Megnyíló, boltot mentő, családot megismerő.

Nina igazi könyvmoly, magának való fiatal nő, aki megszabott keretek közé szorította az életét, és nagyon nem akar változásokat benne. Az anyja híres fotóriporter, folyton úton, míg a lánya ki sem mozdul a városából. Egy könyvesboltban eladó, könyvklubokat vezet és rendszeresen eljár egy kvíz csapattal vetélkedőkre. Családja sincs: a férfiakban csalódott, az anyjának nincsenek rokonai, az apját meg soha nem is ismerte. Így sokként éri, amikor egy ügyvéd felkeresi, és meghívja egy végrendelet felolvasására. Most szembesül azzal, ki volt az apja. Egy gazdag, megnyerő, de csapodár férfi. Három házasság, több megbántott gyerek és Nina, aki egy kalandból született meg. Nina kénytelen megismerkedni az új családjával, és felfedezni magában is sok mindent. Ez talán segít neki abban, hogy a kvíz játékokban a nemezise, Tom, ne egy ellenszenves alak legyen a szemében, hanem a férfi, aki a szívét is meg tudja dobogtatni.

Az a fajta mosolygós könyv, amit lányként/nőként simán csak jó olvasni. Tele van pozitív érzelmekkel, reménnyel – azt sugallja, hogy jó élni és meglepetések várnak ránk, ami jó!

A történetre könnyen rásütném, hogy tipikus. A kedves, helyes, de magának való lány elkezdi megismerni az ősellenségét a kvíz vetélkedőkről és lehet sejteni, merre haladnak a dolgaik. Mondhatni, kezdetében ott van a befejezése is. De ez a könyv annyival többet tud, mint egy kiszámítható románc!
Egyrészt, Nina nagyon nehezen adja be a derekát. Amikor már kapcsolat alakul, akkor is képes elbizonytalanodni, visszalépni és itt el is hittem ezt, nem csak az író fogásának tűnik, hogy növelje még kicsit a lapszámot. Pedig a kisördög ül a vállamon, és mondogatja, hogy Nina utolsó kihátrálása azért szenvelgős, de itt lelkileg meg van támogatva, Nina miért érzi azt, hogy ezt kell tennie. Szerettem is, hogy mennyire élővé van téve a szereplő.
Másrészt, a történet jelentős része szól arról, hogy Nina megismerkedik az apai oldalról a családjával. Bírtam, ahogy mindenki egyedi figura, nagyon mások. (Meglepően mások ahhoz képest, hogy egy családot alkotnak, de jól le lehet követni, hogy ki mit örökölt meg a szüleiből.) Van itt pszichopatának tűnő adatmegjegyző, jóképű fiatal családapa, cserfes kislány – és Nina sorra megtalálja a pontokat, amivel kapcsolódni tud. Amiben egyformák.

Így ez nem csak család, de önfelfedezés is. Nina elkezd megnyílni, és imádtam olvasni, ahogy elkezdi beengedni az embereket és egy egészségesebb, jobb életű Nina kezd színre lépni. Nina kezdettől egy rendes, szimpatikus nő, de bezárja magát. Azzal, hogy felfedezi, mi mindent tartogat neki a világ és a család is, az olvasónak is azt adja át, hogy ezek a dolgok teszik izgalmassá az életet. Az emberek, az élmények, az élet megélése.

Könyvmoly könyv is – gyanítom, sokan tudunk azonosulni a lánnyal, aki jól érzi magát a könyvek rengetegében. Nagyon tele van azzal, hogy a könyvek mennyire jó barátok és milyen fontosak tudnak lenni. A történetek ereje benne van, témaként is. Mellette Nina könyves elfoglaltságokat is talál. A sokféle könyvklubot irigylem is tőle – nálunk hasonló sincs a környéken, pedig én is szívesen eljárnék egybe… Ahogy a kvízcsapat is remek ötlet és sok humort kapunk onnan.

