Megijedt bírót bújtató, nőt visszaszerző, kisvárosi rendőrös.

Egy év telt el, hogy a bátyja megnősült és Susi elment. Franz Eberhofer éppen a kinevezését ünnepelné, de persze most sem a tervek szerint alakulnak az események. Leopold kitalálja, hogy vidékre megy a családjával nyaralni, vagyis pár hétre visszaköltöznének a családi házba. Franz menekülőre is fogná, még akár Susi visszaszerzésére is elindul Olaszországba, csak ne kelljen a bátyja közelében lennie. Moratschek bíró lecsukott egy ijesztő bűnözőt, akinek sikerül megszöknie. A bíró biztos benne, hogy be akarja váltani az ígéretét, és ő lesz a célpontja. Jobb híján Franz családjához kéredzkedik be. A két öreg egymásra talál, és Franz már nem csak apja Beatles mániájától kell, hogy szenvedjen. Akár a bűnöző elfogására is vetemedne, csak költözzön haza a bíró úr!

A sorozat harmadik kötete, és eddig ebben volt a legkevesebb krimi szál. Minden téren inkább a humoros eseményeket sűríti Falk, és az ügyet nagyon mellékesen, könnyen oldják meg a végén. Megvan a sztori sajátos bája, csak éppen hiányolom a krimit.

A történet nagyjában nincs is semmilyen nyomozás. Franz éppen próbálja túlélni, amit a család vagy a bíró kitalál. Falk komikus elemek terén nem szorul ihletre: van itt poénosan tálalt családi összejövetel és fivérek közti rivalizálás. Van itt támadás a fülek ellen: Beatles után Aerosmith. De egy bevásárlás vagy éppen egy tükör beszerelése is ebbe az irányba tud elmenni. Végig lehet vigyorogni a könyvet – csak éppen ez egy krimi, de már kezdem azt gondolni, inkább krimi paródiaként kellene besorolni.

Franz nőügyei továbbra is irritálnak. Túl könnyen kezdenek vele viszonyba random nők: most éppen egy ápolónő ápolja le beteglátogatást követően. Közben meg ott van a Susi szerelem, már ha ezt annak lehet nevezni. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az a nő csak megszokás a férfinak, nagyon jól elvolt nélküle is. Amikor megvolt, akkor is összejött másokkal. A családnak többet jelent, mint rendőrünknek. Hiszen el is csak azért megy érte, mert az alternatíva a közös otthon a bátyjával két hétig… Az meg csak rontotta a hangulatom, hogy Susi tulajdonképpen mással élt együtt egy évig, most visszajön és azonnal romantikus hétvégére megy Franz oldalbordájaként? A kapcsolat komikus elemeit valahol értem, de akkor is úgy rühellem, ahogy van.

Nem érzek egyik karakterben sem fejlődést. Továbbra is jóravaló bolondokkal van tele ez a könyv. Vannak itt házasságtörő, kupon mániás shopping őrült – az alakok nem is mélyek, de a humoros funkciót tökéletesen ellátják. Moratschek bíró is jól illik ebbe a világba, és le merném fogadni, hogy fel fog még tűnni később is – hogy az öreg Eberhofer oldalán Franz agyára menjen még később is. Mint rendőr, Franz sem különb. Most megint kevésbé professzionális, jobban érdekli az ebéd beszerzése vagy a kutyája sétáltatása, mint a rend fenntartása. Nem mintha a bajos kisvárosban sok minden bűnügy történne…

A konfliktusokban is mind a humor dominál. Leopold és Franz a rokonok szeretetéért vetélkednek. Franz azért dolgozna, hogy végre nyugalma legyen és a bíró hazamenjen. A bosszú lehetne kicsit több ennél, de a regény nagyjában az csak paranoia, és mire a gonosz tényleg színre lép, már majdnem vége a könyvnek.

Továbbra is a szórakoztatás a cél: ez megvalósul. Mélyebb tartalmat meg nem keresünk.

A bajor konyhához különben ez a kötet sem hozta meg a kedvem. Már ott tartok, hogy a kötet végére betett receptet el sem olvasom.

Falk: Sertésfej al dente – Mint krimi: 55% a nyomozás ki van spórolva, a szereplők nem fejlődnek. A humora pipa.

Szubjektíven: 65% bírtam, hogy Franz agyára megy az apja és a bíró. De a krimi kevés!

