Pszichológushoz járós, múltbeli titkos, bajokkal szembenézős.

Sauveur Saint-Yves elkötelezett pszichológus, aki nagyon igyekszik segíteni a betegein. Számára ez már nem is munka, hanem hivatás, amiért áldozatokat is képes hozni. Annyira a munkájában él, hogy gyakran a kisfiára sincs ideje, akit anyja halála óta egyedül nevel. A koravén Lazare feltalálja magát ebben az életben: rendszeresen hallgatózik az ülések alatt, és követi apja betegeinek az életét. Az iskolában nagyokat is néznek a 8 évesre, aki könnyeden dobálózik pszichológiai szakszavakkal. Akit az apjához hasonlóan érdekel, miért van iskolaundora Ellának, Margaux miért vagdossa a karját, Cyrille miért kezdett el újra bepisilni. A betegek között könnyebben elfelejtik saját fájdalmas múltjuk: Lazare anyjának elvesztését. Ám a múlt utánuk nyúl, és ki kell mondaniuk dolgokat, ha életben akarnak maradni.

Murail már sikeresen ríkatott meg. Az Oh, Boy azoknak a könyveknek a listáján szerepel, amelynek az olvasása közben eltörött nálam a mécses. Várom is a szerző újabb köteteit, mert mindig reménykedem, hogy lesz legalább még egy olyan története, amely annyira szíven tud ütni, mint abban az árvák sorsa.

A lélekdoki is jól sikerült, kifejezetten érdekesnek találtam a doki saját életét és a betegei történeteit is. Mivel sok szereplő van benne, mindenkinek megvan a maga pokoljárása, felettébb változatos is lett a kötet, sok cselekmény és lelki kérdés jutott bele annak ellenére, hogy vékonyabbnak tűnik, mint amiben ennyi minden elfér.

Ugyan maradtak kérdőjelek is: fel nem tudom fogni, Cyrille iskolai játékának a leírásából Sauveur miképpen következteti ki, hogy minek van kitéve a kisfiú igazából. Amikor már ő kimondja, először csak magában, a jelek összeállnak, és az is megvan, ki keseríti meg a gyerek életét, de maga az olyan típusú zaklatás… azt a részt már elolvastam többször, és nekem nem állt össze. De ez volt a legnagyobb bajom, a többiek esetében nem akadtam fenn ilyesmiken.

A regény második felére a tettek is felgyorsulnak, nem csak beszélgetnek dolgokról, és próbálják feltárni a fájó pontokat. Azzal, hogy Sauveur és Lazare múltjából visszatér egy fenyegető alak, tényleges tettekre van szükség a védelmük érdekében. Ez lesz az, ami miatt Sauveur is kénytelen lesz beszélni, és megosztani a fiával az anyja teljes történetét. Ezzel Murail elegánsan feloldja azt a feszültséget, amit végig növelt. Hiszen miközben mindenki titkát és fájdalmát megoldja, a pszichológus titokzatos marad, noha nyilvánvaló, hogy neki is megvan a maga fájdalma és titka, ami indokolja a munkához való hatalmas elkötelezettségét.

Murail szimpatikus karaktereket is alkot, akik még sebzettségükben és gyámoltan pillanataikban is szerethetőek. Emberiek, törékenyek, de nem menthetetlenek. Valahol az van ebben a könyvben, hogy az élet és a kapcsolataink mindenkit meg tudnak sebezni, de nem kell ebbe belepusztulni. Fel lehet gyógyulni a sebekből, csak tudni kell segítséget kérni és elfogadni. Tudni kell kommunikálni.

Fontos az üzenet, a szerző jól át is adja, és sok olyan téma van benne, ami a kamaszok sajátja is. Ám abban nem vagyok biztos, ez mennyire kamaszkönyv. Annál sokkal súlyosabb és kell egy tapasztalati háttér, amiből szemléli a cselekményt és a szereplőket. Nem hiszem, hogy szívesen látnám, ahogy egy kiskamasz ebben a könyvben a pedofíliáról vagy az öncsonkításról olvas. Van ugyan 8 éves fontos szereplő is benne, de nem véletlenül koravén Lazare figurája is. Értékes ez a könyv, ha elég érett az olvasó, hogy feldolgozza.