Kedves, kellemes, csajos. Nem csak egy szerelmes regény, és nagyon meg tudtam szeretni a szereplőket. Nekem néha kicsit áthajlik a nagyon édesbe pl. Nina könyvmoly, a lakása könyvespolcok és kötetek halmaza és könyvesboltban dolgozik – Tom meg könyvespolcokra specializálódott asztalos. De még így is szerettem és jó volt olvasni.

Kedves kiadvány, korrekt kinézettel is. Növelte az élményem, hogy a borító is nagyon ment a cselekményhez. Nem csak könyvmolyoknak ajánlható.

Waxman: Egy könyvmoly élete – Mint női: 85% miközben hihető is, mindennapi kalandok, színes egyéniségek vannak benne.

Szubjektíven: 75% szerettem a szereplőit, a humorát, a hétköznapok szépségeit benne.

• Studium Plusz: Lana és a herceg - történelmi romantikus
• Libri: Volt egyszer egy varrodám - karriertörténet
• General Press: A kívülálló - krimi
  • Kivégzés - krimi
• Lazi: Kleopátra II. - történelmi
• Kossuth: Kísértetkastély a Kárpátokban - krimi
• Fumax: a hétre van ígérve a két Batman-képregény
• Könyvmolyképző: Jó kislányok - YA, thriller
  • A Foster-dombi ház - thriller
  • Valaki más nyara - romantikus, ifjúsági, dramedy

Szeptember

13. Ernshaw: Gonosz mélység - YA fantasy 4

14. Butcher: Tetemes gondok - fantasy 4,5

15. Di Terlizzi & Black: Spiderwick krónika - gyerekkönyv 5

16. Schmal: Nagy folyók haragja - fantasy 5

17. Gross: Nácik Amerikában - thriller 4,5

18. Fletcher: Túlvilági szerelem - romantikus 1,5

    Hunter: Előkelő álarcosbál - történelmi romantikus 4

19. Baráth: Orosz rulett - női 2

    du Maurier: A fogadó titka - thriller 3,5

Talán kicsit lassabb, hidegebb volt ez a hét, de azért remélem, jó olvasmány akadt most is!

Új otthonba költöző, titkot rejtő, kosztümös.

Mary nem dédelgetett nagy álmokat. Már arról is letett, hogy férjhez megy és családot alapít. Szeret gazdálkodni, szívesen lenne a maga ura. Amikor azonban megárvul, nem maradhat egyedül. Nénikéje az a rokona, aki hajlandó befogadni a lányt magához. Mary le is döbben, amikor szembesül azzal, mi lett kedvenc rokonából. A férje, Joss, a fogadós rettegésben tartja és szolgává félemlítette. Mary kezdetektől látja, hogy a fogadó bűnös titkokat rejt és az új bácsikája nem egy jó ember. Amikor Joss a lányt is bevonná a sötét üzelmeibe, Mary keresni kezdi a szökés lehetőségét magának és a nénikéjének is. Megismeri a környéket, a titkaikat és egyre közelebb kerül Joss öccséhez, akinek szintén megvannak a maga bűnei, de messze nem olyan gazember, mint a testvére. Ő vajon a megoldás vagy a probléma része lesz?

Már nem tudom megmondani, mire számítottam, de nem erre. Komolyabbra, rejtélyesebbre, ijesztőbbre. Ettől az írótól többet várok!

A történet nem tudott igazán lekötni. Rejtély van, de túl gyorsan kiderül, mi a fogadó titka. Nem is igazán titok, tudja majdnem mindenki, csak nem beszélnek róla. Az a fajta vidéki titok, amiről csak az nem tud, aki nem akar. Nem is értettem, minek az a nagy titkolózás és félelemben tartás. Amíg nem vonják be a katonákat, senki nem akar belefolyni az ügyeikbe. Azt sem éreztem elég veszélynek, hogy Joss nem csak a feleségét igyekszik megfélemlíteni és elnyomni, hanem Mary-t is.
Ok, a végén van egy csavar a főkolompossal kapcsolatban, de az már kissé későn és kevés. Ha figyelmesen olvasok, azért jelek is voltak errefelé. Mary-ben is felmerül, rövid ismertség után, hogy a fogadós Joss egyszerűen nem elég okos hozzá, hogy csempészhálózatot és bűnbandát üzemeltessen egyedül. A végére tudjuk meg, hogy ki az, aki rendes embernek adja ki magát, de valójában romlott. Lehet előre tippelni, ki lesz ő, mert, ahogy említettem, nyomok vannak.

