Küldetést teljesítő, várost felforgató, helyet kereső.

Selina nem sok esélyt kapott az élettől. Az anyja részeges, rossz férfiakkal áll össze, és a lányaira nem tud gondot viselni. Pedig Maggie beteg, és Selina már kamaszként az anyja helyére áll, és feladja a saját jövőjét, hogy a húgának a lehető legtöbbet nyújthassa. A kitűnő tanuló, tornász reménység egy utcai bandába áll, így keresi meg a betevőre és gyógyszerekre valót. Ám amikor az anyja miatt bajba kerülnek, elfogynak az eszközei. Egy titokzatos, szép nő ajánl kiutat, de annak ára van. Selina a nőhöz köti magát, cserébe gondoskodnak a testvéréről. Belemegy az alkuba. 2 évvel később Holly néven tér haza: de az úri lány álcája alatt már ott van a Macskanő, a merész tolvaj, aki Batman távollétében annak bajtársa, Batwing agyára megy. Méregcsók és Harley Quinn szövetségeseként lassan felforgatják Gotham rendjét, miközben Batwing a nő nyomába jár.

Az univerzum építés már nem divat, elvárás. Ha van egy sikertörténeted, ismert karaktereid, minél több módon kell mozgatni és eladni őket. Már meséltem Marvel regényekről, Disney adaptációkról, most pedig belekezdünk a DC sorozatába is.

Kifejezetten tetszik, amit eddig látok a stratégiából. Ezek a karakterek öregek: több, mint 50 évesek, és a társadalom közben sokat változott. A fiatalokat is el kell érni. Így a DC YA íróknak adta ki a karaktereket, akik már sikerre vitték a maguk sorozatait. Szabad kezet kaptak, és újra elmesélhették a DC ikonok meséjét.

Magyarul Sarah J. Maas volt a nyitó, aki Selina Kyle, vagyis a Macskanő alakját kapta meg. Új eredettörténetet adott neki, és vérbeli antihőst faragott belőle, aki sok tekintetben mai hősnő. Önfeláldozó, bátor és meri más megközelítéssel kezelni a dolgokat. Ugyan tolvaj, és megvannak a maga önző okai is, összességében segít azoknak, akik fontosak neki. Neki indokai vannak a bűnre, és nem bánt embereket. Nem úgy önbíráskodó, mint Batman, de az ő alakjában benne van, hogy nem lehet kívülről megoldásokat találni. Batman és Batwing milliomos fiúk, akik fentről próbálnak rendet tenni. Van eredmény? Nem tartós. Selina útja a belülről hozott változás, és tetszett is, ahogy a regényben Luke felismeri ezt.

Ez a lányok regénye, több olyan hősnőt is kapunk, akik sokkal élénkebbek, mint a férfi hős, Luke. Selina okos, sportos, feltűnő és a tolvaj jelmeze alatt igazi hősnő, aki kész magát is feláldozni. Méregcsók, akinek szintén pozitív céljai vannak és Selina mellett képes lehet hős lenni, nem ökoterrorista. Nagyon szépen koreografált a története Harleyval, akiben szintén sok a lehetőség, csak ott van Joker és a férfi iránt egy olyan függés, amit kezelni kell.

Akciódús, fiatalos és menő, amit együtt csinálnak. Egy hangulatos, csajos kaland az övék, ami majd drámai magasságokig is elér, de addig nagyon jó szórakozás, amit Maas kínál. Fiatalabb, mai Macskanő és társai ők.

Luke az, aki halványabb. A szenvedés jellemzi leginkább, és azt is olyan gyerekesnek éreztem, ahogy Batman közben rátelefonál, mintha kisgyerek lenne. Sokkal nyomorultabb alak, mint Selina, pedig a lánynak sokkal nehezebb életútja volt.

Bár, Luke kapcsán is látom, hogyan építi be a mai trendeket Maas. Méregcsók és Harley hozza az LMBTQ szálat. Selina feminista hősnő, de a jó féle, nem femináci. Luke pedig nem véletlenül színesbőrű karakter. Ugyan Gotham a helyszín, de Maas megtalálta a módját, hogy belevigye a mai társadalmi divattémákat, trendeket.

