Szerelmes, filmforgatásos, házasodós.

Olive még csak 6 éves, amikor új szomszéd költözik melléjük. Ott is van egy gyerek, egy kisfiú, Jason. Olive már akkor, gyerekként teljesen elvarázsolódik tőle, és arról álmodik, egy nap házasok lesznek. Ám Jason a bátyja haverja lesz, aki a lányban egyfajta kishúgot lát csak, és kamaszként el is költözik, amikor anyja halála után az apjához kerül. Olive soha nem tudta kiheverni, amin nem segített az sem, hogy Jason őrületes karriert csinált. 27 éves korára Hollywood egyik nagy ígérete, aki dögös is, tehetséges is, nőfaló is. Olive ír egy sikerregényt, aminek a filmesítéséről tárgyal. A kinézett főszereplő pont Jason. Akinek pont van egy botránya, és a PR szerint kell neki egy kellékfeleség. Olive pedig esélyt kap arra, hogy imádata tárgya végre nőként is felfigyeljen rá.

Nem a regényhez tartozik igazán, de annak kapcsán jutott ez eszembe, és egyszerűen nem bírom magamba tartani. Valaki mondja meg nekem, mennyire normális az, aki Olive-nak keresztelteti a lányát? Itt konkrétan az agyamra ment, hogy egyfajta becenévként szolgált a lánynak a kis, zöld bogyó, illetve bogyóka. Miért nem lehetett Olivia? Mert ez a Bogyóka nem aranyos, nem kedves, hanem idegölő!

De nyugalom. Annyi minden nem tetszett ebben a regényben, hogy a hősnő az egyik legkisebb bajom. Soroljam, mi minden gond van vele?

1: már megint összekeveri a regény a szerelmet a vággyal. Olive gyerekként azért figyel fel a szomszéd fiúra, mert helyes. Már felnőtt nőként is azt hallani tőle és a barátnőitől, hogy milyen helyes, szexi, micsoda hasizma van és mennyire jó vele a szex. Nem mintha Jason ennél mélyebb érzelmeknek adna hangot. Ok, ő azért annyit megjegyez, hogy Olive egyben barát is, akivel bármiről beszélhet, és tudja, hogy nem a pénzére hajt. Itt jegyezném meg, hogy a mélynek nevezett beszélgetéseik is nagyrészt flörtölés. Egyik szereplő se hitette el velem, hogy szerelmes a másikba. Vonzódnak egymáshoz, jó a szex és ezt konzekvensen szerelemnek nevezi az írónő.

2: a cselekmény szinte nulla, és még ismerős máshonnan is. Valentin-nap körül meséltem nektek a Hétköznapi feleségek sorozatról, melynek köteteibe egy érdekházasság válik igazivá. Itt ugyanez az alapkoncepció, csak éppen a pár nem ismeretlen egymásnak, hanem gyerekkori barátok. Igazából rendes cselekményt ki se tudok emelni, mert arról szól, hogy kerülgetik egymást, megjátsszák, hogy házasok és szerelmesek, majd jön a forró viszony, ahonnan már igazinak tekintik a frigyük. Még a kötelező konfliktus, ami kicsit mérgezi a boldogságuk is, akkora idiótaság, hogy fáj.

3: a karakterisztika egy nagy nulla, és a jellemfejlődés kb. annyira hiteltelen, mintha Hókuszpók hirtelen Törpvédő Aktivista lenne. Jason, aki a legyet is reptében nőcsábász, akinek a nyilvános szex is belefért, hirtelen mintaférj lett? Olive meg… nem is tudom, milyen. Tulajdonképpen egyetlen jellemzője van: gyerekkora óta Jason párja akar lenni.

4: a szöveg is érdektelen. A flört is unalmas, a szex leírása már szinte anatómiai pontosságú. Ez nem szexi vagy szenvedélyes, csak szimplán leíró.

Nekem nagyon nem tetszett, semmi újat nem ad a zsánernek, és sztorija is alig van.

Maise: Imádlak, Jason Thorn - Mint romantikus: 15% tipikus, csajos, erotikus nyálfolyam. A történet, a karakterek tipikusak.

Szubjektíven: 10% még a filmes háttérvilág, ami érdekelne is, az is bugyuta benne. Irritáló!

Egyszer volt egy regény, amit kiadtak. Majd jött egy film, és egy újabb borító. Megy a párosítás?

És:

Megoldás: Tovább!

Időutazós, múltat átírós, küzdelmes.