Kényelmes a cselekmény, nem az események pörgése adatja el a regény. A szerző nagyon igyekszik sötét hangulatot teremteni és ez a gótikus, baljós atmoszféra, ami olvastatja a kötetet. Lehet, máskor fogékonyabb lettem volna rá. Elemeiben sok minden itt van és érzékletesen: a mocsár, a fogadó a zárt szobákkal, Joss mogorvasága. Belemerülős, én meg inkább gyorsan cselekménysort szerettem volna.

A romantikus szála nem hagyományos, de ezt szerettem benne. Feltűnik egy férfi, és Mary választás elé kerül. Nem édelegnek, talán a szerelem se kerül szóba, lebeszélnék magukat egymásról. Mégis, van szikra és jót tudtam mosolyogni azon, ahogy Mary a végére számot vet az életével és eldönti, hogyan akarja folytatni. Pont az a szint, ahol kapunk is érzelmeket és szerelmet, de nem arról szól a könyv. Mi több, szinte anti-szerelmes regény, annyira küzdenek még magukkal is.

Talán az is a bajom kicsit, hogy nem voltak számomra emlékezetesek a szereplők. A nagynéni túl elnyomott és szenvedő, Mary jó értelemben átlaglány, Joss meg nem elég ördögi ahhoz képest, amilyen érzelmeket kivált. Du Maurier odafigyel a szereplőire, felépíti őket, csak most szürkének éreztem őket úgy általánosságban. Pedig van múltjuk, vágyaik és azt nagyon eltaláltnak éreztem, ahogy a nagynéni beleszürkül az életébe, a férje dolgaiba.

Ok, a borító se tetszett. Nem kellene, hogy ez is számítson, de számít. Akárhányszor kézbe vettem, átfutott a fejem, milyen idiótán néz ki a központi alak, az a riadozó nő. Ez már hozzájárult hozzá, hogy nem is teljesen tudat alatt idegenkedjem a történettől.

Keresem is még, mi vonzotta a sztoriban Hitchcock fantáziáját.

Jó, ezt azért tudom. Van rejtély, vannak lelki mozgatórugók és olyasmik, amelyek nem megszokottak egy ilyen történetben.

du Maurier: A fogadó titka – Mint thriller: 65% hangulatos, a fogadó rejtélye és veszélyessége megvan. Belemerülős.

Szubjektíven: 50% történet egyes elemei tetszettek, a hangulatiság üt. De a szereplőit untam.

Viszonyos, örökséget átvevő, bűnvilágba keveredő.

Sophia pontosan tudja, mit szeretne elérni. Annyit keresni, hogy legyen egy szép háza és maga nevelhesse a kisfiát, akinek az apja már a fia születése előtt úgy döntött, nem lesz az életük része, hiába volt nagy szenvedély egykor, ami összekötötte a párt. A nő azonban hamar rájön, hogy tisztességes úton soha nem veheti magához a fiát. Csalásokból egészíti ki a pincérnőként keresett bérét: szépen kiöltözik, férfiakat csábít fel egy szobába, kiüti őket, majd kipakolja a tárcájukat. A veszély mindig fennáll, és egy váratlan örökség megváltoztathat mindent. Sophia soha nem ismerte az anyját, aki most meghalt és a családi gyárat a lányára hagyta. Sophia az anyja életének titkai közé veti magát, és akaratán kívül is az orosz maffia ügyeibe keveredik. Mivel szerelmes lett itt, nem olyan könnyű kiszállni sem.