Murail olvasmányosan is ír, a fejezetek szinte észrevétlenül peregnek le.

Nem ütött annyira szíven, de a szerző jó könyvei között tartom majd számon. Azt meg érdeklődve várom, lesz-e folytatás, és milyen tartalommal.

Murail: A lélekdoki – Mint ifjúsági: 70% releváns témák, érdekes szereplők, de érettség kell hozzá fejben.

Szubjektíven: 80% felnőttfejjel tetszett, de nem biztos, hogy egy kamasznak a kezébe adnám.

Ahol a szorgalom kudarcra van ítélve, ott a véletlen még mindig segíthet. (Moore: Sötét Főnix)

Mindent kockára tett, hogy kimentsen, és hirtelen megértettem, miért szeretnek annyira minket. Miért születtek ezek a filmek egy ilyen sötét évtizedben. Egyáltalán, miért álmodták meg ezeket a figurákat. Csak egy kis szín kell az életünkbe, és a tudat, hogy a végén minden jóra fordul…
… mert a való élet nem mindig így működik. (Millar: Kick-Ass 3.)

Egy lány a hősbe szeret bele. Egy nő viszont a férfiba. (Keyes: Vérlovag)

– Kedvelem azt a lányt, és valóban sok mindenen ment már keresztül, de nem szabad belelátnia a lapjainkba. Valahogy el kell terelnünk a figyelmét.
– Tudom – dünnyögte Grayson, és egy pillanatig azon töprengett, hogy a csókolózás jó módszer-e a figyelem elterelésére. (Taylor: Fény a sötétségben)

A büntetésre mindig meglesz az ok, csak keresni kell. (Barnóczky: Természetes intelligencia)

Jót tesz a léleknek, ha valaki elfogadja az alázatot – húzta alá Schulman. – Arra késztet, hogy számot vessünk önmagukkal. (Kellerman: Rituális fürdő)

Robert Dare mosolyogva nyújtott egy rózsát Muriele felé.
– Tartsd meg! – javasolta az asszony. – Talán javít valamit a szagodon. (Keyes: Vérlovag)

Hank már húsz éve élt e doktrína szerint, és az embereit is arra nevelte, hogy szeressék és gondozzák a lovaikat. A huszadik századi amerikai lovasságnál a harci szellem, a bajtársiasság és az összetartás a négylábú katonákra is kiterjedt. (Letts: A tökéletes ló)

Háborús, hatalomért küzdős, mitikus erőkkel szembenéző.

Anne már elfogadta, hogy királynőnek kell lennie, ehhez pedig nem szabad többé a saját érdekeit szem előtt tartania, ő már egy országért felel. Miközben egyre jobban beleveti magát a politikai játszmákba, sereget állít és tárgyalásokat folytat a trónját elbitorló nagybátyjával, a barátainak is engedi, hogy egymásban találják meg, amit ő nem adhat meg nekik. Miközben merényleteket kell túlélnie, az anyja megmentésén is dolgozik. Cazio a mestere távollétében felnőttként kell, hogy viselkedjen, hogy megvédhesse a lányokat. Közben magáról és az érzéseiről is biztosabb képet alkothat, miközben olyan ellenfelekkel kell szembenéznie, akik az ő vívótehetségével szemben is veszélyesek. Stephen és Aspar a politikai harcok helyett a mitikus háború frontján vetik be magukat, egyre mélyebbre hatolva egy, a trónért folytatott harcoknál nagyobb erejű történetben.

Sokan szeretik ezt a sorozatot, és így a harmadik kötethez elérkezve, értem is, miért.

1: Keyes jó mesélő. Amikor nem az események sodrával halad, hanem megáll egy-egy jelenetre, ahol meg kell menteni a hercegnőt a merénylőtől, vagy ahol a szereplők végre ki merik mondani az érzéseiket, jelenetben tart és leköt.

