szerepel, amelynek az olvasása közben eltörött nálam a mécses. Várom is a szerző újabb köteteit, mert mindig reménykedem, hogy lesz legalább még egy olyan története, amely annyira szíven tud ütni, mint abban az árvák sorsa.

A lélekdoki is jól sikerült, kifejezetten érdekesnek találtam a doki saját életét és a betegei történeteit is. Mivel sok szereplő van benne, mindenkinek megvan a maga pokoljárása, felettébb változatos is lett a kötet, sok cselekmény és lelki kérdés jutott bele annak ellenére, hogy vékonyabbnak tűnik, mint amiben ennyi minden elfér.

Ugyan maradtak kérdőjelek is: fel nem tudom fogni, Cyrille iskolai játékának a leírásából Sauveur miképpen következteti ki, hogy minek van kitéve a kisfiú igazából. Amikor már ő kimondja, először csak magában, a jelek összeállnak, és az is megvan, ki keseríti meg a gyerek életét, de maga az olyan típusú zaklatás… azt a részt már elolvastam többször, és nekem nem állt össze. De ez volt a legnagyobb bajom, a többiek esetében nem akadtam fenn ilyesmiken.

A regény második felére a tettek is felgyorsulnak, nem csak beszélgetnek dolgokról, és próbálják feltárni a fájó pontokat. Azzal, hogy Sauveur és Lazare múltjából visszatér egy fenyegető alak, tényleges tettekre van szükség a védelmük érdekében. Ez lesz az, ami miatt Sauveur is kénytelen lesz beszélni, és megosztani a fiával az anyja teljes történetét. Ezzel Murail elegánsan feloldja azt a feszültséget, amit végig növelt. Hiszen miközben mindenki titkát és fájdalmát megoldja, a pszichológus titokzatos marad, noha nyilvánvaló, hogy neki is megvan a maga fájdalma és titka, ami indokolja a munkához való hatalmas elkötelezettségét.

Murail szimpatikus karaktereket is alkot, akik még sebzettségükben és gyámoltan pillanataikban is szerethetőek. Emberiek, törékenyek, de nem menthetetlenek. Valahol az van ebben a könyvben, hogy az élet és a kapcsolataink mindenkit meg tudnak sebezni, de nem kell ebbe belepusztulni. Fel lehet gyógyulni a sebekből, csak tudni kell segítséget kérni és elfogadni. Tudni kell kommunikálni.

Fontos az üzenet, a szerző jól át is adja, és sok olyan téma van benne, ami a kamaszok sajátja is. Ám abban nem vagyok biztos, ez mennyire kamaszkönyv. Annál sokkal súlyosabb és kell egy tapasztalati háttér, amiből szemléli a cselekményt és a szereplőket. Nem hiszem, hogy szívesen látnám, ahogy egy kiskamasz ebben a könyvben a pedofíliáról vagy az öncsonkításról olvas. Van ugyan 8 éves fontos szereplő is benne, de nem véletlenül koravén Lazare figurája is. Értékes ez a könyv, ha elég érett az olvasó, hogy feldolgozza.

Murail olvasmányosan is ír, a fejezetek szinte észrevétlenül peregnek le.

Nem ütött annyira szíven, de a szerző jó könyvei között tartom majd számon. Azt meg érdeklődve várom, lesz-e folytatás, és milyen tartalommal.

Murail: A lélekdoki – Mint ifjúsági: 70% releváns témák, érdekes szereplők, de érettség kell hozzá fejben.

Szubjektíven: 80% felnőttfejjel tetszett, de nem biztos, hogy egy kamasznak a kezébe adnám.