Sophia története nem volt fogamra való. Amennyire bírtam a borítót, annyira szerettem volna, ha tartalmában más. Így utólag nehéz megfogni, mit vártam, de nem ezt.

A cím különben ok. Egyrészt, Sophia tulajdonképpen veszélyes játszmákat űz kezdetektől. Férfiakat ver át és lop meg, mindig ott a lebukás veszélye is, meg láttunk arra is példát, hogy egy kiszemelt férfit nem tudott bedrogozni, és végig kellett volna játszania az estét, mintha valóban prosti lenne, és nem szélhámos. Vagyis, ez egyfajta orosz rulett. És mivel a szerelmi szálán orosz maffia, orosz férfi és veszélyek vannak, erre a részre is rá tudom húzni az oroszt és az életveszélyes játszmákat is…

Sajnos, az olyan játszmából van kevés, ami lekötött. A szélhámos élet, ahogy Sophia küzd, hogy jobb körülményei legyenek és maga nevelhesse a fiát, ez működött nálam. Onnantól, hogy képbe kerül az anyja és az öröksége, a sok titok és maffiás szálak, meg a szerelem, engem elvesztett a könyv.
Nagyon csajos, túl fontos a szerelmi szál és nem szerettem meg a szereplőket. Hagyományos értelemben bűnözőkkel van tele, és keveseknek vannak erkölcsi aggályaik. Az meg soha nem kötött le egy regényben, hogy a főszereplő páros egymásra kattan és gyűrik a lepedőt, ami ebben a történetben is volt.

Leginkább az zavart, ahogy Viktorral alakul Sophia kapcsolata, és amik kiderülnek. Mégis, mennyivel idősebb a pasi? Tudom, az én mániám, hogy a szereplők korát számolom. De, ha egy ponton Viktor azt matekozza, hogy Sophia lehet-e az ő lánya, mert az anyjával is volt viszonya, akkor nem éppen egy korosztály. Nem is jött át, mitől csap fel ennyire a láng a nő részéről. Okos, dögös, szerintem találhatott volna jobbat. Vagy a veszély plusz afrodiziákum?
Bár azért jár a pont, hogy Sophia a végére nem hazudtolja meg magát. A fia a legfontosabb neki, és képes a gyereket választani a szerelme ellenében. Mert, ha anya akar lenni, biztonságot kell nyújtania, még akkor is, ha a szerelme veszélyes életet él.

Kicsit nyitva különben a vége, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy folytatódik még a sztori. Bár, nekem nem hiányzik. Hiába vannak más színek is benne, mint a bűnbanda és a menekülés belőle, ezek csak színezik azt, hogy Sophia miket él át Viktor mellett és egyre többet megtud az anyjáról.

Se Viktor, se Sophia nem lett szimpatikus. Ahhoz képest, hogy milyen életet élnek, dörzsöltebbnek, izgalmasabbnak kellene lenniük, de itt a kettejük közti szenvedély volt kidomborítva. A szexi jelző jár mindkettőnek, csak sajnos nem a románcért, más izgalmakért szerettem volna a könyvet.

Könnyű olvasni, szórakoztató is, csak ez most cselekményben és szereplőkben nem tetszett.

Így utólag arra is rájöttem, hogy valószínűleg rosszkor kezdtem el a könyvet. Már olvastam A főnököt, és van egy olyan tippem, hogy annak a hősei Sophia szülei.

Baráth: Orosz rulett – Mint női: 55% bár kiemelten fontos benne a szerelmi szál és erotika, azért nem csak ennyi.

Szubjektíven: 15% nem szerettem a szereplőket, a történet se fogott meg. Kevés a kaland.

Charlie egyre biztosabb benne, hogy a német házaspár, akikkel a felesége összebarátkozott és akik a kislányára is vigyázni szoktak, valójában náci kémek. De hogyan bizonyíthatná? Követni kezdi őket, és kérdezgeti őket. Nem is sejti, hogy amennyire ő gyanút fogott, annyira gyanakodnak rá is.

