Szerelmes, angol, házasodós.

Bex egyetemre járni költözik Angliába. Eltökélt lány, aki azért a tanulás mellett a szórakozást sem veti meg, és keresi az igazit. Egy álmatag kapcsolat közepén jár, amikor egy bárban megismerkedik egy fiatalemberrel. Hamar kiderül, miért van Nick körül mindig nagy felhajtás. Mert ő nem egyszerűen Nick, hanem Nicholas, a walesi herceg, a trón örököse. A lány nem hajt címekre és vagyonra, a fiúnak azonban nem tud ellenállni. Járni kezdenek, és az amerikai lány igyekszik megbirkózni a nyomással, amit a sajtó fejt ki. Nem könnyíti meg a dolgát, hogy a szerelmének katonai szolgálatot is kell teljesítenie, így sok mindennel egyedül kell megbirkóznia. Vajon a szerelmük kibírja mindezt, és a lányból egyszer hercegné lesz, vagy hazatér egy tört szívvel?

Van egy zsáner, amit eléggé hanyagolok. A rajongói köteteket. Igaz, ki nem nagyon adják őket, inkább neten lehet ilyeneket találni. Novellákat rengeteget. Valaki nagyon szeret egy filmes/regénybeli világot vagy karaktert, és továbbgondolja a történetét, vagy átírja az eredeti eseményeit. A kedvenc példám Cassandra Clare, aki HP rajongói sorozattal kezdte, most meg van egy saját univerzuma, az Árnyvadászoké.

A Királyi többes is egy rajongói kötet, csak nem egy kitalált világ felé rajong. A két szerző el is mesél egy történetet a kötetben, melyben rajongva turistáskodtak Londonban. Két amerikai, akik az angol királyi családért vannak oda. Elsősorban William és Kate a kedvenceik. Az irántuk való rajongás kézzel fogható bizonyítéka ez a könyv.

Legszívesebben rá is írnám a borítóra, hogy a Valós személyekkel és eseményekkel való hasonlóság nem a véletlen műve. Mert ez… nem történelem, nem riport kötet, mert egyes dolgokat megvariálnak benne. Az itteni lady Di nem halt meg autóbalesetben, hanem pszichés beteg lett a körötte levő felhajtástól. Mások a keresztnevek. Bex amerikai, nem angol – naná, mivel amerikai rajongókról van szó, így kiélheti az álmaik. Az amerikai lány összejön az angol trónörökössel.

Talán érzitek is, ez az egész mennyire bosszantott. Romantikus komédiát akartam olvasni, nem egy rajongó szemszögéből Kate és William sztoriját. Olyan szinten ráismerni a karakterekre és eseményekre, hogy az engem komolyan zavart. Harry, bocsi, itt Freddie portréja annyira életszerű, hogy az már hátborzongató. Ha ennyire a valóság volt az alap, minek kell kitalált történetként eladni?

A stílusában sincs semmi, ami miatt el akarnám olvasni. Egy sima bestseller, könnyen olvasható és könnyed.

Plusz, engem roppant irritált Bex karaktere. Szerintem lehetett volna felelősségteljesebb, jobban átérezhette volna mindennek a súlyát. Arról nem is beszélve, hogy igazán romantikus se lett a könyv. Nehéz is lett volna, amikor arra megy a koncentráció, hogy a megtörtént eseményeket minél pontosabban, de kicsit megváltoztatva írják meg.

Most kedvem lenne azon viccelődni, hogy az élet írja nekik a folytatást. Vajon mikor jön a kötet, melyben Freddie szívét elragadja egy amerikai színésznő?

Jó, abbahagyom. A lényeg: nem szórakoztam, csak felbosszantottam magam ezen a könyvön.

Cocks & Morgan: Királyi többes - Mint romantikus: 35% rajongói kötet, amerikai lánnyal William és Kate sztorija.

Szubjektíven: 10% tiszta felesleges, bántóan ismerős az életből, semmi eredetiség.

