Terroristás, célt kereső, megértésre törekvő.

A tévében merényletekről tudósítanak. A világ több pontján is emberek foglaltak el lőállásokat és kezdtek random emberekre tüzelni. Ezzel egy céljuk volt: felhívni arra a figyelmet, hogy a bolygó az emberek miatt haldoklik. Túl sokan vagyunk, sokat szennyezzük. A vég közeleg. Két asszony is rosszat sejt a híreket látva. Mert Laura fia, Aava öccse ugyanilyen nézeteket vall és el tudják képzelni, hogy Aslak is fent van egy tetőn és lő. Miközben a tragédia egyre biztosabb, mindkét nő átgondolja, mi vezetett erre a pontra. Hogy menekült el az egyik a világ másik végére, míg a másik miképpen sebezte és óvta egyszerre.

A címét szeretem. Több szinten benne van, mi a regény témája.

Elfogy Aslak ideje, aki a képen is látható merénylő. Az ügy mártírja akar lenni, és így minden megmozdulása haladás a vég felé. Bár igazából ő csak a végén lép színre, és kicsit jobban megérthetjük, hogy jutott el oda. Ezt viszont sajnáltam, mert minden Aslak körül és miatt alakul, mégis, ő szerepelt a legkevesebbet.

Elfogy a Föld ideje. Ez környezetvédelmi kötet, ami mindig visszatér oda, hogy tönkretettük a bolygót. Aslak ennek a megszállottja, az anyja (Laura) ennek a kutatója. A merénylet célja is, hogy felhívja a figyelmet – az már más kérdés, hogy mennyire elhibázott maga a koncepció. Ha saját magát gyújtja fel, akkor jobban foglalkoztak volna a miérttel. Nekem úgy jött le, hogy a merényletek után az lett a téma, hogy a merénylők, köztük Aslak is, mennyire félre lettek vezetve és mennyire rossz utat választottak.
A testvére, Aava orvos, aki segélyszervezetekkel dolgozik együtt és a Föld veszélyes pontjain menti az életeket. Most éppen Szomáliában – ott éri a hír, mi történik otthon és hogyan érintett a testvére. Az ő kapcsán ki van vesézve, hogy milyen viszonyok vannak ott, mennyire reménytelen és mégis segíteni próbálni kell.

Ez a kötet Laurára és Aavára koncentrál. Mindketten igyekeznek feldolgozni, hova jutott Aslak és mit tehettek volna másképpen.
A szerző nagyon belülről fogja meg őket, és nem is a cselekményt pörgeti, hanem a nők érzelmeit és gondolatait közvetíti. Laura a számomra megosztóbb. Olyan érzéseket adott neki, amelyek nem megszokottak egy regényben. Az, ahogy irigy a saját lányára, mert ő azt az életet éli, amit ő szeretett volna, de helyette anya és feleség lett. Le van írva, hogyan lett viszonya, verte át a családját és milyen nehezen élte meg az anyaságot. Esendő, tesz taszító dolgokat is, de nem rossz, csak emberi.
Aavában meg végig a menekülést éreztem. Magányos, és lenne lehetőségre többre, de valahogy nem megy neki. Az ő esetében nem látom Laurához hasonlóan tisztán, mi a személyisége negatív pontja, de az ő élete sincs rendben.

Akár jó is lehetett volna a szerkezet: Aslak ott van, lövi az embereket, a hírek elindulnak. Mire a rendőrség körbeveszi, az utolsó áldozata önmaga lesz. Közben látjuk, a család mit él át. A gondom az, hogy maga Aslak nagyon későn kapcsolódik be a sztoriba.

Nem egy könnyű könyv, feszeget súlyos témákat, de nem az üzenetét érzem a legerősebbnek. Pláne, hogy egy csavarral az is kiderül, hogy a netes csoportot egy merénylő manipulálta, akinek egyáltalán nem volt célja, hogy a környezetvédelemre felhívja a figyelmet. Csak agyakat mosott, és öngyilkos merénylőket állított pályára. Így Aslak minden tette, a halála is csak egy rossz vicc lett.
Nem, ez a két nő regénye, akik a családja voltak. Az a sokk, hogy mire lett képes a fiú, mit tehettek volna másképp és feldolgozni, hogy ez van. Érdekes, ennél jobb jelzőt nem adok.