A rendőrségre megy el, de bizonyíték nélkül nem tudnak mit csinálni.

Így amikor egy rakománnyal a páros és az embereik útra kelnek, Charlie is fellopózik az egyik kocsira. Látja, ahogy az óceánhoz mennek, és egy német tengeralattjáró érkezik. Valamit kipakolnak, és a kocsikra teszik. Készít fotókat is, és már komolyan kell, hogy vegyék. Van is terv, hogy rajtuk üssenek, és rájöjjenek, pontosan mit terveznek.

Csak éppen Charlie megtudja, hogy a kislányát elrabolták. Az új barátnője is a náciknak dolgozott: a szüleivel zsarolták, nem volt választása. Charlie lenne a bűnbakjuk. Mindent rá akarnak kenni - magukkal viszik, neki kell a sofőrnek lenni. A náciktól jött méreggel a víztározókat akarják megmérgezni. A rendőrségi kapcsolata sem ér semmit, ő is a németek embere volt.

Minden veszni látszik, de az egyik náciról kiderül, hogy az amerikai kormány beépített embere. Vele áll össze, és igyekeznek a kislányt is megmenteni, a mérgezést is megakadályozni. A nő képes lenne a gyereket is bántani, a férjét is feláldozni. Kevésen műlik, hogy nem történik katasztrófa.

Charlie pénzjutalmat kap, aminek jó felét annak a fiúnak a szüleinek küldi el, aki miatta halt meg. A maradékot is beosztják a nejével, akivel kibékülnek és még egy kislányuk születik később. Charlie az egyetemi karrierjét sem sírja vissza, meg tud élni a munkájából, amivel elégedett is.

Kémeket kutató, álruhás, kosztümös, szerelmes.

Lady Amanda már gyermekként sem volt egy átlagos nemesi sarj. Hercegnőnek született, akinek bátyja örököli majd az apjuk címét, és akinek csinos húga majd előnyös házasságot akar kötni. Amanda azonban nem lett volna boldog egy ranggal vagy a vagyonnal. Ő eltökélte, csak akkor megy férjhez, ha a kérője a szívét is elnyeri, nem csak a szülei beleegyezését. Kamaszként soha fel nem adott, merész leveleket kezdett el írni bátyja legjobb barátjának, egy másik hercegnek. Bár az a barátság látszólag megszakadt, a lány napló leveleinek az a fiatalember marad a címzettje. Amanda már szinte vénlánynak számít, amikor a bátyja új titkárt hoz haza. A megnyerő fiatalember valamiben nagyon töri a fejét, nyomozgat és Amanda egy levelét is postára adja. Mire a lány észbe kap, már valóban levelez a herceggel és a titkár is egyre közelebb kerül hozzá.

A vártnál jobban tetszett, hangulatos volt, így el tudom nézni a második felét, amit gyengébbnek éreztem a kezdésnél.

Kezdjük talán azzal, hogy a történelem eléggé háttérben van. Ahhoz képest, hogy háborús helyzet van – a napóleoni korban járunk – ebből alig érezni valamit a történetben. Csak azért kell, hogy indokolja, miért tűnt el Ryland és hogyan kerül kémkedni Mirandáék házába. Különben elég röhejesnek érzem, hogy pont onnan ügyködnek a kémek, egy vidéki nemes házából. Akkor már valami politikailag aktívabb háztartásban lett volna érdemes beépülni. De ne legyenek nagy elvárásaim, ez romantikus regény. Nem is fogom kémregényként értékelni, mert Ryland nyomozása, a kémek leleplezése és azok a kis kalandok, amelyekbe a lánnyal keveredik, inkább csak a romantikus részeket feldobó kis színezetek.