Női, életet mesélős, strandot megmentős.

London, napjainkban. Brixton strandja egy kis menedék a város dzsungelében, ahova anyukák járhatnak ki a gyerekeikkel, párok andaloghatnak, az úszni vágyók szelhetik a hullámokat. Az önkormányzat azonban be akarja zárni, és irodaházat emelnének a helyére. Rosemary itt élte le az életét, és rengeteg emléke fűződik a strandhoz. Számára sokkal több a helynél, ahova úszni jár. Az emlékei tárháza, amit nem hagyhat elpusztulni. Szervezkedni kezd, és igyekeznek a helyiekkel megmenteni a fürdőjük. Kate harmincas, az életbe már megfáradt újságíró, akinek közvetítenie kell az eseményekről. Rosemary karaktere hamar megával ragadja, és nem csak úszóvá, de a közösség tagjává kezd válni az interjúk alatt. Lassan kibomlik Rosemary élettörténete, akinek a férjével közös története ide kötődik.

Ez nem az én könyvem. Alapból nem vártam sokat, de azért egy jelentősebb történetet igen. Egyáltalán, milyen konfliktus van ebben a kötetben? Be akarják zárni a strandot, a helyiek meg tiltakoznak ellene. Kb. ennyi.

Annyira minimális a cselekmény, hogy a közel 400 oldalas tartalom indokolatlan. Lassú, rettentően kényelmes könyv. Ha film lenne, tipikusan olyan lenne, amibe beletekertem volna. Nincs olyan világa, hogy hajlandó legyek belemerülni, és elemezgetni a leírtakat. A cselekmény ilyen fokú hiányát úgy bocsátanám meg, ha a világ beszippantana. Itt ez közel sem történt meg, inkább taszítást éreztem, mint vonzást.

A jelen tehát szinte semmi. Ugyanakkor a cselekmény egy része a múltban játszódik. Rosemary története párhuzamosan mesélődik el a jelentől. A szerelem, ami a strandhoz köti a nőt. Itt ismerkedtek meg, ide jártak randevúra, a házas évei alatt is a strand volt a férjével közös helye. Igazából az ő életében sincs konfliktus, egy sima, boldog házasélettel teli élet, aminek egyetlen tragédiája volt. A gyermekáldás nem jött össze, bármennyire is szerették volna. De ez is annyira túl van írva, hogy az elmondhatatlan.

Ami cselekmény hiányában van, a karakterek érzelmi élete. Nagyon alaposan ki van elemezve, mikor mit és miért éreznek. De nem szenvedélyes, nagy érzelmekről beszélünk itt sem, csak a mindennapokról. Az egész olyan… átlagos.

Ez is lesz a kulcsszó, mi volt a legnagyobb bajom. Nincs sztori, nincs hírérték. Ez csak két nő története, akikkel semmi izgalmas nem történik. Rengeteget beszélgetnek, elemezgetik magukban az érzelmeiket, de ennyi. Az, hogy még egy rendes konfliktus sincs az egész könyvben… nagyon nehezen olvastam is.

Próbálom elképzelni, ki lehet a célközönség. A romantikus regények kedvelőinek kellene bele egy erősebb szerelmi szál, mert ami van, mintha nem is lenne. Alig észrevehető. A kortárs, vagy dráma olvasóknak kellene egy konfliktus, legalább. Nem fiatalos. Az biztos, hogy bárkinek, akinek cselekményre igénye van, kerülje!

Nehezítette számomra, hogy nem kerültek közel hozzám a szereplők. Annyira mások az életgondjaik, mint amivel együtt tudok érezni, annyira semminek érzem őket, hogy nem volt kapcsolódási pontom.

Nagyon nem szerettem, nem is ajánlom.

Page: Strand - Mint női: 40% két női karakter sorsán keresztül a női létről, életről mesél. Érzelmes, lassú.

Szubjektíven: 10% untam is, a cselekmény se fogott meg. Nagyon nem az én könyvem.

Milyen állat volt?