2: a karakterei nagyon szerethetőek, és folyamatosan fejlődnek. Anne egy lázadó, fiús lányból érik királynővé, aki képes mindig a nagyobb célt szem előtt tartani és áldozatokat hozni. Felnőtt. Cazio hozzá hasonlóan szeles, dühös ifjúból érett lovaggá. Anne-nel ellentétben nem hiszem, hogy még nőügyekben csapodár lenne, sokat változott ez a fiú a kezdetekhez képest. Közben a gonosz erői is építik a karaktereiket. Robert újabb és újabb mélységeket fedez fel, miközben bárkit eltapos és kihasznál, aki az útjába kerül. Az ő céltalan, önmagáért pusztító viselkedése pont attól olyan ijesztő, hogy ennyire kevés benne az átérezhető elem.

3: a világot a jelen és a múlt finom kapcsolatai szővik át. Folyamatos feszültséget okoz, hogy két szintéren zajlik a háború. Kicsit a Trónok harca is beugrott róla: látszólag az a nagy kérdés, kinek a fejére kerül a korona. Pedig, nem az a lényeg, hogy kié lesz a Vastrón a példámnál maradva, hanem a mitikus vs. emberi csata dönt el mindent, ahogy az élőholtak seregeivel is szembe kellett nézni északon.

Csak éppen már kezdek belefáradni abba, hogy ez a regény még mindig csak egy ígéret. Ahhoz képest, milyen epikus lehetne, nagyon lassan haladnak az események. Nem érzem úgy, hogy fontos dolgok történnének. Mintha az egész csak egy nagy időhúzás lenne, mielőtt elérkezünk a lényeghez. De ez már az utolsó előtti fejezet, legalább sejtetni kellene, mi lesz az a nagy csata vagy harc, amire várunk! Helyette csordogálnak az események, minimális feszültségteremtés mellett.

Hiányolom azt a nagy gonoszt, amivel szembe kell nézni. A mitikus lények nem tűnnek olyan borzalmasnak, az emberek sokkal durvább dolgokat művelnek. Robert sem az a sátánfajzat, aki akár Voldemort szintjét elérné.

Még mindig szenvedek azzal is, hogy Anne nem lett szimpatikusabb. Nem tudok neki drukkolni, és szinte az ő fejezetei kötnek le legkevésbé. (Még mindig más a fókuszban levő személy az egyes fejezetekben, így változatosabbá és némileg mozgalmasabbá téve a cselekményt.) Pedig fejlődik, változik ő is, de sokkal szimpatikusabb karakterek vannak a történetben. Akár Cazio, akár Leoff sokkal izgalmasabb eseményekben vannak benne.

Leoff különben is kiemelkedik a történetből azzal, hogy a zene és a művészet téma általa a cselekmény része lett. Abban akár azt is belelátom, milyen erő a művészet.

Eddig már elolvastam a sorozatot, biztosan nem az utolsó kötet előtt hagyom abba. De csalódott leszek, ha legalább a végére nem érkezik valami epikus, nagy történetszál.

Keyes: Vérlovag – Mint fantasy: 70% a világa jól kitalált, a szerző jó mesélő és fokozatosan fejleszti a hőseit is.

Szubjektíven: 40% nem érzem, hogy haladna a történet. Hol a mitikus, nagy csata? Várok…

5: Hendrix: Horrostör – adott egy bútoráruház. Ahol valami nagyon nem stimmel. Nyitásra mintha egy csatatérré változott volna az üzlet – pedig zárva volt, sehol senki. Az alkalmazottak már szellemekre kezdenek gyanakodni, és néhány bátor – vagy inkább szánandó? – alkalmazott estére elbújik, az üzletben éjszakázna, hogy a rejtély megfejtésére bukkanjanak. Nem lesz könnyű menet…

4: Higson: Felnőttek nélkül – a világ az ismert formájában véget ért. Jött egy vírus, és minden felnőttet vérszomjas, gyilkos fenevaddá alakított. Csak a 14 éven aluli gyermekek maradtak önmaguk, akiknek valahogy életben kellene maradnia. Bandákba tömörülnek, és egyszerre küzdenek egymással, a felnőttek átalakult gyilkos hordáival. Egy ilyen csapatnak kell költöznie, és szembenéznie London veszélyeivel.