• Geopen: Holtidő - thriller
• General Press: Zavaros folyó - krimi
  • Bűntelenül - krimi
• Athenaeum: A toszkán lány - női
• XXI. Század Kiadó: A szőlő édes íze - női (Next21)
  • Kicsoda Maud Dixon? - thriller (Next21)
• Carta Teen: A különös krinolin esete - gyerekkönyv
• Könyvmolyképző: Újrakezdés - romantikus
• Agave: Repedés a térben - sci-fi

Július

12. Falk: Gőzgombóc blues - krimi 3,5

13. Thor: Az idegen ügynök - akció 4,5

14. Crichton & Wilson: Az Androméda evolúció - sci-fi 3

15. Adler-Olsen: A 2117. áldozat - skandináv krimi 3,5

16. Valentino: Ki a legszebb? meseregény 3,5

17. Millar: Jupiter hagyatéka - képregény 4

     Gidel: Coco Chanel - életrajz 4

18. Halle: A féktelen trónörökös - romantikus 4

    McIntosh: Zuhanó - sci-fi 3,5

Július közepe, remélem, találtatok most is olvasnivalót!

Menekülő, múltat összerakó, jövőbeli.

Az emberek magukhoz tértek, de semmire nem emlékeztek. A saját nevükre sem. A szerencsésebbeknél legalább akadt egy-egy fotó, amelyen a családtagjaikkal álltak, így legalább egymást meg tudták találni. A férfi zsebében is volt egy kép: egy nővel mosolygott rajta. Továbbá egy játékfigura és egy különös térkép is a zsebében volt. A világa apró: 1 óra alatt körbe lehet járni, és elmenni nem lehet, mert a peremen túl csak az ég van. Ahogy az élelem fogy, az emberek elvadulnak és a gyengék ellen fordulnak, a férfinak támad egy ötlete. Ha készít egy olyan ernyőt, mint a játékfiguráé, ugorhat vele. Elsodródik, át a peremen, de egy másik világba érkezik, ahol rátalál a nőre is, akivel a képen szerepelt. Zuhanó és Vihar együtt folytatják a nyomozást, és kerülnek egyre közelebb egy szétesőben levő világ, két tudós és egy bosszú mindent megváltoztató történetéhez.

Kedvem lenne azzal kezdeni, hogy mennyire szép a kötet borítója. Elsőre ugyan idegenkedtem tőle, és nehezen raktam össze a látványt, de a történet megismerésével minden értelmet nyer rajta. Jól bemutatja, mi ez a sztori, miközben az ég kékje szép is.

A regény nagy témája a tudomány és annak veszélyei. Nekem benne volt, hogy az emberek milyen csodákat képesek megalkotni, és rossz kezekben a legjobb találmány is milyen ördögivé válhat. Amiről az egyik embernek az jut eszébe, hogy minden éhezőnek élelmet juttat, a másiknak a világ feletti hatalom megszerzéséhez kell. A tudomány előre visz, de ugyanolyan könnyeden okozhatja az ismert civilizáció végét is.

Lehetne elemezni, mennyire eredeti vagy sem McIntosh ötlete, ami a világgal történik a cselekményben. Tudok olyat mondani, amiben voltak Szilánkok és szétesett világ, de ebben az a pláne, hogy itt a mi ismert valóságunk változik meg a regénybeli módon. Talán kicsit nehezen is képzelem még el a leírt világot, de azt készséggel elismerem, hogy van benne ötlet.

Azt is érdemes megnézni, hogy az emlékeiket vesztett emberek mit kezdenek magukkal. Nagyon hamar azt fogjuk látni, hogy az ember könnyen aljasul, és tesz meg szörnyűségeket a túlélés reményében. Az első helyszín, ahol Zuhanó kezd, ott szabályosan döbbenetes, amit egyesek majd megtesznek a források védelmében. Az emberbe bele van kódolva, hogy az utódjait védje. De mi történik, ha kevés az élelem és fogalmatok sincs, ki kinek kicsodája? McIntosh megmutatja, és nem egy szívderítő kép.