Hirvonen: Elfogy az idő – Mint kortárs: 70% miközben feszeget kortárs problémát, nagyon emberi tragédia is.

Szubjektíven: 45% érzelmes, fájdalmas – azért a természetvédelmi témából többet vártam.

Rakjuk sorba a Jane Hawk-sorozat köteteit!

A:A tiltott ajtó 

B: A görbe lépcső

C: A suttogószoba

D: Sötét zóna

E: Az éjszakai ablak

Megoldás: Tovább!

Felügyelői feladatokat ellátó, tündér üzelmeket átlátó, nyomozós.

Harry Dresden soha nem volt a Fehér Tanács kedvenc mágusa. A Vörös Udvarral folytatott háború azonban olyan veszteségekkel jár, hogy még a férfitól idegenkedő mágusok is elismerik, hogy szükség van rá. Szürke köpenyt kap, Felügyelő lett. Azonban igyekeznek mindig emlékeztetőket adni, hogy vigyázzon magára: éppen Chicago lesz kijelölve, hogy egy mágia szabályait megszegő kamaszt kivégezzenek, és Harry nem mentheti meg a fiút. Közben saját nyomozást is folytat: kap egy sötét mágiára való figyelmeztetést, míg egy jó barát felcseperedett gyermeke kéri a segítségét. Molly egy barátját gyilkossággal vádolják, noha a lány biztos az ártatlanságában. Mire Harry észbe kap, már egy megtévedt varázsló kamaszt próbál védeni és nyakig benne van a tündér udvarok újabb játszmáiban, melyek a háború kimenetelében is döntő szerepet játszhatnak.

Úgy tűnik, a sorozatból azok lesznek a kedvenc részeim, amelyekben a tündérek is kavarnak. Ez is olyan, nagyon be is jött!

Szokás szerint Butcher azonnal pörgeti az eseményeket, kivégzés és feladatok szakadnak Harry nyakába, aki sorra nekiáll a dolgoknak és ahogy lenni szokott, a végére minden szépen össze is kapcsolódik. Ahogy eddig is, most is egy jól szerkesztett, okos történetet kapunk, amit szívesen olvastam.
Bőven van fordulat és meglepetés – azt még mindig emésztem, hogy a tündér királynők mekkora játékosok. Tulajdonképpen a mágusok tanácsát is átvágták, Harry is sakkbábu lett a játszmában. Kalandok és akciók követik egymást végig, bőven van ármány – nagyon olvastatta a cselekmény.
Eddig nem nagyon éreztem, hogy lenne átívelés, de Butcher már belebegtet egy epikus, nagy kalandot/harcot, érdekel is, mi sül ki a dologból. Jaj, az az Excalibur-utalás… Arthur mondakör a gyengém. Jöjjön az a fiú vagy lány, akinek Harry odaadhatja a kardot! (Azért remélem, nem magának kell forgatnia, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle.)

Szerettem, hogy Harry belső vívódásait is kapjuk. Egyre összetettebb karakter, és jól áll neki, hogy egyre több visszatérő szereplő van körötte. Csapatot alkotnak, és így még ütősebbek az ügyeik. A Tél megrohamozása – az nagyot szólt. De elkalandoztam. A lényeg az, hogy Harry fokozatosan növi ki magát vezetővé és a mágusok világában is egyre fontosabb szereplővé válik. Jó ember, bátor harcos és még mindig hatalmas a szíve.
A mellékszereplők meg hoznak drámát, humort, végzetet. Nem is tudnék választani, ki a kedvencem. Ugyan kedvenc boncnokom most nem tűnik fel, de itt van a szintén a természetével hadakozó testvér, vagy a kísértő bukott angyal, akit szintén egyre jobban bírok. Szeretem azt is, hogy az ő életükön látjuk, mennyire halad az idő. Pl. az egykori, helyét kereső vérfarkas már egyetemet végzett, rendet tart a környékén és meg is nősült. Felnőtt és Harry érdeme is, hogy jó ember lett. Butcher jól tudja kezelni, hogy telik az idő és másként telik a hosszabb életű mágusnak, mint emberi barátainak.

Tovább bővült a világkép is. Minél többet tudok a mágusok szabályairól, a felügyelőkről vagy a tündérudvarok kényes dinamikájáról, annál többet olvasnék még róla. Butcher bírja ötlettel, miközben szórakoztató is a kötet.