3: Katsu: Éhség – a 19. század közepén néhány telepes Kalifornia felé indul egy szebb élet reményében. Ám folyamatosan tragédiák érik őket: rejtélyes halálok, kifogyó készletek, egymás közti ellenségeskedés és régi titkok borzolják a kedélyeket. A paranoia kezd eluralkodni rajtuk – valami követi őket, valami nem emberi. Biztosan a gyönyörű és kikapós Tamsen miatt. A karaván pedig halad a borzalmas vég felé…

2: Cutter: Mélység – a Kór lesz az emberiség veszte. Aki elkapja, felejteni kezd. Először csak apró dolgokat, majd elveszik a személyiség is, végül már lélegezni is elfelejtenek az emberek. A gyógymódot egy különleges laborban fedezik fel, egy óceánmélyi laborban. Olyan szer, ami mindent képes lehet gyógyítani. Azonban valami történt odalent, mentőosztag indul a gyógymódért és túlélőkért. Nem sejtik, milyen pokolba merülnek alá…

1: Barker & Stoker: Dracul – egy család éli mindennapjait látszólagos békében. A gyerekeknek van egy dadája, az egyetlen, aki a család beteges fiát képes életben tartani. Azonban a környéken megmagyarázhatatlan események történnek, és a nagyobb testvérek kíváncsiak lesznek, miből áll az öccsüket életben tartó kúra, mi magyarázza, hogy a dada szeme időnként színt vált. Kutakodni kezdenek, és ezzel belemerülnek egy sötét, rég tartó történetben, ahol a halál sem jelent megváltást. Hiszen mit lehet tenni, ha az emberre vámpírok vadásznak, és Bram örökre megváltozott már?

Állatmentős, lovas, katonai akciós.

Hitler fajnemesítő programja nem csak az emberek tekintetében jelent meg. Azok a tudósok, áltudósok, akik az állatok kapcsán találtak ki hasonló elméleteket, támogatásra leltek. Ilyen volt Rau is, aki a tökéletes náci lovakat akarta létrehozni. Ennek szellemében, ahogy a Birodalom egyre több területet foglalt el, elkezdte a legnemesebb lovak állami tulajdonba helyezését, és külön telepekre szállítását. A lengyel arab telivérek, a bécsi lipicai állomány sem kerülhette el a sorsát. Ám a gondozóik mindenre készek voltak, hogy megvédjék ezeket a nemes állatokat. Az egész háború alatt gondoskodtak róluk, menekítették és életben tartották az állományt. A vég napjaiban pedig még a megszállott náci tisztek is képesek voltak felmérni, hogy mi történik a lovakkal, ha a szovjetek kezébe kerülnek. Így engedélyt adtak, hogy az amerikaiak segítségét kérjék. Az egyik utolsó lovas tiszt, Hank Reed ezredes saját maga vezette a küldetést, melynek a célja a lovak kimenekítése volt.

A regényt még a hátoldala is úgy igyekszik eladni, mint annak a nagyszerű háborús műveletnek a leírását, melynek során a bécsi spanyol lovasiskola és a lengyel állomány legnemesebb lovait az amerikai sereg egy osztaga megmentette a pusztulástól. A történet azonban sokkal több ennél: részletesen ismerteti mindkét lovas hagyomány eredetét, megismerteti a lovak védelmezőinek életrajzát, a náci ideológia megjelenéséta lótenyésztési módszerekben és igen, ezek mellett ott vannak annak az akciónak a leírása és az utóélete is a szereplőknek, a leghíresebb lovaknak.

Alapos, sok nézőpontra kiterjedő regény ez, amely a lehető legtöbb forrásra támaszkodott. Még képanyag is került bele, amit előszeretettel lapozgattam olvasás közben is. Ugyan Letts le is írja és nevesíti a lovak legjobbjait, de sokat segít elképzelni őket az is, hogy nem kell csak a fantáziára hagyatkozni. Ott vannak a fotók is.

Nem a regényhez tartozik, de meg kell említeni, hogy annak idején a Disney filmet is készített a történetből, hogyan menekültek meg ezek az állatok a háború végnapjaiban.

Érdekes volt azért is, mert Patton tábornok egy olyan arcát mutatta meg, ami előttem eddig ismeretlen volt. Bár a lovak vannak a középpontban, de az is kiderült számomra, miért volt annyira sikeres és zseniális Patton. Kapott egy emberi oldalt, az embereivel a végsőkig küzdő, nagyszájú, de egyenes emberét. Már értem, miért szerették az emberei annyira.

