Üzletvezetős, szervezős, szerelmes.

Emmy felszámolta a londoni életét, és kész belevágni a francia kalandba. Rupert megbízta a panzió menedzseri feladataival, és már tervei vannak arra is, hogy indítson saját vállalkozást, amely segítene a Loire mentén kirándulóknak szállással, programmal. A szerelmi életében is szép kilátásai vannak: mielőtt hazautazott intézni a dolgokat, kezdtek forrósodni a dolgok közte és Alain között. Most vajon össze is jönnek? Ám a baj nem jár egyedül. A nyakába szakad Glória egy csoportja, amelyről semmi infót nem hagyott a távozó nő. Egy nagy családi esemény lesz, külön kérésekkel, és mindent az utolsó pillanatban, a semmiből kell előteremteni. Egy blogger nagyon rosszat ír róluk, igazságtalanul. Glória visszatérte pedig nem csak a szakmai terveit veszélyeztetik, de az asszonynak a kapcsolatába is sikerül éket vernie. Lesz ebből még boldog, francia élet?

Pollard első kötete, mely elkalauzolta az olvasókat a kis francia panzióba, sikeres lett. Sokan szeretik, jól fogyott – nem is meglepő, hogy az írónő a folytatás mellett döntött. Noha az első kötet zárt minden szálat, most könnyeden folytatódik a történet.

Pozitív meglepetés is, milyen gördülékeny ez a kezdet. Nem erőszakolja meg az előzményeket, nem nyit ki már lezárult eseményeket, hanem halad tovább a szereplők életével. Az elején mindenki reménykedik, építi az életét, hogy aztán jöjjön pár nehézség, amit leküzdve mindenki újra pályára kerülhet. Mindezt olyan természetesen, olyan magától értetődően, hogy fel sem merül az emberben, hogy a rókáról nyúzza a szerző az újabb bőrt.

A kötetnek kellemes a hangulata, nagyon papírra – monitorra –akarom vetni a bájos jelzőt is. Szívmelengető, szerethető, életvidám, napfényes. Ok, azt hiszem, kifogytam a jelzőkből. A lényeg, hogy ezt a kötetet jó volt olvasni. Mert vannak nehézségek, csalódások is benne, de a szereplők kitartanak, pozitívan állnak hozzá a dolgokhoz, és sikeresen átvészelnek mindent. Mert számíthatnak egymásra, mert képesek arra koncentrálni, ami lesz és lehet, nem arra a fájdalomra és nehézségre, amit maguk mögött kell hagyni. Közbe-közbe mindenkinek kell egy ilyen pozitív életerő hullám, jól esik.

Van humora, leginkább helyzetkomikum. A különféle vendégek különféle helyzeteket hoznak, és jókat lehet mosolyogni rajtuk. Ahogy a Thomson család mindig újabb, Glóriával egyeztetett igénnyel áll elő, amiről a kis csapatnak fogalma sem volt. Ahogy Rupert hősiesen ellenáll visszatérő neje ostromának, ha ezt a háta bánja is. Glória, mint a kutya – szegény állat, össze is zavarodik, amikor az ember Glória visszatér, és hirtelen mindenki emlegeti.

A karakterek is bájosak – a többség. Glória nem – ő simán alávaló és csalfa. De a többiek esendőek, kedvesek, igyekvőek. A középpontban Emmy van, de mellette fontos szerepet kap Rupert és Alain is – igaz, Alain szinte nyálregény álompasi tökéletességgel rendelkezik, aki azt is könnyeden megemészti, hogy Emmy egyszer összegabalyodott Ryannel – még az előző regényben. (Fájó pontom volt az előző részben, engem ez jobban piszkál, mint a férfit.)

Próbálom elképzelni, mennyire kell az előző kötet ennek a megértéséhez, de nehezen megy. Szerintem jobb, ha nem a 2. kötettel kezdtek, hiszen az első eseményeiből jön ez a rész.

De ez a jobb rész, ha csak egyet akartok kipróbálni, ezt érdemesebb!

Pollard: Visszatérés a kis francia panzióba – Mint női: 80% hangulatos, kedves szereplőkkel és mókás helyzetekkel, kis drámával.

Szubjektíven: 70% a helyszínét, a humorát, egy-egy szereplőt szerettem, érzelmességet nem.

Állatmentős, titkos küldetéses, gyerekes, tolvajos, varázslatos.