Kifejezetten erre a részre szabott bölcsességet is tudnék találni benne. Egyrészt, a második esélyekről. Azt is többé teszi, aki nyújtja. Másrészt, hogy a jó szándék egyenes út lehet a pokolba – vagy jelen esetben egy gyilkos tündér udvartartásba.

Nem is írok végszót, olvasom a Fehér éjjelt és drukkolok, hogy Könyvhétre jöjjön Apró szívesség is.

Butcher: Főbenjáró – Mint fantasy: 100% még mindig bővül a világ, tartalmas és kalandos, sok emlékezetes hőssel.

Szubjektíven: 100% találó cím, izgalmas és meglepő cselekmény, az átívelések is ülnek.

Cím: Alfred Hitchcock tizenkét élete

Szerző: Edward White – magyarul most debütál

Műfaj: ismeretterjesztő, bulvár

Cselekmény: minden, ami Hitchcockkal kapcsolatos. A munkássága, a magánélete, amiből létrejött a legenda. Amennyiben jól értelmezem, 12 nagy részre oszlik majd a könyv, és 12 szempontból nézi meg, ki volt Alfred Hitchcock, és mi jellemezte őt.

Várni azt várom, hogy lefedi a könyv az életrajzát és mellette bőven lesz belőle filmes háttér. Imádok a kulisszák mögé nézni, és itt filmkészítési trükkök vannak beígérve. Plusz, Hitchcock nagyon sok filmjét láttam is, vannak köztük kedvencek. Olvasni is szívesen olvasok róluk.

Várható megjelenés: a Kossuth Kiadó őszi terveiben szerepel, jelenleg november eleji a megjelenése (de HVG logót is láttam már rajta, majd kiderül)

Kamaszos, féltékenykedő, családi titkot feldolgozó, szocialista rendszeres.

Vera kiskamasz, aki biztos családi háttérből keresi a helyét a környezetében. Van egy nagyon jó barátnője, akivel szinte mindent együtt csinálnak. Még a lovaglás és versenyzés is közös. Ám minden megváltozik, amikor egy új fiú érkezik és osztálytársuk lesz. Mindkét lánynak szimpatikus, de a fiúnak Vera tetszik jobban, vele kezd el barátkozni. A felnőttek játékosan ugratják is a lányt az udvarlójával, de a nagyobb baj, hogy a barátnője féltékenységében a lány ellen fordul. Vera pedig elkezdi észrevenni, amit mindeddig figyelmen kívül hagyott. Hogy a barátnője apja jómódú, a lányának olyan dolgai vannak, amit még a felnőttek sem engedhetnek meg maguknak, mint az eredeti farmer. Hogy már akkor megvan a versenyre varratott fellépő ruha, amikor még a válogató sem volt meg. Vera nem csak a rendszer hibáival szembesül: a rosszindulat egy családi sebet is feltép.

Egy ideje már szemeztem Grecsó Krisztián köteteivel, végre rászántam magam egyre. Valami könnyedet szerettem volna, így kötöttem ki a Vera mellett. Gyerekek a főszereplők, gondoltam, nem lehet túl megterhelő.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy ennek a regénynek több rétege van. Lehet úgy olvasni, hogy van egy 12-13 éves lány, aki szembesül a családja igaz történetével, akinek először tetszik meg egy fiú és viszont, aki próbálja megtartani a barátait. A történet is olvastatja, lehet ez egy kamaszsztori.

Ám sokkal mélyebben és igazabban van megírva, mint egy gyerekkönyv. Lélektanilag alapos, mélyreható és nagyon át tudtam érezni a lány dolgait.
Még akkor is, ha Vera hitelesen kiskamasz. Ami felnőtt fejjel evidencia, neki még nincs meg és naivabb is, mint én felnőttként. Ez a legtöbbször tetszett, így illett a karakter korához. Egyedül az irritált, hogy a barátnőjén nem képes átlátni. Nekem annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy azért kezdi el piszkálni és bántani, mert neki is az a fiú tetszik, aki viszont Verára figyel fel. Az valahogy olyan fájdalmas/szánalmas, ahogy Vera igyekszik megtartani azt a kapcsolatot. Az sem emelte a kedvem, ahogy majd az a történet véget ér. Vera sokkal megbocsátóbb nálam, én nem így intéztem volna a dolgokat.