Árad a kötetből az állatszeretet is. A lovak különben is külön sarkot foglalnak a szívemben, örököltem a szeretetük az apámtól, de ha nem lenne ilyen örökségem, a kötet után nagy kedvem lenne akkor is lovardába menni, vagy lovak közelébe kerülni. Nemes, okos és hűséges állatok, ez pedig a történetből is kiderül. Miközben a háború pokla zajlik, és látszólag sokkal fontosabb dolgok is vannak, mint a lovak megmentése, mély tragédiának tudtam megélni, amikor menekíteni kell ki az állatokat, és a vemhes kancáknál megindul a szülés. A kicsik pedig a gondozók karjaiba pusztulnak el, mert képtelenek az ellenséges világban és a szűkös források mellett életben maradni.

Ha már a lovak és borzalmas sorsok. A regényből kiderült az is, mi lett a budapesti spanyol lovasiskola lipicai állományával. Nem mondom el a kötet helyett, csak annyit mondok, sírni lett volna kedvem, amikor elolvastam.

Letts története kalandos és fordulatos. Miközben dokumentumregény, tényszerű, kifejezetten olvasmányosnak is sikerült lennie. Határozottan olvasóbarát kiadvány.

A Hadak útján megmutatta, milyen szörnyűség a háború nem csak az emberek, de az állatok számára is. Itt egy újabb példa erre, de a reményé is: még a háború szörnyűségei közepette is voltak olyanok, akik képesek voltak hőssé lenni a szeretett lények védelmében.

Letts: A tökéletes ló - Mint dokumentumregény: 95% regényszerű, de tényekből táplálkozik. Hiteles és megragadó.

Szubjektíven: 90% egy újabb szemszög, ami eddig eszembe se jutott. Megrázott, lekötött.

• Cartaphilus: Pokoli gépezetek - YA disztópia, a Ragadozó városok következő része
• General Press: Fulladás - krimi
• Kossuth: Ha fáj a szív - romantikus, dráma
• Álomgyár: A főnök 2. - bűnregény, romantikus
• Agave: A női test és más összetevők - novellagyűjtemény
• IPC: A térkép, amely elvezet hozzád - romantikus
• Főnix: A Megtörtek Istene - fantasy

Február

10. Sár. vér, levendula - történelmi 5

11. Weir: Boleyn Anna - történelmi romantikus 3,5

12. Buchan: 39 lépcsőfok - thriller/kémregény 2,5

13. Taylor: Fény a sötétségben - romantikus 4

14. Kellerman: Rituális fürdő - krimi 3

15. Barnóczky: Természetes intelligencia - sci-fi 3,5

     Moore: Sötét Főnix - fantasy 3,5

16. Millar: Kick-Ass 3. - képregény 5

      Sheldon: Ítéletnap - thriller 3,5

Durva, de már lement a fél február...

Nyomozós, szemtanúkat eltüntetős, megfigyelős.

Robert katonatiszt, nyomozó, akinek már csak a munkája maradt. Volt egy imádott felesége, aki nem bírta, hogy a férje mennyit van távol, és elhagyta egy másik férfiért. Robert még most sem képes kiheverni a csapást, és évekkel később is reménykedik. Most azonban olyan feladatot kap, mely mellett nem marad ideje az elveszett szerelmen töprengeni: történet egy baleset Európában, egy busznyi ember látott valamit, amit nem lett volna szabad. Robert kapja a feladatot, hogy lenyomozza őket, és biztosítsa, hogy senkinek nem beszélnek a látottakról. Robert emberről emberre halad, miközben megsejti, hogy egész másnak a szemtanúit keresi, mint amit mondtak neki. Mikor pedig rájön, hogy a kormány mire használja a munkáját, már neki is az életéért kell futnia.

Sidney Sheldon is egyike azon szerzőknek, akik szinte megállás nélkül ontják magukból a történeteket. Vannak visszatérő elemei és hőstípusai, de ennél a mennyiségnél ebben semmi meglepő nincsen.