Scarlet McCall visszatér a rendes hétköznapokba, már ami számára átlagosnak számít. Túlélni az iskolát, és segíteni az apjának a lopásoknál. Szenved is attól, hogy az apja még mindig kezdőként kezeli, hiszen a felejtő pornak hála nem tudja, hogy mentette meg legutóbb a lánya, és milyen képességekre tett szert az azték karkötőnek hála. Most egy azték, áldozati tőrt igyekeznek visszaszerezni a készítő leszármazottjának. Scarlet bajt kever, amikor elhozza a tőrt, ráadásul látomásokat is kap. A tőr rossz célt szolgál, és a milliomos Delgado is gonosz célra szánja – egy ritka, fehér jaguárt rabolt el, és akar végezni vele. Scar barátjával, Ethannel önállósítja magát, és elindulnak kimenteni az állatot, megleckéztetni Delgadót. Ha meg szorulna a hurok, Scarlet állati fele előtör…

A gyerekkönyvek között akadnak kifejezetten fiús, de lányos kötetek is. Az Alex Rider könyvek a fiúkat célozzák, míg nem tudom elképzelni, hogy nekik szólnának a kis balettos vagy hercegnős sorozatok. Akadnak azonban olyanok is, ha nem is ezeket érzem többségben, mely mindkét nemnek szórakoztató olvasmány lehet.

A Scarlet akták első blikkre lányosnak tűnne. A főszereplő egy általános iskolás lány, aki képes állatokká is átváltozni. Egy karkötőnek hála. (Ezt, ahogy leírtam, rájöttem, hogy van ennek fiús változata is: a Ben10.) De vissza Scarlet történetéhez. Aki bajlódik az apjával, az iskolában a gonosz osztálytársnőkkel is. Lányos még ez is. A nagy állatszeretet, remélem, unisex, de valami azt súgja, ez is inkább lányos téma.

De! Scarlet tolvaj, mint a családja. Igaz, hogy mások jogos tulajdonát lopják vissza, de törvény szerint ez is bűncselekmény. Ezért is kell annyira titkolni, és vigyázni. A barátja, abszolút nem romantikus értelemben barát: Ethan pedig hacker. Ő is a jó cél érdekében használja a képességeit, és segíti Scarlet ügyeit. Ez már fiúsabb.

Mert a történetnek szerves része, hogyan törnek be ide-oda, vagy milyen trükkökkel hatástalanítják a káros elemeket. Most szigorúan védett birtok, egy illegális divatbemutató is a célpontok között van. Lesz, amikor menekülniük kell. Lopnak autót, hazudnak a családnak. Kalandos, pörgő regény a végeredmény. Még akkor is, ha helyenként lassítja a cselekményt Scarlet nagyon lányos nyavalygása.

Hiszen itt Scarlet és Ethan valóban a koruknak megfelelően, gyerekként viselkednek. Ethan talán felelősségteljesebb, de ők ketten messze nem olyan szuperügynökök, mint a már emlegetett Alex Rider. Ez egyszerre dicséret és panasz. A gyerek olvasóknak sokkal könnyebb így azonosulni velük, hitelesebb, hogy a gyerek gyerekként viselkedik. De annyira rossz felnőtt fejjel azt olvasni, hogy egy 12 éves hogyan idegeskedik, gyötrődik, és olyasmiken aggódik, amin felesleges… Hiába, gyerekkönyv. Nem véletlenül. Nekik még más a nagy traumát okozó döntés, mint az idősebbeknek.

A szereplők és a misztikus vonal nagyon mesések. Jó – rossz ellentétpárba állítható az összes szereplő, nincsenek árnyalatok. Ezért nincsenek is mély jellemek, csak vázlatosak.

De állatszeretetre, a jó melletti kiállásra nevelnek, így az üzenete korrekt.

Vagyis, határozottan gyerekkönyv, de akár fiúk, akár lányok is nyugodtan olvashatják.

Cooke: Az elvadult küldetés – Mint gyerekkönyv: 85% kalandos, humoros, és a gyerekszereplők tényleg gyerekesek.

Szubjektíven: 65% kinőttem már ebből. Scarlet néha túl gyerekes, a kalandok túl mesések.

A képek melyik héten megismert könyvet juttatják eszetekbe?

Megoldás: Tovább!

Vallásos, fanatikus, saját társadalmat felépítős és megélős.