Közben ez egy korregény is, és szinte szörnyülködve szemeztem ki a háttérből, hogy az egyenlők között is vannak egyenlőbbek. Hiszen a gazdag, jómódú lány több mindent megkap, kivételeznek vele. Az is olyan gyermeki, ahogy erre Vera ráébred. Az egy jó pofon az élettől, amikor meglátja a szekrényt és benne a dresszt. Amikor a maga kis valóságában reped meg az igazság és hit burka. Vera kislány, nem foglalkozik politikával és a szocialista rendszerrel, de a történetéből sok minden kiderül róla, és az nem egy szívderítő látkép.

Az örökbefogadás témát éreztem soknak. Itt egészen más a világnézetem, mint a hősnőnek, így ezen a részen nem tudtam együttérezni a kötettel. Vera a szülei szeme fénye volt, imádták, akkor miért olyan dráma, hogy örökbe fogadták? Mindent megadtak neki, csak a vérkapocs nincs meg. Szerintem nem csak a vér tesz családdá. Vagyis, nekem ellenszenves volt, hogy Verát annyira megviseli az örökbefogadása ténye. Pedig nagyon próbálom elképzelni, miért olyan pofon ez egy kiskamasznak. Talán ez is olyan kérdés, ami az egyik embernek félig tele, a másiknak félig üres. Mi a fontosabb: a szülők, akik szeretnek és választottak; vagy, hogy voltak olyan szülők is, akiknek nem kellett és eldobták?

Igényesen is van megírva. Érthető, láttató, érzékletes. Leginkább a szereplők keltek életre számomra, de mivel lélektanban erős, ez nem meglepő.
Már nézegetem, mit lenne még érdemes olvasni a szerzőtől. Szerintem találok majd.

Grecsó: Vera – Mint ifjúsági: 80% lélektanilag mély, egyszerre emberi és egy korszakot is megragad.

Szubjektíven: 65% tetszett, hogy Vera hitelesen kiskamasz, mégis nehezek a gyerekes dolgai.

Nyomozós, nevet tisztázó, családos.

Franz Eberhofer világában minden a helyén van. Susi visszatérésével megint van fix barátnője és a nő nagyon igyekszik is, hogy működjen a kapcsolata a falu rendőrével. Franz élvezi is a kényeztetést, a nő kedvességét. A családi idillt egy látogató zavarja meg, aki a Paul névre hallgat. Modern festő volt, akinek a nácik elől menekülnie kellett és itt fogadták be. Akkor régen a nagyi volt, akivel szerelembe esett. Már haldoklik, és visszatért élete szerelméhez elköszönni. A nagyi szerelmes tiniként kezd viselkedni, ami nagyon megviseli Franz apját – pedig a teljes családi titokra még nem is derült fény! Franz persze rájön, ahogy a munkahelyén is kénytelen aktivizálni magát: az undok felettesét megölik, és pont Franz bicskájával. Gyanúsított lett, és ha nem tisztázza magát, vádlott is.

Most kezdek rákapni erre a sorozatra. Minél inkább humoros regénynek olvasom és nem kriminek, annál komfortosabban érzem magam vele.

Mert milyen is a jelen ügy? Nem is nagyon emlékszem rá. Hősünk minimális erőfeszítéssel dolgozik rajta, noha most egy jópofa csavarral ő maga a fő gyanúsított – mondjuk, nem saját magának, hanem a többi rendőr által. Pár emberrel beszél, pár dolgot megtud, és a segítők meg a szerencse mellette vannak. Az egész nyomozás csak színezi egyébként a cselekményt, Franz életének része a munkájaként, de őt nem az határozza meg, hogy rendőr. Nagyon könnyen is veszi az esetet annak ellenére, hogy most a ő nyaka körül szorul a hurok.
Itt is inkább a humor dominál: ahogy ugratják, hogy gyilkos. Ahogy a többi kolléga alkalmatlan és kényelmes. De már az is, ahogy a rendőrség legutáltabb tagja lesz az áldozat egy lagzin – ahogy a berúgó kollégákat szondáztatja, azon ezerrel vigyorogtam. A végére minden szépen összeáll, de nem izgalmak és nehézségek után. Nekem túl kényelmesek még úgy is a megoldások, hogy már elengedtem, hogy igazán krimit várjak.