Humoros, pörgős, izgalmas olvasmány, jó karakterekkel és tényleg egy új DC sztori. Bírtam!

Maas: Macskanő – Lélektolvaj - Mint akció: 95% frissíti és maivá teszi a történetet, izgalmas és érzelmileg is összerakott.

Szubjektíven: 90% a női karakterekkel pazarul bánik, jó a sztori, csak a hősök vérszegények.

Cím: Grace Kelly és a szerelem eleganciája

Szerző: Sophie Benedict - ezzel a kötettel mutatkozik be magyarul.

Műfaj: regényes életrajz, romantikus

Cselekmény: a fiatal Grace Kelly előkelő családja elől New Yorkbe és a színészethez menekül. Egyre sikeresebb, de a családja elismerését nem vívhatja így ki, és a nagy szerelem is elkerüli. Ám találkozik egy herceggel, és Grace Kelly élete új fordulatot vesz.

Várható megjelenés: várhatóan már a hónapban magyarul is kézbe vehetjük, eredetileg német regény.

Miért várós?

• Szeretem a Kossuth ezen sorozatát, amit eddig olvastam belőle, tetszett.
• Grace Kelly az egyik olyan díva, akiről szívesen olvasok.
• Érdekel, milyen szemlélettel közelít a szerző a hercegi frigyre. Ír nekünk egy romantikus mesét, vagy marad a tényeknél? Vagyok annyira szkeptikus, hogy szerintem ez nem egy mesebeli nagy románc volt.
• Csodaszép a borító. Már láttam a magyart is - az is. (Átvették a német kiadásét.)

Háború utáni sebeket feldolgozó, titkos, érzelmes.

Stefano fiatal olasz katona, aki egykor nagyon más pályára készült, a történelem azonban közbeszólt. Fogságból szeretne hazajutni, és a romos, szomorú német földeken áthaladva egy kisfiúba botlik, aki vele tart az úton. Megpihenni egy tanyán fogadják be őket, ahol Rosalind él a súlyosan sérült férjével, Georggal. Az asszony próbál nekik segíteni, és sugalmazza, hogy tartsák a távolságot a közelben élő Erichtől. Hamarosan világos lesz nekik, hogy Erich nem csupán Rosalind unokatestvérének a férje, de egyben háborús bűnös is. A három ember súlyos titkokat hordoz és Stefano jelenléte egyre közelebb hozza az összeomlást. Mindenki titkokat rejt, maga Stefano is. A múlt nem nyugodhat békében, mindenkinek szembe kell néznie vele és megfizetni a bűneiért.

A környezetemben is megoszlanak a vélemények arról, mennyire jó, ha menet közben a szerző stílust és zsánert is vált. Egyes ismerőseim ilyenkor azt mondják, becsapva érzik magukat, mert aki egy romantikus regénybe kezdett bele, nem akar a végére egy pszichothrilleren pörögni. Eddig azt mondtam volna, még szeretem is, amikor a szerző meglep, és más irányba tudja elvinni a történetet. Mondjuk, a példámnál maradva, én szívesebben olvasok egy thrillert, mint egy románcot.

Liviero kötete azonban rávesz arra, hogy pontosabban fogalmazzak. Jó tud lenni, ha egy szerző vált egy regényen belül is, ha azt következetesen és a történetet nem bántva teszi meg. Liviero is vált, de ő olyan brutálisan és értelem nélkül, hogy ezzel nem feldobta a regényt, inkább bosszússá tett és még rosszabb lett a véleményem.

A regény eleje egy dráma. Embereket látunk, tele traumával, megbánással, titkokkal és dühvel is. Mindenki szenved és gyötrődik, az egésznek a megfogása nagyon lelki oldalról történik. Cselekmény nem sok van, de egyre több részlet derül ki a múltból, ami azért mozgalmasabb volt, mint a jelen. Talán még ezt is tudtam volna értékelni, mert abban van érdekesség, ahogy a más-más emberek másképpen dolgozzák fel a traumáikat és szenvednek tőlük.