A szerző feldobta azzal is a kötetet, hogy párhuzamosan meséli el Zuhanó utazásait és kutatását, miközben visszaugrunk a világ pusztulása előtti időszakba, amikor két tudós között véglegesen elromlottak a dolgok, és kettejük harca – az egyik jobbító szándéka és a másik bosszúja majd a jelen eseményeihez vezet. Szépen összeérnek majd a szálak, és az egy jó játék volt, hogy lehetett találgatni, a múltból ki kicsoda a megváltozott világban.

Ezek tetszettek benne. Ami viszont nem, az emberi oldal. Az emlékek nélküliek egyszerűbbek, elemibb ösztönök vezetik őket. Leginkább a túlélés. A múltban viszont drámai és fájdalmas konfliktusok bontakoztak ki, és nem egyszer fogtam a fejem, hogy mennyire nem tudom megérteni a szereplőket, mit és miért csináltak. (Szörnyű már ott, hogy a bosszú mennyire elvakít, vagy éppen az önáltatás a hatalommal kapcsolatosan.)

Könnyen lehetne fekete-fehér ellentétet felállítani. Csak benne van a sorok között, hogy az ellenség is megoldást keres. Más a módszer, az eredmény, de ki tudja, melyik lenne a helyes?

A témáit és ötleteit szerettem, a szereplőit már kevésbé. De az biztos, hogy érdekes volt.

McIntosh: Zuhanó - Mint sci-fi: 70% kalandos cselekménybe, több idősíkon elbeszélt és elgondolkoztató történet.

Szubjektíven: 50% sok ötletet szerettem benne, a szereplőket nem. Nehezen képzeltem el.

Egy lecsúszott újságíró a menekült helyzetben látja meg a nagy sztori lehetőségét. Átmegy Afrikába, és ott próbál egy történetet találni. Le is hoz egy cikket egy idős asszonyról, akiről azt írja, vízbe fulladt. Csakhogy az asszonyt megölték, helyre kell hozni a cikk tévedését és rá is állítják, hogy hozza helyre a hibáját.

Assad világa is a fejtetőre áll a kép miatt. A halott nőben felismeri egykori barátját, a háttérben pedig ott áll Ghalib, egy terrorista, aki majdnem a halálba kínozta, elrabolta a feleségét és a két lányát. Most a társait is beavatja a történetébe: hogy dolgozott a katonaságnak, hogy került fogságba és vesztette el a tehres nejét és a két lányát. Ghalib még azt is megígérte neki, hogy a neje terhességét megszakítja, majd a nőt és a lányait erőszakolja majd, és ha teherbe esnének, mennek abortuszra. Assad kijutott, de a családjának és a terroristának nyoma veszett.

Ghalib nagy akciót szervez, Európában van és Assad, oldalán Morck-kal a nyomába ered. A végjátékra Assad elkapja a férfit, kiszabadítja a lányait és a feleségét. Egy fiatal fiú, aki Ghalibot hívja apának, megy a börtönbe. Assad neje a fiúért küldi a férjét: Ghalib hazudott, nem vesztette el a babát. Az a fiú Assad harmadik gyereke.

Közben az a cikk egy fiúból kihozza a pszichopatát. A halott asszony a nagyanyjára emlékezteti, és az emlékére mészárlásba akar fogni. Amint a kedvenc játékában eléri a 2117. áldozatot, fogja a fegyverét és ölni kezd. Erről a rendőrséget is tájékoztatja. Rose komolyan veszi, dolgozik az eseten és tartja a kapcsolatot a fiatalemberrel, aki egyre jobban bekattan. Az apjával végez elsőként, de Morck és Rose rátalálnak, mielőtt az anyját is kivégezné és utcára vinné a terrort.

Morck is életmód-váltás előtt áll: a barátnője a lánya elvesztése miatt depressziós volt, sok gyógyszert és hormonokat is kapott. Így eshetett meg, hogy bár már 50 elmúlt, teherbe esett. Meg is akarja tartani, és Morck barátkozik a gondolattal, hogy apa lesz.

Érdekházasságos, egymásra találós, traumákkal szembenéző.