Tobias átlépőnek született, és egész életében arra képezték, hogy a király szolgálatába állhasson. 15 évesen megkapja a hívást – el kell köszönnie a szerelmétől és a démontól, aki szintén kötődött a fiúhoz. A király nem mindennapi feladatot szán a fiúnak: utazzon vissza 14 évet, mielőtt kitör a háború, ami most elpusztítja a világukat. Adjon olyan tanácsokat, mellyel át lehet írni a jövőt! Nagy áldozat, Tobias életéből 28 évet kell feláldoznia, de elvállalja a feladatot. A múltban azonban semmi sem a tervek szerint alakul: a király ellen egy másik átlépő merényletet követ el, és a kisbaba hercegnő az egyetlen, akit sikerül megmenteni itt. A megváltozott jelenben a démon érzi, hogy valami más lett. Tobias szerelmét beszéli rá, hogy eredjenek a fiú nyomába, állítsák vissza az idő rendjét.

Egy jó időutazásos sztori fantasy történetbe ágyazva? Láttam rá esélyt, hogy ez tetszene nekem. Filmen szeretem azokat a sztorikat, amiben a főszereplő bekavar az idő rendjébe, aztán rá kellett döbbennie, hogy az esetek 90%-ában többet árt, mint segít, amit összehozott. Ha ezt elképzelem egy eleve fantasztikus környezetben… oké, azért arra nem vennék jegyet, hogy a tündék feltalálják az időutazást, és a Gyűrű szövetsége még Szauron felemelkedését és a Gyűrű megszületését menne vissza megakadályozni.

Az Időjárók, túlzással ugyan, valami ilyesmivel operál. Egy háborút kellene megakadályozni, aztán persze kiderül, hogy nem jó ötlet bekavarni az időbe. És az a legkisebb bajom a történettel, hogy a fantasy világba időutaznak. Teljesen jól beleillik a világképe, annak meg van benne ágyazva. Főleg, hogy más időutazós képességek is vannak, mint a feszítés vagy az áthatolás. Ok, tudom, regényismeret nélkül ezek semmit mondó fogalmak nektek, de a lényeg az, hogy ki van találva, hogy fér el a sci-fi elem a fantasy földön.

A gond inkább az, hogy ezzel nem tud mit kezdeni a szerző. Nem lesz izgalmas, vagy érdekes a sztori, amit ebből a két világból kihoz. Sima menekülés a merénylő elől. Azt kell mondanom, a Terminátor filmek valami nagyon hasonlót milliószor szórakoztatóbban csinálnak. Az időutazás tematikája, az áldozata ötletes, de a konfliktusok és a drámai tetőpontok, se az érzelmiek, se a harcosak, nem ütnek. Nem volt okos a sztori, ami szintén egyike a fájó pontjaimnak.

Nincs semmi epikus benne, legfeljebb a világa hatalmas. Rengeteg nép, rengeteg képesség, amibe fejest kell ugrani. Van ugyan a kötet végén egy kis kivonat, de közel sem elég ahhoz, hogy minden előismeret nélkül megismerjük a királyságokat, népeket, képességeket. Menet közben kell ezeket felszedni, leginkább félszavakból. Azt nem szerettem.

A karakterek alig fejlődnek. Sőt, inkább azt mondom, nem fejlődnek. Vannak a jók, meg a rosszak, ők csatáznak egymással, és ennyi. Valami nagyon ütős cselekmény kellene, hogy ez így működjön. De nincs.

A szöveg se nyűgözött le. Nem láttatta velem ezt a más világot, nincs se szaga, se színe. Nincs bölcsesség vagy szépség a sorokban. Olyan… átlagos. Vannak sokkal rosszabbak, de messze jobbak is.

Keresnem kell valami jobbat, mert ez nagyon nem volt a fogamra való.

Jackson: Időjárók – Mint fantasy: 50% a világa terjedelmes, a hősei szimpatikusak, de a cselekmény átlagos.

Szubjektíven: 25% röviden: untam. Epikusabbat és okosabbat vártam. A világa se jött be.

Cím: Pókfény

Szerző: Adrian Tchaikovsky – a Fumax sikerszerzője, ez lesz a harmadik regény, amit kiadnak a szerzőtől. Okos, szórakoztató regényeket ír, melyek az agyat is mozgatják.

Műfaj: fantasy

Cselekmény: A Fény seregei időtlen idők óta harcolnak a Sötétséggel. De van egy jóslat, mely szerint döntő győzelmet arathatnak, ha minden feltétel teljesül. Elindulnak a hozzávalók beszerzésének, de a sötét úr már lesben ál…

Várható megjelenés: Könyvfesztivál, 2019 áprilisa

Miért várós?

• Tchaikovsky jó könyveket ír.
• A fantasy regényeket is szeretem.
• Annyira keveset tudok róla, hogy érdekel milyen lesz.
• Mégis, mi az a pókfény? Azt kell ellopni, és legyőzni vele a Sötétséget?

Hoteles, leselkedős, vallós.

