Női, életet mesélős, strandot megmentős.

London, napjainkban. Brixton strandja egy kis menedék a város dzsungelében, ahova anyukák járhatnak ki a gyerekeikkel, párok andaloghatnak, az úszni vágyók szelhetik a hullámokat. Az önkormányzat azonban be akarja zárni, és irodaházat emelnének a helyére. Rosemary itt élte le az életét, és rengeteg emléke fűződik a strandhoz. Számára sokkal több a helynél, ahova úszni jár. Az emlékei tárháza, amit nem hagyhat elpusztulni. Szervezkedni kezd, és igyekeznek a helyiekkel megmenteni a fürdőjük. Kate harmincas, az életbe már megfáradt újságíró, akinek közvetítenie kell az eseményekről. Rosemary karaktere hamar megával ragadja, és nem csak úszóvá, de a közösség tagjává kezd válni az interjúk alatt. Lassan kibomlik Rosemary élettörténete, akinek a férjével közös története ide kötődik.

Ez nem az én könyvem. Alapból nem vártam sokat, de azért egy jelentősebb történetet igen. Egyáltalán, milyen konfliktus van ebben a kötetben? Be akarják zárni a strandot, a helyiek meg tiltakoznak ellene. Kb. ennyi.

Annyira minimális a cselekmény, hogy a közel 400 oldalas tartalom indokolatlan. Lassú, rettentően kényelmes könyv. Ha film lenne, tipikusan olyan lenne, amibe beletekertem volna. Nincs olyan világa, hogy hajlandó legyek belemerülni, és elemezgetni a leírtakat. A cselekmény ilyen fokú hiányát úgy bocsátanám meg, ha a világ beszippantana. Itt ez közel sem történt meg, inkább taszítást éreztem, mint vonzást.

A jelen tehát szinte semmi. Ugyanakkor a cselekmény egy része a múltban játszódik. Rosemary története párhuzamosan mesélődik el a jelentől. A szerelem, ami a strandhoz köti a nőt. Itt ismerkedtek meg, ide jártak randevúra, a házas évei alatt is a strand volt a férjével közös helye. Igazából az ő életében sincs konfliktus, egy sima, boldog házasélettel teli élet, aminek egyetlen tragédiája volt. A gyermekáldás nem jött össze, bármennyire is szerették volna. De ez is annyira túl van írva, hogy az elmondhatatlan.

Ami cselekmény hiányában van, a karakterek érzelmi élete. Nagyon alaposan ki van elemezve, mikor mit és miért éreznek. De nem szenvedélyes, nagy érzelmekről beszélünk itt sem, csak a mindennapokról. Az egész olyan… átlagos.

Ez is lesz a kulcsszó, mi volt a legnagyobb bajom. Nincs sztori, nincs hírérték. Ez csak két nő története, akikkel semmi izgalmas nem történik. Rengeteget beszélgetnek, elemezgetik magukban az érzelmeiket, de ennyi. Az, hogy még egy rendes konfliktus sincs az egész könyvben… nagyon nehezen olvastam is.

Próbálom elképzelni, ki lehet a célközönség. A romantikus regények kedvelőinek kellene bele egy erősebb szerelmi szál, mert ami van, mintha nem is lenne. Alig észrevehető. A kortárs, vagy dráma olvasóknak kellene egy konfliktus, legalább. Nem fiatalos. Az biztos, hogy bárkinek, akinek cselekményre igénye van, kerülje!

Nehezítette számomra, hogy nem kerültek közel hozzám a szereplők. Annyira mások az életgondjaik, mint amivel együtt tudok érezni, annyira semminek érzem őket, hogy nem volt kapcsolódási pontom.

Nagyon nem szerettem, nem is ajánlom.

Page: Strand - Mint női: 40% két női karakter sorsán keresztül a női létről, életről mesél. Érzelmes, lassú.

Szubjektíven: 10% untam is, a cselekmény se fogott meg. Nagyon nem az én könyvem.