Rosalind különösen izgalmas figura lett ilyen szempontból, mert a férfiakkal ellentétben ő nem egyértelműen jó vagy rossz. Tesz szörnyű dolgokat, és bizony szemszögből még akár gyilkosnak is lehet tekinteni – de neki nagyon is emberi indítékai vannak, és meg lehet érteni. Van, hogy a személyes sérelme vezeti, majd a bűntudattól vezérelve keres egy jó megoldást, ha az számára nem feltétlenül az, ami nekünk kívülállóként az lenne. Stefano és Erich pedig ott vannak körötte, a két végpont. Az önző, mondhatni szörnyeteg és a hős, aki jött a leszámolásra. Georg inkább az áldozat kategória, ebben hasonlít Erich feleségére, akit a végére a hős oldalra sorakoztat fel az írónő.

Ám a regény vége átvált thrilleres bosszútörténetbe, és nem passzolnak össze a részek. A cselekményt ugyan összefűzi a szerző néhány titok felszínre bukkanásával, de teljesen más a dinamika. A ráérős, érzelmi részekből egy összecsapott leszámolásba vált át a történet, amely nem nélkülözi a mesés fordulatokat sem. Nem szerettem, ahogy felvezetés nélkül, a semmiből jön a nagy csavar. Nem szerettem, ahogy át van rohanva az eseményeken.

Az sem tette szerethetőbbé a könyvet, hogy nem szerettem meg a szereplőket. Még azok is, akik szenvedtek, de hősiesen megállták a helyüket, nem tudtak szimpatikusak lenni. Túl későn, túlzottan hirtelen derülnek ki róluk olyan titkok, amelyek árnyalnák a jellemüket. Rosalind és Erich meg nem szerethető alakok, ha a nő esetében érthető, hogy miért lett olyan személy, amilyen.

Talán még a történelmet is kevésnek éreztem benne. Bármely háború után el tudom képzelni a cselekményt így. Lélektani regényként jól indul, de az a thriller vég nem kellett volna hozzá.

Liviero: Út a romokon át - Mint thriller: 30% csak a végére az. Ott pörgős, korábban érzelmi sérülések tárháza a kötet.

Szubjektíven: 15% bár érzelmi töltet volt benne, a végét és a csavart nagyon nem szerettem.

Mese másképpen, saját álomért küzdő, szerelmes.

Ella, vagyis gyerekkori becenevén Hamupipőke szó nélkül vezeti a háztartást, és látja el a mostohája és annak lányai számára a cselédi teendőket. Ám most eljut arra a pontra, ahol be kell látnia: az asszony rosszat akar neki. Rájött, hogy elment a bálba, és ő az a lány, akibe a herceg beleszeretett. A lány kénytelen összetörni az üvegcipőt, hogy ne használhassák azt a herceg ellen. Majd menekülnie kell – a mostohája eladja egy lánykereskedőnek. A kutyájával, otthon és álmok nélkül a városban egy fiatal varrónő megsajnálja, és magával viszi a kastélyba. Szerencséje lesz, a király nővére éppen itt van, és minden cselédet elüldöz. Felveszik Hamupipőkét mellé, aki így a herceget is láthatja, bár tudja, egyszerű cselédként a fiatalember rá sem ismer. Nem is ez a célja: állandó állást szerezni, és valamiképpen segíteni a tündéreknek, akiket a főtanácsos miatt elüldöztek a királyságból.

A harmadik kötete a Disney Sorsfordító történeteinek. Mulan és a Jégvarázs után a Hamupipőke lett elmesélve némileg megváltozva. A szerző különben ugyanaz az írónő, aki Mulan történetét is átírta. Jól sikerült neki Hamupipőke adaptálása is, annyira, hogy a sorozat három része közül ez lett a kedvencem.

Határozottan tudtam értékelni, hogy nagyon hozzá mert nyúlni az eredeti meséhez. A végét teljesen megváltoztatja, és ezzel egy másik történetet indít el. Ugyan volt, ami azért mesében is erős: a mostoha eladja a lányt, mint egy rabszolgát? Ok, feudális viszonyok között járunk egy kitalált európai királyságban, de eladni valakit? Érthetővé tette a menekülést, de egy fantasy meseregényben azért túlzó elemnek éreztem így is. (Pláne, hogy van célozgatás arra a sorok között, hogy a vételárát a hátán dolgoztatnák le a lánnyal. Nekem ok, de ez elvileg gyerekkönyv. Vagy a kisebbeknek még nem esik le az utalás?)