A szerző elismert újságíró, aki rendszeresen jelentet meg riport- és dokumentum köteteket is. Amikor a szexualitás témakörében dolgozik, különös levelet kap. Gerald Foos egy hotel tulajdonosa, aki saját bevallása szerint hosszú évek óta kukkol a motelben. Úgy építette ki, hogy a padlásról mindenhova belásson, és megfigyelhesse a nála megszállókat. Lelkesen jegyzetelt is, amit kész megosztani a szerzővel. Aki elmegy, megismeri a férfit és nejét, megkapja az iratokat. Gerald szociológiai kutatásként fogta fel a leselkedést, és évente statisztikákat is készített a látottakról. Például előjátékról, boldogságról, nemi és faji megoszlásról. Küldetésnek tekintette a hobbiját, amin keresztül kiábrándult az emberekből. Mert sok mocskot látott, nem ezt várta. Idővel Gerald beleegyezik abba is, hogy Thalese megírja a történetét, naplójegyzetekkel kiegészítve.

Aki ebbe a kötetbe belevág, kettőt kap egy áráért. Egyrészt, megkapja Gerald életrajzát, egy pszichés tanulmányt, hogy jutott a férfi ebbe az életbe, egyáltalán milyen ember ő. Másrészt, társulhat a kukkolásba az olvasó a motel tulaja mellé. Ami azt jelenti, hogy akár erotikus dokumentum regényként is olvashatjuk a kötetet.

Thalese igyekszik nem erre tenni a hangsúlyt. Minden szex jelenet köré egy szövegburkot emel, amelyben inkább Foos jellemére és motivációira koncentrál. Igyekszik visszaadni azt a meghasonlottságot, ahogy Foos elítéli a nála megszállókat egyes dolgaikért, miközben abban nem lát semmi rosszat, hogy legintimebb pillanataiban kilesi őket. Pl. nem csak az érdekelte, hogyan szexelnek. Rendszeresen megnézte azt is, hogyan használják a WC-t.

Aminél meg kell jegyeznem, hogy én is ledöbbentem, mekkora állatok tudnak lenni az emberek. Bár Kordos egy kötetében már nyitogatta a szemem a hotelekben megbúvó történetekre, de nekem eszembe nem jutna, hogy egy hotelben, vagy bárhol máshol, a WC helyett a mosdóba vizeljek. Itt meg ez rendszeres, visszajáró probléma. Vagy a bevitt kutya kakálása a szőnyegen, amit pl. fotellel próbálnak elfedni.

Érdekes volt az is, amikor Foos tesztelgette a nála lakókat. Ok, nem etikus, csak pszichológiailag érdekes. Ott hagyott egy bőröndöt, és várta, ki adja le, ki töri fel és mit tesz vele utána. Mondanom se kell, az emberiség megint elbukott. Feltörni, ellopni volt a leggyakoribb megoldása a lakóknak.

De akkor, amivel eladja magát a könyv. A szex. Nem erotikus regény, ahhoz ez túl tárgyilagos. Érzelmek nélkül, pusztán megfigyelve vannak leírva az aktusok és némelyikhez Gerald kommentje. Szinte pontozza őket, és a párokat a szexuális életük alapján besorolja. Jó vagy rossz kapcsolat, életképesek vagy bajok lesznek velük. Okoskodik, ami néha sok is volt az idegzetemnek.

Tuti, sokan a leskelődés, a szex jelenetek miatt veszik kézbe, és ők is megkapják a maguk olvasmányát. Így azt kicsit kétszínűnek érzem, ahogy statisztikával, és a szexuális szokások változásának tanulmányozása felé igyekeznek fordulni. Annyira belemagyarázás abba, hogy a kukkoló miért les ki másokat!

Igazából egyszerre vártam tabudöntőbbet és tudományosabbat is. Elment, de csak elment.

Thalese: Kukkoló motel - Mint dokumentumregény: 60% történet a történetben, furcsán erotikus, különös egy könyv.

Szubjektíven: 50% vannak benne érdekes tények, de végig vártam valami poént. Hiányérzet.

Nyomozós, megszállottas, rejtélyes, menekülős.

Giverny, akár egy megelevenedett festmény. Évente milliók keresik fel, hogy Monet kertjében gyönyörködjenek. Van azonban három nő, akik elvágyódnak innen. A tehetséges festőlány, Fanette, aki egy verseny megnyerésére készül. A vidék legszebbje, a tanárnő Stephanie, akit fojtogat a házassága és a városka. Valamint, a malom boszorkánya, aki elmeséli a történetet. Aki 80 elmúlt már, és sokat tud. Azt is tudja, ki a gyilkos, aki miatt kivonult a rendőrség. De egyelőre figyel, kivár. Rájön Serenac felügyelő, kit kellene lecsuknia Morval, a híres szemész meggyilkolásáért? Felfedezi a múlttal való hasonlatosságot? Vagy túlzottan elvakítja Stephanie két szép szeme? Minden összefügg, a Monet festmények, a szerelmek és féltékenység, a gyilkos játszma, melyet talán túl későn értenek meg.