Azzal újfent viaskodom, hogy miképpen viszonyuljak a főszereplőhöz. Vannak jó tulajdonságai, de annyira kényelmes és nagy gyerek, hogy az már fáj. Fel nem fogom, mit esznek rajta a nők az elejétől kedve. A csalókat meg nagyon nem bírom, és most Susi komoly barátnő – Franz mégis könnyeden bemászik a halott kolléga özvegyének ágyába. Nálam az ilyen húzásokkal, most is, lehúzza magát. Még akkor is, ha egyáltalán nem veszi komolyan az özvegyet. Igaz, ez is része annak, ami irritál a férfiban. Ő olyan könnyen csalja Susit, mintha semmi nem is történne. Szerintem fel sem fogja, hogy mennyire megbántaná a nőt, ha kiderülne, hogy milyen könnyen és mennyi nővel bújt ágyba mellette.
A mellékszereplők is a humort hozzák, és ott is akadnak olyan kisebb/nagyobb hibák, amiért nem lesznek kedvencek. Mint a szerelő, akinek az a leggyakoribb foglalatossága, hogy csalja a nejét. Igaz, kedvencek is akadnak közben, mint a bíró, aki a náluk való rejtőzködése óta Franz apjának jó pajtása és visszatérő szereplő.

Viszont, most egy ponton a dráma és a humor szuperül keveredik. Paul miatt Franz apja kikészül, aztán a családi titkok kezdenek kiderülni. Most először olyan jeleneteket is komponált Falk, hogy akár megkönnyezni is lehessen. Ezért értékesebb is nekem, mint a korábbi részek. Itt eltalált egy olyan vonalat, amiben tragédia és mélyebb érzelmek vannak, ami nem csak poén.

Vagyis, a humorát szeretem, színes személyiségekkel van tele, ha némelyiknek a hibája kifejezetten irritál is. A krimi gyengébb, cserébe most kapunk egy keserédes családi történetet, ami számomra a legemlékezetesebb a kötetből.

Krimiként lassan teljesen elengedem, így megszeretem ezt a sorozatot. Van még része, vagyis kiderül még, Falk marad-e a humoros rendőrnél, vagy lesz komolyabb nyomozás is.

Falk: Grízgaluska-affér – Mint krimi: 55% az ügy mellékes, de humoros rendőrös könyvnek olvastatja magát.

Szubjektíven: 70% bár Franz egyes tulajdonságai zavarnak, a szerző és a sztori humora bejön.

A gyűlölet sokszor akkor a legádázabb, amikor sem okokat, sem arcokat nem talál magának – jegyezte meg az idős asszony. (Schmal: Nagy folyók haragja)

Az élet épp elég hosszú utazgatás anélkül, hogy külön terhet kéne rárakni. (du Maurier: A fogadó titka)

Úgy hiszem, kisasszony, az az alapgondolat, hogy az ember megteszi, amit kell, amikor a helyzet úgy kívánja. Azt hiszem, bárki, beleértve a nemességet is, találhat magában rejtett képességeket, amikor el akarja érni a célját. (Hunter: Előkelő álarcosbál)

Amit a szerző nem tud, az egy teljes könyvet megtöltene (Di Terlizzi & Black: Spiderwick krónika)

Aki igazán sikeres, annak nincs szüksége arra, hogy hangoztassa a felsőbbrendűségét. (Baráth: Orosz rulett)

Igaz, hogy végül nem valósult meg az álmom, de rengeteget tanultam közben. Apróságokat, de a tűzhöz egyetlen szikra is elég. Ezek az apróságok tettek azzá, aki vagyok. Ha nem így történik, üresebb lett volna az életem. (Fletcher: Túlvilági szerelem)

A Hulk dührohamot kap – Nina szorong. Nagyon együtt tudott érezni Bruce Bannerrel, főleg abban a változatban, amikor Mark Ruffalo játssza. Neki legalább ott van szükség esetére a Xanax, de Bruce Bannernek nem áll rendelkezésére más, csak Thor. (Waxman: Egy könyvmoly élete)

A nehéz az elég enyhe kifejezés – fújtatok. – Az életem egyik pillanatról a másikra olyanná vált, mint egy régimódi maffiafilm. Én pedig csak kapkodom a fejem, hogy ki kicsoda, mintha lemaradtam volna az elejéről. (Baráth: Orosz rulett)

Sorozatgyilkosos, őrülettel küzdő, megrontó.