Az első jel az volt, mennyire megnőtt a papok tisztelete. Sokan is voltak, sokan is követték őket. Már nem templomhoz tartoztak, hanem a hívek építették a papok köré a templomokat. Az emberek vakon hittek, és sokat jártak misére. Heti többször, akár naponta, de a napi többször is egyre több ember programjába került be. Ki is találták, normának kell tenni a vallást és papságot! A parlament minden tagja pappá szenteltette magát, a polgárok közül is csak az számított teljes jogúnak, aki egyházfinak állt. A város kivált az országból, Papvárosként saját mini állam lett belőle. Hoztak be még vallásos embereket betelepítéssel, míg elfele a vonatok vitték a hitetleneket és gondolkodókat. A felekezetek versengtek, ki építi a legjobb leszállópályát Jézusnak. Volt, aki az életéből csinált színházat.

Erre nem voltam felkészülve. A kortárs szépirodalommal különben is csínján bánok, amióta a forma elnyomja a cselekményt, vannak fenntartásaim. Igen, én vagyok az a személy, aki már az iskolában sem értette, miért így fejlődött az irodalom. A művészi, a szórakoztató jelleg már direkt el van hagyva. A posztmodern el akar idegeníteni, nehezítik a befogadást. Szétesik minden szerkezet és szabály, amit az évszázadok kialakítottak.

Nem véletlenül a romantika korszakának irodalma áll hozzám a legközelebb a szépirodalomból. Idővel megszerettem a realizmus alkotóit is, de a modern izmusok már nem tetszenek. Olvastam párat, de nekem szenvedés. A posztmodern meg fokozottan az.

Amit ettől a regénytől vártam, hogy hosszas kitérő után erre is rátérjek végre, egy disztópia volt, ahol a papok átvették az irányítást. Ahol van egy zsarnoki, elnyomó rendszer, ideológiával álcázva. Mondhatjuk, az Állatfarmot akartam olvasni, csak kommunizmus és disznók helyett kereszténységgel és papokkal.

Ez viszont valami egészen más. Ami posztmodern jellemző, nincs rendesen összefogható cselekménye. Szét nem esik ugyan, de csak ez a másvilági rendszer fogja össze a sok-sok sztorit, amik megesnek ebben a városban. Nem regényszerű, de nem is novellagyűjtemény. Epizódokat halmoz egymásra, néha egy-egy közös szereplővel. Irodalmi szemmel tudom értékelni, de élvezni, szeretni nem tudtam.

A történetei nagyon sokfélék. Több foglalkozik a művészettel is. Az a színház, amit itt leírnak az egyik történetben, mintapéldánya lehetne a reform színháznak. Élik az életük, amit nézők néznek. A Big Brother helyi változata? A magánélet megszűnik, szex és ürítés, étkezések, minden előadássá válik.

Ahogy megszállottan versengenek olyanokon, mint kinek a leszállópályájára tér vissza az utolsó ítéletre Jézus, míg a valóban visszatértet észre sem veszik, szintén jókora kritikát fogalmaz meg a mi korunknak is. A látszatok a fontosak, a verseny, nem a tartalom. Így ki is üresedik és álságossá válik minden.

Nincs egyetlen szereplő sem, aki kicsit is szimpatikus lenne. Típusok vannak, de se azonosulni, se együtt érezni nem tudtam senkivel.

Találok benne értékeket, egy-egy részt vitaindítónak is el tudnék képzelni belőle, de ez nem az én regényem. Feltöltődés helyett vitte az energiám.

Kal Pintér: Atyavilág - Mint szatíra: 75% van benne ötlet, egy-egy epizódja elgondolkoztató, a szerkezete mozaikos.

Szubjektíven: 10% nekem túlzottan kortárs és modern. Cselekményt, akciót akarok, itt nincs.

Cím: Out of the Dark

Szerző: Gregg Hurwitz, akit nálunk ez a sorozata tett fel a térképre. Írt mást is, de nálunk az még kiadatlan. Pörgős, akciódús, kicsit krimis thrillereket, akcióregényeket szállít sorban.

Műfaj: akcióregény, thriller

Cselekmény: az Orphan program kínos a kormánynak, minden nyomát el akarják törölni. Kiadják a parancsot, minden ügynököt és kiképzőt likvidálni kell. Miután Evan egykori mentorával is végeznek, Evan bosszút esküszik. Azzal az emberrel akar végezni, aki elindította az egész programot, és most mindent eltussolna: az Egyesült Államok elnökével. A férfi tudja, hogy Evan a nyomában van. Így harcba hívja az eredeti Árvát, A-t, akinek a feladata, hogy megállítsa és végezzen X-szel. A két ügynök harca a világ sorsára is nagy hatással lesz.

