Hősies, túlélésért küzdős, háborús, régi legendákat újra életre hívó.

Egykor Tündöklő Lovagok védelmezték az emberiséget, de sokuk elfáradt és a lovagok eltűntek. Az emberek örökös harcban találták maguk a fennsíkon, ahol az egykori Tündöklők páncéljaival és fegyvereivel vezérekké és nagy harcosokká lett férfiak háborúznak az erőforrásokért, mágiáért. Kaladin álma a katonaság volt, de apja tanítása hatott rá, letett erről, hogy seborvosnak tanulhasson. Ám amikor kapzsi földesuruk bosszúból az öccse életére tör, Kaladin önkéntesként vele tart a seregbe. Ösztönösen remek lándzsás, szerencse kíséri lépteit és balsors: akit meg akar védeni, elveszik. Egy újabb nagyúr árulása miatt a rabszolgák között találja magát, mint hídász. Halálra szánják, de ő kész még egy próbát tenni, hogy megmentse az embereit. Nem sejti, hogy sokan egy legenda nyomában járnak, melynek ő is része.

Brandon Sanderson az egyik kedvenc fantasy szerzőm. Ez a kötete sem véletlenül Gemmell – díjas. Ahogy a Ködszerzet-regények, ez is monumentális, hősies, kalandos és tartalmas. Ilyennek kell lennie az epic fantasy regényeknek!

A cselekmény több szálon és idősíkon játszódik. Mindnek megvan a maga jelentősége, ha nem is tetszettek egyformán. A király öccse látomásoktól szenved, és lassan ráébred, mennyire rosszul próbálkoztak eddig a hercegek. Közös ellenségük van: össze kellene fogniuk! Egy fiatal lány lopni érkezett egy mesterhez, de olyan tudás nyomára bukkan ott, mely átírja az eredeti szándékait. A múlt szilánkjai, ahol az egykori Tündöklők jelennek meg. Végül, a kedvencem. Kaladin kalandjai, két idősíkban. Egyszerre látjuk, ahogy a négyes osztagot igyekszik életben tartani az örök háború közepette, és megelevenedik az út is, amely odáig vezetett, hogy rabszolga lett belőle.

A történetszálak úgy sodródnak, hogy a kalandos és a misztikus, inkább varázslós és filozofikusabb részek keveredjenek. Így több igényt is ki tud a szerző elégíteni: akinek fontos a világépítés? Szeretni fogja. Aki sodró cselekményre, kalandokra vágyik? Szeretni fogja.

Sanderson képes olyan témákat is izgalmasan megírni, hogy miért kell szabadidejükben is gyakorolni a halálra szánt hidászoknak a híd hordását. Át tudja láttatni a nagyobb csatákat is, nem veszünk bele a részletekbe, noha megmutatja egyes emberek küzdelmeit is, de a csata egészét is átfogja szinte panorámában.

A karakterei sokszínűek, a mellékalakok között nagyon színes és egyedi alakok is találhatóak. A kiemelt szereplők, Kaladin és Dalinar kifejezetten hősiesek. Ám ez nem azt jelenti, hogy tökéletes emberek. Attól olyan szerethetőek, hogy kétségeik vannak. Ahogy Kaladin a személyisége rusnyább felével küzd, roppant hatásos lett. Mégis, annyira kiemelkednek – főleg Kaladin – a szereplők közül, hogy példaképek lehetnek. Olyanok, akik hatással vannak a világ alakulására.

Akik képviselik azokat az értékeket, melyek a mai világban is szükségesek lennének. Nem lenne szebb egy olyan világ, ahol a gyengét védi az erősebb, és igazság van? Ha nagyon akarom, még korunkat is bele tudom látni az örök háború világába.

Ha valamibe bele akarnék kötni, hogy magyarul még csak az első könyv elérhető. Van még két folytatása, szeretném azokat is elolvasni!

Sanderson: A királyok útja – Mint fantasy: 95% ötletes, hősies, tág világgal, sok és változatos szereplőkkel. Izgalmas.

Szubjektíven: 90% Kaladin nagy kedvencem lett, imádtam a kalandjait. Folytatást várok!

Álcázós, titkos szervezettel harcolós, iskolás, barátnős.