Az Ítéletnap elsőre azt hittem, el fog térni a megszokottól. Az ufó téma miatt elhittem, hogy szerepet kap a sci-fi vonal is a cselekményben. Ehhez képest ez annyira elhanyagolható volt benne, hogy alig észrevenni. Helyette kapjuk a szokásos köröket: összeesküvés a háttérben, egy szimpatikus, de jobb sorsra érdemes hős és némi nyomozás.

A történetben lenne ötlet, de nagyon le van egyszerűsítve és ismételve minden. Az elején kifejezetten élveztem, ahogy Robert egyik szemtanútól jut a másikig, és ahogy rájön, melyik nyomon érdemes elindulnia. De aztán rutin lett az egész: mindig, ugyanaz a nyomozati elem ismétlődik és olyan, mintha mindig ugyanazt olvasnám, csak más nevekkel. A harmadik után már komolyan jelentkezett az unalom faktor is. Hasonlóan voltam a kormány titkos eltakarító hadműveletével is a háttérben. Elsőre még érdekes volt, másodszorra még elment, de harmadikra nem akartam elhinni, hogy megint ismétlődik a séma. Robert nyomoz, üzenetet küld a sikerről. A takarítócsapat is megkapja az adatokat, kimennek a helyszínre, megrendezik a balesetet, küldenek ők is egy üzenetet. Mindig, ugyanígy. A végére már azt sem tudtam díjazni, hogy minden szemtanú más halált kap – mert különben a sablon egyezett.

Kicsit mássá válik a történet, amikor Robert is ráébred, mi zajlik körötte. Akkor már egy üldözős – menekülős történetben járunk, több akcióval, de ez a fele még annyira sem tudott lekötni. Nem éreztem a téteket, a feszültséget.

Az sem tetszett, ahogy az egész regényen végigvonul Robert szenvedése a tönkrement házassága miatt. Visszatérő elem, ahogy visszagondol a nőre, a megismerkedésükre és a boldogságára, aminek már annyi. Férfi főhőstől nem szoktam meg ezt a rengeteg szenvedést és nyavalygást, ami kifejezetten irritáló volt a számomra. Ha valaki ennyire tevékeny, okos hős, hogy tud ennyire kikészülni egy évekkel korábban történt válás miatt? Legalább küzdene a nőért, vagy lenne valami aktív része a szenvedésének, de ő csak emészti magát.

A történet üzenete jó lenne, figyelmeztetés arra, hogyan bánunk egymással és a bolygónkkal. De ahogy tálalva van az üzenet, az elveszi a súlyát. Nem szívesen írom ki, de így éreztem: az ufók és ahogy jelen vannak a cselekményben, röhejesek. Annyira naiv, meseszerű az egész vonal, hogy nem illik se a könyvbe, se az író munkásságába. A Raj ugyanezt az üzenetet adta át, hasonló körülmények között, de az mennyivel jobban ült… itt mesévé degradálódik.

A szereplők és a szerző stílusa sem hagytak mély nyomokat. Elmegy, kellemes, olvasható – de semmi olyan, ami ezeknél többé vagy jobbá tenné. Tipikus karakterek, egyszerű jellemmel és szórakoztató, könnyen olvasható szöveg.

Egyszer elment, de nem Sheldon emlékezetesebb regényei közé tartozik.

Sheldon: Ítéletnap - Mint thriller: 55% ismétlődik a cselekmény, az üzenete unalmasan van átadva. Hol a poén?

Szubjektíven: 60% a szemtanúk lenyomozása és a menekülés is tetszett, de a szerelmi szál…

Hősködős, bosszút állós, kamaszos.

Dave egyre nagyobb terveket sző, hogyan változtatja meg, ha a világot nem is, de a várost mindenképpen. Mindy mellett egyre többet tanul harcról és taktikáról, járőrözik és egy saját csapat létrehozását is tervbe vette. Mindy hamar kiszáll, a nevelőapja megígérteti vele, hogy kimarad a további balhékból, és az anyja érdekében a lány meg is ígéri. Dave így az új barátaival őrzi a rendet: hol rablást akadályoznak meg, hol önkéntesek egy ingyenkonyhán, de mindig az embereknek igyekeznek segíteni. Ám az egykori Vörös Köd, Chris D’Amico sem tétlenkedik. Zsoldosokkal veszi körül magát, és a visszavágásra készül. Dave minden szerette és célja veszélyben van: a plátói szerelme, az álarcos barátai, az apja, az álruhás hősök elfogadása. A végső összecsapás egyre közeledik: Chrisnek és Dave-nek se maradt vesztenivalója, így kő kövön nem marad.