Willard túlélte a második világháborút, de amiket a fronton látott, kísértik. Otthon csak békére vágyik, és mivel egy pincérnőbe első látásra beleszeret, tudja is, kivel. Elköltöznek, boldogulnak, fiuk születik. A nő megbetegedése azonban fanatikussá teszi a férfit, aki Istent akarja rávenni a segítségre és a fiát is bevonja a vallási gyakorlatába. Közben az anyja pártfogoltja, egy vallásos fiatal nő prédikátor férje őrületének esik áldozatul, mivel a férj abban a hitben volt, hogy megkapta a feltámasztás képességét. A lányukat Willard anyja neveli fel a saját unokája mellett, nem sejtve, hogy a lány sorsa is egy prédikátor miatt pecsételődik majd meg. Arvin feladatául jut igazságot szolgáltatni, ahogy az országúton garázdálkodó, gyilkos párost is majd neki kell megállítania.

Úgy gondolom, hogy van gyomrom a furcsább és rémisztő könyvekhez is. Azonban nem sűrűn akad olyan beteg könyv a kezembe, mint ez. Nem egyszer néztem az oldalakat és küzdöttem magammal, hogy befogadjam, amit olvasok. Beszippantott, érdekelt, de az agyam egy része folyamatosan kattogott az ábrázoltak elmebeteg voltán.

Minden egyes történet, kiemelt szereplő valamiképpen defektes. Legyen az egy pedofil hajlamú pap, egy vallási megszállottságba menekülő egykori katona, egy sorozatgyilkos páros vagy egy kamaszfiú, aki csak igazságot próbál tenni. Ilyen szempontból nagyon találó is a cím, mert annak ellenére, hogy sok szereplő mennyire Isten-megszállott, inkább az Ördög felé közelít. Elég csak a prédikátorokra gondolni, akik megrontják és kihasználják az embereket.

A borzalmak visznek előre, és nekem megvolt a katasztrófa turizmus élmény. Szinte féltem, milyen fordulat és rettenet jön még, de nem bírtam leállni, csak olvastam tovább. A végén meg merengtem, mi volt a legbetegebb. Két dolog között vacillálok különben: Willard véres oltára, amire felkerül a fia szegény kutyája Tudom, fura, de én rendszeresen jobban sajnálom az ilyen történetben az állatokat, mint az embereket. és Carl fotó gyűjteménye. Talán jó is, hogy még mindig nem bírom felfogni, hogy az erotikus fotókat hogyan vegyítette a gyilkos fotókkal. (Az óta láttam a filmet is, abban jócskán visszavettek a beteg elemekből.)

Minden történetrészben berántott valami. Nagyon erős a kötet atmoszférája, jó a cselekmény, ha borzongató is. Szerettem, ahogy a végére minden összeáll és a különböző szereplők elkezdenek összetalálkozni. Ha nem is szerves részét képezik a történeteik egymáséinak, de a végjátékok, a sorsuk összekapcsolódik majd.
Borzongató tablót kapunk a szerzőtől, egy merülést az emberi sötét oldalra. Fojtogat, érzelmileg nehéz olvasni, de rám hatással is volt. Ez a regény megráz, és ezt az értékei közé sorolom. Még akkor is, ha fel nem fogom, egyesek hogyan tudnak így beborulni.

Nem csak a hangulatban, a szereplőkben is erős a kötet. Sikerült elérnie a szerzőnek, hogy a megszállottak, a sötét karakterek világába is bele tudtam élni magam. Éreztem a kényszerpályát, ami miatt ilyenek lettek. Igaz, volt, akit nagyobb késztetésem volt megérteni, mint másokat. Willard ilyen, míg a pedofil pap nem. Azért a pár jobb karakternek drukkoltam – ezért irritál, hogy nem tudtam meg, mi lesz végül Arvin sorsa. Legalább egy mondatot nem bántam volna, hogy pl. új életet tud kezdeni máshol, a pap lelövéséért elkapják a rendőrök, vagy katonának áll, vagy valami. Utálom a nyitott végeket. (Ezen is csavartak a filmen kicsit, azt egy fokkal élvezhetőbbnek is találtam.)