Lottie élete egyik legszebb nyarán van túl. Vendégségben volt Ellie szüleinél, egy igazi kastélyban lakhatott, és teljes hercegnő élményt kapott. Még egy történetbe is belebotlott egy eltűnt hercegnőről, amely felcsigázta a képzeletét. Az iskolaév kezdetével esélyt kap, hogy kiszálljon a dublőr szerepből, de esze ágában sincs élni vele. Imádja, hogy hercegnőt játszhat, ha ezzel közben veszélyek is járnak. Ellie apja fel is hívja a lányok és Jamie figyelmét, hogy tudomására jutott, idén különösen legyenek óvatosak. Valóban, egy új titkos szervezet van felemelkedőben, aki a lányokra feni a fogát. Miközben belekeverednek a játszmába, Lottie az eltűnt hercegnő rejtélyét is megoldja, egyben választ kap pár kérdésre a saját családjáról is.

Túl nagy kérés lenne egy gyerekkönyvtől, hogy ne legyen teljesen mese? Nem is a cselekményre értem, mert a meseregényeket szeretem. Amit várok, hogy értelmes története legyen és logikája legyen az eseményeknek. Még akkor is, ha kisgyerekeknek szánták a kötetet. Ez pedig olyasmi, amin a Hercegnő bevetésen kínosan elvérzik.

Már az első résznél is zavart, most még jobban, hogy ennek a történetnek napjainkban nem lehet realitása. Egy olyan korban, amikor mindenki telefonján ott a kamera, adatokat és fotókat osztunk meg a neten, ahol már szinte titkok sincsenek, hogy lehetne így helyettest szerezni egy hercegnőnek? Már az hiteltelen, hogy egy trónörököst nem sikerült még senkinek lencsevégre kapnia. Ok, ha hivatalosan nem is készülnek fotók, ott vannak a lesifotósok. Kislányként meg úgysem mondhatná, hogy ne fényképezzék, fel se fogja még akkor. Vagyis, lehetetlen, hogy senki nem tudja, hogy néz ki Ellie. Lottie külsőben más, nem is hasonmás, csak helyettes. Hogy magyarázzák majd meg pár év múlva a világnak, hogy az igazi hercegnő nem az, akit eddig eladtak nekik? Ellie egyszer trónra kerül – még nevelésben is problémás, hogy engedik neki, ennyire elrejtőzzön a felelősség és nyilvánosság elől.

Irritált, ami Lottie családi múltjáról kiderül. Annyi itt a hercegnő és titkos történet, hogy egy szappanoperában is sok lenne. Azt már fel sem vetem, mennyire egyszerű az úgynevezett nyomozás.

Utáltam a háttérben megjelenő szerelmi szálat. Jamie annyira megszállottja annak, hogy ő Ellie védelmezője, hogy direkt elnyomja, tetszik neki Lottie. Persze helyenként a szikra lángra kap közöttük, és roppant kínos jeleneteket eredményez. Néha egészen nevetőgörcsöt kaptam, ahogy ezek ketten szenvelegnek.

A cselekmény gerincét alkotó titkos szervezetek közti viszályok és összeesküvések is röhejesek. Egyszerűen nem lehet komolyan venni, még úgy sem, hogy tudatosítottam magamban, ez gyerekkönyv. Ráadásul lányoknak. Annyira gyerekes és fárasztó volt az egész, hogy nem tudom elképzelni, hány évesen lenne ez szórakoztató.

Pedig a cselekmény pörög, mozgalmas regény. Csak éppen annyira nem tudott érdekelni egyik cselekményszál sem, hogy nekem kész szenvedés volt ezt olvasni.

Talán kereshetném benne a pozitív értékeket: a bátorságot, a barátokért kiállást, de annyira közhelyes ilyen téren is…

Nagyon nem az én könyvem, de a célközönségnek is túl buta. Van ennél sokkal jobb is!

Glynn: Hercegnő bevetésen – Mint gyerekkönyv: 30% rendkívül meseszerű cselekmény, szereplők. Kalandos, de kislányos.

Szubjektíven: 10% konkrétan utálom az egészet: a cselekményt, a szereplőket, a mesét.

Az ember legjobb barátja a kutya. Tudtok nevet a szerzők adott típusú megírt kutyáihoz kötni?

1: Garth Stein – golden retriever

2: Stephen King – bernáthegyi

3: W. Bruce Cameron – pitbull keverék

4: Tom Ryan – törpe snauzer

Megoldás: Tovább!

Nyomozós, felnövős, szerelmes, lápvidéken túlélős.