Majd jön a kastély, és Hamupipőke modern hősnővé érik. Már nem a herceget várja, és azt is felméri, hogy egy tánc és egy kis beszélgetés után nem hiheti, hogy ez a nagybetűs szerelem. Olyan célokat tűz ki, amelyeket szorgos munkával elérhet, és maga lesz a szerencséjének kovácsa. Dolgozik, és szabad idejében magán túlmutatóan a tündérek kapcsán nyomoz. Igen, közben megint képbe kerül a herceg – hiszen mégiscsak Disney az alap…

De Lim próbálja megmutatni, hogy több alakul közöttük, mint a bál és a tánc és a pillanatnyi vonzalom. Megvannak a közös pontjaik, mint az anyáik tragikus elvesztése. Mindketten az ország javát akarják. Hasonló az ízlésük, kijönnek, és még tetszenek is egymásnak. Hogy a címre utaljak, ez már inkább szerelem.

Lim még egy ponton hozzáad az eredeti meséhez, egy hiányosságot pótolva: itt téma lesz, hogy a herceg elvehet-e egy polgárlányt. Nem olyan sima az út, mint a mesében. De a társadalmi kérdés különben is fontos a mondanivalóban.

Ott a tündérek kérdése, ami látszólag fantasy elem és olvasható annak is. A mágiát száműzték. Csakhogy, miért? Mert egy fejes úgy gondolta, a tündérek segítsége és a mágia csak a gazdagoknak és nemeseknek járhatna, míg a tündérek az emberek értékeit, és nem a születését vizsgálták. Így tulajdonképpen a magánéleti szálon túl arról mesél ez a regény, hogy az a jó társadalom, amelyben mindenki felemelkedhet és van lehetőség a társadalmi hierarchiában feljebb emelkedni. Ezzel a szórakoztató cselekményen túl tartam is került a kötetbe.

Van benne humor is, és élénk mellékszereplők. A király testvére kifejezetten szerethető karakter lett, aki feldobta a történetet. Az egyik kedvenc jelenetem lett, ahogy megmentette Brúnót, Hamupipőke kutyáját a személyzettől.

Szerettem ezt a regényt, csak egyet nem tudok megbocsátani. A Disney élőszereplős film neveit vették át, így a Károlyt is. Borzalom! Az KIT volt, nem Károly. Itt van nyomorult hercegnek 3 keresztneve, a másik 2 sokkal jobb. Miért kellett Károly hercegezni?!?

Lim. Ez hát a szerelem – Mint meseregény: 95% ötletesen hozzá mert nyúlni az eredeti meséhez, és Lim maivá faragta.

Szubjektíven: 90% nem fogom tudni megbocsátani a fordítónak a herceg nevét. Különben ok.

Ezért olyan szép az emberi élet. Csak egy életünk van, de mi választhatjuk meg, mit hozunk ki belőle. (Riordan: Az elrejtett orákulum)

Én nem akarok kockáztatni. Az a könnyebbik út lenne. És a könnyebbik út nagyon gyakran a rosszabbik út. (Plum: Álomfogó)

A pusztítás mindig könnyebb, mint az építés. (Xiang Tong Xiu: A démoni kultuváció nagymestere 1.)

Bármilyen felvilágosult idők is jöttek, az emberi természet maradt, mint századokkal azelőtt. (Robb: Halálos összeesküvés)

A múlt ragaszkodik az emberhez. Nem lehet beállni a zuhany alá, és egyszerűen lemosni. Részévé válik az embernek. (Plunkett: Karácsonyi fogadalom; IN: Csöndes éj)

Percy felhorkant.
– Utálok tanulni! Garantált ösztöndíjam van az Új Római Egyetemre, de kikötötték, hogy el kell végeznem a középiskolát, és jól kell megírnom a felvételit. Most mondd meg! Ráadásul még az ŐKFA-t is le kell tennem.
– Az mi? – kérdezte Meg.
– A római félistenek vizsgája – magyaráztam neki. – Őrült Képességek Félisteni Alapvizsgája.
Percy a homlokát ráncolta.
– Biztos, hogy ezt jelenti?
– Én csak tudom. Én állítottam össze a zene- és verselemzési részt.
– Ezt soha nem bocsátom meg neked. (Riordan: Az elrejtett orákulum)