Magnus, Norvégia trónörököse nem könnyű eset. Imádja az extrém sportokat, a szép nőket és nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben fel akarna nőni, noha már 28 is elmúlt. Most azonban rosszkor megy túl messze: apja egyik miniszterének nem kicsit őrült lányával kavart, a szexvideó kikerült és világbotrány lett belőle. A súlyosan beteg király megnyugtatására Magnus bármilyen tervbe kész belemenni. Abba is, hogy megnősül, elvesz egy olyan hercegnőt, aki megnyugtatja a közvéleményt és méltó királyné lesz majd az oldalán. A kapott listáról Izabellát választja, akit azonnal meg is hívnak Oslóba. A lány itt szembesül azzal, mit várnak tőle. Elsőre nemet mond, de az apja és Magnus ráveszik, adjon egy esélyt a dolognak. Magnus 2 hetet kap, hogy meggyőze, menjen hozzá. Egyikük sem számít arra, hogy szerelmesek lesznek – de 2 hét sok mindenre elég lehet…

Ritkán esik meg, hogy egy sorozat első része nem tetszik, de a folytatás egészen jópofa. Inkább fordítva gyakori: a jobb kezdet után csalódok a következő kötetben. Az Északi dinasztiák 2. kötete szerencsére a ritkább eset, és nem kell egy oldalon át magyaráznom, miért nem tetszett a regény.

Pedig, nagyon könnyen lehetett volna az is. A romantikus regények alap szerkezeti elemeit használja: szerelem és boldogság, butaság miatt szakítás és szenvedés, majd a nagy gesztus és a békülés, még nagyobb boldogság. Tudom, sokszor leírtam már – de nem ez van az ilyen regények és filmek 95%-ában? Ez sem kivétel.

Ráadásul azzal is rosszabb a helyzet, hogy kosztümös romantikus klisé az alapja. A kényszerházasság, ami aztán igazivá változik. Annyiban más, hogy ezt napjainkba helyezték, de nagyon keveset kellene változtatni rajta, hogy szinte ugyanígy játszódjon le akár a viktoriánus korban. (A legnehezebb átirata a szexvideónak lenne – annak vajon mi lenne akkoriban a megfelelője?)

Ennek ellenére van benne valami, ami miatt mégis szórakoztató a regény. Pontosan tudtam, mi lesz a vége, de élveztem, ahogy Magnus és Ella egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Nekem bejön, amikor egy páros nem csak szexuálisan kattan egymásra, hanem a szerző tudja mutatni, hogy a két szereplő tényleg megismeri egymást, és a teljes csomag kell neki, nem csak a szerelemnek mondott isteni szex. Itt ez megvalósul: előbb ismerkednek, barátkoznak, szerelembe esnek, csak utána kezdik a lepedőt gyűrni.

Van benne erotika, a második felében talán sok is, de itt jobban lenyeltem, mert arra már elhittem, hogy nem csak a szex tartja őket össze.

Romantikus regényhez képest a két főszereplő is egészen korrekten lett megírva. Magnus kapott egy betegséget, amelyet majd Ella segít neki kezelni. A lánynak meg családi és önértékelési gondjai vannak, amit Magnus segít neki rendbe tenni. Nem hibátlanok, de nyálregény szereplők: szexik, szépek, nemesek és gazdagok, csak kapnak azért egy-egy hibát, amit majd együtt küzdenek le ás álompár lesznek.

Még némi humor is akadt benne: Magnus őrült exének dolgain jókat tudtam mosolyogni. Igaz, az utolsó húzása annyira átlátszó volt, hogy nem is értem, elsőre miért ugrott be neki Magnus és Ella is. Szerencse, hogy a testőrüknek nem csak izmai, esze is volt…

Ahogy az előző rész is, ez is csak egy szórakoztató női regény, de ezen tényleg szórakoztam is. Azon is jót mosolyogtam, ahogy elkezdi alapozni a dán király történetét is…

Halle: A féktelen trónörökös – Mint romantikus: 75% klisére épül, tipikus szerkezettel, de kellően szórakoztató is lett.

Szubjektíven: 70% megszerettem a két hőst, és bár előre lehet tudni a végét, elvoltam vele.

Találtam egy lovas sorozatot, amihez készítettem a nyári háttérképet/könyvjelzőt, ki mit olvas :)

Vajon melyik ez a sorozat, ha olyan kulcsszavak vannak hozzá, mint: a zenész, Kanada, musztáng?

Megoldás: Tovább!

Karriert építő, divatiparos, szerelmi életet követő.

