Orvosos, kapcsolatos, további életről döntő.

A négy San Francisco-i doki: a gazdag Bill, aki munkamániás lett, mióta a neje elvált tőle és Angliába költözött a lányaikkal, ahol újra férjhez ment. Stephanie, akit vonzó férj és két kisgyerek vár haza, de a nőnek túl sok idejét elveszi a munka, és a családra kevés idő jut. Wendy, aki évek óta várja, hogy szívsebész szeretője elváljon és rendesen együtt legyenek. A nőcsábász Tom, aki minden kötődéstől irtózik. Ők mennek Párizsba, hogy a terrorizmus miatt megnőtt orvosi feladatokról tanuljanak, és tanulmányozzák az európai protokollokat. Közben összemelegednek egymással, vagy egy-egy francia kollégával, és ez döntés elé állítja őket. Hogyan és kivel tovább? A végső döntést pedig Kaliforniában kell megadni, amikor a franciák jönnek az amerikai módszereket tanulmányozni.

Nem is tudom, miért reménykedtem abban, hogy kapok valamit az orvosi sorozatok hangulatából. Mégis csak 4 orvos a főszereplő, akik szakmai továbbképzésre mennek… Hát nem. Ahelyett, hogy orvosok lennének, orrvérzésig a szerelmi életükről olvashattam. Sorry, de most csalódtam.
Tulajdonképpen arról szólt az egész, ki kibe szeret bele, kivel kezd viszonyt, és mit dönt, hogyan folytassa tovább. Visszamenjen a családjához, maradjon az új partnerrel? Még csak kiélezett konfliktus sem volt egyik kapcsolatban. Kapunk négy szerelmi szálat, amelyeknek szinte az elejébe bele van kódolva a vége. Annyin lehetett csak látatlanba izgulni, hogy Wendy melyik doki mellett kötelezi el magát: Tom vagy Bill? Stephanie történetében volt talán egyedül némi kérdőjel, ott sokáig nem lehetett tudni, merre húzza a nőt a szíve. Igaz, ha jobban belegondolok, itt mindenki jó embernek van eladva, így azért lehetett sejteni, hogy mi lesz a végső döntés. Steel nem Ibsen, aki megírta Nórát, aki képes a maga érdekében a gyerekeit is hátrahagyni. Itt nincs ilyen megosztó lehetőség, és Stephanie férje álompasi alapanyag is, csak kicsit dolgozni kell a házasságukon.
Az csak egy dolog, hogy nekem hiányoztak az orvosi esetek. Tisztában voltam vele, hogy nem The Resident vagy New Amsterdam részt olvasok, de legalább egy-egy orvosi helyzet belefért volna. Ehelyett majdnem röhögőgörcsöt kaptam azon, amikor pl. Stephanie végigvezeti őket a kórházában, megmutatja a munkáját, és mindenki el van ájulva, milyen profi a nő a szakmájában. De mit csinál ténylegesen? Arról egy szó sincs. Nem oldanak meg egyetlen esetet, még csak az sincs láttatva, melyik osztályon járunk.
Az már másabb kérdés, hogy mennyire romantikus a regény. Ok, legyen négy szerelmi szál, +1 kezdemény egy francia mellékszereplő kapcsán. De akkor lenne szenvedélyes! Steel annyira szenvtelenül ír, hogy lángoló érzelmek helyett ténymegállapítások vannak. Nagyon hiányoztak az érzelmek.

Pedig a szereplőket szimpatikusra írta meg, és tele vannak csupa jó tulajdonsággal. Aki el is tévelyedik, itt helyesen fog dönteni és a végére mindenki felállhat a piedesztálra. A tévelyedés is csak azért kell, hogy legyen valami tényleges cselekmény is. Kicsit talán túl szépek és jók is ezek a szereplők, legfeljebb 1-1 tulajdonságuk van, ami megkülönbözteti őket és az sem kiemelkedő. Szinte össze lehet őket mosni egymással. Szépek, sikeresek, és boldogtalanok. De a végére ezt is leküzdik.

Tanulság sincs benne, de azon egy Steel-regényben nem lepődöm meg. Szórakoztatni akar.

Nem nekem írta ezt Steel. Most az a szórakoztató faktor sem volt meg.

Steel: Fordulópont - Mint női: 65% négy szereplő magánéleti keresztúton, szenvtelenül, de lélektani közelítéssel.

Szubjektíven: 40% leginkább untam, és a szereplők közül keveset tudtam csak megkedvelni.