– Hogy mit, hadnagy? Egy kalapácsot?
– Pontosan. Méghozzá egy nagy és nehéz kalapácsot. Utána vidd be az irodámba, és verd szilánkokra azt a vacakot az íróasztalomon.- Aha – és mivel Peabody okos nőnek tartotta magát, egy torokköszörülés mögé rejtette a torkából feltörni igyekvő kacagást. – Ha mégsem találnék kalapácsot, esetleg nem hívhatnám a karbantartókat?
– Remek. Csináld csak, de tedd hozzá, hogy amint alkalmam nyílik rá, lemegyek hozzájuk, és vérfürdőt rendezek közöttük. Tömeggyilkosságot fogok elkövetni. És miután mindenki kipurcant, rugdosni fogom a hullákat, táncot járok fölöttük, és boldog, győzelmi dalokat éneklek. És nem akad olyan bíróság, ami ezért elítélne.
Peabody maga elé képzelte a táncoló és éneklő Eve látványát, és belülről az arcába kellett harapnia, hogy el ne vigyorodjon.
– Tájékoztatom őket, hogy fölöttébb elégedetlen vagy a munkájukkal. (Robb: Halálos összeesküvés)

Nincs ember, aki örökre a világ tetején marad, a legendák is csak legendák. (Xiang Tong Xiu: A démoni kultuváció nagymestere 1.)

Orvosi, kísérletes, gyilkos után nyomozó.

Eve túlélte a karácsonyt, és New York újabb ügyet sodor elé. Egy különös holttestet találtak az utcákon: drogos, senkinek nem hiányzó hajléktalan tetemére bukkantak. Ami különössé teszi, a gyilkosság módja: a férfinak hiányzik a szíve. Mi több, olyan sebészi precizitással távolították el, ami szakértő kezek munkájára utal. Eve az igazság nyomába ered, és a sebészeket, kórházat sem kíméli, amelyeknél illegális tevékenységet sejt. A nagy kutyákkal szembeszállni azonban veszélyes játszma: Eve állásának, hitelének mennek neki, és a jelvényére pályáznak. Szerencsére a nő mellett is állnak igaz barátok, és egy olyan férj, aki szinte bármit képes elintézni. Eve nem adja fel, és sorra összeköti a pontokat, leleplezve egy gyilkos összeesküvést.

Most felmerült bennem, hogy ez a nyolcadik kötet, és kísértetiesen hasonló értékelést tudok róla írni, mint a korábbi kötetekről. Hiszen, Robb/Roberts megtalált egy sikerreceptet, és úgy látom, azt használva írja az Eve Dallas történeteket.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt, ízlik nekem az így készült krimi sütemény, szívesen eszem belőle egy-egy újabb szeletet. Csak éppen egyre inkább kezdek eltelni tőle, és kívánni valami más ízt is. Amit egyelőre nem szállított a szerző.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne egy új történet, egy érdekes ügy, aminek a megoldása leköt és érdekel. Most orvosi kísérletek és etikai kérdések kerülnek előtérbe: ha el tudsz érni valami olyasmit, ami az emberiség egészére pozitív hatással lehet, számít, hogy milyen úton jutottál el a felfedezéshez? Ha konkrétan a krimire bontom le: feláldozható néhány élet, hogy nagyon sokak életét sokkal jobbá tegyék? Mi a fejlődés megengedhető ára?

Ugyanakkor Robb mellél is teszi azonnal a társadalmi kritikát is. Azért más a megítélés, ha hozzátesszük a haszonkulcsot is. Ezzel nem csak az emberiségen akarnak segíteni, hanem a zsebüket is megtölteni. Kinek van pénze egy drága, és valóban életet javító kezelésre? A gazdagoknak. Máris nő a társadalmi szakadék, és akiken élősködve létrehozták a módszert, ők nem részesülhetnek az eredményekből sem.