Michel Bussi az egyik legolvasottabb kortárs francia bestseller szerző, és most egy többszörösen díjnyertes kötetével mi is közelebbi ismertségbe kerülhetünk. Aki szereti a thrillereket, emberi drámákat és/vagy a festészetet, nagy valószínűséggel függő is lesz.

A Fekete vízililiomok már az első fejezetnél behúz, és nem enged el az utolsó fejezettel sem. Ez olyan könyv, ami a vége után is az ember fejében jár és töprengeni kell rajta. Emészteni, és feldolgozni azt az érzelmi zűrzavart, amit a történet vége okoz. Nem is tudom, milyen érzés kerített tőle a hatalmába. Kicsit elkeserít, kicsit felháborít, nem is kicsit ingatja az emberiségbe vetett hitem, de valahogy remény is van benne. Egyszerre jó is, rossz is, szóval nagyon emésztenem kell, még most is.

A cselekmény látszólag egy szerelmi történettel és művészettörténettel kombinált thriller. Minden nőnek megvan a maga szála, a maga világa, ami egyszerre más és mégis, egységes. Összeillenek, ugyannak a kirakósnak a darabkái. És cselekményben is változatosak. Van klasszikus krimi vonal, van szerelmi háromszög, van karriertörténet is benne. Sőt, egy művészettörténeti rejtély is akad benne. Lehet, hogy rejtőzik valahol egy utolsó Monet vízililiom, egy fekete? Ami egy vagyont ér. Amiért ölni is érdemes lenne. Lehet, hogy ezért gyilkoltak? Vagy a szerelem miatt?

A szálak mesterien szövődnek egybe, az öregasszony szellemes, ironikus, stílusos narrációja mellett. A szövege is olvastatja a kötetet. Láttat ez a regény, nagyon megragadja a helyszíneket és a szereplőket is a szerző. Giverny, ahogy már említettem egyszer, nekem is rajta van még a bakancslistámon. És most úgy érzem, ismerem, tudnék tájékozódni benne. Nagyon erős hangulata van a kötetnek.

Nagyon tudtam értékelni a művészettörténeti oldalát. Sokat meg lehet tudni nem csak a városról, de a híres vízililiomok sorozatról is, Monet életéről is. De annyira szórakoztató formában, hogy senkinek eszébe nem jutna, hogy éppen a művészeti tudása bővül. Pedig de. Nagyon jól megfogja pl. a festészeti technikát is, amivel Monet itt kísérletezett.

Érzelmileg is nagyon erős a kötet. Három nagy női hőse van, és könnyű köztük olyat találni, akivel azonosulni lehet. Az elvágyódásuk, nálam nagyon átélős volt. De a kedvenc szereplőm Laurenc Serenac felügyelő, akit a végére kicsit meg is sajnáltam. Meg nem is.

Azt már mondtam, hogy telitalálat a vége is? Azért is emlékezni fogtok rá, nagy húzás!

Bussi: Fekete vízililiomok - Mint thriller: 95% erős hangulat, markáns karakterek, rafinált történet sodró narrációval.

Szubjektíven: 90% megvett a festészettel, a hangulattal, a történet is jó. De a vége… jaj!

Az emberi felelőtlenség, a hiszékenység végtelen lehetőségeket kínál, és hiába válnak ismertté a trükkök, az emberi hülyeségre senki nem ad ki javítókészletet. Az emberi tényező megkerülhetetlen kockázat. (Polgár: Emberi tényező)

Talán tényleg mindenkiben rejtőzik egy dal… vagy egy történet. Ami egyedi és csak az övé. (Ciccarelli: Az utolsó Namsara)

Az emberek mindenütt aljasak. Romlottak. Akarsz látni gonosz embert? Egyszerű: csinálj egy átlagos emberből minden képzeletet felülmúlóan sikereset, és nézd meg, mennyire lesz jó, ha megtehet bármit, amit akar. (Lee: Pacsinkó)

Ne okolja az istenségeket valami olyasmiért, ami mindannyiunkban itt lakozik! Ne okolja őket a vérszomj miatt, aminek az emberek oly gyakran válnak prédájává a vágy miatt, amely minden nemzetben ott lobog, a vágy miatt, hogy bizonyítsa, akár katonai erővel, akár mészárlások árán is, hogy ő, ő aztán tényleg magasabb rendű, mint a másik ország népe. (Lovegrove: Sherlock Holmes – A háború istenei)

A számok képesek megdobogtatni a szíveket, mármint a megfelelő számok a megfelelő szíveket. Cheris megtanulta, hogy nem minden úr érdemes arra, hogy szolgáljanak neki. (Lee: Vezércsel)