Magyarul a 3-as számot kapta, de igazság szerint ez a 2. rész – a filmeknél is ezen alapult a 2. rész. A Mindy saját kalandjait bemutató kötet nem része ennek a történetszálnak, kiegészítő kötet, de mivel azt is bevették a sorba, így lett a második rész a harmadik.

A történet értékéből ez nem von le semmit, csak az első rész eseményei folytatódnak itt, nem Mindy kalandjai. Vagyis, megint Dave kerül a középpontba, az ő törekvései és ellenségei. A szerző gyorsan vázolja, hogy mi történt vele az eltelt időszakban: miközben folytatja az éjszakai őrködést, leckéket vesz Mindytől. Majd a saját csapatával nyomul, látszólag minden rendben van az életében. A visszatérő Chris az, aki mindent borít.

A képregény itt fordulatszámot vált: korábban is arról volt ismert a Kick-Ass, hogy véres és brutális tartalmakat tesz bele egy látszólag kamaszoknak szóló képregénybe, de itt még az előzményekhez képest is növelik a téteket, a kegyetlenséget és a mondhatni, horrort. Nem tudnám eldönteni, mi volt a cselekményben a legsokkolóbb szál, amit vizuálisan is megjelenítettek. Érdemes lenne megnézni, hogy Robb Stark szomorú végzete volt előbb, vagy a Kick-Ass jelenlegi száma, mert az egyik gyilkosság kísértetiesen emlékeztet arra, amit a Trónok harcában is megléptek. De kemény az is, amit Dave apjával művelnek a börtönben, vagy amit Katie szenved el Christől és pribékjeitől. Szerencsére annyira nem polgárpukkasztók a készítők, hogy nemi erőszakot premier plánba ábrázoljanak, de így is sikerült visszaadniuk az egész barbár tett nyers erőszakosságát.

Lehet-e humort találni az efféle erőszakban? Rájöttem, sok múlik azon, ki az elkövető. Ahogy Chris és a csapata kegyetlenkedik, az simán sokkoló. De amikor Mindy vág rendet, ő kapott menő beszólásokat és ott jogosnak érződik, amit tesz. Igen, ott van fekete humor is. Nem feltétlenül díjazom, hogy az erőszak ez alapján hol elfogadható, hol nem, de tény, hogy e nélkül elvesztene valamit a képregény, ami a sajátja. Erkölcsileg más a mérce: az egyik igazságot szolgáltat, a másik embereket tesz tönkre és kínoz. Attól az erőszak még erőszak, a vér és a halál egyforma… Cél szentesíti az eszközt?

A szereplők közül nem a főhősök azok, akik a legnagyobb változáson mennek keresztül. Chris az, aki új szintre lép. Korábban volt még benne valami gyerekes, lehetőség, hogy nem lesz olyan, mint az apja. Most viszont pszichopata főellenség, aki a bosszú nevében minden realitásérzéket félretesz, és randalírozik. Nem logikus, nem következetes, ilyen téren még mindig gyerekes, de ez már egy szadista gyerek, akinek nem is igazán a saját indokai miatt kell ezeket a borzalmakat elkövetnie, hanem mert megteheti. Dave szokás szerint jóindulatú, de szerencsétlen. Mindy sem változott semmit, a kislány testben is halálos igazságosztó. Ők nem változtak semmit, a szokásos önmaguk hozzák.

Sokkoló, kemény történet lett, és a vége is kérdőjeles. Szerencsére hamar érkezik a folytatás.

Romita & Millar: Kick-Ass 3. - Mint képregény: 80% sajátos grafika, kemény történet véres ábrázolással, sötét humorral.

Szubjektíven: 85% néhol bántóan brutális – már nem szórakoztat, inkább borzasztott.