Kya kisgyerek, amikor először az anyja, majd a testvérei hagyják el – kettesben marad részeges apjával, aki egy idő után szintén elmegy. A kislány egyedül kell, hogy életben maradjon a lápon. Kereskedik, rejtőzködik a gyámügy elől. 13 éves, amikor a biológiai szakra készülő Tate a barátja lesz. A fiú tanítja meg olvasni, és a fiatalok egymásba szeretnek. Tate azonban nem tudja abban a másik életben elképzelni a lányt, így elhagyja. Kya talpra áll, pár évvel később új szerelmet keres és gondoskodik magáról. Ám amikor Chase gyilkosság áldozata lesz, Kya az elsőszámú gyanúsított. Kevesen, de kiállnak a lány mellett, és igyekeznek bizonyítékot szerezni, hogy a Lápi Lány nem gyilkos.

Közben akad egy-egy könyv, amire nem hullott díjeső, de az olvasók körében annyira terjed a jó híre, hogy egy bizonyos körben szégyenletes, ha valaki nem ismeri a történetet. Erre az útra lépett az Ahol a folyami rákok énekelnek is – én is azért olvastam el, mert annyira ajánlották, hogy ez kihagyhatatlan, mély történet.

Amiben a sikere kulcsát felfedezni vélem, hogy remekül keveri a zsánereket. Miközben szépirodalomhoz méltó hangulatokat teremt és ábrázolja a lápot, egy nő érzelmi életútját nagyon alaposan bejárja, erőteljesen jelen van mellette a szerelmi szál és egy kis krimi is. Így az is tudja értékelni, aki a szórakoztató irodalmat szereti jobban, de az is, akinek a magas irodalom közelebb áll a szívéhez.

Nálam is a tetszik kategóriába esett, ha azért a kedvenc regényeim közé nem is került be. Ahhoz több kriminek, tényleges cselekménynek kellett volna lennie benne.

A címe még magyarul is egészen fülbemászó. Benne van annak a vidéknek a vad romantikája, aminek a hangulatát Owens meg is teremti a kötetben. Ezen felül kifejezi az egész helyszínt, ahol a történet játszódik. Nem akarom elmesélni a jelenetet, de van egy rész, ahol Tate elmagyarázza, mit jelent pontosan, hogy ahol a folyami rákok énekelnek.

Mivel a cím is ennyire a lápot idézi meg, nem meglepő, hogy ez a táj szinte szereplővé lép elő. Egyszerre indokolja az eseményeket, teret ad nekik, és döntően hatással van az itt élőkre. A lápkirály lányából is lehetett érezni, milyen mentalitása van a lápi embereknek. Itt is tapasztalhatjuk ezt, természet és ember szoros közösségét.

Owens természetbarát szerző, a kötet abszolút kiáll a környezet védelme mellett. Az jön le belőle, hogy az állat- és növényvilág egy békés csoda, amit az emberek rombolnak. Az ember az, aki borzalmakat követ el ebben a vidékben, soha nem a természet más létezői.

A fő karakter Kya, akinek minden érzelme megjelenik a lapokon. Owens megkapó természetességgel teremti meg a kislány, a kamasz és a felnőtt nő lelkivilágát is. Úgy, hogy érezzük a változásokat, ahogy fejlődik a karakter. Hozzá képest a férfiak egyszerűbbek. Szinte le tudom bontani a lényük addig, hogy a jó és a rossz férfi Kya életében.

A cselekmény kényelmesen halad, és végig fontosabbnak éreztem a belső történetet, mint a tényleges eseményeket. Pl. a tárgyaláson nem az lesz a lényeg, hogy mi történt a bizonyító eljáráson, hogyan védekeztek, hanem a tömeghangulat változása.

Leíró, érzelmes – jobban, mint ahogy nekem jól esett. De női olvasmánynak kiváló.

Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek - Mint női: 75% hangulatos atmoszférával. Mély jellemrajz, érzelmes, a cselekmény kevesebb.

Szubjektíven: 65% a krimi és tárgyalótermi rész kötött volna le jobban, de ez inkább érzelgős.

Cím: Titkos vacsorák

Szerző: Raphael Montes. Brazil ügyvéd és író. Többkötetes, nálunk most debütál.