Chanel, a vásári árus imádta a szabadságot, a könnyű hódításokat. Balszerencséjére az egyiket teherbe is ejtette, és a nő utána is ment. A második gyermek, Gabrielle is még élettársi viszonyból született, bár később az anyja családja kikényszerítette a házasságot. A frigyből 6 gyermek született – amint az asszony meghalt, a felelőtlen apa a lányait azonnal árvaházba is adta. Gabrielle idővel egyházi iskolába járhatott, ahova kedvenc nénje is járt. Ő lett az a legjobb barátnő, akivel a városba költözött, fellépett és akivel varrni is kezdett. Egy fellépés után ragadt rá a Coco becenév, és ő karriert akart építeni. Csalatkoznia kellett az énekesnői álmokban: nem volt elég hangja hozzá. A csinos nők útját választotta: kitartott nő lett, de egy új szerelem és a saját vagyon utáni vágy egy kalapszalon indítására sarkalta. Majd jöttek a ruhák, idővel a parfümök. Chanel legenda lett, ikon, aki a férfiak szívén is lépkedett.

Nyilván az fog belevágni ebbe a kötetbe, akinek mond valamit az a márka, hogy Chanel. A kis fekete ruha, vagy a parfümök. Nekem az utóbbi a nagy szerelem – az első márkás parfüm, amit vettem és szerettem, Chanel volt. Minden mögött pedig ott van Coco Chanel, aki egy olyan nő volt, aki nem véletlenül nyűgözi le az embereket máig.

A kötet a kezdetektől, a Chanel család előző generációitól indul el, hogy aztán a kezdettől a végig bemutassa, hogy Gabrielle Chanel milyen ember volt, kit szeretett, hogyan dolgozott és miképpen lett belőle legenda.

Nagyon alapos és folytatólagos a történet, Gidel amit csak lehetett, összeszedett. Talán csak egy olyan életszakasza van benne az ikonnak, ami rejtve maradt, a II. világháború idejéről. Különben úgy érzi az ember, hogy napra pontosan leköveti Coco életét.

Megosztja a figyelmet az alkotó és a magánember között. Egyaránt itt vannak a szakmai sikerek és mélypontok – amikor színre lépett Christian Dior, és Chanel bőven hatvanon felül volt. Elmeséli, milyen kapcsolatot tartott fenn a családjával, illetve hogyan lett mecénás is belőle. Döbbenetes, mennyi színpadi munka mögött volt ott Chanel, és mennyi kosztümöt is tervezett, noha ezekből nem volt bevétele. Sok-sok művészt támogatott, és Párizs egyik leginkább pezsgő szalonja is az övé volt.

Természetesen itt vannak a férfiak is. Könnyed szeretők vagy éppen nagy szerelmek. Gidel megmarad a tények mellett, és nem romantikus regényt írt. Hogy ismerkedtek meg, mivel töltötték az időt, hogyan ért véget a kapcsolat. Nincs lélekrajz, érzelmi belemerülés. Talán jobb is így, hiszen – nem győzöm hangsúlyozni – ez nem regény, életrajzi munka.

Még akkor is, ha Gidel nem szárazon ír. Szinte regényszerű, könnyed és fogyasztható, de érezni a mögötte levő munkát és alaposságot.

Ad egy portrét az asszonyról, és azt azért érzékelteti, a siker és a márkaépítés, a veszteségek hogyan formálták a jellemét. Alapvetően szerethetőnek állítja be, de megmutatja a diktátorként akaratát végigvívő Cocót vagy az éles nyelvét, melytől a barátok sem menekülhettek.

Ha valamin megakadt a szemem, az az, hogy mennyire steril ez az életrajz. Azért voltak drámák és botrányok is, de ezekről finoman hallgat a szerző. Pl. egyszer említi Boy kapcsán, hogy elvetélt a nő, egy régi abortusz szövődményei miatt. Arról az abortuszról akkor esik ez az egy félmondat, és sejteti, hogy mi minden maradt homályban.

A XX. század meghatározó asszonyainak egyike volt Coco, Gidel szép emléket állított neki.

Gidel: Coco Chanel - Mint életrajz: 75% korrekt, leköveti a tényeket. Tárgyilagos, de nem krónikaszerű.

Szubjektíven: 65% kicsit olyan, mintha cenzúrázva lenne – de érdekes, tájékoztató is.

Szuperhősös, világért és családért harcoló, lázadós.