De mindezek mellett ez egy pörgős, hagyományos módszerekkel felépített krimi. Eve a nyomok után ered, és klasszikus rendőri munkával eljut a tettesekig. A szokott segítők vannak az oldalán, a szokott módon vezeti a kihallgatásokat, és Roarke is a szokott módon ártja bele magát az ügybe. Annyira gazdag nyomorult, hogy nincs olyan gyilkosság, amelyben ne lenne érintett valaki, akinek valamiképpen köze van az egyik befektetéséhez.

Szóval, a sablonok, amiket eddig is használt Robb. Ahogy Eve a tragédiájából nyeri az erejét, és azért olyan megszállott rendőr. Sokadszor kapjuk meg a leírást, melyek a személyisége alapvető mozgatói, és milyen múltbeli rémálmok kísértik. A segítői ugyanazok a jólelkű és humoros karakterek, akik feldobják a történetet: dr. Mira, az informatikusa vagy éppen Peabody, aki humort visz a rendőri szolgálatokba a komolyabb Eve mellett.

Ami azonban már annyira önismétlés, hogy egyre inkább böki a csőröm: Eve és Roarke kapcsolata. Azt ugyan élvezem, hogy nem kapnak mondvacsinált konfliktusokat és drámát a házasságukban, de ugyanazokat a köröket járják újra és újra. Roarke védelmezi és szereti a nőt, és visszatérő elemek vannak: ahogy eteti, a szexuális életük, a nyomozásba belépés.

Egyelőre a krimi és a hangulat ezeket feledteti velem, de már nőni kezdett a körmöm alatt a tüske. Bízom benne, hogy ha már sci-fi nem lesz jobban, ez még fejlődhet a folytatásban.

Robb: Halálos összeesküvés – Mint krimi: 80% klasszikus Eve Dallas regény, a sorozat erősségeit megvillantva új ügyben.

Szubjektíven: 75% kezd sok lenni, amiben ugyanolyan, mint az előző részek. De még tetszik.

5: Barclay: Látomás – Keisha nem rossz ember, legalábbis erről győzködi magát, csak a megélhetésért csalni sem derogál neki. Médiumnak adja ki magát, aki elég jól ráérez, mit akarnak hallani a gyászolók. De mi lesz, ha véletlenül pont olyasmiket talál mondani, amiből a feleséggyilkos férj azt hiszi, lehet, hogy a médium tényleg tudja, hogy a nejével mi történt?

4: Remender: Tokió szelleme – Led Dent sem rossz embernek indult. Egy érzékeny, kedves srác volt, aki már gyerekkorukban Debbie elválaszthatatlan társa lett. De ebben a világban a jóság gyengeség, és erőért a fiú valami mássá lett. Debbie mellette maradt, és reménykedik, visszakapja még a szeretett fiút. Egy gyilkos megbízás pedig ad nekik egy esélyt.

3: Lackberg: Aranykalitka – Faye egy működő, szép családért sok mindent elviselt. Kirakatfeleség lett, noha okos és ambiciózus nő volt. Amikor azonban a férje megcsalja, elhagyja, és kisemmizi, Faye előveszi a harciasabb énjét és visszavág. Az első kötet még olvastatta magát, a második már elszállt. (Túl sok erőszak, hihetetlen húzások.)

2: Downing: Elbűvölő feleségem – Millicent elbűvölő, csinos asszony. Csak amikor egyszer, félig balesetben gyilkolnia kellett, rákapott az ízére. A férjével így sajátos hobbit találtak maguknak, emberrablással és öléssel. Ám Millicent múltja titkot rejt, és a férje még nem sejti, hogy a felesége minden árulást milyen keményen megtorol. Most megtudja.

1: Baker: 4MGY – a Négy Majom Gyilkos. Kegyetlen, zseniális, elkaphatatlan. Sam Porter rég a nyomában jár, és most a szerencse melléjük szegődik. Valakit elütött egy busz, és a nála levő holmik alapján ő volt a 4MGY gyilkos. Az utolsó áldozata még életben lehet, így megindul a versenyfutás az idővel, miközben a naplóiból Porter egyre jobban megismeri a gyilkost, és rá kell jönnie, ez a történet sokkal több, mint aminek látszik. Nagy fordulatok, megrázó sztorik – én még 4MGY drukker is lettem. A sorozat vége is… hú, még emésztem.