1: Vihar

2: Mordály

3: Horrorborjú

Megoldás: Tovább!

Küzdelmes, világot megváltoztatós, különleges képességes.

Orkaváros egy menedék a globális felmelegedés miatt megváltozott világban. Az Északi-sarkkörön áll, és sajátos szabályai vannak. Korrupció hálózza be, mindenki gyanúsnak talál mindenkit, saját legendákat szőnek. Ide érkezik egy különös nő, egy jegesmedvével és egy orkával. Ő is a kor népbetegségében szenved, de tud valamit, ami itt mások még nem. A változást hozza el, egy olyan csoport felemelkedését indítja be, melyet eddig megbélyegeztek és irtottak. Most itt a lehetőség, hogy felfedezzék az erejüket, és megváltoztassák a világukat. Lentről és fentről, ellenségek és szövetségesek kell, hogy összetartsanak, különben nincs esélyük.

Újabb sci-fi, amivel nem tudtam megbarátkozni. Most is tisztában vagyok vele, hogy bennem van a hiba. Úgy tűnik, ezzel a zsánerrel csak küszködni tudok.

Tőlem nagyon idegen a világa. A jövőben játszódik, ráadásul egy olyanban, ami nem is elképzelhetetlen. Ha megolvadnak a sarkmezők, mindent elönt a víz, jön a forróság és a fertőzések, az emberiség nagyja kihal, és új városok kellenek ma lakhatatlannak tűnő helyeken. A technika itt egyszerre új és mai szemmel régi. Hiszen a civilizáció sem élhette túl az emberiség nagyjának vesztét, sok minden elveszett.

Érdekesnek találtam, hogy az emberi természet még egy katasztrófa után sem hazudtolja meg magát. Vagyis, virágzik a korrupció, bűnbandák nőnek ki, és az emberek továbbra is üldözik, kitaszítják, aki kicsit más. Van egy betegség, amitől az emberek idegen nyelven kezdenek el beszélni? Megérteni, minek? Tanulni tőlük, minek? Lehet karanténba rakni őket, száműzni és halálra ítélni, az a könnyebb megoldás!

Az ember alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz, és érdekes az is, mi van a betegség mögött. Van benne lehetőség, akár fantasy irányba is elmozdulhatna a történet. De ez sci-fi, így leginkább csak szervezkednek, beszélgetnek, és a történetben szereplő társadalmon keresztül a mi társadalmunk kritikáját adják.

Nekem jobban tetszett volna, ha az események is jobban pörögnek. Igen, vannak benne jó megállapítások és ráismerések az emberi természetre. Igen, felhívja arra a figyelmet, milyen brutális következményei lehetnek annak, ha nem kezd az emberiség semmit a környezetszennyezés és a felmelegedés problémájával. De hol marad a szórakoztatás? Azt nem találtam benne, kicsit sem.

Ami azért is van, mert a szereplők sem kerültek közel hozzám. Elvileg van egy csoport, akik mások, akikkel lehetne azonosulni az elnyomottságuk miatt, de még ez se jött össze. Mert nincsenek jók és rosszak. Nagyon úgy éreztem, hogy minden karakter romlott – amilyenné a világ tette őket – annyiban van különbség, ki milyen mértékig ment már tönkre.

Nem is olvastam könnyen, ahhoz túl sok a szereplő, és nagyon más a világ, mint amit be akart venni az agyam. Lassúnak éreztem a tempóját, és elméleti inkább, mint eseménydús. Világépítős regény, amit csak akkor élvezik, ha lírai mellett a szöveg. Itt nem volt az, így ez is növelte a nehézségeit az olvasásomnak.

Értem, miért lehet érdekes, de ettől függetlenül nagyon nem szerettem.

Miller: Orkaváros - Mint sci-fi: 65% ötletes az univerzuma, sok ma is fontos kérdést feltesz, sajátos lényekkel teli.

Szubjektíven: 20% nem bírtam ráhangolódni, a cselekménye és a szereplői sem tetszettek.