Műfaj: thriller, horror

Cselekmény: négy fiatalember luxuslakást bérel Rio de Janeiróban. Amikor súlyos adósságba keverednek, extrém ötletet találnak ki a pénzkeresésre. A lakásban különleges vacsorákat szerveznek, ami felforgatja mindenki életét. Megindul a hajsza szervek és az őrület felé…

Várható megjelenés: jövőre, talán 2020 tavaszán.

Miért várós?

• Érdekel, mire megy ki a játék. A hullaházi betöréseknél lesz nagyobb veszély is?
• Hannibal Lecter óta olvasni szeretem az ilyen kannibálos történeteket. Nincs sok belőlük…
• Elég eredeti az ötlete ahhoz, hogy tippem se legyen, mi lesz benne.

Világvégés, túlélésért küzdős, kalandos, diktatúrás.

Ma már nem emlékeznek, ki kezdte és mi történt pontosan. A következményekkel azonban minden életben levő tisztában van. A nap bántóan éget, az emberek és az állatok is torzultak a sugárzástól. De túlélnek, küzdenek, fejlődnek. Várkony kamaszból most kezd férfivá érni, és igyekszik kiérdemelni a helyét a közösségben. Felderítő lesz belőle, aki sikeresen megszökik a rabszolga kereskedőktől, és a sápadtak utáni kutatócsapatnak is a tagja lesz. Közben egy másik csapat, egy bunkerbe visszavonult katona közösség túlélői is a felszínre jutásra törekednek. Az ő társadalmuk is gyökeres változáson ment keresztül a Föld alatt, és helyet akarnak a felszínen is.

Urbánszki László eddig is jelen volt szerzőként, de eddig történelmi regényeket írt. A Sápadtak valami más, miközben használta a szerző azt a tudást is, amit a korábbi munkáival megszerzett. Elég csak megnézni, hogyan élnek a felszínen a világvége túlélői…

Ám mielőtt ezt megtennénk, érdemes megállni a címnél. Mindkettőnél. A Vége után kijelöli, hogy egy disztópiát fogunk olvasni. Nem lehet tudni, ki kezdte meg az utolsó világháborút és ki fejezte be. Nem voltak győztesek, csak vesztesek. Eljött a nukleáris pokol, de az emberek túléltek, a vége után is. Attól függően, mi volt a túlélés helye, alakultak a fizikai jellemzőik és a társadalmuk is.

Ez a kötet a Sápadtakat emeli ki a címében is – vagyis azokat az embereket, akik az eltelt jó 200-250 évet egy eltemetett bunkerben vészelték át. A regény egyértelmű főhőse Várkony, aki a felszínen lakók, az Újvérűek közé tartozik. Akkor miért Sápadtak a címe? Mert az ő közösségük az, amelyet részleteiben megismerünk. Hogyan alakult azzá a diktatúrává 200 év alatt, aminek most láthatjuk.

A regény ennek megfelelően játszik az idősíkokkal. A felszínen élők képviselik a jelent, kalandoznak és a többi törzzsel kereskednek, vagy éppen viszályokat rendeznek. Amikor tudomást szereznek a sápadtak létezéséről, Várkony népe igyekszik informálódni. A bunkerben viszont végigpörög az eltelt idő: itt a társadalom fejlődése a hangsúlyos, míg a felszínen Várkony és barátainak kalandjai.

Így a regény két igényt is ki tud elégíteni: a fele izgalmas kalandregény egy múltat idéző posztapokaliptikus világban, a másik fele a sci-fi és a szociológia határán mozgó társadalomrajz. Mindkettőt élveztem, és szívesen olvastam is bármelyik fejezeteit. Míg az egyik szórakoztatott, a másik elgondolkoztatott: milyen könnyen létrejön egy diktatúra.

Várkony abszolút szerethető karakter, nem is igazán tudok rossz tulajdonságot találni benne. Szimpatikus, kreatív, helyén van az esze és a szíve is. A mellékszereplők is jellegzetesek és karakteresek. Furcsa, de nem is ember lett köztük a kedvencem, bár Somocska és Bene is megnyerő volt, hanem egy háziállat. Egy kutyásított rozsomák, Bocsi.

Hangulatában is sok mindent megtaláltam a kötetben. Volt benne feszült izgalom, egészen tudományos leírás, de humor és könnyedség is. Korrektül meg is van írva, pörgős cselekménnyel és filmszerű vágásokkal.

Már nagyon várom a folytatást is, ez jobban tetszett, mint vártam!