A kötet első felében ezzel együtt elszórakoztam az álcákon, ahogy Amanda szembenéz azzal, hogy mit és kit akar az életében. Itt volt humor, és a kis kalandok sikeresen színesítették a történetet. Az elrablós, menekülős részt még szerettem is. Az írónő érdeme, hogy azt a kalandosabb részt ugyanúgy lehetett szeretni, mint amikor egy tea mellett beszélgetnek és jobban megismerik egymást.
A gondom az, hogy amint kiderül a titok, már nem tudok együttérezni a lánnyal. Nem hiszem el, hogy aki képes lett volna a hozományára támaszkodva elmenni egy szolga párjaként, az megsértődik, hogy a szerelme igazából gazdag herceg. Vagyis, annyira mű a konfliktus, hogy azon húzkodtam az orrom. Nincs is rosszabb, mint amikor a szerelmesek boldog befejezését egy mű konfliktus akadályozza, amelynek egyetlen célja az oldalszám duzzasztása.
Lehetett tudni, mi lesz a vége és az is lett. Még valami, amire egy romantikus történetben számítok, de azért mindig él a remény, hogy meglep a szerző. Itt nem tette.

A szereplők szerethetők, és azon kaptam magam, hogy megint a mellékszereplők kötöttek le jobban. A főszereplő szerelmesek túl szépek és jók, hogy igazak legyenek, a mellékszereplők kapják a színeket. Nem néztem meg, melyik szereplők válnak a következő részekben főszereplővé, de megnézném, kit talál magának Griffith és a húguk is. Főleg a lány, mert az elkényeztetett, szép csitrinek elég nagy fejlődésen is át kell mennie, hogy igazi kosztümös romantikus hősnő lehessen. Most még csak egy hiú libuska, de el tudom képzelni, hogy egy megfelelő férfi mellett több is kijön belőle.

Mélyebb tartalmat nem érdemes keresni benne. Női, kosztümös szórakoztató regény, aminek minden része ezt hangsúlyozza ki. A könnyed stílusa, a finom kis humora, a romantikát ellensúlyozó és feldobó kis kalandok.

A kellemes limonádé, ami nálam a kötet fő jelzője lesz. Az eleje jobban tetszett, a vége már sablonosabb, de elvoltam vele.

Hunter: Előkelő álarcosbál – Mint történelmi romantikus: 70% a történelem ténylegesen kevés, hangulatos és szórakoztat.

Szubjektíven: 70% több szereplőt is megkedveltem. Bírtam, hogy nem csak egy románc.

Megbánt döntéseket helyrehozó, másvilági, szerelmes.

Evie egy teljes élet után hunyt el. A másvilágon tovább kellene lépnie, hogy a mennyek kapuját kitárja, minden megbánást és félelmet maga mögött kell hagynia. A segítője engedi neki, hogy három embernek utoljára üzenjen egyet, és így elrendezze a hátrahagyott ügyeit. Evie a gyermekeinek és a szeretett férfinak szán egy-egy utolsó tanácsot/kérést, és közben újra éli élete nagy döntését. Az előkelő származású lány saját lábra akart állni, karriert és nem az elrendezett frigyet akarta. Egy zenészfiú elragadta a szívét is, Vincent mellett képzelte el az egész életét. A család azonban nem engedte el könnyen, és volt valaki, akinek szüksége volt rá. Evie nehéz döntést kellett, hogy hozzon és most gondoskodnia kell róla, hogy ennek árnya egyik szerettét se érje utol.

Lehet, hogy jobban fájt nekem ez a könyv, mint amilyen valójában. De pont olyasmik vannak benne, amelyekkel nagyon nem tudok azonosulni. De nézzük sorba!

A cím nem igazán fejezi ki, hogy miről szól ez a könyv. A szerelem nagyon is evilági volt, a túlvilágon már nem lehet megváltoztatni semmit, főleg nem a múltat. On the Other Side, az eredeti, sokkal inkább megragadja, mi ez a könyv. Szóval, a magyar cím nem nyerte el a tetszésem.