Várható megjelenés: még angolul is friss, 2019. január. A Fumax eddig sorban szállította a köteteit, talán karácsonyra hozzánk is megérkezik.

Miért várós?

• David Baldacci után a zsánerben Hurwitz könyveit szeretem a legjobban.
• Az előző részek izgalmasak, okosak voltak, ettől is ezt várom.
• A cím miatt tele vagyok kérdéssel, mi lesz ennek a végkimenetele.
• Mert már beharangozták, hogy Evan Smoak vászonra kerül – Bradley Cooper neve merült fel az eljátszására. Film előtt pedig mindig olvasok. Jó, majdnem mindig.

Kosztümös, egyházi bűnöket leleplezős, nyomozós, romantikus.

Marco Fiore atyai kívánságra lett pap, és az inkvizíció nyomozójaként sikereket is ért el. Ám egy balul sikerült ügy kiábrándította az egyházból, az emberiségből is. Már csak feledni és halni akar. Egykori nyomozótársa akarja visszarántani az önpusztítás útjáról, és egy ügyet ajánl a figyelmébe. Katharina hercegnő szexuális és a hittel való visszaélést tapasztalt egy köztiszteletnek örvendő zárdában, amit Marco kellene, hogy leleplezzen. A férfi érdeklődését felkelti az ügy, már csak egy nő kell, akit novíciaként beépíthetne. Egy menekülő kislány vezeti el a Riva testvérek házába, ahol egy ájult, összevert lányt és egy megkéselt férfit talál. Blancának alkut ajánl: a menedékért cserébe legyen a kém a zárdában.

R. Kelényi Angelika ott folytatja ebben a regényben, ahol az Ártatlan-trilógiában abbahagyta. Ok, nem az ottani karakterek életét meséli tovább, de ugyanúgy kosztümös, romantikus történet, ugyanabban a korszakban, ugyanúgy Itáliában, ugyanúgy szerelem és bűnügy keveredésével. Még örülök is ennek, sokkal jobban tetszenek az írónő ilyen regényei, mint a napjainkban játszódó szerelmes, női komédiái.

De nem tudom elhallgatni, mennyi motívum lesz ismerős a már emlegetett sorozatból. Flórának is fel kellett dolgoznia egy erőszak képeit, ha végül ő a legrosszabbtól meg is menekült, Blancával ellentétben. Marco ugyanaz a karakter, mint Lorenzo: mindketten a rejtélyek szerelmesei, ösztönösen jó nyomozók; megnyerő férfiak, akikért oda és vissza vannak a nők, mindketten ki is élték a hajlamaikat. Mindkettőben van egy korrupt rendszer, amit le kell leplezni a szereplőknek. Csak Rómában az egyház bűneit kell felfedni, míg Velencében a dózse körüli összeesküvést fejtették meg.

Bár, annyi előnye van a sok hasonlóságnak, hogy akinek tetszett az Ártatlan, annak biztosan bejön a Riva nővérek története is, bátran olvashatja majd.

R. Kelényi jó érzékkel kelti életre a korszakot – ugyan nem híres történelmi személyeket szerepeltet, nincsenek történelmi fordulópontok, de a korabeli életet és karaktereket jól megragadja. Romantikus színezettel, de női regény, ennyi bőven belefér. Kiemelt hangsúlyt fordít arra, hogy érzékeltesse a társadalmi különbségeket. Mennyire más súllyal ítéltetnek meg a bűnök, attól függően, hogy egy nemesasszony, vagy egy tisztességes, de szegény lány ellen követik el őket.

A hősei nagyon szerethetőek, és tetszett, ahogy R. Kelényi nem farag belőlük angyalokat, bár határozottan jó emberek. Blanca erőn felül helyt áll a testvéreiért, példamutató, ahogy az erényeit őrzi mélyre hullva is. Naiv is kissé, és amikor az ártatlanság máza megsérül, átalakulhat egy erősebb, a világban életképesebb nővé. Marco minden erőssége ellenére esendő, aki a rossz emlékek elől menekül a kábulatba, okozza azt drog vagy szex.

Finoman húzza a vonalakat, ahogy ez a két ember elkezd közeledni egymás felé. Romantikus, de nem nyálas. Egyelőre nagyon visszafogott is ez a szál, csak alapoz a szerző. Érezni, mi lesz köztük, de hagy időt kibomlani az érzelmeknek.