Sheldon Sampson az apja halála után, a nagy gazdasági világválság idején különös álmokat kezdett el látni. Egyetemi cimborákkal, a legjobb barátjával és a bátyjával elmentek az álmokban látott helyre, és örökre megváltoztak. Évtizedekkel később Sheldon Utopia néven szuperhős, és kemény kézzel vezeti az újabb generációt. Se a politikába, se a gazdaságba nem avatkozhatnak közbe. A saját két gyermeke nem akar a nyomdokaiba lépni: Chloe partihercegnő, aki titokban a legnagyobb szupergonosz, Tűzróka fiával jár és esik teherbe tőle. Brandon a nagybátyja hatására messzebb megy, és a szülei ellen fordul, hogy a szuperek még jobban beavatkozhassanak a világ vezetésébe. Csak Chloe menekül meg, akit Hutch még idejében megment. Évekkel később, amikor Walter és Brandon szinte romba döntötték a világot, Chloe, Hutch és a fiuk, Jason az egykori bűnözőkkel kiegészülve visszatámad.

Volt bennem félelem. A Netflix sorozat leginkább csalódás volt, így az eredetit jelentő képregénytől is tartottam kicsit. Hamar rájöttem, hogy felesleges. Már az első fejezetben messzebb eljutunk, mint a sorozatban egy évad alatt. Már értem, mennyire grandiózusan és hosszan akarták elmesélni azt a sztorit a Netflixen – bele is buktak.

A helyzet az, hogy az csak a nyitány, hogy Sheldon és a rendszere elbukik. Már ebben is érdekes felvetés fordul elő. Mennyire szabad a szuperhősöknek beleavatkozni a világ sorsába? Azt hiszem, én igazán egyik oldallal sem értettem egyet. Walter túlzott beleszólása diktatúrához vezet, és egy ember sem mindentudó, legyen bármilyen intelligens is. Sheldon abszolút semlegessége meg nem hoz javulást – az emberiség nem tanul a hibáiból.

Sheldon, vagyis Utópia különben sem egy tökéletes hős. A tragikus vétsége, hogy ezt ő viszont nem látja. Simán rosszul ítéli meg az embereket. Walter árulása fel sem merül benne, miközben Hutch esélyt sem kap tőle. De itt tetszett az is, hogy ezek a hősök emberek, hibáznak. Igaz, azért nem azt a véget érdemelték volna: se Sheldon, se a neje.

Utána jön egy klasszikusabb cselekmény, melyben a rossz vezetés ellen összefognak és indulnak a harcok. Több képesség, több karakter. Mozgalmas, változatos és vannak benne jó ötletek. Tűzróka feltűnése különösen tetszett.

Talán Sheldon rendszere és hibái az elgondolkoztatóbbak és jobb kérdéseket vetnek fel, de nekem Hutch – Chloe – Jason kis családja adta el a sztorit. Nagyon szerettem, ahogy ez a család működik. Ahogy a két felelőtlen szuperhős ivadék szülőként felnő, remek a kapcsolatuk és olyan szülők tudnak lenni, ami nekik nem volt. Irigylésre méltóak, és nagyon szerettem a kalandjaikat olvasni. Jason is remek srác lett – nem is csodálom, hogy a nagyapja tulajdonképpen miatta aktivizálja majd magát újra.

A három generáció Hutch volt egyértelműen a kedvencem. A legjobb beszólások, a legjobb karakterek. (Mondjuk, alapból jobban is egyetértettem végig George elgondolásaival, nem Sheldon ráhagyó nézetével.)

De a másik oldalt is elkapja Millar. Brandon alakjában nagyon elkapja a hatalom korrumpál tételt, míg Walter személyében azt mutatja meg, hogy nincsenek mindentudó emberek, és aki annak gondolja magát, csak romba dönt maga körül mindent.

Egy dolog, ami nagyon nem tetszett. A képregény grafikája nekem túl darabos. Hiába, nekem a szép rajzok tetszenek. Nem rossz, láttam bőven silányabbat, de azért nem szép.

A sorozatot tuti nem nézem újra, a képregény viszont simán újraolvasós.

Millar: Jupiter hagyatéka - Mint képregény: 75% szuperhősök csavarral. Izgalmas, van kérdésfeltevés és jellemek is.

Szubjektíven: 70% mennyivel jobb, mint a sorozat lett! A grafika, ami nem mindig tetszett…

Varázstükrös, gyászt feldolgozó, magából kiforduló.