A cselekményt untam. Két idősíkon haladunk: a jelenben Evie halott, és a szelleme a továbblépéshez meg kell, hogy békéljen. Ehhez üzeneteket súghat a szeretteinek, és megkönyebbülve haladhat a mennybe. Rém unalmas és semmitmondó üzenetei vannak és annyira kisszerűek is, hogy nem tudom elhinni, ez tartaná fogva a lelkét. Nagyon semmilyen is, ahogy átadja, amilyen következményei lesznek. (A gyerekeinek egyet-egyet és Vincentnek is jut egy.) Ez a vonal úgy, ahogy volt unalmas és nem megható. Engem simán csak bosszantott.
A múltban a fiatal Evie-t ismerjük meg, aki küzd a saját életéért és a saját céljaiért, majd a szerelméért. Számomra meg nem érthető, a végén miért azt a döntést hozza, amit. Mintha a testvérének nem lenne mindegy, hogy a nővére miképpen áll ki mellette – kinek a feleségeként. A szándékot értem, a szerző azzal nagyította Evie nemes jellemét, hogy feláldozza a szerelmét és a személyes boldogságát, csak nem érzem úgy, hogy kellett ez az áldozat.

De nagyon sok szereplőt nem értettem. Mondjuk, Evie kiszemelt vőlegényét, egyben gyerekkori barátját. Kamaszkora óta szerelmes volt a lányba, és a jelenben nagyon jól tudja, hogy Evie testvérként szereti őt, és Vincent a szerelme. Még segítene is nekik megszökni Evie zsarnoki anyjától. Mégis, amikor Evie a családja mellett dönt, és Jim felesége lesz, nem Vincenté, Jim elveszi, még gyerekeik is lesznek. Nem tudom ezt egyszerűen elképzelni. Miközben Jim tudja, hogy a lányt mást szeret és hozzá kényszerből ment, lefekszenek? Jim nem egy önző alak, hogy néz ki ez a házasság? Barátság extrákkal? De hagyjuk, ebbe csak belefájdul a fejem.

A múltbeli romantikus szál a végét leszámítva tipikus, a jelen negédes és a legtöbb szereplőt megráznám, hogy legyen már normálisabb. Hiszen Evie gyerekeinek a jelenben szükségük van az üzenetekre a továbblépéshez, csak éppen nagyon mű konfliktus jutott nekik így is.
Nekem kevés volt a cselekmény is, főleg a jelenben. Ez inkább érzelmes, szerelmes regény, míg én jobban szeretem, amiben történik is valami. Ez nem olyan.
A stílusa is túl érzelmes, rossz értelemben női és csöpögős.

Nekem nem tetszett, és nem is nagyon ajánlanám még a romantika kedvelőknek sem. Evie döntései, a regény furcsa, happy endnek szánt zárása is rosszul esett nekem.

Fletcher: Túlvilági szerelem – Mint romantikus: 40% a fiatal Evie küzdelme, áldozata kerek sztori, de a jelen erőltetett.

Szubjektíven: 10% szinte minden irritált: a konfliktusok, a szereplők, a misztikus vonal is.

Melyik a kakukktojás?

Gyilkosság a golfpályán

Gyilkosság az orient Expresszen

Az ABC-gyilkosságok

Gyilkosság a paplakban

Gyilkosság Mezopotámiában

Megoldás: Tovább!

Kémeket lebuktató, életet helyrehozó, háborúba lépő.

Charlie úgy tűnt, szép és boldog élet előtt áll. A legjobb barátja, a saját jobb verziója volt az ikertestvére, az orvosnak készülő Ben. Ő maga egy zenészlányba szeretett bele, akit feleségül is vett és akitől helyes kislánya született. A történelem volt a szenvedélye, egy jó nevű egyetemen taníthatott, míg a doktori programban készült címet is szerezni. Ám az élet mélyre lökte: a kitörő háborúba Ben jelentkezett és odaveszett. A tanszéken már nem értékelték a német történelemmel kapcsolatos kutatását, és amikor egy diáklánnyal viszonyba keveredett, ki is tették a programból. A felesége egyre jobban eltávolodott, és miután részegen egy 16 éves fiú halálát okozza, a börtönbe lassan már nem is látogatja. Kikerülve igyekszik összeszedni magát és rendbe hozni a karrierjét, a családját. Valamire azonban felfigyel: a lányára vigyázó idős német pár gyanús. Csak nem náci kémek?