Urbánszki: Sápadtak – Mint disztópia: 85% több idősíkon, több lehetséges túlélési formával, kalandokkal.

Szubjektíven: 90% megkedveltem több szereplőt, és tetszettek a fejlődési vonalak.

Kamaszos, életutat választós, családi konfliktusos.

Dill nem éppen a legnépszerűbb diák a kisvárosában – az apja hírhedt alak, és nem csak Forrestville környékén. Az egykori prédikátor most börtönben ül, komoly adósságainak terhét a felesége és a fia viseli. Dill már bele is törődött, hogy ez lesz az élete. Megszakadni a munkában az anyjával. A barátai az egyetlenek, akik tartják benne a lelket. Lydia, az egyre sikeresebb blogger, aki alig várja, hogy jövőre elszabaduljon innen és egyetemre menjen. Aki több is lehetne, mint barát, de egyikük sem mer próbálkozni a másiknál. Travis, aki a saját maga világában otthonosan mozog: a fantasy rajongó fiúval azonban erőszakos apja egyre keményebben bánik. Az utolsó iskolai év komoly döntéseket tartogat a fiataloknak – el kell dönteniük, hogyan élnek tovább, milyen felnőtté válnak.

Sejtettem, hogy nem egy könnyed ifjúsági szerelmes kötetbe vágok bele. Ugyan a borító kissé félrevezető lehet, azért a fülszöveg erősen ráutalt, hogy itt nem az lesz a központi téma, hogy Dill és Lydia egymásra találnak-e. Tudtam, mégis meg tudott lepni a szerző egy-egy fordulattal, egy-egy tragédiával.

Ez a kötet ugyanis cselekményében is mozgalmas. Három kiemelt szereplő van, aki mind megkapja a maga fejezeteit és cselekményszálait. A legfontosabb Dill, ő szerepel a legtöbbet, de Lydia és Travis is sokszor kap saját teret és helyet. Mindenkinek megvan a maga belső és külső konfliktusa. Így még azért is dinamikus a regény, mert a szereplőknek egyszerre kell rendet tenni kint és bent is. Pl. Lydia nagyon dolgozik azért, hogy a blog minél népszerűbb legyen, és épít egy előkelő baráti kört. Miközben látjuk, hogy épül a blog, milyen barátságokat köt és ápol, az ugyanilyen fontos, milyen belső konfliktusokat okoz, hogy hamisítania kell a valóságot, hogy a blog jobban menjen. Pl. hiába Travis és Dill a legjobb barátai, Dill komolyan tetszik is neki, nem ír róluk semmit, a blog világában ők nem léteznek, mert nem számítanak menőnek, és Lydia nem akar követőket veszteni miattuk. Ezért azonban gyötrődik, mert tulajdonképpen megtagadja a szeretteit.

De Lydia konfliktusa a legkisebb. Dill és Travis olyan bonyolult, veszélyes családi környezetet kaptak, hogy a regény már kamaszos fájdalmas jelzőt is kiérdemli. Travis apja részeges, bántalmazó, aki lelkileg rendszeresen porig alázza a fiát. Dill egy megszállott, vallásos fanatista környezetben kell, hogy túléljen, nagy szegénységben, olyan szülőkkel, akik rendszeresen meg akarják szabni, mit és hogyan kezdhet az életével.

Ebben a történetben a fiúknak komolyan harcolniuk kell magukért és az álmaikért. Szívfacsaró és kemény mindkét szál, ami nem egyszer tartalmaz olyan fordulatot, ami még kegyetlenebbé tesz mindent.

Van benne szerelmi szál is, de szinte csak háttérben. Nincs első látásra és vágyra épülő kapcsolat, ez a pár legjobb barátokból lesz több. Nem is édelegnek. Nem is Lydia és a szerelem oldja meg majd Dill életét. Amit nagyon szerettem: végre egy ifjúsági regény, amiben a szerelem nem a varázsmegoldás az élet minden helyzetére!

Szövegében is korrekt, a zsánerhez illő. Néhol fájdalmas, máskor humoros, olvastatta magát.

Bár a címét még most sem értem teljesen, de a regény tetszett. Érdemes volt elolvasni.

Zentner: A kígyókirály - Mint ifjúsági: 95% súlyos kérdések, tragikus, de pozitív is. Olvasmányos. Szerethető hősök.

Szubjektíven: 90% szerettem az arányait. Nincs mindig happy end, küzdeni kell érte.