A Tükörkészítő lányaként nőtt fel. Mást sem hallott, mint hogy ronda és haszontalan gyerek, akit az apja olyakor meg is vert. Elhitte magáról, hogy valóban ennyire haszontalan teremtés. A Király jött el egy napon tükröt venni, és felfigyelt a lány szépségére. Feleségül vette, Királynővé tette, és a nő végre ráébredt, hogy szép teremtés, akit lehet és aki tud szeretni. Jóképű férjét és mostohaleányát is a szívébe zárta, életében először boldog volt: szerették és szeretett. Ám a háborúban odaveszett az ifjú férj, és a Királynőnek csak a tükre maradt, melyben az apja szelleme raboskodott. Egy varázs miatt hazudni sem tudott, és minden nap el kellett mondania a lányának, hogy ő a legszebb. A Királynő függővé válik, és nem hagyhatja, hogy más legyen a legszebb.

Hófehérke és a hét törpe, de ezúttal a Királynő szemszögéből. Serena Valentino nem átírja a történetet, ahogy mostanában nagyon divatos, hanem az emberi motivációt keresi. Kiemeli a Királynőt, és azt igyekszik bemutatni, hogyan lett belőle Gonosz Mostoha. Mert senki sem gonosznak születik, azzá teszik…

Adja is magát a kérdés, hogy akkor a Királynő áldozat vagy elkövető? Sajnos, azt a tételt bizonyítja, hogy gyakran az áldozatok felnőve maguk lesznek a következő szörnyetegek. Lehet sajnálni, hogy miért és hogyan jutottak arra a pontra, de ez nem jelenti azt, hogy fel kellene őket menteni. A Tükörkészítő lányát sajnáljuk, a fiatal özvegyet sajnáljuk, de az asszonyt, aki megöletné a hercegnőt, majd meg is mérgezi a lányt, nem lehet felmenteni sem. Valentino sem teszi meg, a mostohát eléri a karma.

Valentino nagyon szépen elkapja a folyamatot, ahogy a gyász és a gyerekkori trauma összeáll, és elkezdi megváltoztatni az asszonyt. Még arra is magyarázatot ad, miért lesz annyira fontos a szépség. Hogyan talál vigaszt, feloldozást – amiért bármire képes aztán. Azt is feláldozza, ami korábban sokat jelentett a számára. Az emberségét, a megmaradt családját. Érzelmileg szépen össze van rakva, és minden lépcsőfok alaposan meg van rajzolva a nemes Királynőtől az álnok Gonosz Mostoháig.

A lélektani alaposságnak azonban a mese fizeti meg az árát. A cselekmény kevés, és pontosan követi a mesét. (Kit lep meg, hogy a Disney verziót? A herceg és Hófehérke szerelmes duettje, az egy az egyben ki van másolva a Disney klasszikusból.) Végig az a fontos, hogy a Királynőben mi zajlik, és így az események mellékesek. Nincs varázs, nincs izgalom, nincs mese. Jó, van, de lényegesen kevesebb. Egy meseregénynél ez némileg hiba.

Mivel arról szívesen olvasok, ki hogyan lesz olyan, amilyen, nem ez volt, ami nekem lehúzta a történetet. Amit én nem szerettem, azok a cselekményben levő lyukak. A Királynak van három nőrokona, akik egyfajta gonosz entitásként lökik a nőt a végzete felé. Még a jó korszakában elkezdik a pletykákat, majd rávezetik a sötét mágia és a gonoszság útjára. Mégis, kik ők és miért csinálják ezt? A három banya alakjában van mesés és mitológiai elem: három öregasszony szőtte a görögöknél a sors fonalát és vágta át az élet végén. Általában három öregasszony segíti a népmesék hősét a cél előtt. Macbeth sorsát is három boszorkány jóslata hozta működésbe. De itt titokzatosak, eltűnnek és nincs értelme, miért ármánykodnak.

Igaz, nekem már az is fura, hogy az esküvőtől Királynő a nő – mert neve csak Hófehérkének van – és nem Királyné akkor még.

Egyszer érdekes volt, nem is volt rossz élmény olvasni, de nem éreztem igazi mesének.

Valentino: Ki a legszebb? - Mint meseregény: 55% bőven akad a cselekményben lyuk, és a karaktert építi, a mesét nem.

Szubjektíven: 65% az érzelmi része szépen felépített, de kevés volt benne az igazi mese.