Cím: 1794

Szerző: Niklas Nach och Dag - az 1793 kapcsán figyeltem fel a szerzőre. Nálunk ezzel debütált, de van más könyve is, lehet, hogy még olvashatunk tőle másokat is.

Műfaj: történelmi, skandináv, krimi

Cselekmény: 1794, Stockholm szennyes titkai egyre gyűlnek. A nemesség züllik, a városban iszonyatos dolgok mennek titokban. Egy lány meghal az esküvője előtti éjjel. Egy fiatal nemes kikészülve iszogat. Anna Stina és Cardell útjai megint keresztezik egymást. A bűntény nem maradhat megoldatlan.

Várható megjelenés: svédül az ősszel, reméljük, magyarul se kell rá sokat várni.

Miért várós?

- Az 1793-at nagyon szerettem, olvasnám tovább.

- Nem tudni semmit, mi lett Cecil sorsa. Engem érdekel.

- Annyira minimális a fülszöveg, hogy a cselekményről is többet akarok tudni.

- A korszak, Stockholm is érdekes.

- Jó a borítója.

Lóversenyes, zsarolós, összefogós.

Casey megnyerte a versenyt, összejött álmai fiújával, boldognak kellene lennie. De még rendesen meg sem ünnepelhette a győzelmét, kiszáll a rendőrség hozzájuk. Az apját egy rablással vádolják, és börtönbe viszik. A lány pedig üzenetet kap: náluk van a bizonyíték, amivel a férfi tisztázható. De csak akkor adják oda, ha Casey elindul a Kentucky versenyen, és megnyeri. Casey nem akart indulni, a lovának és neki is pihennie kellene, de most nincs választása. Megkezdődnek a kemény erőnléti edzéseket, és Viharral is össze kell hangolódniuk. A lány nem is sejti, hogy Peter, akivel összevesztek, továbbra is érte dolgozik. Az ügyön dolgozó rendőrrel a nyomozásba veti bele magát, hogy tisztázza Casey apját.

Az első részt nagyon szerettem, ezt a kötetet is nagyon vártam. Az egyik szemem sír most, a másik nevet. Megszerettem annyira a könyv világát, bírom annyira a lovakat és a versenyeket, hogy ez a kötet is jó legyen számomra. De nem tudom letagadni, hogy a kezdés azért erősebb volt.

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Azonban ennél erőltetettebb, nehezebb cselekményt nehéz lenne kitalálni. Annyira béna ez a zsarolásos szál, hogy nekem komolyan fájt olvasnom. A zsarolók, de Casey viselkedése is abszurd. Azzal zsarolni, hogy nyerjen… miért nem a rendőrség segítségét kérik, miért nem nyomoznak inkább? Peter az, aki logikusan cselekszik, a többiek a zsarolás tekintetében annyira gyerekesek…

Ok, értem. Ez az indok, miért készül Casey olyan nagyon a versenyre, és ezzel indokolják a regénybeli feszültséget. Akkor is, már szinte gyerekkönyves húzás. Főleg, hogy a zsaroló olyan magasan és helyzetben van, ha nem zsarol, csak simán szabotál, akkor ugyanezt az eredményt eléri, a lebukás sokkal kisebb kockázata mellett.

A szerelmi szállal ugyanez volt a bajom. Rendkívül erőltetett, ahogy Peter és Casey itt összevesznek – igazából a semmin. Természetesen a romantikus regények tipikus szálait kapjuk: nagyon szenvednek egymás nélkül, hiszen igazából szeretik egymást. Mindketten tesznek egy nagy gesztust, és jöhet a nagy-nagy békülés, hogy boldogabbak legyenek, mint voltak korábban. Nem erre teszi St. John a hangsúlyt, de a zsáner így is tisztán kivehető.

A lovas részek ellenben most is nagyon jók. Izgalmas a verseny, érdekes a felkészülés, és Vihar jelleme is szépen meg van rajzolva. Simán félre tudtam tenni a béna zsarolásos szállal szembeni ellenérzéseim, és ezeket a részeket kifejezetten élveztem.