Eléggé kedvelem a szerző köteteit, de most az a varázs nem volt meg, mint az előző kötetnél. Jó ez is, csak az a drámai hatás, az hibádzott. Vagyis, szórakoztatásra ez a kötet is tökéletesen megfelel, de nem ad olyan érzelmi többletet, mint a korábbi háborús történet.

A cselekmény viszont izgalmas. Folyamatosak a csavarok és meglepő felfedezések, amiket többféle akció is színez. Kémkedés, csapda állítás, terrorista megmozdulás és sok más. Nem lehetett tudni, mi jön még, ki az, akinek látszik és ki valaki egészen más. Lekötött, tetszett – csak. Ez egy másik, sok tekintetben könnyedebb történet.
Most nem éreztem úgy, hogy szíven üt a sztori. Az Egy kém kis képét nagyon nem volt jó ötlet a borítóra tenni, mert itt is azt vártam, hogy érzelmileg üssön meg a könyv. Itt eszembe se jutott volna könnyezni – izgalmas, szórakoztató, de az a drámai plusz nincs benne. Még csak nem is izgultam Charlie sorsáért, noha nem egyszer keveredik nem is kicsit veszélyes helyzetbe. Itt valahogy végig éreztem, hogy rendben lesz és a végére a magánéletét is rendbe tudja szedni. Nem csapott meg a szerző egy olyan csavarral, mint a másikban tette.

Gross jól használja a történelmi hátteret. Hagyományos értelemben nem történelmi regény, de több sima háttérnél, hogy éppen mi zajlik a világban. Az Államok politikája, a mindennapok hangulata, a regényt mozgásba hozó konfliktus is mind a korból táplálkozik. Szeretem is, amikor egy regény tudja használni a korát és nem játszódhat akármikor. Ennek ekkor és itt kell zajlania. Gross meg tudta így írni e thrillert.

Mennyire szimpatikusak a szereplők? Ismét az a baj, hogy folyton eszembe lett juttatva Leo és Nathan (az Egy kém Auschwitzban hősei). Őket annyira szerettem, hogy Charlie nem érhetett a nyomukba. Azt tudtam értékelni benne, hogy nem egy hagyományos hős. A gödör aljáról jön fel, és próbálja összerakni a tönkrement életét. Okos, bátor, de messze nem hibátlan és bőven van, mit jóvátegyen. A gyarlóságai hozták annyira közel, hogy lehessen együttérezni és drukkolni neki. Ő az a hétköznapi hős, aki talán még magáról sem sejtette, hogy egy ilyen helyzetben mi mindenre lesz képes.
Az is tetszett, hogy a kémek is sokfélék. Ahogy még egy szoros közösségben is vannak fanatisták, kevésbé megszállottak és ahogy ütköztetik az ő döntéseiket, hozott jó helyzeteket. Többeket meg lehet érteni, és Gross azt is megengedi magának, hogy fel tudjunk menteni egy olyan szereplőt, aki a szerettei védelmében tesz elítélendő dolgokat.

Könnyű olvasni, szórakoztató. Gross olvasmányos stílusa ebben a kötetben is megvan. A leírások láttatják a történteket, a cselekmények pörögnek. Hangulatos, gyorsan lehet haladni is vele.

Történelmi thrillerként nagyon rendben van, szerettem – csak a másik Gross világháborús sztorit jobban. Nem is tudom elengedni ezt – tényleg nagyon nem kellett volna az a kis kép.

Gross: Nácik Amerikában – Mint thriller: 90% fordulatos, meglepő és a történelmi kort is szervesen beépíti a történetbe.

Szubjektíven: 75% saját jogon jó regény. Sajnos, folyton korábbi Gross-kötet jutott eszembe.