A krimi egyelőre alig indult el, de ennek is lerakja az alapjait a következő részre.

A folytatást hamarosan olvasom, akkor mesélek majd róla! J

R. Kelényi: Mennyei bűnök 1. – Mint történelmi krimi: 75% hangulatot, karaktereket ismertet meg, a krimi alig indul el.

Szubjektíven: 80% a nővérek sorsa érdekesnek tűnik, a szerelmi szál cseppet klisés.

Királynőt trónra segítős, kémkedős, életcélra találós.

Brienna még kisgyermek, amikor nagyapja beíratja a híres Magnalia Házba. A tehetségeket mesterré nevelő intézet 5 lányt szokott befogadni, most Brienna lesz a hatodik. Nem a tehetsége, a származása miatt veszik fel. Apja, akinek a személyét nem ismeri a lány sem, Maevana egyik nemese, előle kell elrejteni. A tudás tanulója lesz, és egyre gyengédebb szálak fűzik Cartier mesterhez. Tőle kap egy könyvet, ami nem várt látomásokat támaszt benne. A lány előtt megelevenedik Maevana történelme, hogyan veszett el a királynők hatalma, és került egy zsarnok a trónra. A lány titkos küldetésre indul, beépül a nemesség közé, hogy a jogos királynő visszatérhessen, keresi az elrejtett hatalmi jelvényt és törvényt. Meglepetésére Cartier is nyakig benne van a történetben, és a közös titkok, kalandok még közelebb hozzák egymáshoz a két fiatalt.

Kicsit olyan érzésem volt, mintha két történetet olvasnék egy áráért. Ami nem baj, csak fülszövegben nem lehet jól megragadni a két ágat. De próbálkozzunk máshogy!

A regény első fele egy tipikus YA történetnek tűnik kosztümös, fantasy környezetben. Van egy bentlakásos iskola, ahova hősnőnk bekerül. Kilóg a sorból, de elég szép és talpraesett, hogy boldoguljon. Barátokat szerez, szerelmes lesz, és lassanként felfedezi a saját erősségeit is. Van rejtély is, hiszen nagyon meg akarja tudni, kinek a lánya.

Majd egy fordulattal hirtelen egy másik, kalandosabb és politikától sem mentes környezetben folytatódik a történet. Van egy zsarnok, akit meg kell buktatni. Aki elől mindenki rejti az igazi személyazonosságát. A lánynak jönnek a látomásai, melyek alapján keresik a mágiát előhívó követ és a királynő törvényét, amivel megdönthető a zsarnok. Közben megismeri a családja titkát is, és a szerelmi szál is folytatódhat.

A második fele komolyabb, felnőttesebb. Sokkal kevesebb benne az ifjúsági vonal, Brienna nem mereng és értelmez, hanem cselekszik. A hatalmi rendszer, a történelem megismerése is sokkal alaposabb, komolyabb, mint az iskolai vizsgák és tanórák. A szerelmi szál mindkét ágon jelzés értékű, de annyi elég is volt belőle.

Tetszett mindkét fél, de elég nagy különbséget érzek köztük. Az első részt akár fiatalabbak is simán élvezhetik és leköti őket, a második több érettséget igényel.

Tetszett, mennyire jól egybegyúrt a szerző történelmi hangulatokat a mesével. Mintha középkori, esetleg viktoriánus korban járnánk, de a helyszín nem valós, és mágia is van itt. De az öltözködés, az etikett, az országok egymás mellett élése, a hatalmi viszályok egy történelmi regényben is szerepelhetnének. A ruházkodás különben meglepően hangsúlyos, rengeteg a leírás a szereplők ruhájáról.

A karakterek ellenben a mesék világából érkeztek. Nincsenek átmenetek, itt csak jók és rosszak vannak. A hősök nemesek, erősek, bátrak, tökéletesek. A gonoszak álnokak és nincs is indokolva, miért ilyenek. Gonoszak és kész, le kell őket győzni.

Stílusában is keveri az ifjúsági elemeket a történelmi regényekkel. Külön-külön mindkettő tetszik, itt néha zavart, ahogy egyikből váltott a másikra.

De összességében tetszett a könyv, ha nem is lett belőle új kedvenc.

Ross: A királynő felemelkedése - Mint fantasy: 70% erősen merít az angol történelemből, okosan építkezik YA elemekkel.

Szubjektíven: 75% a viktoriánus kort idézi fantasy világban, az ötlet és szereplők tetszettek.