A karakterek nem épülnek tovább, olyanok, amilyenné váltak az előző kötet végére. A jó oldalon állók most is nagyon szimpatikusak, és nagy áldozatokra képesek. Szavazni is lehetne, ki áldozza fel jobban magát a többiekért. Talán mrs. Smith nyerne, aki konkrétan az egészségével játszik, hogy segíthessen a hősnőnek.

A szerző olvasmányosan ír, és mivel most a cselekmény is rövidebb időt ölel fel, mint az előző, nem kell nagy ugrásokat tennie. Így nem válik szárazzá, végig szórakoztató és pörgős a kötet.

A pozitív értékek ugyanúgy benne vannak: család, barátság, összetartás, önfeláldozás.

Vannak hibái, de így is tudtam szeretni. Ifjúsági és lovas könyvnek is korrekt.

St. John: Verseny a széllel – Mint ifjúsági: 75% a szereplők szimpatikus, a cselekmény pörög, de nagyon mesés.

Szubjektíven: 70% mivel szeretem a lovas könyveket, megszerettem a szereplőit, elvoltam.

Sorozatgyilkosos, átverős, szerelmes, megtévesztős.

Claire Wright álma a színpad volt. A csinos, tehetséges angol lány már majdnem megvalósította a célt. Bekerült egy filmbe, egy sztár mellé. Csak éppen a viszonya a családos színésszel mindent tönkretett. Az Államokba kellett mennie, de ott papírok nélkül nem játszhat. Így színi iskolába jár, és egy magánnyomozó segédjeként férfiaknak tesz ajánlatot, akiknek a hűségéről a feleség így megbizonyosodhat. Egy férfi van, aki nemet mond. Az egyetemi tanár, a jóképű Patrick. Akinek a feleségét nem sokkal később megölik. Akiről a rendőrség azt gyanítja, sorozatgyilkos. Felkérik Claire-t, férkőzzön a közelébe. Férfi és nő között halálos játék indul, melyben nem tudni, ki hazudik és mi az igazság. Játszanak mindketten, vagy ez tényleg szerelem?

A lány a múltból se volt rossz, de Delaney ezzel a kötetével egy még csavarosabb és összetettebb, de nagyon szórakoztató regényt tett le az asztalra. Nagyon mesélni sem akarom a cselekményét, annyira jól egymásra épülnek a rétegei.

Egyrészt, ott van a sorozatgyilkos szál. Van valaki, aki prostituáltakat kap el, és húsból, vérből faragja igazivá Baudelaire verssorait. Patrick ezért is lesz gyanús: irányításmániás, aki Baudelaire szakértője. Miért pont Baudelaire? Mert ő más, mint a megszokott. Hiszen volt már olyan regény, melyben a gyilkos egy költőnagyság sorait használta ihletként. De általában olyan szerzőt választanak, akinek direktebben kötjük a sötétséget a műveihez. Nagyon népszerű, pl. ha az ilyen karakter Poe művészetére kattan rá. Delaney választott valaki mást, akinek a nevét ismerjük, a verseit nagyon nem. A képei pedig alkalmasak véres, emberi torzók elkészítésére. Nyomoznak a gyilkos után, van rendőr és pszichológus is a csapatban, működik kriminek ez a történet.

De ott van Claire szála, aki egyszerre lesz csali és játékos a neki szánt szerepben. Még az olvasó se tudja eldönteni, mi is történik Patrick és Claire között. Mert mindig jönnek a fordulatok és meglepetések, újra és újra rá kell döbbenni, hogy amit igaznak hittünk, lehet, hogy csak álca és megtévesztés.