Mennyire érdemes benne tanulságokat vadászni? Lehetne. Mélyen emberi dolgokról szól, csak éppen a sötétebb színezettel.

Nehezen szántam rá magam – a borító is ijesztett – de nagyon megérte elolvasni. Élmény, sötétebb színekkel és nem kevés őrülettel.

Pollock: Mindig az ördöggel – Mint horror: 95% bár véres, beteg is, kortabló és mélyen emberi is. Hangulatos, emlékezetes.

Szubjektíven: 90% egy-egy ponton már túl beteg is, de csak a nyitott vége irritált benne.

A Könyvhétre jelent meg az Északi mitológia képregények első része magyarul, lesz új Vikings spin-off, a Marvel egyik ikonikus alakja Thor. Vagyis, minden adott, hogy kicsit megnézzük, milyen vikingekről olvashatunk!

Kezdjük is Neil Gaiman Északi mitológiájával, ami eredetileg egy mítosz gyűjtemény. Gaiman fogta a skandináv mitológiát és újra elmesélte a történeteit. Loki csínytevései, Odin szemének feláldozása a bölcsességért, Thor iszogatása a vikingekkel, a Ragnarok, és megannyi más történet. Az csak izgalmasabbá teszi, hogy egy másik kiadó meg kihozta a képregényverziót is. (Gaiman ezer szállal kötődik különben a képregényekhez is.)

Mark Lawrence A vörös királynő háborúja ciklusában szintén használt vikingeket és a skandináv mitológia elemeit. Főhősünk, a nőcsábász és nagyszájú herceg állandó kísérője és jó barátja a viking Snorri lesz, akivel megjárják a hideg és veszélyes északot is. Egy kis háttértörténet ahhoz, hogy ugyanebben az időben, csak más színtéren, Jorg hogyan győzhette le a Holtak Királyát.

Cressida Cowell neve nem is annyira a meseregényei, mint inkább az abból készült animáció miatt ismert. Így neveld a sárkányodat – a hős itt is Hablaty, és a sárkánya neve is Fogatlan. Ezzel véget is értek a hasonlóságok. Fogatlan nem Éjfúria, hanem sokáig egy haszontalan, folyton éhes kópé, aki mezei sárkánynak néz ki. Hablaty érdemeit nagyon sokára ismerik el, noha ésszel ő veszi legjobban az akadályokat és sikerrel viaskodik Alvinnal. Sárkánylázadás, mitikus kincs megtalálása – mielőtt Hablaty nagy király lett, csak egy különc srác volt.

Bernard Cornwell az angolok történetét mesélve többször is vikingekről mesélt. Az Excaliburban ők az ellenség, akik ellen Arthur és a szövetségesei küzdenek. Az Angolszász históriákban hősünk angol nemesnek született, de vikingként nőtt fel. Az öröksége visszaszerzése hajtja, így kerül Alfréd szolgálatába, és akaratán kívül is részese lesz a játszmának, melynek végcélja a vikingek kiűzése és Anglia megszületése. (Most jelent meg új borítóval az első kötet, de már magyarul is 8-nál tartunk. Angolul 13, szóval, van vissza még 5. Díjaznám, ha az előbb kijönne, mintha újra kiadnák a már elérhető nyolcat.)

Giles Kristian trilógiája egy viking ifjút követ nyomon, akinek az apja egy kisebb törzs uralkodója volt. A nagykirály azonban elárulta, lemészárolta őket. Balszerencséjére a férfi kisebb fia, Sigurd életben maradt, bosszút fogadott és megkezdte a maga sagáját. Barátokra és harcosokra talált, erősítette a pozícióját, szövetkezett és elárultatott, de nem adja fel addig, amíg nem vehet elégtételt. Kisebb csatáktól a nagy háborúig, míg Sigurd élő legenda nem lesz. Kristian folytatta a történetet, és lesz még hőse, aki a későbbi Sigurd szolgálatába áll. Az a sorozat azonban egyelőre nincs magyarul.

Az Animus is hozott ki vikinges regényt, de láttam más kiadónál is. Aki ilyesmire vágyik, most bőven van választék!