A szerkezet ennek megfelelő, és Delaney nyelvében is kifejezte az elbeszélőjét. Claire összetett személyiség, egy ponton megszállott és kaméleon is. Egy vérbeli színésznő, akinek tényleg a színjáték az élete. A mindennapjai is filmként pörögnek a fejében, és ennek vetületét olvashatjuk mi a kötetben. (Majdnem, mint egy forgatókönyv. Csak több benne a leírás, nem csak párbeszédek és instrukciók.) Ő jelenetekben gondolkodik folyamatosan, és az igazi személye üres. Ő játszik. Ettől lesz tökéletes csali, de ettől lesz annyira rejtélyes is, hogy mi történik igazán vele, és mit érez Patrick kapcsán.

Nem mozgat sok szereplőt a szerző, de nem is kell. Annyira játszmában van mindenki itt, hogy így is elég őket kiismerni. Delaney terelgeti az olvasót, mindig gyanús valaki, és egészen a végéig nem lehet tudni, ki és miben bűnös.

Talán csak mélyebb tartalmat nem tudok kihozni belőle, de nincs is szükség rá. Ez egy átverős, okos thriller, egyedi stílusban megírva, ami szórakoztat.

Zárásul: emlékeztek kb. két hete a kitalálós játékra? Már megvan a megfejtés?

Delaney: Játssz velem! - Mint thriller: 95% tele van csavarral, emlékezetesek a szereplői, és az elbeszélés is egyedi.

Szubjektíven: 90% megfogott a stílusa, a folyamatos meglepetések. Egészen letehetetlen.

Ilyen a világ is: oly sok a sötétség, oly kevés a fény. (Natt och Dag: 1793)

Athéniak és spártaiak, rómaiak és barbárok, keletiek és nyugatiak, keresztények és muzulmánok – az emberiség története „mi és ők” konfliktusáról szól. (Tóth: A sci-fi politológiája)

A vonat sokszor olyan, mint maga az élet: olyan embereket sorol mellénk, akikkel önszántunkból soha nem ismerkednénk meg. (Hajdú-Antal: Utánad)

El is felejtettem, mennyire hasonlítanak, pedig csak féltestvérek. Nemcsak a hajszínük, de a bennük lobogó tűz is. Eltökéltek, megszállottak. A szüleik teremtményei. Cal az apja álmaiból született, Maven az anyja rémálmaiból. (Aveyard: A háború vihara)

Azt kérdezed, miért rémít meg a tágas világ? Mert ott nincs hova elbújni. Ez az én börtönöm tizenegy éve, de hidd el, nem én építettem. (Pearson: Tolvajok tánca)

Te meg mit babrálsz azzal a telefonnal? Azonnal tedd el, ha nem akarod, hogy elvegyem! Jó lesz unokámnak játszani. Kétévesen több esze van, mint neked, kislányom. (Hajdú-Antal: Léggömbök)

Az az elképzelés, hogy a politikai rendszerek egyformán rosszak: hogy a nép mindig veszít a politikusokkal szemben, gyakori toposza a demokratikus politikai gondolkodásnak is. (Tóth: A sci-fi politológiája)

Pajtás, te csak ne edd meg ezt az édes, bájos, aranyos védangyal szalámit. Anyának éppen anyányi, nem mondom, akkora, mint a liftajtó, viszont a természete, az késpenge. (Kesey: Száll a kakukk fészkére)

Micsoda eltökéltség. Ez a legnagyobb erőssége, egyben a legnagyobb gyengesége is. (Aveyard: A háború vihara)

Ha elfogadsz egy tanácsot, Patrei, sose kártyázz uralkodókkal. Csalnak. (Pearson: Tolvajok tánca)

Ha a gondolat sugall valamit, de a valóság mást mutat, akkor a gondolatnak kell a hibának lennie. (Natt och Dag: 1793)

Az emlékek néha fizikai fájdalmat okoznak, amikor felidézed, ami egykor számított, és rájössz, hogy mindez örökre odalett. (Remender: Kölykök a fekete lyukból)

Szerelmes, megbízásos, békét teremtős, kémkedős.

Kazi fiatal lány, egykori tolvaj, akinek még megvan minden ujja. Ez nagy szó, hiszen a tolvajok büntetése az ujjaik elvesztése. De már más életet él: mert egyszer a királynőt akarta kizsebelni, de ő büntetés helyett a szolgálatába és bizalmába fogadta. Érte a lány bármire képes lenne, egy veszélyes küldetésre is elindul pár társával. A királyság határában van a magukat kormányzó Ballengerek földje, a lánynak onnan kell valami fontosat megszereznie. Csak azzal nem számol, hogy a családfő meghalt, és jóképű, huszonéves fia vette át a helyét. Hogy elrabolják Jase-zel együtt, és össze kell fogniuk, ha épségben haza akarnak jutni. Ahogy a fiatalok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy lesz Kazi feladata egyre nehezebb. Kit áruljon el: a királynőjét, vagy a fiatalembert, akibe beleszeretett?

A Fennmaradottak krónikája egy lezárt trilógia. Aminek az első két részét kifejezetten szerettem. A harmadikkal már volt pár gondom, többek között a vége is. Elég zárt lett, de nem varrta el kedvem szerint a főszereplők sorsát. Így tudtam örülni neki, hogy érkezik még egy kötet. Vártam.

Mivel lehetett tudni, hogy a történet is új lesz, új szereplőkkel, abban is lehetett bízni, hogy nem a rókanyúzás újabb példájával állunk szemben. Ez különben igaz is: Pearson abszolút új történetet mesél, ami annyira önálló, hogy akár úgy is olvasható, hogy valakinek ez az első olvasmányélménye a szerzőtől.

Aki viszont Lia és Jaxon további sorsára kíváncsi, egy jó darabig bajban lesz. Nagyon erőlködtem, hogy rájöjjek, hogy kapcsolódik ez a történet az előző trilógiához. Egészen a regény végéig kellett várnom. Mivel tetszik a korábbi főhősöknek írt jelen, boldog voltam így is, de azért az elején nagyon frusztrált, hogy mintha direkt folytatás lenne, ami nem is folytatás. De a végére megérti az ember: így készített elő a fordulatot Pearson, amikor a végére rájövünk, hol vannak és kik a cselekményben a korábbi szereplők.

Tetszett a cselekményben, hogy nagyon sokáig nem lehet rájönni, hogy a főszereplők mit akarnak. Kazi nagyon keres valamit, de mit? Jase is titkol valamit, de mit? Van abban valami perverz mulatság, hogy egymásba szeretnek, és bízni kezdenek úgy egymásban, hogy egyik sem mondja el a másiknak az igazat, és próbálják megfejteni a másik titkait.

Különben Kazi és Jase is tipikus YA szereplők. Ahogy a szerelmük is az. Már unom is, hogy adott a két karakter, akik megismerik egymást, kb. fél napot együtt töltenek, és máris lecsapott rájuk a végzetes, nagy szerelem. Az alaptrilógia ebben jobb volt: ott 2 kötetet is végig kellett olvasni, hogy kitalálja az ember, Lia kibe szerelmes és ki mellett köt ki. De még úgy is voltak bonyodalmak. Itt sokkal egyszerűbb a képlet, a szereplők titkaival együtt is.

Jó alapozó kötet is, hiszen miközben megvan a kötet saját, egészen zárt cselekménye, előkészít egy újabb, és nagyobbnak ígérkező kalandot is. Bár nagyon szerettem volna a régiekből többet kapni (a szereplők jelenjéből), így sem vagyok csalódott. Meg lehetett kedvelni az újakat, és ha most zárult a romantika, helyette a kalandok és ármányok jönnek, akkor nagyon jó kis sorozata lehet az új szereplőknek is.

A borító is tetszett, a könyvben is bőven van jó húzás, várom a folytatást!

Pearson: Tolvajok tánca – Mint YA fantasy: 60% új útra viszi a sorozatot, kalandok és érzelmek is vannak benne.

Szubjektíven: 40% korrekt nyitány, de a régi szereplőkből többet szerettem volna.